Anyámról 82% 10 csillagozás

Kicsit tartottam a könyvtől. A téma – a halál, pontosabban a haldoklás, az anya haldoklásának krónikai hűségű leírása – miatt. De inkább a szeretetről, a múltidézésről szólt, meg arról a fájdalomról, amit az ember szülei, felmenői leépülése, hanyatlása során és miatt érez.
A magatehetetlenné vált anya ápolására, végigkísérésére nincs igazán jó recept… Se az idősek otthona, se az otthoni ápolás nem tökéletes megoldás. Kevés családban van annyi pénz, alkalmas ember és főként idő és türelem, ami napi 24 órás ápoláshoz szükséges. A marokkói család borzadva emlegeti az európai országokat, ahol idősek otthonába dugják be haldoklóikat. De a kényszerű összezárás az egyre fáradó, egyre mohóbb, pénzéhesebb és egyre részvétlenebb családi fizetett ápolókkal sem jó megoldás, ez már csak árnyéka annak a régmúltba vesző szokásnak, amikor az idősek egy nagycsalád házában, a családdal körülvéve, gondoskodás közepette haltak meg. Ennek már csak az illúzióját tudják biztosítani, ez a legtöbb, amit adhatnak.
A hosszú haldoklás kimerít családtagot, ápolót és haldoklót egyaránt… Minden egyre kuszább, egyre reménytelenebb, egyre félelmetesebb. A haldokló által felidézett családi történetek mind zavarosabbak, és a látogatások mind szomorúbbak. A leépülést, lassú halált már maga a ház képe is mutatja. Szinte megyünk velük együtt az úton, az elkerülhetetlen vég felé.
Nagyon élvezetes volt a régi marokkói élet történeteit olvasni. Az író nagy szeretettel és kiváló humorral evickél a jelen és múlt, valóság és hallucinációk hullámzó, egybefolyó történetei között. Vannak humoros történetek, amik családon belül úgy maradnak meg az emlékezetben, mint a gyerekszáj történetek – csak éppen a második gyerekkor hozza magukkal őket. Az anya meséiben összeérnek a múlt és jelen helyszínei, az élők és a holtak világa, és ez néha annyira szürreális, hogy egy darabig még ő maga is nevet rajta…
Felidéződtek bennem az én eltávozott öregjeim, a történetek, esetek, mozdulatok, amik egy bizonyos távolságból visszanézve a családi legendárium tréfás részeivé váltak. Jó volt az időzítés is, most, halottak napja előtt jó volt kicsit visszaemlékezni. Miközben az ő anyjáról olvastam, a magaméra gondoltam… Pedig az anyaságon és a szereteten kívül igazán nem volt bennük semmi közös.

Csodálatosan megírt, két szálon futó regény. Egyrészt minden sora igaz az Alzheimer-demencia okozta nehézségekről, amit beteg érez, és amit egy szerető gyermek él át, amikor tehetetlenné teszi az édesanyja betegsége. Több regényt olvastam már erről a témáról, de ezt különlegessé teszi az, hogy az általam kedvelt arab világ hétköznapjaiban játszódik, ami számomra egy színes-illatos másik szálat jelent a könyvben.

Egy nagyon személyes, szeretetteljes búcsúzás az író édesanyjától. Egy család története, akik a hagyományoknak megfelelően, családi körben szeretnének gondoskodni idős családtagjukról. Megható vallomás, mely ugyanakkor nem fél attól, hogy a hagyományok és a jelen lehetőségeinek ellentmondását, azok feloldhatatlanságát is bemutassa. Lassú könyv, egy csendes haldoklásról.

Jobbat reméltem..Fájdalmas gondolatok, felvetések, a könyv olvasásakor elkerülhetetlen nemcsak a halállal való szembenézés, hanem az élet, haldoklás átgondolása, fájdalmának átélése, a test pusztulásának kínzó képével együtt. Nem beszélve a morális kérdésekről, ezekben viszont a szerző igen határozott véleménye ellenére mégis következetlen. Sajnos..