Település ​– megye – régió 0 csillagozás

T. Mérey Klára: Település – megye – régió

A tisztelt Olvasó egy furcsa könyvet tart most a kezében. Egy olyan születésnap alkalmára készült, amelyet nem nagyon szokás dobra verni. A tartalma is nagyon vegyes, a műfaja ugyancsak kérdéses.
Az egyes tanulmányok keletkezésének körülményeit és a célját a tanulmányok elé írt bevezető sorokkal próbáltam megmagyarázni, amelyek olykor kissé szubjektívre sikeredtek, de ennyi „érzelem” – talán – megengedhető egy születésnapi kötetben.
Számomra ez a kötet az Élet egyik legnagyobb ajándéka. Köszönet mindazoknak, akik kiadását lehetővé tették.
S most e bevezető sorok végére jegyzem fel azt, amit az elejére illett volna tennem: Lectori salutem! Üdvözlet minden kedves Olvasómnak. Kérem és várom ítéletét.

a Szerző

>!
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639052796

Hasonló könyvek címkék alapján

Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában
Ladányi Miksa (szerk.): Hevesvármegyei ismertető és adattár
Bódy Zsombor (szerk.): Háborúból békébe
Molnár Dávid – Varga Zsolt (szerk.): Tanulmányok Cseh Zita, Kovács Melinda és Szabó Jolán tiszteletére
Bilkei Irén – Vándor László: Egurscug birtoktól Egerszeg végváráig
Hal Pál: Szigetvár 1688 és 1689-ben
Gál József: Hadifoglyok Somogyban, 1914–1918
Stirling János (szerk.): Balatonőszöd évszázadai
Jakab Réka: Bérlőből polgár
Tóth Péter (szerk.): Források Somogy megye hódoltság kori történetének tanításához I-II.