Meleg ​század 1 csillagozás

Adalékok a homoszexualitás 20. századi magyarországi társadalomtörténetéhez
Takács Judit: Meleg század

E kötet a 20. századra fókuszál, amit a homoszexualitással kapcsolatos magyar nyelvi fejlemények szempontjából nevezhetünk akár meleg századnak is, tekintettel arra, hogy a meleg szó különböző – az 1900-as évek első évtizedében feltűnő, akkoriban még kifejezetten nőkre utaló, majd az 1990-es évekre átpolitizálódó – jelentésváltozatai szinte keretbe foglalták a vizsgált időszakot.

A nyelvi fejleményeken túl a kötet részletesen tárgyalja a homoszexualitás strukturális stigmájának jogintézményekben tükröződő működését, elsősorban a homoszexualitás társadalmi felügyeletét széles körben lehetővé tevő jogalkotási és jogalkalmazási gyakorlatokon keresztül, az ezeket részben visszatükröző, részben megerősítő médiareprezentációk vizsgálatával, valamint az érintettek beszámolói alapján.

>!
Pesti Kalligram, Budapest, 2018
256 oldal · ISBN: 9789634680406

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 11


Népszerű idézetek

V_Szilvió IP>!

[A papok] nem tanácsoltak semmit, csak hogy nősüljek meg. Én inkább abbahagytam a gyónást.

165. oldal

Takács Judit: Meleg század Adalékok a homoszexualitás 20. századi magyarországi társadalomtörténetéhez


Hasonló könyvek címkék alapján

S. A. Locryn: Gyufaláng
Birtalan Balázs: Felmászok a létra
Ritter Andrea: El(ő)bújás
Ritter Andrea: Melegek
Hayden Moore: Nem játékszer
Sophie Anne: Amish Biblia
Carol Souya: Angelo
M. Z. Chapelle: Papírhajók napkeletről
Carol Souya: Cinegeszonáta
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim