Klikk (Klikk 1.) 63 csillagozás

Találd meg a párod!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Allie Navarro alig várja, hogy megmutathassa a legjobb barátainak az alkalmazást, amit a ProgramozóLányok táborban csinált. A CLICK'D összepárosítja a felhasználókat az érdeklődési köreik alapján, és elküldi őket egy bulis kincsvadászatra, aminek a végén egymást találhatják meg. És minden úgy is lesz, ahogyan számít rá; az iskola második napján már mindenki erről beszél. Allie nagyon élvezi a dolgot, és azt is, hogy sikeresebb, mint Nathan, a suli zseni programozója. Azonban amikor egy kis hiba csúszik a rendszerbe, és megvan az esély arra, hogy minden apphasználó összes titka kiderüljön, Allie-nek rendbe kell hoznia a dolgot, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy meg kell osztania a számítógéptermet Nathannel.

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim

>!
Maxim, Szeged, 2017
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632618890 · Fordította: Bozai Ágota

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Nathan Frederickson · Allie Navarro


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 61

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

kellyolvas P>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Hogyan lehet felkelteni egy olvasó kistini érdeklődését? Ha mesélsz neki egy telefonos app születéséről, amit ráadásul a kortársai alkottak!
A szerző nagyon okosan alkotta meg ezt a történetet, alapvető, hogy a gyerekek is tisztában legyenek a regényben felmerülő problémákkal. Az app-ban előforduló hiba kijavítása nagyon fontos, hiszen saját érdekünk, hogy ne kerüljön ki a telefonunkról olyan adat, kép, stb. amit nem akarunk megosztani a nyilvánossággal. Ennek a levezetése jól körül van járva, a felhasználók védelme elsődleges.
Rámutat a szerző arra is, hogy bármilyen jópofa egy ilyen app, és mennyire jól el lehet vele szórakozni, sosem fogja helyettesíteni a való életbeli barátságokat.
Az írónő szimpatikus karaktereket alkotott, kezdve Allie-val, aki nagyon okos, talpraesett, már ilyen fiatalon vannak nagy céljai. Nathan, a másik versenyző a csoportból szintén nagyon okos, de sokkal csendesebb típus. Cukik voltak, amikor rájöttek, mennyi közös van bennük, nem ellenségek, egyszerűen versenytársak, akik akár segíthetnek is egymásnak ha kell. Allie persze követ el hibákat és ezt most nem a programozásra értem, amikor fellendül az app népszerűsége, nagyon élvezi, hogy híres lett, mindenki ismeri, mindenki vele akar barátkozni. A hezitálása az app leállításánál is nagyon emberi volt. Szépen fejlődik a karaktere, tényleg tanulságos, ahogy felelősséget vállal a hibáiért.
Igazán jól szórakoztam ezen a történeten, és nagyon szívesen lettem volna felhasználója az alkalmazásnak, izgalmas lehet barátokat fedezni fel a segítségével. Engem megvett az ötlet, szerintem elég sok a magányos gyerek, akik kevésbé barátkoznak maguktól, de egy ilyen alkalmazással nyitni tudnának új emberek felé.
A könyv végén a szerző különböző linkeket ajánl, ahol lehetőség van a programozással ismerkedni, érdemes kipróbálni. A pici levonás azért jár, mert nekem túl tanmesés volt az egész, de ezt a célközönség nem fogja észrevenni.

Iloonka>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Hú, hát erre a könyvre totálisan rá lehetett kattanni. :D Nagyon kis aranyos sztori, jó kis ifjúsági regény, ahol helyén vannak kezelve a dolgok.

Allie egy nyári tábor alatt sikeresen megalkot egy appot, ami által rátalálhatsz olyan emberekre, akikkel az app alapján sok közös van bennetek, és hogy ez még inkább izgalmas legyen, meg is kell találni az illetőt hozzá. Egy versenyre be is kerül Allie a munkájával és tesztalanyra van szüksége. Eleinte csupán kisebb csoporttal osztja meg, de aztán tömegesen elterjed, ezzel együtt pedig felbukkannak a kódolási hibák, amire nem volt felkészülve, ahogy arra sem, hogy nemcsak jót fog szülni ez az applikáció.

Az írónővel mondjuk úgy, hogy viharos kapcsolatom volt. Jól emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt olvastam tőle és annyira felhúzott egy jelenettel, hogy távol tartottam magamat a könyveitől. Aztán mégis a kezembe került a Klikk. Nem tudtam, mire számítsak. Idősebbnek gondoltam a szereplőket, nehéz is elhinni, hogy 12 évesek képesek már egy applikációt megírni. De ezen túltettem magamat, már csak azért is, mert nagyon sok olyan eleme volt a könyvnek, ami nagyon megtetszett. Ott van Allie és Nathan versengése, miközben akár barátok is lehetnének, amiért ennyire szeretik az informatikai dolgokat. A szereplők, akik tényleg tizenévesként viselkednek, de közben mégis tudják, hogy mi a helyes lépés. Igaz, Allie-nek időbe telt, de teljesen érthetőek voltak a szándékai. Az applikáció, annak hibája, illetve nemcsak előnyei és hátrányai bemutatása. Egy ideje már hiányoltam azt a főhőst, aki nem egyből ér el sikereket, nem csúszik hiba a gépezetbe, mivel tökéletesnek alkotja meg őket az író. És azt hiszem ez kiváló jelzés a fiatalok irányába. Nem baj, ha nem jön össze elsőnek, próbálkozni kell tovább. Sokkalta realisztikusabb képet ad a fiatalabb olvasóknak, hogy igenis sok munkát kell valamibe fektetni és talán még akkor sem éred el a célod, de nézd végig az utat, hogy min mentél keresztül, miközben érte dolgoztál. Ahogy semmi sem fekete és fehér. Allie jó dologra akarja használni az appot, mégis a kódolási hibák mellett is, felvetülnek problémák, ami azt mutatja, hiába a jó szándék, nem lehet olyat megalkotni, ami mindenki számára jó. Nagyon tetszett, ahogy Nathan és Allie is fokozatosan többet beszéltek egymással, tisztelték egymást még akkor is, mikor még versengtek. Nagyon sok tanítási célzatú elem van a könyvben, amit joggal lehetne a kezébe adni egy 10-12 évesnek.

Összességében nekem pozitív csalódásban volt részem, ízig-vérig ifjúsági könyv, amit a gyerek kezébe lehet adni, de az olyan felnőttek is, mint én, akik csak lazulásképpen akarnak egy könyvet a kezükbe venni. :D

meseanyu P>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Kellemes kis könyv a felső tagozatos korosztálynak. Az a fajta regény, ami nem váltja meg a világot sem történetben, sem stílusban, de mégis valahogy olvastatja magát. Nagy pluszt ad viszont hozzá az appok, a kódolás világa, gondolom, ez a célközönséget is kifejezetten érdekli.

Ferger_Jolcsi P>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Az alaptörténet nagyon jó és szórakoztató volt, nagyon gyorsan lehetett haladni benne, mégis valami plusz hiányzott nekem belőle. Minden úgy zajlott benne, ahogy előre elvárná az ember, semmi újat, semmi meglepetést nem tartogatott számomra. Allie és Nathan karaktere is nagyon tetszett nekem, tetszett, ahogy elkezdtek egy csapatként együtt dolgozni a kezdeti ellentétek ellenére is. Az alkalmazás alapötlete elég érdekes, nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy ez így a való életben működhetne-e. Oké, hogy az elején még tök izgalmas, ahogy az emberek egymáshoz rohangálva „klikkelnek”, de egy idő után már elfogynak az új emberek, akkor utána mire lehet használni még ezt az alkalmazást? Az pedig szerintem evidens volt, hogy valaki álprofilokkal is regisztráljon, nem is értettem Allie meglepettségét ez ügyben.

Ágica102>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Ez egy fantasztikus könyv volt. Fiatalos, pörgős, tele izgalommal.. Letehetetlen volt. Meglepő, hogy ilyen fiatalon, milyen dolgokra képesek egyes gyerekek.. Sajnáltam, hogy Allienek nem sikerült versenyen részt vennie, de így is nyert szerintem. Egy új barátot Nathan személyében. :)
Csak ajánlani tudom!

Molymacska>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Van az úgy, hogy rákészülsz egy történetre, és már csak azért sem azt kapod, amit elvárnál tőle. Az ilyen csalódások miatt imádok olvasni, és pontosan ez történt a Klikk kapcsán is.
A fő történet, hogy egy 12 éves (!) lány (!!!) megalkot egy barátkozós programot, amit egy hét alatt a suliban felfut, és ezzel kapcsolatban előjönnek a hibák, ő pedig fejleszti, dolgozik vele és megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Érdekes volt, hogy nem ment bele a tényleges kódolás részébe, de az elv, ami alapján ezt csinálják, érthető és átérezhető. Bár érintőlegesen van említve maga a kód (és nem konkrétan, hiszen úgy dögunalmas lenne) így ha valakit a programozás része nem érdekel, akkor sem fogja unalmasnak tartani a könyvet.
A könyvnek mégis ez a fő mondanivalója: próbáld ki, tedd meg, és ha megtetted és nem működik, javítsd, állj talpra, menni fog. Az, hogy teljesen természetesen beszél arról, hogy tizenéves tinik játékokat fejlesztenek, egy hihetetlenül menő dolog, hiszen tényleg kedvet is csinálhat az effajta munkához (vagy legalább a kipróbáláshoz) az pedig, hogy a főszereplő lány, nekem sokat jelent (és az is, hogy a végén spoiler)
Az app felfutása nagyon érdekes volt, teljesen átéreztem ezt a gyors rohamot, és bár nem vagyok középsulis, de totálisan rákattannék én is a Klikkre. Bár vannak részek, amiket én jobban fejlesztenék, de valószínűleg azért, mert más perspektívából nézem az egészet. Ellenben promó szövegnek tuti elmenne az „eddig otthon ültem, de a Klikk segít ez ellen” :D
Nagyon tetszett benne, hogy bár barátkozásról szól, de nem viszi túlzásba. Láthatjuk a barátságok keletkezését és átalakulását, de nem akar világot megváltani. Itt jelenteném ki, hogy külön plusz pont, hogy akármennyire is lehetett volna, mégsem lett romantikus (és egyáltalán nem lett cuki rózsaszín romantikus) kötet.
Ami nekem nehézség volt a könyvben, hogy a főszereplők 12 évesek (YA alsó határ) emiatt nekem néha butácska volt az iskolai (barátkozós) részek, illetve a nyelvezete túl gyerekes volt. Néha egy odaszúrósabb programozó bölcsesség még elfért volna, ettől függetlenül a könyv jó, csak én túl idős vagyok hozzá.
Legfőképpen fiatal lányoknak ajánlom ezt a könyvet. Mindenképpen érdemes elolvasni, és nagyon jó lenne, ha a kötet népszerű is lehetne, hiszen fontos dolgokról beszél. Önmegvalósítás, célok elérése, barátkozás. Jah, és hogy buli kódolni :D
spoiler

agi452 P>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Érdekes kis történet egy programozó lányról. Közel áll hozzám a számítógépek világa, így izgalommal álltam neki a könyvnek. A főszereplő, Allie egy barátkereső alkalmazást ír, mellyel egy ifjú programozó tehetségeket kereső versenyen vehet részt. Hogy személyes benyomásokkal is meg tudja támogatni, megosztja az iskolájában a programot, ami óriási érdeklődést vált ki a diákok körében. Az első lelkesedések után viszont előjönnek a program rejtett hibái és Allie minden szabad percét azzal tölti, hogy a versenyig ki tudja ezeket javítani. Mindeközben egyre inkább azt tapasztalja, hogy a program, ami barátokat, kapcsolatokat hivatott építeni, inkább csak feszültséget, vitákat is szomorúságot szül.
Allie kezdeti önelégültségét, néhol rosszindulatát nem tudtam hova tenni, egészen addig, míg ki nem derült, hogy egy tizenkét éves lányról van szó! Meglepődtem, mert a szereplők sokszor koruknál érettebb viselkedést tanúsítottak, de így már érthetőek a reakciók. Allie igazán zseni kiscsaj, de őszintén szólva az app alapján már a kezdetektől sem éreztem, hogy nyerhetne vele. Mikor a versenyen összefoglalták, mit tudnak a versenyzők appjai, milyen jót tesznek a Földért (még ha csak a jóra nevelik is a használókat), úgy gondolom, irreálisan túlértékelte az appját. Mondom mindezt úgy, hogy igenis fontosak a barátságok, a kapcsolatok! Viszont pont ezzel óriási leckét kapott, hogy hozzon felelősségteljes döntést, hogyan javítsa ki a hibáit, rossz döntéseit, így mindenképpen pozitív gondolatokat sugallt a történet. Mindenképpen ajánlom a 12-14 éves korosztálynak, kiskamaszoknak, tiniknek. Noha én már bőven kinőttem ebből a korosztályból, minden bizonnyal én is feltelepítettem volna a Klikket, mert tetszett a játékossága :)

Zsoofia>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Ez valami varázslatosan aranyos kis szösszenet volt. Célközönégének (tíz év körülieknek) 100%-kal tudom ajánlani, szinte csak pozitív tulajdonságokat közvetít, meg hibákkal szembesít, realisztikus de példamutató. Minden baklövés, amit a főszereplő lányzó a kódolásában elkövet, igencsak odaszúr azoknak, akik kódoltak már bonyolultabbat egy sorrendezésnél. Nagyon tetszett, hogy tényleg fontos szerepe volt a kódolásnak a csajszi életében, és nem csak a történet azon részéig volt érdekes, amíg megjelent egy érdekesebb elem. A kapcsolati dinamikák is tetszettek, sokszínűek voltak a karakterek, imádtam!

TEszter I>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Aranyos történet volt, így nyáron különösen jól esett :) A programozás bevallom, engem sosem vonzott, de érdekes témának tartom egy ifjúsági regényben, hisz sok fiatal ma már a gépek között nő fel. Ez lehetne rossz is, de itt az írónő nagyon ügyesen behozta a mobil appok pozitív oldalát, méghozzá hogy ezekkel a programokkal jót is tehetünk a világban. Támogathatunk nemes ügyeket és a barátság is ezek közé tartozhat. Ez külön nagyon tetszett.
A korcsoport néhol csúszkált, kifejezetten meglepetésként ért mikor a regény közepén megtudtam, hogy főszereplőink 12 évesek. Nekem picit idősebbeknek lettek lefestve.

Póli_Róbert>!
Tamara Ireland Stone: Klikk

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Kedves, bájos történet tinikről, tiniknek (bizonyos matematikai műveletek után akár én is lehetek az :D ).
Szól barátságról, becsületről, bizalomról, kitartásról és kretaivitásról.
Mindezt úgy, hogy nem tolja direktbe az olvasó elé a mondanivalót, hanem élvezetes marad, fenntartja a figyelmet, és izgalmas is.
Ráadásul egy olyan témát dolgoz fel, ami lázba tudja hozni a tini olvasókat: appok készítése és használata. (És ne tessék mondani, hogy én nem használok ilyet. Akinek van csak egy kis buta mobilja, az is használ appot. De a népek nagy többsége ennyivel nem szokta beérni.)
Szóval, ha egy könnyed olvasmányt keresel, ami mégis teli van mondanivalóval, klikkelj erre!
(Zsákbamacska csomagban vettem a könyvet a @Maxim_Kiadó – tól, már megérte!)


Népszerű idézetek

Molymacska>!

Csak mosolygott, és a füléhez emelte a kezét; megmutatta Allie-nek a lengő fülbevalót: két jel a billentyűzetről: Ctrl és Z betű.
– Tudod mit jelentenek ezek? – kérdezte miss Slade.
Allie előbb az egyikre, aztán a másikra; próbálta összerakni. A Ctrl billentyű. A Z betű. Maga elé képzelte a billentyűzetet. Ctrl+Z. – Allie érezte, hogy szája mindkét sarka felfelé görbül. – A Ctrl+Z a visszavon parancs.
Miss Slade lassan bólintott.
– Látod, ezt szeretem a kódolásban. Bármit megpróbálhatsz. Kockázatot vállalhatsz. És látványosan bukhatsz. Tudod miért? – tette fel a kérdést, mire Allie a fejét ingatta. – Azért, mert bármikor használhatod a Ctrl+Z parancsot. Bármikor visszavonhatod a parancsot és újraírhatod. – Kicsit közelebb hajolt, mintha titkot mondana el. – Előfordul, hogy azt kívánjuk, bárcsak a való életben is lenne Ctrl+z parancs lehetőségünk, ugye?

97-98. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Molymacska>!

– […] Cory és Mark ebédszünetekben kosarazni kezdett, és egy csomó új barátot szereztek és… azt hiszem én abban nem voltam jó.
– A kosarazásban?
– Abban, hogy új barátokat szerezzek.

137. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Molymacska>!

Neveztek már téged Allie-gátornak?

165. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Molymacska>!

– […] Egyszerűen menj oda hozzá és mondj neki valamit! Például, hogy „Hiányzik az arcod… a barátságfőlistámról”.

123. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

gutentag20338>!

-Tudod, gondolkodtam… – szólalt meg Nathan, a fejhallgatót a nyakába ejtve.
-Abból semmi jó nem származhat – jegyezte meg Allie, de nem nézett fel a monitorról.

100. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Kapcsolódó szócikkek: Allie Navarro · Nathan Frederickson
gutentag20338>!

A figyelemtől szédítő, mámoros érzés fogta el. Úgy érezte magát, mint egy rocksztár. Vagy egy szuperhős. Vagy egy szuperhős rocksztár.

150. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

Kapcsolódó szócikkek: Allie Navarro
Molymacska>!

Azt kívánta, bárcsak teleportáló eszközt talált volna ki a Klikk helyett. Ha a lányokat valami vezérsugár Allie hálószobájába hozná, seperc alatt megoldhatnák a problémát.

117. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

s_ancsi>!

Azt kívánta, bárcsak teleportáló eszközt talált volna ki a Klikk helyett.

117. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!

s_ancsi>!

Persze itt nem arról van szó, hogy házakat építünk, amikre az embereknek szüksége van… de az embernek barátságokra is ugyanúgy szüksége van.

48. oldal

Tamara Ireland Stone: Klikk Találd meg a párod!


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Cline: Ready Player One
Cory Doctorow: Kis testvér
Fróna Zsófia: Démonok közt
Jennifer L. Armentrout: White Hot Kiss – Perzselő csók
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Leiner Laura: Higgy nekem
Soman Chainani: A király esztelen
Lynn Painter: Jobb mint a filmeken
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Papp Dóra: Tükörlelkek 2.