Portál 39 csillagozás

Tal M. Klein: Portál

2147. ​A nanotechnológia segítségével szabályozhatóvá vált az öregedés. Genetikailag módosított szúnyogok vér helyett a légszennyezést szívják magukba. A közlekedés ideális módja pedig immár a teleportáció, melyet egyedül az International Transport kínál, a legnagyobb hatalmú vállalat egy olyan világban, amit a nagy hatalmú vállalatok irányítanak.
Joel Byram azzal tölti napjait, hogy mesterséges intelligenciákat tanít a minél emberibb viselkedésre, és közben próbálja megmenteni romokban heverő házasságát. Egészen hétköznapi, 22. századi fickó ő, hétköznapi problémákkal – aztán egyszer teleportálás közben megkettőződik.
Most túl kell járnia a teleportálást ellenőrzése alatt tartó, gátlástalan nagyvállalat eszén, menekülnie kell a nyomában lihegő vallási fanatikusok elől, és vissza kell szereznie a nőt, akit szeret. Akit mindketten szeretnek.

A Warner Brothers igazgatója a következő Ready Player One-nak nevezte a magyar származású amerikai szerző regényét. Azóta… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
336 oldal · ISBN: 9786155628993 · Fordította: Tamás Dénes
>!
324 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628719 · Fordította: Tamás Dénes

Enciklopédia 5


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Oriente>!
Tal M. Klein: Portál

Kategóriájában akár ötös is lehetne, tényleg. Egy jövőbeli, tudományos ill. technológiai vívmány körüli bonyodalom adja a cselekmény magját, ami köré egy kifejezetten jó ritmusú akció-kalandregény épül egy egészen hitelesen felskiccelt 22. században spoiler, némi érzelmi terheléssel a főhősön, és egy-két jól formált, vicces mellékkarakterrel a lassabb részek kitöltésére. Kifejezetten tetszett, hogy nem tévedt el a fókusz: a szereplők, és minden ami velük történt – beleértve a tágabb társadalmi reakciókat is, legalábbis ameddig ez a szereplők döntéseit érintette –, a fent említett technikai vívmányhoz kapcsolódó problémát dongták körül. És bár erősen kétlem, hogy 2147 nem különbözne nagyságrendekkel jobban 2018-tól, mint azt ebben a regényben teszi, azért jól mulattam néhány eredeti ötleten spoiler. Mindemellett két nagyobb problémám van a regénnyel, az egyiket általános hibának tartom, amolyan stiláris hangsúlyzavarnak, a másik viszont egy teljesen szubjektív kifogás, és egy hasonló olvasmányélmény felidézésével szeretném majd megvilágítani.

Klein nagyon hard sci-fit akar írni, csak nem értem, hogy végül is miért. A sztori ettől nem lett gazdagabb, vagy mélyebb, viszont a becélzott könnyedségből sokat vesztett a kötet első fele. Az első fejezeteket ugyanis bonyolult, adatokkal terhelt, féloldalas lábjegyzetek uralják a korszakra vonatkozó technikai, gazdasági, stb. háttér magyarázataképpen, amit több ízben kifejezetten feleslegesnek éreztem. Egyrészt ezek az „újdonságok” gyakran a főszövegben is megjelennek és elmagyarázódnak, másrészt a könyv végére érve azt kell mondjam, tökéletesen összeáll a történet akkor is, ha nem próbáljuk meg a techno blabla spekulációkat minden részletükben megérteni – jó részüket egyáltalán fel se használja a szerző. Vagyis ezeknek a betoldásoknak szerintem se valós funkciója, se dekorációs szerepe nincsen, egy szőrösszívűbb szerkesztő valószínűleg még idejekorán ki is pöckölte volna őket a kötetből. Ráadásul – és ez nekem különösen fájt – a szerző a hard lábjegyzetekben ugyanúgy jópofáskodik, mint a főszövegben, ami viszont meglehetősen szövegidegen stílustörésnek hat.

Ez volt az objektív kifogásom. A szubjektív ugyanaz, amit a néhány hónapja olvasott Felbolydult napjaink esetében is megfogalmaztam: rémesen idegesít a szövegből kiszólógatós, olvasóval személyeskedő stílus. Szerencsére itt nem ugyanarra a „meglepetésre” futunk rá, mint Elan Mastai könyvének végén spoiler, sőt, a szerző gyakran ki is esik ebből az előadásmódból, de sóhajtoztam és forgattam a szememet így is eleget. Szerintem a felkínáltnál sokkal alaposabb és jobban beágyazott indoka kellene legyen egy ilyen arrogáns erőltetett elbeszélői megvalósításnak.
Egyébként egy másik vonás is rokonítja a könyvet a Felbolydult napjainkkal, ti. a főhős önironikus kisebbségi komplexusa. Viszont meg kell jegyeznem, hogy ez utóbbi (sokakkal ellentétben) engem nem traumatizált annyira a megidézett történetben sem, és itt, Joel Byram személyében talán visszafogottabban is jelentkezik spoiler.

Szóval leszámítva a problémázásomat – ami könnyen lehet, sokaknak nem is igazi probléma –, jó kis könyv ez. Ezt vigyétek a strandra! Oda tökéletes. :)

2 hozzászólás
csartak P>!
Tal M. Klein: Portál

Mintha egy B kategóriás sci-fi akciófilmet néztem volna, amelyik mindenből akar fogni egy kicsit, legyen benne digitalizált jövő, mesterséges intelligenciával, akkor legyen egy céltalanul őrült tudós, és egy duplikáltan szenvedő jópofizó főhős, akire az vár, hogy megmenti a világot. Akció, üldözés, és egy kis tudománnyal kevert túlmagyarázott kvantummechanikai blabla.
A fülszövegek furák voltak, közvetlensége miatt olyannak tűnt mintha monológok lennének valakitől, aki totálisan hisz valami elvont világban, azt hiszi hogy benne él. Tudományos tényként ír le mindenféle fantazmagóriát soha nem volt tudósokról, elméletekről. Ez egyáltalán nem tudott belevonni a cselekménybe inkább megakasztott vele. Pedig épp az lenne a feladat, hogy elhiggyjem, hogy lehet ilyen, együtt gondolkodjak vele. Ez esetben nem volt meg, közömbösen száguldottam végig a történeten.

ViraMors P>!
Tal M. Klein: Portál

A replikáció technikai vívmány, az emberiség tudományos zsenijének évszázadok óta érő gyümölcse. A teleportálás ugyanakkor a marketing csodája, ragyogó példája annak, mit művel az emberrel csillapíthatatlan vágya, hogy kényelmet hazudjanak neki.

Már Murphy is megmondta, ami elromolhat, az el is romlik. Részletkérdés, hogy műszaki hiba, elöregedés vagy éppen egy öngyilkos terrorista bombája tehet róla. Azt pedig minden alapvető ismeretekkel rendelkező sci-fi olvasó tudja, hogy ahol potenciálisan lehet egy személyből egyszerre kettő vagy több pedig nem kéne, ott előbb vagy utóbb el fogunk jutni arra a pontra, ahol egyik-másik szereplőből az ideálisnál több tartózkodik a színpadon.
Szóval nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e a hiba, hanem az, hogy a szereplők az író mihez is kezd vele…?

Tal M. Klein megoldásában két dolog tetszik:
1: Nem csak annyival alapoz, hogy megvalósítottuk a teleportálást, hanem a hogyanba is belemászik. Ettől függetlenül nem tudom, mennyire hagymázas fantazmagória, amit leírt, de szeretem, amikor több a magyarázat annál, hogy van és kész. Ráadásul a technikán túl eljátszadozik a vallási és etikai nézőpontokkal, meg persze a világuralmi törekvésekkel is a technika mögött. Némelyikkel persze nem túl mélyen, de azért az érintőlegesnél jobban.
2: Miután megtörtént a baj, jó néhány irányból körbejárja: megismerjük az eredetit, a másolatot és a másolót is. Meg persze a manipulátort, a hataloméheset és a fanatikust. Indokokkal, érzelmekkel, kétségekkel, félelmekkel és feltételezésekkel együtt.

Ugyanakkor Tal M. Klein megoldásában két dolog nem tetszik:
1: Túlmagyaráz. Főleg a regény első felében. Féloldalas, meg oldalakon átívelő lábjegyzetek magyarázzák a technikát, a hátteret, a világot, meg a mindent… hogy aztán ugyanazt elmondja a főszövegben is! Oldalakon át magyaráz irreveláns dolgokról. Meg olyanokról, ami vicces, vagy legalábbis oké lenne 1-2 bekezdésben, de 1-2 oldalon már idegesít.
2: Mindenáron jópofa akar lenni. Ne, Tal, kérlek NE! Átestél a póniló túloldalára! Méghozzá NAGYON! Őszintén azt gondolom, hogy Tal M. Klein tud írni, mert az E/3 részeket nagyon szerettem. E/1-ben viszont már-már elviselhetetlen. Sok tekintetben az Artemis jutott eszembe az előadásmódról, és ennek nem kifejezetten örültem. spoiler

Összességében korrekt strandregény. Nem tudtam minden pillanatát kedvelni, de miután túllendültem az első utálatomon a stílus miatt, és pihentettem majd’ két hónapig, egész gyorsan túllettem rajta. spoiler

Noro>!
Tal M. Klein: Portál

Miért, ó miért akar a kortárs sci-fi mindenkinek egyszerre megfelelni? Ez ugyanis egy (szinte) lehetetlen küldetés. A Punch Protokoll 300 oldalon próbál akcióregény, hard SF, kislexikon, humorbomba-gyűjtemény lenni. Néha azonban azt sem tudja, mihez kapjon ezek közül. Rengeteg ötletéből pedig (mert az kétségtelen, hogy azokban nem szenved hiányt) sajnos egy sem volt olyan, amitől feltámadt volna bennem a jó öreg “hűha, ez igen” érzés.

Bár lehet, hogy lett volna… ha a fülszöveg nem pofázza el az első 90 oldal összes nagyobb fordulatát!

Főhősünk, Joel egy 22. századi geek (nagyon megy most az ilyen srácoknak, de épp ezért kezd már cseppet klisévé válni a figura), aki belefut egy olyan technológiai üzemzavarba, amit egészen eddig elképzelhetetlennek tartott: hibásan teleportálják. És mivel a teleport ennek a kornak az ütőere, ettől kezdve egyik összeesküvésből a másikba szédeleg. Egyesek ugyanis minden eszközzel fenn akarják tartani a rendszert és eltussolni a bajait, mások pedig ugrásra készen várják, hogy rávessék magukat annak minden hibájára. A háttérben rejtőző kérdés egyébként izgalmas: egy technológia, ami egyáltalán nem úgy működik, mint ahogy hiszed. Ha ezt metaforikusan értelmezzük, akkor az egyszerű termékhamisításoktól a programokba gyárilag beépített átverésekig sok mindenre asszociálhatunk a való életből is. Ehhez adjuk hozzá, hogy a technológia a modern infrastruktúra alapköve (egy kis képzavarért nem megyek a szomszédba), és vonjuk ki belőle az etikai következményeket, és máris egy olyan problémával nézünk szembe, amit nem lehet megoldani a rosszak lelövésével.

A szerző azonban pontosan ezzel próbálkozik: néhány klisés figurát taszigál elénk, azzal a felkiáltással, hogy ők gonoszak. A történet számomra valahol az emberrablásos résznél kezdett ellaposodni és kiszámíthatóvá válni. Ettől kezdve már nyilvánvaló volt, hogy – néhány további futurisztikus kütyüt leszámítva – már nem érhet nagy meglepetés, és a valódi kérdéseket szőnyeg alá söpörve, némi hősiesnek tűnő rodeózásra megy ki a további történet. Ez ráadásul nem is Joel dolga lesz, hiszen a megfelelő pillanatban mindig visszatérnek a levantei vagányok, mint Csehov bumerángja.

A világépítés is abba a kátyúba fut bele, hogy kétfelé próbál híveket szerezni: egyszerre akar közérthető és kőkeményen tudományos lenni. Erre érdekes megoldás lett volna a lábjegyzetelés, ami azonban nagyon hamar megbukott. A szerző ugyanis nem képes a kétféle stílust szétválasztani: a szövegben is magyaráz, valamint a jegyzetekben is poénkodik. Ezzel pedig okafogyottá válik az egész. Nem egyszer ráadásul olyan tömény szakszövegeket tol az olvasó arcába, amelyek 1) teljesen fölöslegesek, 2) nem is adnak érdemi magyarázatot az adott szövegrészre. Vagy egyenesen összezavarnak, mert az író egyszerűen rosszul magyaráz.

Kedvenc karakterem egyébként a beszélő mentőautó volt, de általában is jóval szimpatikusabbnak találtam az appokat (amik itt tulajdonképpen specializált MI-k) az embereknél. Ez szerintem elég sokat elárul a főszereplőkről. Végül ami a humort illeti, kezdem visszasírni A Nagy Birkát – mert arról legalább tudtam, hogy parodizál.

9 hozzászólás
WerWolf>!
Tal M. Klein: Portál

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy „már nincsenek új ötletek, hiszen minden el lett mesélve már ezerszer. A te feladatod, egyedi stílusba megírni a történetet” – vagy valami hasonló (bocs, ha nem sikerült szó szerint idéznem ;) @Wágner_Szilárd )
Szóval Klein története sem új az igazi könyvmoly (vagy filmbuzi) számára, azonban a stílusa, a hangulata és a hard sf része teszi egyedivé a könyvet.
Az író jól vegyíti az akciót, a humort és a tudományt, miközben olyan kérdéseket vet fel, melyek megdolgoztatják az olvasó szürkeállományát. Ha eddig azt hittet, hogy a teleportáció egy izgalmas lehetőség „utazásra” vagy „szállításra”, és úgy érzed, hogy te simán élnél egy ilyen lehetőséggel, ha megvalósulna, akkor a regény végén tedd fel magadnak ismét a kérdést: „Tényleg kipróbálnád?”
A filozófiai és vallási kérdésfelvetéseken kívül igen érdekes technológiai világot kapunk. Mivel a történet a XXII. században játszódik, így egy érdekes, a megszokottól kicsit eltérő társadalmat kapunk. Nem szeretném, ha egy ilyen világ jönne el, de vannak elemei amikkel együtt tudnék élni :)
A történet szinte végig feszített tempójú, és annak ellenére, hogy a vége kicsit a megszokott befejezésekre hajaz, az út amit végigjárunk odáig érdekes, izgalmas és szórakoztató.
Van benne egy kis nosztalgiafaktor is, ami közelebb hozza a regényt az idősebb korosztályhoz, de nem annyi, hogy a fiatalabb korosztály ne élvezné a történetet.
Nekem kedvenc lett és már nagyon várom Klein következő regényét (igaz, arra még legalább 1-2 évet várni kell)

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/04/tal-m-klein-portal/

2 hozzászólás
Nuwiel P>!
Tal M. Klein: Portál

Ha egy könyvcímmel kellene illusztrálnom a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka mondást, akkor a Portál lenne az. Az írónak ez az első könyve, és ez nagyon is érződik: minden ötletét bele akarja zsúfolni a könyv magját adó elképzelés mellé, de ezzel, és a sci-fi válfajai között szélkakasként forgó stílusával csak bosszantott, de nem szórakoztatott, vagy gondolkodtatott el. A lábjegyzetek számát pedig úgy negyedére kellett volna csökkenteni, akár a lábjegyzet törlésével, akár a szövegbe építésével, de legalább jobban szét kellett volna húzni azokat. A könyv első negyedében volt a lábjegyzetek 90%-a, igaz, nagyjából addig próbált meg hard sci-fi lenni, onnan ment át ponyvába az egész.

Pedig a konfliktust kiváltó probléma megérne egy alapos kidolgozást, de ahhoz egy Neal Stephenson kaliberű írónak kellene foglalkoznia vele.

Lisie87 P>!
Tal M. Klein: Portál

Sokkal rosszabbra számítottam a százalék alapján, de viszonylag kellemesen csalódtam. Egyrészt egész jól haladtam vele, a másik pedig tetszett a regény ötlete.
Két negatívumot írnék. Az elején a sok lábjegyzet, hát a hajam hullott tőle, főleg a féloldalasoktól. Bevallom, hogy volt, amit el sem olvastam, de ahogy olvastam a többi értékelést, sokat nem veszítettem vele. Nem értem miért nem lehetett beleépíteni a történetbe, legalább a lényegét, vagy minek kellett tovább cifrázni? No mindegy.
A másik, ami lejjebb húzta a csillagot, hogy a vége ellaposodott. Elveszítette a lendületét.
Ugyanakkor mégis megadom neki a 4 csillagot, mert jól szórakoztam ( leszámítva az utolsó kb 50 oldalt) és nekem annyira nem volt gondom azzal, hogy a szerző többféle stílust vegyített a könyvben ( egy kis humor, hard sci-fi, akció). Lehetett volna jobb is, de azért értékelem a törekvést! :)

2 hozzászólás
Sai_home>!
Tal M. Klein: Portál

Már a regény elején éreztem, hogy nem lesz a kedvencem, pont olyan személyeskedő stílusban íródott a könyv, amit én nem tudok megszokni. Ettől persze még lehetett volna jó is, de az se lett.
Bár volt a könyvben pár eredeti ötlet, ezek inkább csak utalások voltak, a Nagy Bonyodalom már sokszor sok helyen előkerült (spoiler). Itt hard sci-fivé akarta volna ezt tenni és kapunk némi fizikát, de nem vagyok bizots benne, hogy egy alapvetően egydimenziós akcióregénybe miért kellett ezt erőltetni.
Minden szereplő idegesítő, nagyon sablonosak, kár is rájuk több szót vesztegetni.
Ami működik az az akció pörgőssége, illetve a jövő leírása, tehát a világépítés, ezek kifejezetten jól sikerültek, szívesen olvasnék ebből a világból valami értelmesebb (és mélyebb) történetet, mert alkalmas lenne rá. Maga a „sózás” is érdekes elképzelés, amolyan lebutított robottörténetekről van szó (jó-jó, ott más volt a cél, amolyan nyomozósdi, de mindkét esetben az MI hibájának feltárása a lényeg kérdések-meggyőzések által). Szerintem ezt a részt túlbutította, de ez van.
Egyszer olvasható (nekem buszon is sikerült!), ennyi :)

Bori_L P>!
Tal M. Klein: Portál

Négy csillagról indult. Aztán egyre soványodtak azok a csillagok, aztán meg elkezdtek fogyni, mert hiába volt jó a sztori alapötlete meg háttérvilága, annyira, de annyira unalmas lett az egész, hogy az utolsó részeket csak átpörgettem, hogy legyenmárvége. Vagy a szerző nem tud írni, vagy a fordítás ment nagyon félre (kivételesen nem hiszem), vagy nem tudom mi volt a baj, de egy ilyen akciódús regényt ilyen unalmasan leírni… hát, na. Van egy csomó felesleges magyarázás benne, amik nem viszik semerre a történetet, és egy kicsit sem lesz tőle „hard sci-fibb” a világ, viszont nyúlnak, mint a rééééétestééééésztaaaaa. A poénkodós lábjegyzetek meg utoljára a Bartimaeus-trilógiában működtek rendeltetésszerűen (arról nem is beszélve, hogy a lábjegyzetek teljesen feleslegesek, kb. az ötödik után át is ugráltam őket). Szomorú vagyok, mert amúgy a teleportálás meg a duplikált emberek által felvetett etikai kérdések, de még a nem túl jól megvalósított fő konfliktus is jobbat érdemelt volna ennél a hosszúra nyúlt katyvasznál.

20 hozzászólás
Morpheus>!
Tal M. Klein: Portál

Az író azon gondolkodhatott, hogyan lehetne olyan történetet írni, ami olyan vicces, mint a marsi, meg legyen hard sci-fi, merthogy majd ő megmutatja, hogy ilyet is tud, nem is akárhogy!. Ez viszont nem igazán jött össze. Nem volt vicces, a tudományos rész sok esetben inkább száraz ismeretterjesztés volt, a lábjegyzetek némileg zavarók, a duplikálódásból fakadó tényleges konfliktus el lett sinkófálva a klisés cselekmény mögé. Ez utóbbi mondjuk elvitte a hátán a történetet. Erre lehet mondani, hogy szórakoztató irodalom. Semmi több.
Amúgy nem tudom, hogy mi a baj azzal, hogy egynél több példányban léteznénk. Mindjárt lenne, aki segítene a több emberes munkákban.
Mellékesen megjegyzem, ha feltalálnák a teleportálást, no az az egy, amit nem próbálnék ki akkor sem, ha látszólag működik. Hamarabb utaznék át egy féreglyukon, lennék szimbiózisban egy MI-vel, mint ez. Mert ez tényleg halál, ahol egy másolat él tovább, aki lehet, hogy azt hiszi, hogy azonos azzal, aki a teleportkapu másik végén megsemmisült, de nyilvánvaló, hogy nem így van. Persze az emberek többségének bármit be lehet mesélni…


Népszerű idézetek

ViraMors P>!

Senkinek sem lenne szabad áruba bocsátani a feltámadást.

268. oldal

3 hozzászólás
csartak P>!

– Café? – kínált a pasas, és letette a cigarettáját az asztal szélére.
Bólintottam, és leültem egy kényelmetlen, állíthatatlan székre, mely az asztal és a fal közé volt beékelve.
– Török kávét – mondta a nyomtatónak; levantei akcentusa jócskán lecsippentett az „á” hosszúságából.
Kisvártatva egy hosszú fanyelű kis rézkanna bukkant elő a semmiből. Mellette két apró porceláncsésze trónolt díszes csészealjakon. A férfi egy kis tálcára pakolta a dolgokat, és elindult felém.
Letette a kávés tálcát a műanyag asztalra. Aztán magabiztos mozdulatokkal megfogta a kannát a fogantyújánál, és nagyjából háromnegyedéig megtöltötte mindkét csészét – körülbelül egy felespohárnyit tölthetett ki.
– Otthon, messze-messze innen, van egy kis emberke egy apró kocsival, aki igazi török kávét csinál – mondta. – Rengeteg időmbe és petákomba került meggyőzni, hogy hadd másoljam le, de most akkor nyomtatok ilyet, amikor csak akarok.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
1 hozzászólás
ViraMors P>!

A defibrillátorkezű ember a gyehennita hadsereg ellen.

218. oldal

3 hozzászólás
WerWolf>!

Sylvia kapcsolata az appjával szorosabb volt, mint az apjával

235. oldal, Csalárd szórakozás (Metropolis Media, 2018)

1 hozzászólás
NewL P>!

Bólintottam, és gondosan felvettem a „nagyon figyelek” arckifejezésemet. Ezt még gyerekkoromban találtam fel, aztán kamaszéveimben sokat csiszoltam rajta, és végül számos próbálgatás árán fejlesztettem tökélyre a házasságom során. Általában beválik.

NewL P>!

A kézi vezérlést csak végső esetekre szánták: például, ha a mentőnek el kellett hagynia az utat, vagy be kellett hajtania egy szakadékba, hogy kimentsen valakit. Nagyon drága volt forgalmas főútvonalakon bekapcsolni; exponenciálisan drágább, mint a „siess” utasítás. A kézi vezérlés során az ember nemcsak azért fizetett a többi járműnek, hogy elsőbbséget adjanak az ő útvonalának (ahogy Joel2 tette, amikor utasította a golfautóját, hogy siessen), hanem azért is, mert ilyenkor az utakon közlekedő többi autó vállalta az emberi hibalehetőségekből adódó kockázatot. Az önvezető autók – bölcsen – bizalmatlanok voltak az emberi sofőrökkel szemben, és inkább lehúzódtak, semmint hogy egy kézi vezérlésű autó mellett haladjanak. Az sem ártott, hogy a kézzel vezérelt jármű ilyenkor folyamatos figyelmeztetést sugárzott, ami emberi nyelven nagyjából így szólt volna: „Hé, mindenki, vigyázzatok, egy majom ül a volánomnál!”

ViraMors P>!

A replikáció technikai vívmány, az emberiség tudományos zsenijének évszázadok óta érő gyümölcse. A teleportálás ugyanakkor a marketing csodája, ragyogó példája annak, mit művel az emberrel csillapíthatatlan vágya, hogy kényelmet hazudjanak neki.

119-120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: teleportálás
NewL P>!

A szerves teleportálást egészen 2109-ig elvetélt ötletnek, technikailag kivitelezhetetlennek tartották a mocorgási probléma miatt: nevezetesen, hogy az élőlények hajlamosak mocorogni. Akkoriban egy jó kis valós idejű atommodell, ami képes lett volna pontosan megjósolni és körülhatárolni, hogy mi lesz egy élőlény következő mozdulata, még csak a tudósok legvadabb álmaiban létezett.

Kapcsolódó szócikkek: 2109
ViraMors P>!

A döntéseket nem a vállalatok hozzák, hanem az emberek.

102. oldal

pável>!

A TELEPORTÁLÁS végzett a Mona Lisával.
Pontosabban a napkitörés, ami Da Vinci mesterművének teleportálása közben érte el a Földet 2109. április 15-én. A festményt éppen Rómából teleportálták New Yorkba, egy kiállításra, amikor a Napból hatalmas lángcsóva tört ki, és egy úgynevezett koronakidobódás csapódott a bolygónkba. Úgy képzeld el, mintha egy pattanás nyomódott volna ki a Nap homlokán – csak épp a pattanás nagyjából akkora volt, mint a Vénusz, a kilökődő genny pedig nem genny volt, hanem egy elektromágneses vihar. Oké, ez eléggé undorító hasonlat, de mindegy, mert most már a te fejedben van, nem az enyémben.

1. bekezdés

Kapcsolódó szócikkek: 2109 · New York · Róma

Hasonló könyvek címkék alapján

Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Scott Westerfeld: Behemót
Kathy Reichs: Virals – Kincsvadászok
Michael Crichton: Őslénypark
Ransom Riggs: Üresek városa
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne – Az Atreides-ház
Pittacus Lore: Hetedik bosszúja
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke
Douglas Preston – Lincoln Child: Jég alatt
John Darnton: Az élő titok