Magdolna ​negyed 10 csillagozás

Tábori Zoltán: Magdolna negyed

A Magdolna negyed olyan hely, ahol pénzért ebédelni egyetlen kisvendéglőben lehet, miközben fél tucat segélyhelyen osztanak ingyenebédet. Egy városrész, amelyet a reklémfelületek jótékonyan kitakarnak a Budapestről kiadott turistatérképen. Olyan hely, ahol a szegények vasaznak, és a gazdagok gépeznek. A nők feltűnően sokat mosolyognak a férfiakra. Az egy főre eső szotyolafogyasztás az egész országban itt a legmagasabb. 290 ház, beleszámítva az időközben lebontottakat és a majd csak azután felépülőket. 12 ezer ember. Riportok boldogról-boldogtalanról. Józsefváros, Magdolna negyed.

Eredeti megjelenés éve: 2009

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyarország felfedezése

>!
Osiris, Budapest, 2009
216 oldal · ISBN: 9789632760483

Enciklopédia 2


Most olvassa 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Tábori Zoltán: Magdolna negyed

Nem vagyok fővárosi. A „nyócker”-ben boldogult ifjúkoromban, évtizedekkel ezelőtt fordultam meg utoljára. Viszont ezt a városrészt folyton valami negatív példaként hallom emlegetni különböző fórumokon. A könyv alapján nem véletlenül. Habár senki se képzelje, hogy Magyarország minden nyomorúsága a Józsefvárosba van összpontosítva! Itt vidéken semmivel sem jobb a helyzet. Itt is vannak falvak, utcák, városrészek, ahol lepusztult épületekben a kiselejtezettek tömegei napról-napra tengetik azt a kis szürke létet, amit ők életnek neveznek.
Tábori Zoltán kiválóan, bár kissé egyhangúan festi le ezt a folyamatosan növekvő réteget, ahol reménytelenül összegabalyodott a tragikus az igénytelennel, ahol társadalmi norma az abnormális, és ahol teljesen hétköznapi mindaz ami akár egy-két utcával arrébb is már rémületes. Nagyszerű látlelet ez a mű, kár, hogy az író nem akart mélyebbre hatolni, az okokat is keresve. Én így is örömmel olvastam, mert mindvégig tárgyilagos mert maradni. Manapság már ehhez is bátorság kell.

L_Lívi P>!
Tábori Zoltán: Magdolna negyed

” messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága.."

Én ebből a 'nyolckeres' gyökérből nőttem és ez a könyv segített visszarepülni az időben, felszínre hozva jó és kevésbé jó emlékeket. Színtiszta, őszinte látlelet a Magdolna negyedről, húgyszagú-sötét kapualjakról, veszélyesen omladozó gangokról, kilátástalan szegénységről.

2 hozzászólás
ppeva P>!
Tábori Zoltán: Magdolna negyed

Szeretem Budapestet. Bármelyik részén is járok, mindig bámészkodok, felfelé is nézek, oldalra is (ha hagyják, még az ablakokon is…). Érdekelnek a házak, a házak története, az emberek „lenyomata” a házakon, utcákon. Minden alkalmat megragadok, hogy akár a vadabb részeit is megismerhessem egy kicsit. A szeptemberi „nyitott házak” programokat is arra szoktam felhasználni, hogy az ilyen helyeket megnézhessem.
Én két kerülettel arrébb (bár lakcímileg azért néhány lépcsőfokkal feljebb…) lakom csak, sok olyan rész volt, amit nagyon át tudtam érezni. De az emberi nyomorúság ilyen mély bugyraival errefelé (szerencsére) ritkábban találkozni. Persze vannak itt is szerencsétlen lakások-házak-emberek, romok és félromok, rossz szomszédság és etnikai/nemzedéki/kulturális problémák…
Érdekes volt a könyv, ahogy az író járt házról házra – én meg a google térképen követhettem az útját! –, jellemezte a házakat, kérdezgette az embereket, leírta mindazt, amit meglátott, meghallott, megtudott. Nem tudott persze megoldást mutatni a problémákra, bár itt-ott felcsillantotta a reményt, ami inkább talán az ott lakók reménykedése volt: talán lebontják, talán rehabilitálják, talán renoválják, talán emberibb életet élhetnek.
A könyvben találkozhattunk mindenféle emberrel: a törekvőbbekkel, a nyomorban is rendesekkel, az életért küzdőkkel, a putriviszonyok között is tisztákkal – meg a szöges ellentéteikkel. Nem vagyok optimista egyáltalán. Nem olyan problémahalmaz ez, amit néhány csettintéssel, varázsütéssel, uniós pályázattal hipp-hopp meg lehetne oldani…
De beszélni, írni kell róla. Fogadni mernék, hogy rengeteg olyan ember (budapesti is) van, akinek fogalma nincs arról, milyen helyek találhatók a Belvárostól egy pár lépésre.

dorcika>!
Tábori Zoltán: Magdolna negyed

Jesszusom, hát hogy lehet ilyen nyomorban élni? Ilyen tényleg van Budapesten? Nem hiszem el! Hogy a VÉCÉ ne a LAKÁSBAN legyen, hanem a folyosó végén? Lakásfoglalók? Halott ember a pincében? Omladozó falak, málló vakolat, méteres beázásfoltok, és az önkormányzat sz**ik rá?? Nem létezik!!

…mondanám, ha nem egy ilyen helyen nőttem volna fel (csak én a jó öreg Angyalföldön). Úgyhogy akármilyen morbid és megrázó legyen is másoknak, nekem inkább csak nosztalgiázás volt. Hát igen, a nem létező kaputelefon, a szipus-herkás társaságok, a bejárati lépcsőn szotyizás, az éjjel-nappal üvöltő Kis Grófó, az elduguló folyosói vécé, a heti kétszeri rendőri vizit, a szaladgáló anyacsótányok… nyamnyam! :D (Jó, azt hozzá kell tenni, hogy nekünk saját fürdőszobánk volt, csak a szomszédok jártak mellénk, a sarokba.)

Egy dolog zavart, hogy a szöveg nagyon repetitív/monoton. „Itt van a nyócker egyik utcájának X számú háza, ilyen a homlokzat, most bemegyek, a benn élő cigányasszony szerint itt minden jó, a benn élő öreg bácsi szerint minden sz*r, most kijövök, itt a következő ház, szép a homlokzat, az öreg néni szerint minden jó, a cigány bácsi szerint minden sz*r, most kijövök…” és kb. ebből áll az egész könyv. Egyébként jó stílusú, érdekes, csak ez egy kicsit unalmassá teszi.

Aki a fentieket elképzelni se tudja Budapesten belül, na annak ajánlom lapozgatásra.

Pixelhiba>!
Tábori Zoltán: Magdolna negyed

Eleinte jobban bírtam lelkileg, aztán elfogyott az erőm, mert miközben más környéken arról megy a lakógyűlési vita 100%-os jelenléttel, hogy a hagyományos lámpák helyett mozgásérzékelősöket szereljünk-e fel, addig máshol sokkal, de sokkal nagyobb problémákkal küzdenek, és csak pár percre a körúttól vagyunk. Szomorú, hogy hagytak meghalni egy városrészt, és néha már átlapoztam pár oldalt, annyira sok volt a nyomorúság. :(

Parlandorka IP>!
Tábori Zoltán: Magdolna negyed

Van valami visszás, szinte szégyellni való abban, ahogy én a tiszta, rendezett, könyvekkel teli otthonomban olvasom ezt a szociográfiát, holott mindaz, amit Tábori Zoltán leír, tőlem alig pár utcányira bújt meg, nem is olyan régen. A szereplők valós emberek, könnyen lehet, hogy láttam is már őket az utcán. Nehéz, szomorú sorsok. Kevés szeretetreméltó figura mutatkozik köztük, ám azt a néhányat (leginkább öreg nénik és bácsik) nagyon a szívembe zártam.
Tábori látványosan, plasztikusan írja le a negyed házait. A valamikori szépet, szecessziót, eklektikát, ami ma már alig ismerhető fel a pergő vakolatok és a rogyadozó gangok alatt. Azt gondolom, hogy egy szociográfia akkor igazán jó, ha az olvasása közben érzem a szagokat. És itt érzem. Már ahogy a szerző belép egy házba, megcsap a kapualj vizeletszaga. A szűk belső udvarokon porszag, a lakásokban doh- és főzelékszag, a külső vécé felé közeledve pedig orrfacsaró bűz. Ebbe keveredik bele az idősebb lakók áporodott szaga, a fiatalabbak túl harsány parfümje. Így együtt a kilátástalanság szaga.
Sokkal lassabban haladtam az olvasással, mint szoktam. Többször is jártam úgy vele, hogy azt hittem, elolvastam már vagy húsz oldalt, de mikor visszanéztem, láttam, hogy alig három oldallal ezelőtt vettem kézbe. Csak épp ebbe a három oldalba annyi mély sors sűrűsödött bele, mint sok fiktiv regénybe húsz oldal alatt sem.
A tanulmány egyébként tizenöt éve készült, a Magdolna negyed azóta, az utóbbi időben nagy változáson ment keresztül. Új építésű társasházakat húztak fel, parkosítottak, és ennek megfelelően a lakosság nagy része is kicserélődött. Ami felveti azt a zavarba ejtő kérdést, hogy de akkor mi lett a könyv szereplőivel?


Népszerű idézetek

Boglárka_Madar>!

– Ez egy nagyon jó összetételű ház. Itt cigány csak három van. Az egyik zenész cigány, a másik dolgozik, a harmadik meg olyan analfabétás. Be vannak illeszkedve.

188. oldal

3 hozzászólás
Boglárka_Madar>!

– Én söprök, én slagolok. Más nemigen fogná meg a söprűt. […] A kettes számú versenyző csak néha jön haza, de akkor fogja, odébbrakja a söprűmet azzal, hogy ne támasszam oda, mert az az ő fala. Egyszer rá is tűztem egy cédulát: „Ha már így felismerte az eszközt, legyen szíves, használja!” Ezt a cédulát eltette a peranyagba.

108. oldal

Boglárka_Madar>!

– Tetszik tudni – mondja az asszony – , itt csendben fojtogatják egymást az emberek.

149. oldal

Boglárka_Madar>!

– Ó, csótányok nálunk is vannak! Csak megijedtek és elbújtak, mert magát még nem ismerik.

158. oldal

1 hozzászólás
Boglárka_Madar>!

– Aztán hogy fizetik magát, ha megírja a dolgokat?
– Terjedelemre fizetnek. Karakterra.*
– Betűre?
-I gen, betűre. Mondjuk húszezer leütésre kapok harmincezret.
Valaki a háttérben felkiált:
– Az is valami? Én egy leütésért kapok annyit!


(*-re/ra: itt nem vagyok benne biztos, hogy elírás-e, vagy szándékosan nyóckeres tájszórásban kezdi nyomni a szerző…)

42. oldal

5 hozzászólás
Boglárka_Madar>!

[a városrész] a szotyolahéjjal kifugázott macskaköves utcájáról végül a Magdolna nevet kapta.
…ha a városrendezők nem a tervasztal felett döntenek, … valószínűleg toronymagasan nyer a gúnynév: Belső-Harlem.

9. oldal

Boglárka_Madar>!

– Itt mindegyik névtáblára nyugodtan ki lehetne írni: „Pató Pál”

127. oldal

Boglárka_Madar>!

– Elkísérem, nehogy baja essék! Itt nem mindegy, melyik kőre lép az ember, és hol fogja a korlátot.

158. oldal

Boglárka_Madar>!

– Az nem baj, ha aládúcolják – mondja a fiatalember. – A dúcok közé fáinul beraknék egy galériát.

162. oldal

Miestas>!

Eszembe se lenne Pesten élni, de hát máshol nem kapok munkát, micsináljak? Én már csak arra várok, hogy Orbán Viktor mondja ki, ötvenévesen nyugdíjba lehet menni. Kivárnám, aztán elpucolnék innen, vissza birkákat tenyészteni.

Kapcsolódó szócikkek: Orbán Viktor

Hasonló könyvek címkék alapján

Ambrus Péter: A Dzsumbuj
Lipp Tamás: Honfoglalás Újpalotán
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Féja Géza: A régi Budapest
Kordos Szabolcs: Taxisvilág, Hungary
Zombori Attila: Szexpiaci körséta
Moldova György: Bűn az élet…
Vathy Zsuzsa: Columbo autója
Békés Pál: Csikágó
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?