Helytelen 0 csillagozás

Tamás Menyhért: Helytelen

Három ​verseskötet (Szövetségben a fákkal, Küszöbök, Messzülő ég), nyolc kisregény, regény (Vigyázó madár, Holtág, Esőrácsok, Mérleges idő, Előcsend, Balbina, Forradások, A Szent Anna-tó regéje), valamint hat rádiójáték után másodjára tértem vissza a költészet mezejére.
Másodjára? De hiszen el sem hagytam. Regényeim lírai regények, prózai-költemény-prózák. Mindkét műfaj; műfajötvözés egyet szolgált: az 1941-ben Bácskába, majd Dunántúlra telepített bukovinai székelység – az ő sorsukon keresztül minden kisebbség, nép – kálváriás életének megörökítését. Hogy a megszenvedett idő ne merüljön feledésbe, továbbélői eligazodjanak öröklött világunkban, magyarázatot leljenek viseltes állapotaikra, minden változasra összerezzenő félelmeikre, szorongásaikra.
Korunk arculatvesztésére.
És ez már megint a jelen.
Mégpedig a közel-jelen, amely minden eddiginél árteresebb… Prózával ugyan megkísérelhetném, hogy gázló lépésekkel körbe járjam, esztendők kellenek, míg áttetszővé… (tovább)

>!
Felsőmagyarország, Miskolc, 1991
42 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637687009 · Illusztrálta: Feledy Gyula

Hasonló könyvek címkék alapján

Kiss Benedek: Utak keresztje
Csoóri Sándor: Breviárium
Farkas Árpád: Másnapos ének
Kiss Anna: Gyolcs
Vári Fábián László: Fecskehajtó idő
Kiss Anna: Világok
Tornai József: Világtojásban
Csoóri Sándor: Hetvenöt
Tornai József: Aranykapu
Kiss Anna: A viszony