Kötetünk az állambiztonság 1956–1990 közötti működésének eddigi legteljesebb összefoglalóját adja. Az jelenlegi társadalmi közbeszéd „ügynökközpontúságán” túllépve munkánk bemutatja az ügyek valós irányítóit és felelőseit is. Ők fényképükkel és életrajzukkal szerepelnek a könyvben. A kötet részletesen, szervezeti egységekre lebontva tárgyalja az állambiztonság szervezetét és vezetőit. Külön hangsúlyt kap a pártirányítás kérdése. A „pártállam” és a „legvidámabb barakk” életének mögöttes és mind ez idáig láthatatlan közegét az egyéni tragédiák sorozatait végigkövető esettanulmányok világítják meg. Szereplőik, a tettesek és áldozatok közül sokan ma is köztünk élnek. A kötet szerzői: Tabajdi Gábor történész, szakterülete a XX. század második felének politikatörténete, valamint Ungváry Krisztián történész, a II. világháború és az állambiztonság történetének kutatója. A Corvina kiadásában 1998-ban megjelent Budapest ostroma című munkája eddig hat magyar, négy német, két angol és két… (tovább)
Elhallgatott múlt 1 csillagozás

Enciklopédia 5
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 17
Kölcsönkérné 2
Népszerű idézetek




Berkesi András (1919-1997) 1945-től a katonapolitikai Osztály nyomozója, beugrató ügynökként a Magyar közösség-ügyben és más koncepciós eljárásokban vett részt, személyesen is verte a letartoztatottakat. 1950-ben a Katpol az AVH-ba olvadt be. Ugyanebben az évben koncepciós váddal letartóztatták, 1954-ben szabadult, még ez év folyamán rehabilitálták. A testülettől már ekkor leszerelt, és gazdasági funkcionárius lett. 1981-ben Kardos Györggyel katpolos koncepciói alapján „kopjások” címmel kötetet írt a magyar katonai emigráció történetéről.
447. oldal
Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt A pártállam és a belügy / A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956–1990




Ipper Pál (1927-1990) 1945-ben lépett be az MKP-ba, nem sokkal később MADISZ-titkár, 1949-től a politikai rendőrség beosztottja. Az „egyházi vonalon” dolgozott, több pap ügynök tartótisztje is volt, bár a rendszerváltáskor úgy állította be, mintha csak „kémelhárítással” foglalkozott volna. 1953-ban hivatalosan megvált a testülettől, és a Magyar Rádióhoz került. 1956-tól a vidéki stúdiók felelőse, 1963-69 között New York-i tudósító,. 1971-től a 168 óra rádiós műsor főszerkesztője, 1974–1984 között a TV Híradó vezető külpolitikai kommentátora, a Kádár-rendszer egyik legjellegzetesebb sajtó-propagandistája. 1984–1988 között ausztráliai nagykövet.
447. oldal
Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt A pártállam és a belügy / A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956–1990




Komlós János (1922-1980). Eredetileg rabbinövendék, 1945-ben belépett a politikai rendőrséghez. Tehetségét többek között a koncepciós perek forgatókönyveinek írásában kamatoztatta. 1950-ben az AVH Baranya megyei kirendeltségének vezetője, 1953-ban elkerült a testülettől, és először műszaki fordítóként dolgozott.
447. oldal
Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt A pártállam és a belügy / A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956–1990
Hasonló könyvek címkék alapján
- Takács Tibor: Besúgók a besúgásról ·
Összehasonlítás - Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején 93% ·
Összehasonlítás - Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás ·
Összehasonlítás - Mong Attila: Kádár hitele ·
Összehasonlítás - Majtényi György: Kádárné és Kádár ·
Összehasonlítás - Orosz István: Örömajkon örömének ·
Összehasonlítás - Borvendég Zsuzsanna: Újságírásnak álcázva ·
Összehasonlítás - Tóth Eszter Zsófia – Poós Zoltán: Csemege ajándékkosár 85% ·
Összehasonlítás - Borvendég Zsuzsanna: A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei ·
Összehasonlítás - Borvendég Zsuzsanna: Az „impexek” kora ·
Összehasonlítás