Emlékek ​életrajza 0 csillagozás

Takáts Gyula: Emlékek életrajza

1911. ​február 4-én született a Somogy megyei Tabon földbirtokos és iparos családban.
Kaposvárott járt középiskolába, majd – miközben festeni is tanult – a Pécsi Tudományegyetemen folytatta tanulmányait 1929–1934 között. 1934-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, földrajz, geológia és filozófia tárgykörben. 1931–1932 között a Grazi Egyetem hallgatója volt.
1937-ben csatlakozott a Márciusi Fronthoz és Finnországban tett tanulmányutat. 1939–1940 között tanított Munkácson 1940–1947 között pedig Kaposváron. 1948-ban a Római Magyar Intézet ösztöndíjasa volt. 1949–1971 között a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója volt, majd a Somogy megyei múzeumigazgatóság vezetője volt. 1957-től a Magyar PEN Club tagja és 1994-től alelnöke volt. Az 1960-as évek óta szinte minden évben szerepelt a Szép versek című válogatáskönyvekben, amely minden évben megjelent. 1971-ben nyugdíjba ment. 1976-tól a Somogy szerkesztőbizottságának tagja volt, majd főmunkatársuk lett. 1985-től… (tovább)

>!
154 oldal · ISBN: 9632023579

Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Für Elise
Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Csurka István: Az esztéta
Vas István: Azután I-II.
Szenti Tibor: Vér és pezsgő
Tersánszky Józsi Jenő: Nagy árnyakról bizalmasan
Ottlik Géza: Hajnali háztetők
Bokor László (szerk.): Kortársak József Attiláról I-III.
Benjámin László – Aczél György: József Attila