Ne ​hazudj (Ne érints 4.) 159 csillagozás

Tahereh Mafi: Ne hazudj

A lány, aki képes a puszta érintésével ölni, most a kezében tartja a világ sorsát.
Juliette és Warner története egy felvillanyozó új részben folytatódik Tahereh Mafi New York Times bestseller Ne érints-sorozatának negyedik részében.
Juliette Ferrars azt hitte, győzött. Átvette az irányítást a 45-ös szektor fölött, kinevezték Észak-Amerika új főparancsnokának, és maga mellett tudhatja Warnert is. De amikor bekövetkezik a tragédia, szembesülnie kell a sötétséggel, amely egyszerre gyülekezik körülötte és a saját lelkében.
Kivé válik a viszontagságok során? Képes lesz élni a hatalommal, amely a rendelkezésére áll, és a jó szolgálatába állítani?

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

>!
GABO, Budapest, 2018
400 oldal · ISBN: 9789634067153 · Fordította: Frei-Kovács Judit

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Aaron Warner Anderson · Kenji Kishimoto · Juliette Ferrars · James Kent · Nazeera Ibrahim · Castle · Haider Ibrahim · Lena Mishkin


Kedvencelte 21

Most olvassa 2

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 150

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kate20>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Te jó ég! Döbbenetes, hogy az elején azt gondoltam, hogy mennyire nem megy semerre ez a történet, majd a végén tátott szájjal tettem le a könyvet. Egy hatalmas függővéget és sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után a könyv.

Hol is kezdjem … Kezdjük Juliette-tel. A trilógia végére már szinte felnőttesen kezdett el viselkedni, ám számára nehéz volt akkor is beilleszkedni az emberek közé, ami érthető a múltja miatt. De itt szinte mélyrepülésbe kezdett ez a fejlődés… Juliette könyörgöm, főparancsnok asszony lettél! Ahhoz méltóan kellene viselkedned, nem mint egy dühöngő kisiskolás. Igen, lehetsz zaklatott, szomorú és zárkózott, de ezek semmivel sem visznek előrébb hogy beteljesítsd a feladatköröd!!
Szinte bosszantott, hogy nem az merült fel elsőnek számára, hogy taktikai lépéseket kovácsoljon, s emellett tanuljon diplomáciát és stratégiát a hozzájuk értő személyektől. Értem hogy semmiféle tudással nem rendelkezik a témát illetően, de ahhoz nem kell túl nagy ész, hogy rájöjjön milyen pozícióban van és jelenleg mi a tét.

Csodálkoztam azon is, hogy Warner mennyire a stratégia híve, erre pont ő próbálja védeni Juliette lelkivilágát a diplomáciai ügyektől? Sajnos ez sem klappolt, és mint tudjuk a drága Aaron parancsnokunk hatalmas taktikai zseni. Ettől független imádtam, hogy külön „fejezeteket” kapott, hisz a kiegészítő novelláját is szerettem. Sokkal összetettebb személy, mint azt az első kötetnél gondoltam. Nagyon sokrétű betekintést engedett Warner gondolataiba, és ez a plusz úgy kellett a könyvnek, mint egy falat kenyér, hiszen ezzel lett teljes egész.
Még mindig totális szerelem van Warner iránt részemről, mert egyszerűen Ő az egyik legérdekesebb és legtitokzatosabb karakter.

Kenji pedig a másik legszimpatikusabb és leghumorosabb karakter. Örülök, hogy elég sokszor felbukkant és szerepelt ebben a könyvben. Sőt, mégcukibb volt az az oldala, amit akkor vett fel, amikor Nazeera-val beszélt. off

Tartom magam ahhoz, hogy alapvetően jó folytatás volt, tetszett is, bár olyan mértékben nem tudott lekötni, mint a trilógia.
Amellett pedig nem tudok elmenni (pont emiatt is vonom le a fél csillagot) hogy érződik az, hogy nem közvetlen a trilógia után íródott a Ne hazudj . Néhol nem is ismertem rá a szereplőkre, annyira megmásította őket Mafi.
Egy szó mint száz, a borító gyönyörű, a történet magávalragadó, a végkifejlett pedig kegyetlen függővég lett.

Naiva P>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Nekem ez a rész is tetszett. A lapokkal ugyan nem lett spórolva. Úgy esetleg kevesebb oldalszámot is ki lehetett volna hozni ebből a könyvből. Egyébként tetszett. Csak úgy faltam az oldalakat. Néhány óra alatt ki lehet olvasni. Ez annak is köszönhető, hogy végre kaphattam Warner szemszög(ek)et is. Jó volt őket olvasni. Végre megtudhattam, mit és hogyan érez. spoiler
A srác, aki kérés nélkül megmutatja az ágyékához közeli tetoválást, kicsit más személyiséget vártam. Azt eddig is tudtam, hogy sérült, de arra nem számítottam, hogy kissé lelkizős. Ezt leszámítva, a maga módján szerethető. Örültem az új szereplőknek is. Főként Nazeerának. spoiler Remélhetőleg így lesz a továbbiakban is.
Juliette kezd meg megbolondulni, vagy wtf? spoiler Nagyon instabil szegényke. Az előző részben már úgy éreztem, hogy kezdi magát összeszedni… Vele kapcsolatban mindig van egy olyan érzésem, hogy míg Warner és Kenji emeli a történet színvonalát, addig ő inkább ront rajta. Összeszedhetné már végre magát.
Várom a folytatást.

2 hozzászólás
Dreamer_ P>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Na ne, ezt nem hiszem el…
Ez a rész tetszett a legkevésbé, a könyv nagy része szinte csak tinidráma, és időhúzás, alig történt valami, legalább lett volna egy-két lírai gondolat amit szeretek az írónőben, de ez is hiányzott belőle… Nem tudom mi történt, de olyan volt mintha az írónő se tudná már, hogy hova akar kilyukadni, és ez inkább romantikus könyv mint disztópia. Úgyhogy már sokszor szenvedés volt olvasni, de a sok párbeszéd miatt így is gyorsan haladtam vele.
Aztán a végére jött a csavar…így mégis hogy lehet egy könyvet befejezni?? utálom a függővégeket, pláne, ha nincs a kezemben a folytatás…

KöfférTzitzah>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

A harmadik kötettel kapcsolatos érzéseim – miszerint a csúcson kellett volna abbahagyni a sorozatot – tovább fokozódtak a negyedik rész olvasása közben. Valahogy az előzőnél annyira éreztem valaminek a végét, hogy eljött a lezárás és egy jó kis epilógussal be lehetett volna mutatni, mit hoz a jövő, erre a negyedik rész teljesen olyan, mintha az első indult volna újra.

Juliette-nek sikerült az, ami eddig éltette, amiért eddig dolgozott, ám arra nem gondolt, mi történik, ha megdől a hatalom, az emberek összezavarodnak és felüti a fejét a káosz. Bárhogy is van, örök igazság, hogy a népnek kell egy tekintélyszemély, aki vezeti őket, legyen szó bármilyen politikai helyzetről. Nagyon érződik, hogy a lány mennyire fiatal, mennyire keveset élt, és mennyire nem ért ahhoz, hogy kell egy ekkora csoportot vezetni. Beleesik abba a hibába, amibe oly sokan – küzd valamiért, de azzal már nem számol, ha sikerül elérnie, mi történik azután. Sőt az, hogy van azután, minimális szinten merül fel a gondolatai között, csak a nagy egész idealizált álomvilágot látja, de a részletekre már nem gondol. Nem teszi fel magának a kérdéseket, hogy megvan-e a kellő kompetenciája ahhoz, amire vállalkozik – vagy ha fel is teszi, inkább félresöpri őket.

Tudom, hogy nem lehetek rá mérges, mert ő is csak egy ember, egy fiatal lány, minden nélkül, család nélkül, aki sokáig a világtól elzárva élte az életét, kínok és fájdalmak között. Mégis egyszerre érzek dühöt és szánalmat iránta, és még csalódott is vagyok, mert a szemem előtt vált érett, erős nővé, aki képes volt megmutatni a világnak, hogy szinte szó szerint istennő válhat egy megtört, elnyomott lélekből. Mafi az egekig emelte a főszereplőt, aztán újra a sárba tiporta az önbecsülését, hogy kezdhesse az egészet elölről. Ezért is érzem azt, hogy megint ugyanott vagyunk, ahol a történet hajnalán, mert Juliette visszasüllyed ugyanabba az állapotba, csak kevésbé felemelő gondolatok nélkül. Igen, ez volt a másik dolog, ami zavart: hogy az írónő olyan kiváló érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy leírja a leírhatatlant és gyönyörű, kifejező szavakba öltöztesse a valóságot, hogy nem értettem, miért nem használta ezt a tehetségét. Ami miatt beleszerettem ebbe a sorozatba, az most majdnem teljes egészében kiveszett a sorok közül, nagyon kevés művészi gonddal megalkotott mondatot fedeztem fel.

Mindenki megváltozott, Warner is veszített vonzó magabiztosságából. Nem szimpatikus az a húzása, hogy teljesen félreáll Juliette érdekében, és mindent az oldalvonalról figyel. Valahogy nem volt önmaga, így az iránta való rajongásom is csökkent.

Az utolsó oldalakat pedig leesett állal figyeltem, ez-nem-lehet-igaz érzéssel. Ennél drámaibb és katasztrofálisabb végkifejletet nem is tudtam volna elképzelni. Kíváncsi vagyok rá, mi lesz ezután, hogyan vehet még ez a történet felívelő fordulatot – bár az is igaz, hogy annyi negatív dolog esett meg a szereplőkkel, hogy ebből a szituációból máshová nem vezethet az út, csak felfelé.

Nagyon sajnálom, hogy nem jelent meg magyarul a következő kötet, de angolul mindenképpen el fogom olvasni, mert megérdemel mégegy esélyt. Nagyon remélem, hogy nem fogok csalódni.

Blogbejegyzés: link

2 hozzászólás
deen>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Amennyire szerettem ezt a sorozatot, ezt a részt most legalább annyira utáltam. Szinte semmiről sem szólt, meglehetősen unalmasra sikerült. A könyv kétharmadáig Juliette naivitásáról olvashattam, hiszen csak tizenhét éves, mégis abban reménykedik, hogy majd ő lesz a megváltó főparancsnok. Warner inkább hallgat, és egy rózsaszín felhőn csücsül, mintsem hogy segítsen eligazodnia a világban és a politikában. Mindezt miért? Hogy Juliette nehogy meglássa milyen ember is ő. Szerintem ezen már túl vagyunk, íg teljesen felesleges volt tudatlanságban tartani. Castle is nagyon rosszul áll a dolgokhoz, képtelen Juliette-re hatni és valljuk be nem is próbálkozik eléggé. Kenji most inkább idegesített, mint szórakoztatott. Egyenes út vezetett a katasztrófához, de legalább a könyv vége izgalmas lett. A baj csak az, hogy kezdhettük volna ezzel is, és akkor most elégedett lennék, nem pedig csalódott.

ap358 P>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Már nagyon régóta vártam ezt részt, hiszen a sorozat első három kötete olyan volt, mint egy hosszú felvezetés egy igazán pörgős, izgalmas YA disztópiához.
Az írónő stílusával a sorozat elején meggyűlt a bajom, a főszereplő drámai, szó szerint az érzelmi mélységeket feszegető, letargikus szemléletétől néha kedvem lett volna az ereimet vagdosni. De olvastam, olvastam, és csak olvastam tovább, és mostanra, a negyedik kötetre elmondhatom, hogy egyszerűen imádom ezt az írásmódot, és csak most döbbentem rá, hogy mennyire elképesztően hiányzott ez az eddigi olvasmányaimból. A sztori annyira az érzelmekre, kételyekre és bizonytalanságra alapoz, hogy attól teljesen élőek lesznek a karakterek, és nem tinédzser világmegváltó főhősöket láttam, hanem olyan gyerekeket, akiknek halvány lila gőzük sincs, hogy mit is csináljanak, és ez ténylegesen emészti őket.
Hiányzott Kent. Hiányzott Kent és Aaron problémája. Hiányzott Kent és Juliette valamiféle barátsággá alakulásának az ábrázolása. Hiányzott Kenji humora. Kenji most ott volt mindenhol, mintha egy örök, folyton jelen lévő harmadik karakter, és sokszor szerettem volna, ha valaki más tűnik fel helyette. Vagy ha róla, vele kapcsolatos problémákat olvasok, de így csak egy összekötő kerék volt Aaron és Juliette között.
Az egész könyv ezúttal Aaronról, Juliettről és a Regenerációról szólt. Helyileg szinte ki se mozdulunk a telepről és annak a környezetéből. Ott is csak szobáról szobára haladunk. A cselekmény lassú. Új karakterek lépnek a képbe, és a régiek a feledésbe merülnek, mintha lenne egy vágás a harmadik és e között a kötet között.
Sokszor támadt hiányérzetem.
Ami nagyon meglepett a könyvben, az Aaron/Warner szemszöge. Tőle kicsit önteltebb, határozottabb és magabiztosabb stílust vártam, de a belső monológjai sokszor teljesen egybefolytak Juliettével. A szememben Warner most Kent szintjére süllyedt, ahogy a fiú a harmadik kötetben viselkedett. Az az Aaron, akit megszerettem, eltűnt.
A fentiek miatt nagyon erősen gondolkodtam azon, hogy levonok egy-egy csillagot, de…
Jesszusom!
A vége valami elképesztő.
Egyszerre imádom és gyűlölöm az ilyen befejezéseket, mert most várnom kell a folytatásra, de közel 350 oldalnyi felvezetést kaptam a nagy „biliboruláshoz”, és tényleg ez volt az a kötet, ahol igazán magaménak éreztem az írásmódot. Minden hibája ellenére szerettem olvasni a könyvet, és már nagyon-nagyon várom a folytatást.

1 hozzászólás
Masni>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Nagyon vártam már ezt a részt, de nem erre számítottam. Reméltem, hogy Juliette megmarad annak a kemény csajnak akit az előző rész végén megismertem. Visszaesett a bizonytalan korszakába. Aaron is nagyon megváltozott. És ez a rengeteg titkolózás az agyamra megy. Az előzőben olyan jól működtek együtt.

Vajon már megőrültem?
Már megtörtént?
Honnan fogom tudni?

Mert az nem lehet, hogy az előző három részbe beleszerettem és most ezt kapom…
És éppen unalmasnak akartam titulálni és lecsillagozni, amikor megtörtént az, amire egyáltalán nem számítottam.
És most itt ülök, szótlanul bámulok bele a sötétségbe és azon gondolkozom, hogy mégis miért történik ez velem mindig?
Miért kell ezt így befejezni?
Minden magyarázat nélkül?
Anélkül, hogy tudnám mi történt mindenki mással?
Gonoszság! Színtiszta gonoszság! De éppen emiatt lett annyira jó… Elvesztem. Pedig nem vagyok őrült. És most csak annyit bírok tenni, hogy várom a folytatást.

3 hozzászólás
Veronika_Ambrus P>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Az előző két részhez képest ebben nekem kevesebb akció volt. Azt nem mondhatom, hogy fordulatból nem volt elég, hiszen szinte minden fejezet úgy fejeződött be, hogy valamilyen kérdésre nem kaptam választ, ezért tovább kellett olvasnom.

Nagyon jót tett a könyvnek, hogy váltott szemszögben olvashattuk a történetet, hiszen így még inkább közelebb éreztem magamhoz Warnert, és ezáltal még inkább megkedveltem. Nagyon érdekes és összetett karakterrel áldotta meg az írónő őt, és nagyon sajnálom, hogy már jó ideje nem foglalkozott a kiadó a sorozat többi résszel, hiszen nagyon sokáig képes lennék olvasni az ő karakterének alakulását.

Juliette-t valahogy az előző részben éreztem a csúcson. Kicsit el volt veszve a kiharcolt pozíciójában, nem igazán gondolta át, hogy mit is jelent vezetőnek lenni. Lehet, hogy nagyon sok jó ötlete és reformja lenne egy új világ felépítésében, de egyelőre ehhez még nem tudott nekilátni.

Megjelentek új szereplők is, köztük nagyon örülök Nazeerának, hiszen attól függetlenül, hogy úgy tűnt nagyon rideg személyiség, Juliette mellett állt. Kíváncsi vagyok, hogy az ő múltjával kapcsolatban is mit talált ki az írónő. És remélem, hogy ami közte és Kenji között elindulni látszódott az folytatódni is fog.

Kenjit továbbra is nagyon kedvelem, nagyon örülök, hogy meg mert lépni a szerzőnő a fiú-lány barátságot, aminek tényleg csak ennyi a funkciója és nincs tovább köztük. Nagyon viccesek voltak Kenji és Warner közötti pillanatok, remélem, még látom őket sokat együtt.

Most egy ideig jegelnem kell ezt a sorozatot, hiszen rengeteg könyv van a várólistámon, amik magyar nyelvűek. Így, ha valamilyen csoda folytán nem folytatódna a sorozat, akkor csak később fogom elővenni angolul.

Enikő_Darai_Enii>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Engem pár nap alatt ez a könyv tönkretett, ezúttal magyarul. De tényleg!
Először is kezdjük ott, hogy nem tudom mi vitte rá az írónőt, hogy a trilógia lezárta után évekkel írjon NEM IS EGY folytatást. De jól tette… legalábbis így gondoltam egy darabig.
3 hónappal vagyunk a Ne félts vége után és betekintést nyerhetünk szereplőink nem megszokott, de rendszerezett életébe.
Juliette szerintem maradt aki volt, bár kétségek támadtak benne, de nem vált ugyanazzá a picsogós lánnyá, akit a Ne keressben ismertünk meg. Bár a végén rendesen kihúzta nálam a gyufát. spoiler
Aaron fejezeteit nagyon szerettem olvasni, hiszen így betekintést nyerhettünk a gondolataiba, a félelmeibe, és választ kaptunk a miértjeire. Továbbra is favorit, bár remélem, hogy a következő részben szembeszáll a démonaival.
Kenji maradt ugyan az az odaadó és kedves barátja Juliettenek, akit tisztelünk és szeretünk. Plusz piros pont, hogy a végén már Warnerrel is egészen megbékéltek egymás közt.
Nem is húznám tovább a szót, azzal zárnám le eme kis értékelésem, hogy mivel a végén rendesen kiakadtam, kapkodtam a fejem, hogy mi történik (rossz értelemben)… számomra ez most nem volt egy 5 csillagos olvasmány sajnos!
Viszont akkor is! Függővég?! Komolyan?
Egyszer a sírba visznek!

jeszan P>!
Tahereh Mafi: Ne hazudj

Hú, ez a rész kemény volt, viszont hamar lehetett olvasni, hisz a regény tele volt üres lapokkal és rengeteg párbeszéddel. Most váltott szemszögből olvashattam az eseményeket, hol Juliette, hol Warner (Aaron) oldaláról és végre jó volt bepillantani a srác gondolatmenetébe. Juliette nem tudott felnőni a magára vállalt szerephez, rengetegszer viselkedett gyerekesen és nem értettem miért nem avatják be a dolgokba, hisz Aaron elvileg mindenben otthon van, Castle is sokkal tapasztaltabb, mint amennyi kiderül róla. A vendég gyermekek meglepetése és a róluk kialakult kép sem volt bizalomgerjesztő. S a függővége, valami hihetetlen fordulatot hozott. Nagyon várom a folytatást.


Népszerű idézetek

Masni>!

– Mi a franc bajod van, ember? Azt hittem, haverok vagyunk.
– Azok voltunk – helyesel Warner hűvösen. – Amíg hozzá nem értél a hajamhoz.
– Te kértél meg, hogy vágjam le a hajadat…
– Egy szóval sem mondtam ilyet. Arra kértelek, hogy igazítsd meg a szélét.
– És pontosan azt tettem.
– Ez – mondja Warner, és megfordul, hogy szemügyre vehessem a kárt – nem megigazítás, te kétbalkezes félnótás!
Felszisszenek. Warner haja itt-ott be van vagdosva, néhol tenyérnyi foltok világítanak.
Kenji összehúzza magát, amikor végigméri a keze munkáját, aztán megköszörüli a torkát.
– Nos… – szól, és zsebre dugja a kezét. – Azt akarom mondani…
Végül is, a szépség szubjektív dolog, ember.

Masni>!

Juliette soha nem bocsát meg nekem.
El fogom veszíteni.
És akkor végem.

220. Warner

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · Juliette Ferrars
Nymeria96>!

– Hiányzol – mondja, olyan halkan, hogy alig értem.
– Itt vagyok – felelem, és gyengéden megérintem az arcát. – Itt vagyok melletted, szerelmem.
De Juliette megrázza a fejét. Hiába húzom még közelebb magamhoz, még elalvás közben is csak rázza a fejét.

Arra gondolok, hogy talán nem is téved.

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · Juliette Ferrars
ViRead>!

Én pedig megint itt vagyok.
A szakadékban.
Lassan feloldódom az érzelmek sósavában.

310. oldal (Warner)

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson
Masni>!

– Menj a pokolba, Kishimoto!
– Csak utánad, tesó! – Rám kacsint, de csak egyszer.
Aztán eltűnik.

285. oldal Warner

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · Kenji Kishimoto
Fire_bird P>!

– […] Haider a legtöbb dologban teljesen középszerű. Csak néhány apróságban tűnik ki. Megszállottan foglalkoztatja a külseje, és…
Kenji felkapja a fejét.
– Megszállottan foglalkoztatja a külseje? Biztos vagy benne, hogy nem vagytok rokonok?
Warnernek elsötétül az arca.
– Egyáltalán nem vagyok a külsőm meg…
– Jól van, jól van, nyugi! – legyint Kenji. – Nem kell aggódnod a csinos kis pofid miatt.
– Utállak.
– Imádom, hogy ugyanúgy érzünk egymás iránt!

139. oldal

Camilo>!

– Úgy festesz, mint akire ráfér az ölelés.

236.

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · James Kent
ap358 P>!

– Akik nem értenek, mindig kételkedni fognak benned.

126. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson
ap358 P>!

– Ezek szerint voltak más kapcsolataid? Juliette előtt?
Büszkén felszegem a fejemet.
– Talán olyan nehéz elhinni?
– Még mindig próbálok megbarátkozni a gondolattal, hogy vannak érzéseid, úgyhogy, igen, nehéz elhinni.

278. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · Kenji Kishimoto
Masni>!

Mostanában nem vagyok önmagam.
Az igazat megvallva, már olyan régóta érzek így, hogy néha komolyan elgondolkodom, talán soha nem is ismertem magam.

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson

Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Winter
David Levithan: Nap nap után
Martin Kay: Titkok útvesztője
Katharine McGee: Az ezredik emelet
Vivien Holloway: Végtelen horizont
Dan Wells: Ruins – Romok
Cecelia Ahern: A Tökéletes
Lauren Oliver: Delírium
Lissa Price: A testbérlők – Leszámolás
Somaiya Daud: Mirage – Az oroszlánudvar