Ne ​félts (Ne érints 3.) 316 csillagozás

Tahereh Mafi: Ne félts

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy napon majd…
Egy napon majd szabad lehetek

Már semmi sem lesz olyan, mint volt.
Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.
Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.
Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.

„Függőséget okoz, nagyon izgalmas, árad belőle a szerelem. Irigy vagyok. Nem tudtam letenni.”
– Lauren Kate
New York Times bestseller szerző, a Fallen sorozat írója.

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

>!
GABO, Budapest, 2015
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634060680 · Fordította: Bozai Ágota

Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

Aaron Warner Anderson · Kenji Kishimoto · Juliette Ferrars · Adam Kent · James Kent · Brendan · Castle · Winston · Lily · Ian Sanchez · Sara · Sonya · Delalieu · Paris Anderson


Kedvencelte 80

Most olvassa 8

Várólistára tette 132

Kívánságlistára tette 198

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Nymeria96>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Az előző részekhez hasonlóan a Ne félts is a kedvencemmé vált.
Tetszett a történet, bár a könyv végi csatát egy kicsit részletesebben is ki lehetett volna dolgozni. Engem például érdekelt volna, hogy mi történt a többi szereplővel is a csatában.
Juliette-et mintha teljesen kicserélték volna ebben a részben. Végre összeszedte magát, és kiállt önmagáért. Szerintem nagyon szép karakterfejlődésen ment keresztül a három rész alatt.
Warner még mindig az egyik kedvenc szereplőm, egyrészt miatta szeretem annyira ezt a sorozatot, és ő is jelentős változáson ment keresztül.
Adam-ben nagyon csalódtam; mintha teljesen kifordult volna önmagából. Jóformán minden szerethető tulajdonságát elvesztette, ezért bármennyire is kedveltem a sorozat elején, mostanra abszolút semleges karakter lett.
James azonban még mindig irtó édes, Kenji pedig itt is hozta a formáját, amiért csak imádni lehet.
Nagy kedvencem a sorozat, újraolvasva is tökéletes kikapcsolódást nyújtott, és már alig várom, hogy a Restore Me-t is elolvashassam.
Egyébként ennek a résznek tetszik a legjobban a borítója. ;)

4 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Tahereh Mafi: Ne félts

„Egy napon majd”…

Az első gondolatom, hogy köszönöm.
Végre nem kellett végig szenvednem egy nyávogással és irritáló döntésképtelenséggel szenvedő lány gondolatait.
Ebben a részben kivételesen összeszedted magad, drága Juliette. Helyén voltak a gondolataid, és a döntéseid is.
Azt külön köszönöm az írónőnek, hogy a szerelmi háromszögből az a fiú ért révbe, akinek szurkoltam. :)
Adamtől és Warnertől sajnálattal fogadtam, hogy ennyire megváltoztak.
Warnerben pont azt szeretem, hogy pszichopata, de ugyanakkor gyengéd.
Jó volt olvasni a lelkéről, az érzéseiről.
A két fiú gyerekkora elég hasonló, érdekes volt látni, hogy mennyire másképpen próbálták feldolgozni személyes tragédiájukat.
És Kenji a legjobb karakter mind közül, imádtam olvasni a párbeszédeket, a vicceit.
Róla szívesen olvasnék egy másik történetben.
Szuper befejezése egy nem hibátlan, de annál szórakoztatóbb trilógiának.

2 hozzászólás
DarknessAngel>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Imádom a sorozatot, komolyan. Ez a rész is annyira jó volt, a borító iszonyatosan gyönyörű, és a történet is nagyon jól folytatódott, viszont olyan rövid az egész. Örültem volna, ha kapunk egy kerek befejezést, de még annyi minden nyitva maradt. Kicsit ki lehetett volna még bővíteni, de ez van.
Elég sok minden kavargott bennem olvasás közben. A szerelmi háromszög volt az, ami teljesen megbolygatta az érzéseimet. Úgy szerettem Adam-ot az első részben, annyira megfogott magának, erre mit tett vele az írónő. El sem akartam hinni, hogy miket mond Juliette-nek. Persze valahol azért megértem, hogy miért ilyen feszült, és ingerült. De, hogy valaki ennyire megváltozzon… Az egyik dolog, amit mindig is szerettem Adam-ban, az a testvére iránti szeretet. Ez legalább nem változott.
A másik, aki egy hihetetlen változáson ment keresztül, az Warner. Az a pszichopata, gyerekkínzó, emberölő pasi egy igazi kezesbárány lett. Sosem hittem volna, de engem is teljesen elcsábított. Egyszerűen mindenre volt magyarázata, mindent jóvá tudott tenni. Szóval, igen, gratulálok Aaron, most már én is imádlak :) Viszont én Adamról sem mondtam le. Szerintem nagyon is szerethető még mindig. Ennek ellenére, ha valakinek a pártjára kéne állnom, az nem más lenne, mint Kenji *-* Hozhattok egy papot, én már megtaláltam az igazit :D
A végső harctól azért többet vártam volna. Megmondom őszintén, a vége miatt picit csalódtam, de azért még mindig imádom a sorozatot.

5 hozzászólás
Kate20>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Aaron Warner Anderson, a 45-ös szektor parancsnoka és régense, a Regeneráció főparancsnokának fia. Rajong a divatért.”

Aaron drágám, egyszerűen imádlak! A karaktered, a humorod és a mély érzelmeid… minden női szivet megdobogtatnak, ebben biztos vagyok.
Szó szerint olvadoztam a vallomásai alatt.Elképesztő mennyire kimért és érzelgős is egyben.

Juliettet is megkedveltem, szerettem az ő szemszögéből olvasni, de mit nem adtam volna, ha ezt az egész történeten Warner szemszögéből kaphattam volna meg! Hát az maga lett volna a tökély.
Már az elején is Team Warner szálon csüggtem, de most… itt … hát a szavam elakadt olykor ettől a sráctól.

Csajok… Mindenki megérdemelne egy Warnert magának. Egy olyan Warnert, aki kiáll értetek, hisz bennetek és őszinte, mély érzelmeket táplál felétek. Na persze a külsővel is jöhet egy az egyben! :D

Naiva P>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Eddig ez a része tetszett a legjobban. Warner nagyon megérkezett. Eddig is ő volt az egyik húzó karakter, de ebben a részben… Szavak nincsenek rá. Azért sokat javított a karakterén az írónő.
Juliette ebben a részben pozitívan, tettre készen állt végre mindenhez. Így kellett volna az első rész óta. Egyébként jól érzem, hogy ők ketten spoiler Csak azokat a részeket a szerző ügyesen, ifjúsági olvasmány szintjén megoldotta. Kenjit továbbra is imádtam.
Valahol olvastam, hogy ez a sorozat eredetileg trilógiára lett tervezve. A vége miatt mégsem éreztem ezt. Olyan hirtelen ért véget, ráadásul befejezetlennek éreztem. Kíváncsi vagyok, mi mindent tartogat még ez a sorozat.

7 hozzászólás
Ashriver>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Nagy változás volt ez a másodikhoz képest. Semmi gyötrődés, semmi lelki fájdalom; bár volt az elején néhol egy kis vita, de aztán túllép rajta J. Vannak fontosabb dolgok is, mint az ex gyötrelmes drámázása. Céltudatos lett, erős, harcias és magabiztos a döntéseiben. Felfedezte önmagát és a végre a vágyai szerint cselekedett. És Warner… vagyis Aaron…. hjaaajj, de bódult lettem tőle. Tökéletesen tökéletlen, aki nem sajnál semmit; egy olyan világban nevelkedett, ahol csak brutalitással élhet túl az ember, s ő elsajátította ezt, hogy megvédje önmagát, és az anyját. Majd később Juliettet is.
És Kenji, drága Kenji… neked tényleg elkéne egy barátnő :D
A harc gyorsan le lett rendezve, mindenki túlélte, az eljövendők meg a képzeletünkre van bízva.
Élvezetes volt olvasni, tele érzelmekkel és önismerettel.

2 hozzászólás
Szilvi00 P>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Én már semmit sem értek!
Hová lett a kedves és védelmező Adam?
Hová tűnt a tétova és nyafogós Juliette?
Warner tényleg képes volt belopni magát a szívembe?
Őrület! Egyik változástól szörnyen szomorkodtam, a másiktól ujjongtam örömömben,. Warner miatt még nem tértem magamhoz. Egyedül Kenji maradt meg ugyanolyan jópofa mókamesternek, mint amilyen korábban is volt.
Olyan különleges volt ez a trilógia, hogy előre rettegtem a befejezéstől. Egy epilógust nem bántam volna, így egy kicsit hirtelen lett vége, de összességében elégedett vagyok.
Csak azt sajnálom, hogy izgalmakat kizárólag az utolsó 40-50 oldal tartalmazott. Addig csak folyt a tervezgetés, felkészülés és sok-sok lelkizés, Tahereh Mafi különleges stílusában.

Szami81>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Oke, sulyos fangorcsom van.
Kiolvastam a trilogiat, kiolvastam a kiegeszito koteteket (pedig utalom a kiegeszito koteteket) es nem tudom elengedni a tortenetet.
Szoval most elnyomom a kesztetest, hogy ujrakezdjem az elso reszt, lefeszegetem az ujjaimat az olvasorol es megyek aludni.

5 hozzászólás
loveQhuay>!
Tahereh Mafi: Ne félts

Ó Istenem! Ó Istenem!
Imádom! Tökéletes!
és most megyek aludni.
bővebben holnap
AWW DE IMÁDOM. WARNER IMÁDLAK. ❤

Na szóval.

Tudtam én, hogy nem fogom ezt letenni és addig olvasom míg össze nem esek.
Féltem, nagyon is, hogy nem olyan vége lesz amit szeretnék, de sose gondoltam volna, hogy végül az lesz amire a legjobban vágytam! Nem is hiszem el, hogy tényleg ez lett.
Ha én ezt tudom, hogy ennyire jó, nem hagyom hónapokig a polcomon „porosodni”.

Juliette végre megtalálta a hangját és az erejét, tetszettek a beszólásai, és a Kenjivel való barátsága. Kenjit nem lehet nem szeretni. Neki is olyan beszólásai voltak, úgy röhögtem a Kenji-Adam és a Kenji-Warner jeleneteken!
Adam-et picit sajnálom, de örülök, hogy ilyen keményen lett elintézve.
Az Adam-Juliette jelenetek durvák voltak de ez kellett.
Warner-t eddig is nagggggyon szerettem de ahhh ebben a részben a szívem millió apró darabra tört miatta és érte. Annyira örülök neki! Főleg a James-es eset miatt, és hogy a végére Adam-et is máshogy látta.

Egy bajom van, hogy a háború gyorsan lett elintézve, és vele együtt Anderson is. De elnézem, mert Warner kárpótol mindenért. Na meg a Juliette-Warner jelenetek ahhh!!!!

Szerintem újraolvasós lesz. Legszivesebben már most kezdeném elölről!

12 hozzászólás
Zeyna382>!
Tahereh Mafi: Ne félts

NEM NEM NEM!!!!!!
Tahereh szórakozik velem? Mi ez a befejezés? Mi ez az egész???
Nagyon nagyot csalódtam ebben a könyvben újra, és felidegesítettem magam rendesen. Ez az egész trilógia átment egy tini drámába. Mindenki ezt a szerencsétlen lányt akarja, ő meg mindenki hülyít. Jesszusom, ekkora egy buta libát. Bár az tény, hogy sokat komolyodott az első rész óta, de szerintem ez csak Warnernak köszönhető. Akit nagyon sajnálok. Egy ilyen karakterből miért kellett az írónőnek egy papucsot csinálnia? Maradjunk annyiban, hogy az utolsó könyvben Aaron szerepelt, és nem Warner. Szegénykémből skizofrént csináltak. Kenjit továbbra is imádom! Hihetetlen humora van, és mindig képes feldobni a hangulatot! Valaki kerítsen már neki egy barátnőt! Adam megkapja tőlem a világ legirritálóbb karakterének járó díjat. Jó párszor letudtam volna ütni! Egy hülye tuskó lett belőle is. Bár szerintem eddig is az volt.
Az végső összecsapás borzalmasan egyszerű és rövid volt. És ennyi, végigszenvedtük az egész könyvet a drámázás miatt köszi Ádi és erre kapunk egy ilyen „csata” jelenetet. Katasztrófa.
Sajnálom, hogy így lett vége. Lehetett ez volna sokkal jobb is.
Warner <3

33 hozzászólás

Népszerű idézetek

DarknessAngel >!

    – Elment a maradék józan eszed? Azt hiszed, le tudunk szedni kétszáz katonát? Tudom, hogy rendkívül jóképű pasi vagyok, J. De nem Bruce Lee.
    – Ki az a Bruce Lee?
    – Hogyhogy ki az a Bruce Lee? – kérdi Kenji döbbenten. – Szentséges ég! Többé nem lehetünk barátok.
    – Miért? Ez a Bruce a barátod volt?

309. oldal, Hatvanhét (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Bruce Lee · Juliette Ferrars · Kenji Kishimoto
Zeyna382>!

A remény újra és újra összetöri a szívedet.

18. oldal, Három (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · Juliette Ferrars · remény
Zeyna382>!

    Mert az igazság olyan kibírhatatlan, hogy azt kívánom, bárcsak hazudott volna nekem.

13. oldal, Kettő (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · Juliette Ferrars
barbikaunatkozik>!

    – Ez nem jóindulat kérdése! – csattant a hangom. – Törődik velem… és én is törődöm vele!
    Warner bólint, nem hatotta meg a válasz.
    – Szerezned kéne egy kutyát, szerelmem. Úgy hallottam, azok is ilyenek.

51. oldal, Kilenc (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · Adam Kent · Juliette Ferrars
barbikaunatkozik>!

    – Mondd meg, hol vackoltál be! És szedd össze magad. Most nem omolhatsz össze nekem.
    Kenji egy pillanatra elhallgat, aztán megszólal.
    – Ööö… elnézést, hogy ilyennel zavarlak, de egy barátomat keresem. Nem láttad véletlenül? Apró termetű lány, sokat sír, és túl sokat foglalkozik a saját érzéseivel…
    – Fogd be a szád, Kenji!
    – Ó, egy pillanat! Hiszen te vagy az!

73. oldal, Tizenöt (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Juliette Ferrars · Kenji Kishimoto
DarknessAngel >!

    – Hé! – mutat az arcomra. – Én csak azt akarom mondani, hogy már nem is tudom, mit higgyek. Ültem már ezen a körhintán. Előbb Adam. Most meg Warner. A jövő héten meg talán engem próbálsz befűzni.
    – Csak szeretnéd…

201. oldal, Harminckilenc (GABO, 2015)

DarknessAngel >!

    – Még fiatal vagy.
    – Már majdnem tizenkét éves vagyok. – feleli James.
    – Nekem azt mondták, tízéves vagy.
    – Azt mondtam, majdnem tizenkét éves vagyok – mondja James, grimaszt vágva.

221. oldal, Negyvenhárom (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson · James Kent
4 hozzászólás
Viktória_Erdei >!

Higgy magadban! Ha nem hiszel abban, hogy meg tudod csinálni, akkor nem fog sikerülni.

230. oldal, Negyvennégy (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Aaron Warner Anderson
Zeyna382>!

    Kenji középre mutat.
    – Te és én ott alszunk.
    – Nagyon romantikus.
    – Csak szeretnéd.

140. oldal, Huszonhat (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Juliette Ferrars · Kenji Kishimoto
Viktória_Erdei >!

Ne add fel
Tarts ki
Nézz fel
Légy erős
Tarts ki
Ne add fel
Látssz erősnek
Állj fel
Egy napon kitörhetsz, szabad lehetsz

16. oldal, Három (GABO, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Juliette Ferrars

A sorozat következő kötete

Ne érints sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kresley Cole: Endless Knight – Végtelen lovag
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Patrick Ness: Háború a békéért
Amy Tintera: Rebel – Az új kezdet
Lissa Price: A testbérlők – Leszámolás
Estelle Brightmore: 13. napon
Richelle Mead: A halál csókja
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Kulcs
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu