Kővilág 14 csillagozás

Tadeusz Borowski: Kővilág Tadeusz Borowski: Kővilág

„El sem tudod képzelni, milyen boldog vagyok!” – e szavakkal kezdődik a világirodalom egyik legszebb és legmegrázóbb szerelmes levele. Megrázó, mert a lágerfénycsillagokkal kivert, krematóriumfüstös auschwitzi éjszakában tesz hitet a szerelem, az élet mellett Tadeusz Borowski.
A legtisztább érzelmek és a legmocskosabb emberi hajlamok, szerelem és háború, megoldhatatlan ellentétek feszítik a világszerte ismert és elismert lengyel író hol lírává szelídülő, hol maró gúnnyal fűszerezett, közvetlen hangú elbeszéléseit, amelyekben nyomon követhetjük egy emberfaló világ tragikus sorsú polgárának életútját, egy emberét, aki élni akart és élni tudott a haláltáborban, – ám a békében önkezével vetett véget életének.

Eredeti megjelenés éve: 1948

>!
Múlt és Jövő, Budapest, 1999
416 oldal · ISBN: 9639171115 · Fordította: Fejér Irén, Körner Gábor, Spiró György
>!
Európa, Budapest, 1971
264 oldal · Fordította: Fejér Irén

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 57

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
n P
Tadeusz Borowski: Kővilág

Azt írtam még délután, hogy jó volt ebben a Kővilágban lenni.
De miért? Na, ezen meg este gondolkodtam el.
Sok láger könyvet olvastam már, de csak ennél a Kővilágnál nem éreztem rosszul magam.
Nem éreztem azt, hogy én kívülálló vagyok. És, hogy kívülállóként nem szenvedtem eleget.
Itt most nem volt lelkiismeret-furdalásom, nem kényszerített az együttérzés és a vád, semmi felé sem.
Úgy írta meg a Kővilág belsejét, hogy mosolyt tudott csalni az arcomra, hogy túlélhetőnek hihettem az ő élhetetlen életét.
Másképpen ír róla, mint eddig bárki.
A legjobban ő ír róla.
Azt mondja: Nálunk, Auschwitzban…
és vendégül lát ott, ahol önmagát is vendégnek véli.
Csodálatos napokról ír, mosolyról. Tavaszi sétára hív és Hesse Pusztai farkasát emlegeti.
Borzalmakról ír, olvashatóan.
A világról ír, Auschwitzban.

A könyv elején néhány versét olvashatjuk. Talán mindazt, amit a novellákban nem tudott, nem akart leírni, itt szakad fel belőle.
A verseket csak utólag olvastam el.

… talán jobb is ha győz a jövő
s guruljunk le mint hegyről a kő
s úgy nézzünk körül mint a szobor
amelynek halott kőszeme van

* * *
nem vers ez, nem is próza,
csak kötél megcsomózva,
csak nedves föld, beissza,
ím ez az út vezet vissza.

nem kenyér, nem is vodka,
harag csak, düh, rövidke,
csak túl sok lett a sírhant -
ifjúság, szerelem elmúlt.

nem álom, sem ébrenlét,
se nevetés, se játék,
de éjjel a sírás elfog -
ím itt a papír, kés, madzag…

(Emlékkönyvbe, Spiró György fordítása)

4 hozzászólás
>!
eme P
Tadeusz Borowski: Kővilág

a háború elmúlik, a költészet fennmarad

Második világháború. Koncentrációs láger. Felszabadulás. Hova tovább?
Tudom: „lerágott csont”. Talán az. De talán van, mit még rágni. Talán még kérődzhetünk rajta. Nem egykönnyen emészthető… halhatatlan, súlyos kővilág.

Ha nem akartok szokványos lágerirodalmat olvasni, akkor nyugodtan vehetitek kézbe ezt a kis kötetet. Kőkeményen, határozottan, ironikusan, gúnyosan és mégis néhol költői líraisággal, érzékenységgel száll szembe mindazzal, ami közvetlenül a háborút követő években a hivatalos lágerirodalom volt (és részben ma is az). Megmutatja a kor másik, talán igazibb arcát. Kozmetikázatlanul. Fehér és fekete éles, mesterséges elkülönítése nélkül.
Borowski Lengyelországa, Auschwitza, háború utáni világa nem nyeri el sokak tetszését, támadják is írásaiért. Eltér a kánontól… Első személyű elbeszélőjét, Tadeket tudatosan rajzolja néha „ellenszenvesnek”, kimondat vele mások által elhallgatott dolgokat, ellentmond a nagy „igazságoknak”. Meghökkenti, megbotránkoztatja kora olvasóit, kikarikírozza a lengyel Haza dicső fiait, német falvak és kis templomok áhított csendjéről, békességéről beszél, leleplezi a „becsületesen, őszintén, csak a való igazat” mondókat, akik a hatásosság mércéjéhez igazítják történetüket, rámutat a befogadó természetére és elvárásaira, aki mohón hallgatta a legbanálisabb és legszentimentálisabb történetet is, ha meg tudtam győzni, hogy az valóban megtörtént velem. Az ő történetei nem banálisak és nem szentimentálisak – csak mellbeütnek, fejbe kólintanak, rádöbbentenek dolgokra. Nem azt írja, amit olvasni szeretnél, hanem azt, amit olvasnod kell.
Borowski/ Tadek nem akar áldozat lenni (igaz, „fűtő” sem), nem akar erkölcsi kötelességről, morálról, világmegváltásról szólni – Élni akarok, ennyi az egész – mondja. Beszél az egyszerűnek látszó cél nehézségéről – a kővé válásról, az érzéketlenségről, fásultságról, közömbösségről, miközben óriási erőfeszítéssel keresi az események, emberek lényegét. Egy pillanatra úgy tűnik, talán megtalálja… De mégsem.
Aztán vége a történetnek. Borowski három nappal kislánya születése után, 1951. július 1-én öngyilkos lesz – gázzal mérgezi meg magát.
Apropo gáz:
http://moly.hu/karcok/198541
Jót nevettünk. Szó, ami szó, mégiscsak jó, hogy árjákat már nem gázosítanak. Bármit, csak azt ne.
Meghökkentett? Nálunk, Auschwitzban így megy ez… Olvassátok.

4 hozzászólás
>!
morin5
Tadeusz Borowski: Kővilág

Auschwitzból az egyetlen szabadulási útvonal a kéményen keresztül vezet.
Hasonló gondolatok után csak arra lehet jutni, hogy az író védekezésből távolságtartó és naturalista. Persze a megélt és megírt szenvedéshez ízléstelenség is lenne érzelmet társítani, mert az csak az emberi elviselhetőség határain belül értelmezhető.
A Kővilág egy nagy erővel elhajított, fájdalmas találat, még ha a hárító közöny tompít is valamit rajta.

>!
darkfenriz
Tadeusz Borowski: Kővilág

Laposan indul a történet, szépen csordogál, de nagyon idegen tőlem. Aztán amikor elkezdődnek a drámai események, kicsit jobban fogynak a lapok, sokkal jobban beleélem magam a történésekbe, a szörnyű valóság szülte borzalmakba. Főleg abban a tudatban durva belegondolni a regény mozzanataiba, hogy mennyire elkeserítő lehet „várni", hogy érted jöjjenek és ne érd meg a reggelt élve. Ezek az elbeszélések érzékeltetik a küzdeni tudást, az életben maradásért vívott harcot, és persze azt is, hogy sokan feladták ezt a küzdelmet és értelmetlen halált haltak. Borowski elképesztő naturalisztikusan ír a borzalmakról, a seftelésekről, Sonderkommando-ról, a szállítmányok átvételéről. Majd jön a „hősies" amerikai felszabadítás és a vesztegzárban töltött hetek, hónapok, illetve a megalakuló nemzet ambivalens tulajdonságai. Aztán az utószóból megtudjuk, hogy meddig tartott a küzdelem és az emlékeket meddig volt képes elviselni Tadek. Szomorú történet, szomorú sors, de egyben egy hiteles kordokumentum, melyből a mai kor embere megismerheti a II. világháború legborzasztóbb aspektusát.

>!
kaporszakall
Tadeusz Borowski: Kővilág

Ama lakatlan szigetre ezt is vinném magammal. Vagyis a kedvenceim legjavához tartozik.

Saját ajánlásom helyett olvassátok el Spiró Györgytől a 'Magániktató' c. esszékötetből az utolsó írást. A címe: 119 198. Én ennek hatására kerestem meg Borowskit.

>!
szanes1
Tadeusz Borowski: Kővilág

Nem boldogultam ezzel az elbeszélés-gyűjteménnyel. Túl sok benne a borzalom, a szenvedés. Itt nincs pozitív szereplő, szörnyeteg mindenki, a kínzó és a megkínzott is. Nagyon nyomasztó, nincs hozzá lelkierőm, hogy befejezzem.


Népszerű idézetek

>!
n P

Költő vagyok. Megnevezek tehát.
A világról azt mondom: világ,
az országra: Hon, és néha, ha kedvem sötét,
a hülyékre, hogy hülyék.

63. oldal

>!
eme P

Robotolunk a föld alatt, a föld színén, tető alatt és esőben, lapáttal, csákánnyal és feszítővassal, kocsit rakodunk, cementeszsákokat hordunk, téglát rakunk, vágányt fektetünk, kerítést verünk, földet egyengetünk… Egy új, iszonyatos kultúra alapjait rakjuk le. Csak most nyílt fel a szemem, most értettem meg az ókor lényegét. Micsoda iszonyatos bűntény minden egyes piramis, szentély és görög szobor! Mennyi vér folyt el a római utakon, határvédő erődítményeken és városépítkezéseken! Az egész ókor voltaképpen egy roppant méretű koncentrációs tábor, ahol a rabnak homlokára égették rabszolgasága jelét, s keresztre feszítették, ha szökni próbált. Az ókor a szabad emberek szövetsége a rabok ellen!
Emlékszel, mennyire szerettem Platónt? Most már tudom, hogy hazudott. Mert nem az idea tükröződik a földi dolgokban, hanem a verejtékes, véres emberi munka. Mert mi emeltük a piramisokat, fejtettük a márványt a szentélyekhez, s a követ a birodalom országútjaihoz, mi eveztünk a gályákon, és húztuk a faekét, s ők írták a dialógusokat és a drámákat, intrikáikat a haza neve mosta tisztára, ők harcoltak a határokért és a demokráciáért. Mi mocskosak voltunk, s tengettük nyomorúságos életünket. Ők gyönyörűek voltak, és szellemes diskurzusokat folytattak egymással.
Nem szép az, ami emberi kínból fogant. Nincs igazság, ami e kínt feledtetné. Nincs jó, amely igazolná.

Nálunk, Auschwitzban... 137-138. o.

>!
eme P

A világot nem az igazságosság és nem az erkölcs kormányozza, a bűn nem vonja maga után a bűnhődést, az erény a jutalmat, az egyik is, a másik is azonnal feledésbe merül. Az erőszak kormányozza a világot, és az erő forrása a pénz. Dolgozni nem érdemes, mert aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni, a pénz pedig mások kihasználásából fakad.

A januári offenzíva 230. o.

>!
eme P

gyakran gondolok a jövőre. Az életre, amit élni fogunk, ha… A versekre, amiket megírok, a könyvekre, amiket elolvasunk, a tárgyakra, amik majd körülvesznek bennünket. Tudom, hogy ez ostobaság, de erre gondolok. Már az ex librisünkre is van egy ötletem: hatalmas, veretes, középkori könyvre dobott rózsa.

Nálunk, Auschwitzban... 146. o.

>!
morcos

Ezenkívül egész nap a Neked írt levelemmel császkálok. Levél, közönséges papírlap csupán, és hogy odaérjen, ahová kell, lábakra van szüksége. Nos, én éppen e lábakat kerestem. Fáradozásomat siker koronázta, találtam lábat, magas szárú, piros cipőben járkál. Továbbá fekete szemüvege van, vállas, és naponta átmegy az FKL-be a hímnemű gyermekhullákért. Ugyanis a hulláknak át kell menniük a srajbstubénkon, a hullaházunkon és az SDG-nek meg kell néznie őket a saját két szemével. Rend a lelke mindennek, avagy kevésbé poétikusan: Ordnung muss sein.
Vagyis a láb gyakran átmegy az FKL-be, és mindent összevéve felettébb jó hozzám. Az ő felesége is a női lágerben van, mondja, s nagyon jól tudja, mit jelent ez. Ezért viszi a leveleket csak úgy, grátisz.

114. oldal (Múlt és Jövő, 1999)

>!
eme P

úgy érzem, az ember méltósága az értelemben és az érzelmekben van.

Nálunk, Auschwitzban... 140. o.

>!
eme P

Megbűnhödik-e az ember bűneiért? De emberi mértékkel?

És emberek vonultak mindkét úton... 163. o.

>!
eme P

büntethető-e a síkban elkövetett bűn a térben?

És emberek vonultak mindkét úton... 156. o.

>!
Mandula8

Naiv voltam, éretlen és túlontúl ragaszkodtam a kényelemhez. De azt hiszem, mégsem fecséreltük el az időnket. A körülöttünk tomboló háború ellenére egy másik világban éltünk. Ki tudja, tán annak a világnak éltünk, amelyik csak ezután köszönt be. Ha vakmerőnek találod szavaim – bocsásd meg. És talán ezért a jövendő világért vagyunk most lágerban. Vagy azt gondolod, ha nem élne bennünk annak a reménye, hogy beköszönt egyszer az a másik világ és az ember visszakapja a jogait, gondolod, hogy akár csak egy napot is élnénk koncentrációs táborban? Mert a remény hajtja az embereket közömbösen a gázkamrába, a remény tiltja, hogy lázadjanak, az bénítja meg őket. A remény szakítja szét a családi kötelékeket, az tagadtatja meg az anyával gyermekét, a reményért adja oda magát az asszony egy darab kenyérért, s ezért öl a férfi. Ez a remény harcol bennünk mindennap életért, mert tán épp az a nap hozza meg a szabadulást. S már nem is egy másik, jobb világban reménykedünk, ó, nem, egyszerűen az életben, olyan életben, amelyben nyugalom vár ránk és pihenés. Sohasem volt erősebb a remény az embernél, de sohasem volt szülője annyi gonoszságnak, mint ebben a háborúban, mint ebben a koncentrációs táborban. Nem tanítottak meg bennünket arra, hogyan öljük meg reményeinket, ezért pusztulunk el a gázkamrákban.

128. oldal (Nálunk, Auschwitzban...)


Hasonló könyvek címkék alapján

Gréda József: Fogóddz a semmibe
Anna Swirszczynska: Barikádot építettem
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly
Wiesław Kielar: Az auschwitzi halálgyár rémtettei
Wiesław Kielar: Anus Mundi
Zbigniew Herbert: Fortinbras gyászéneke
Röhrig Géza: Hamvasztókönyv
Molnár Gusztáv (szerk.): Keserű órán
Adam Zagajewski: Bármi is történt
Mezei András – Sós László – Kemény Éva: Holocaust, 1944–2004