Koreai ​Népi Demokratikus Köztársaság 2 csillagozás

Meglepő módon egy leheletnyit tárgyilagosabban kezeli Dél-Koreát, mint a Kádár-korszak korábbi kiadványai.

T. Szentesi Katalin könyve a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról már igazi útikönyv (mellesleg Panoráma-sorozat), annak viszonylagos korrektségével és olykor sótlanságával. Azért mindenképp érdemes elolvasni ezt a kis könyvecskét, mert a hasznos információk mellett kiváló térképek is vannak benne, többek közt az imádott Gyémánt-hegyemről. A könyv végén ráadásul gyakorlati tudnivalókat is olvashatunk, így a megközelítési lehetőségekről, a vámkötelezettségről, a pénznemről (won, váltópénze a cson), a gasztronómiáról és arról is, hogy Észak-Koreában ismeretlen az egyéni turizmus, csakis csoportosan és irányítás mellett lehet nézelődni.
A könyvecske egy általános áttekintést ad Észak-Korea földrajzáról (Korea területe nagyrészt hegyvidék, sok folyóval), az éghajlat változékony, itt is négy évszak váltja egymást, a kemény tél és a monszunesőktől páradús, meleg nyár, a legszebb időszak pedig az ősz és a tavasz. T. Szentesi egy rövid történelmi összefoglalót is ad, ami már jóval korrektebb (vagy óvatosabb?), mint Pénzesé, ő azt írja, hogy a könyvnyomtatás már a XII. században ismert volt, így 1011-től kezdve kinyomtatták a buddhista szövegek gyűjteményét, ezek egy része a Pohjon kolostorban került kiállításra. Engem mindig lenyűgöz az ázsiai könyv- és nyomdászatkultúra, a kalligráfia művészete – Koreában már a XV. században létezett 365 kötetes orvosi enciklopédia (szerintem A palota ékkövében is ezt tanulmányozzák) és 85 kötetes gyógyszerekről szóló gyűjtemény. 1442-től bevezették az új, híresen logikus és tudományos jelrendszerüket, a hangult, amit nagyon könnyű elsajátítani, de az évszázados kínai hatás ma is érződik, sok fogalmat rövidítenek ugyanis a hanja írással, vagyis a kínai írásjeggyel. T. Szentesi könyvében felszabadító háborúként jellemzi a Vörös Hadsereg és az önkéntes kínai kommunista haderők akcióit, melynek során a több évtizedes, kegyetlen japán megszállókat kiűzték Koreából, vizsont az 1950-től 1953-ig tartó koreai háborúval kapcsolatosan óvatosabban fogalmaz, a kettészakadás utáni időszakot pedig ő is a fejlődés és az életszínvonal emelkedésének idejeként írja le. Tudomány, irodalom, filmművészet, zene, képzőművészet – mind a szocialista eszméknek van alávetve.
A tényleges útikönyv rész csak most következik, részletes leírást kapunk Phenjanról és a környékbeli hegyekről, van itt minden: múzeumok (főleg hadtörténeti és forradalmi), könyvtárak, parkok, vidámpark, állatkert (benne magyar racka!) és sok-sok Kim Ir Szen. Aztán sorra veszi a környékbeli városokat, hegyeket, így Mjonjant is, amely főleg buddhista értékeiről híres, többek között 1159 kötetes nyomtatványáról. De persze itt is feltűnik Kim Ir Szen, ezúttal a Népek Barátsága kiállítással, amely egy hatszintes óriási pagoda telis-teli a Kim Ir Szennek küldött ajándékokkal, de már a 80-as években épült e mellé Kim Csong Il pagodája is.
Gyönyörű helyek követik egymást, Andzsu, Pektu, Vonszán, Keszon, a lélegzetelállító Kümgan-hegy – de bármerre is járjunk, biztosak lehetünk benne, hogy akár a legszebb tájkép kellős közepén is, de feltűnik egy Kim Ir Szen. Így van ez a Szamdzsi-tónál is (Pektu-hegy), ahol anno a partizánok pihenték ki a japánok ellen vívott harcukat, ezért a festői szépségű tó mellé egy húsz figurás szoborcsoportot építettek.
A könyvecske Panmindzson bemutatásával zárja az útleírást, itt írták alá 1953-ban a fegyverszünetet, létrehozták a 38. szélességi fok demarkációs vonalát, amit demilitarizált területnek neveztek, de mind a mai napig számtalan provokáció és kisebb konfliktus helye. A kis barakk észak-koreai részén fotókiállítás látható, amely a koreai nép háború során elszenvedett veszteségeit mutatja be, de a közelben mozi is található dokumentumfilmekkel.