The ​House in the Cerulean Sea 93% 83 csillagozás

„ “Hate is loud, but I think you’ll learn it’s because it’s only a few people shouting, desperate to be heard.”
Az, hogy T.J. Klune tud írni nem újdonság. Hiszen olyan ügyesen bánik a szavakkal, ahogy csak kevesen. Az sem, hogy nagyszerű karaktereket képes megalkotni, de emellett a történeteiből fakadó remény és mondanivaló nagyszerű üzenet a társadalom számára. Mindezt anélkül, hogy az olvasó nem érzi úgy, hogy le lenne nyomva a torkán. Ez a könyve más volt, mint az eddig olvasottak. Örülök, amiért sikerült a történetnek előhozni a gyermeki énemet.
Linus Barker, a történet szürke köztisztviselője, (egy fajta szociális munkás), azt gondolja magáról és az életéről, hogy szürke, pedig minden csak nem az.
Arthur Parnassus varázslatos óráira pedig szívesen részt vettem volna. off
Nagyon szép, aranyos és megható történet. Több üzenettel is. Többek közül, hogy soha nem szabad alábecsülni a szeretteink, családunk védelmének erejét. Az is egy fajta varázslat.

“As I said previously, the world is a weird and wonderful place, but that doesn’t mean it’s not without its teeth. And it will bite you when you least expect it.”

“We don’t melt people’s organs,” Zoe reminded him patiently. “It’s not polite.”

“Home,” Linus echoed, wondering just where that could actually be.

“Funny how that works out, isn’t it? That we can find the most unexpected things when we aren’t even looking for them.”

* * *

Egy olyan világban, ahol a mágikus lényeket lajstromba veszik, ahol megbélyegzett és kitaszított életet élnek, Linus Baker a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium évtizedes munkatársaként azokat az árvaházakat ellenőrzi és véleményezi, ahol mágikus lénynek számító fiatalokat gondoznak. Linus hisz a rendszerben, a Szabályok és utasítások a bibliája, ítéletét mindig az előírások tükrében, már-már személytelen távolságtartással hozza meg.
Legújabb – egyben szigorúan titkos – megbízása során váratlan és különleges helyre érkezik, a Marsyas szigeten működő árvaházról és az itt élő gyerekekről szinte senki sem tud. A szokásos terepszemle helyett egy teljes hónapot tölt a hat fiatallal és kiismerhetetlen gondviselőjükkel, hogy ezt követően javaslatot tegyen az árvaház bezárására, vagy további működésére.
A regény végtelenül aranyos, a hat különleges gyermek magas cukiságfaktort jelent, de a varázsa nem merül ki ebben. A gyerekek őszinték, érzik, értik, hogy a világuk kitaszítja őket, az emberek félnek tőlük és ők félnek az emberektől. Ártatlan, őszinte és aggódó kérdéseik, megjegyzéseik új, addig ismeretlen nézőpontból mutatják be Linsunak a világot és rendszert, amiben egész addig hitt és bízott, és egyben komoly tanulsággal szolgálnak az olvasónak is.
Ez a könyv – képzavar ide vagy oda – egy pihe-puha és ezzel együtt nagyon tanulságos takaró. A gyerekek erőteljesen elviszik a showt off, szeretetéhesek és szeretnivalók, otthonra vágynak egy olyan világban, ahol úgy tűnik, sehova sem illenek. Komolyan feladják a leckét Linusnak is, de az olvasónak is. Nagyon sokat tanulhatunk tőlük különbözőségekről és arról, milyen érzés kilógni valahonnan. Fejben rendszeresen vissza-visszatérek a történethez, és mindig arra jutok, hogy örülök, hogy elolvastam, és ha egyszer lesz rá időm mindenképpen újraolvasom.

Régóta szemeztem ezzel a könyvvel. Most adódott alkalmam elolvasni, és nagyon tetszett!
Melengeti az ember szívét, és bájos. A karakterek szerethetőek (igen, az Antikrisztus is), és végigizgulja az ember, hogy vajon mi lesz a gyerekek és az árvaház sorsa.
Az egyetlen, ami annyira nem tetszett, Linus vonakodása, hogy észrevegye, ami az orra előtt van, és átesik rajta. Bár megértem, hogy beragadt a mókuskerékbe, és onnan nehezen lehet kijutni.
Ennek ellenére megkönnyeztem a végét, és nagyon örülök, hogy kézbe vettem. spoiler

Ez egy nagyon édes könyv, és nagyon jellemző TJ-re. Aki egy kicsit is ismeri az ő munkásságát, az biztosan megismerte volna akkor is, ha nincs feltüntetve a szerző.
TJ régóta szívén viseli, és minden fórumon (így a regényeiben is) hirdeti, hogy ne legyünk előítéletesek a másság semmilyen formájával szemben, és fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van. Ha lehet, ne ítélkezzünk, de ha mégis, akkor inkább az ember cselekedetei, viselkedése alapján, és ne aszerint, amit a ráaggatott címkék alapján előre eldöntöttünk.
Most ismét ezt az üzenetet közvetíti, de új ruhába öltöztetve. Bár van benne egy nagyon, nagyon enyhe m/m románc, de ez mégis egy fantasy, és a hangsúly a mágikus tulajdonságokkal rendelkező gyermekeken, és az őket ért hátrányos megkülönböztetésen van. Persze a lényeg változatlan.
A történetről nem is írnék többet, úgy gondolom, hogy önmagáért beszél. Amit még ki szeretnék emelni, azok a regényben felsorolt zenék. Nincs semmi bajom a régi idők slágereivel, de alapvetően nem az én stílusom. Itt viszont, olyan hangulatot teremtettek, olyan remekül harmonizáltak az olvasmánnyal, hogy kifejezetten fájó volt visszatérni a való életbe. Most amúgy is egy olyan időszakot élünk (#COVID-19), hogy az ember szívesebben menekül a valóság elől. De ebből a történetből/hangulatból, még az átlagnál is kevesebb kedved van kilépni. Úgy csuktam be a könyvet, hogy a rosseb egye meg, hogy ez csak egy kitaláció, hogy nincs ilyen hely, hogy nem valós.
A hangoskönyv változat szintén zseniális, Daniel egy csodás előadó. TJ könyveinek felolvasói közül nálam Michael Lesley az abszolút No.1 továbbra is, de Daniel szorosan követi :)

Megkockáztatom, hogy talán a kedvenc Klune-regényem azok közül, amiket eddig olvastam. Zseniális karakterek egy csodálatos felvetéssel és világgal, az elfogadásról, a sokszínűségről és minden ötödik oldalon meghatódtam valamin, mert úgy szólt szívhez, hogy közben nem éreztem sem csicsásnak sem sallangnak, sem megmondomatutitnak. Nagyon tetszett az az üzenet is, hogy a gyerekek nem felelősök szüleik hibáiért, és semmiképpen sem a szüleik. Csodás, csodás ez a könyv és…
Csodás ez a könyv.

Szívmelengetően édes.

Eredeti, ötletes, és jó arányban találhatók meg benne a vicces és komoly, mondanivalót tartalmazó jelenetek. A hangulata is tetszett – nem gyermek- és ifjúsági irodalom, de szerintem hasonlóval ott találkoztam legutóbb –, a főszereplő pedig egy átlagos férfi – vagy legalábbis ezt gondolnánk. Linus fejlődésen megy át a kötet során, és a végére átértékel pár dolgot.
Linus mellett a többi szereplő is kedvelhető; az elején kicsit kapkodtam a fejem, egyszerre ismerkedhetünk meg a hat gyerekkel, de egyszerű volt utána elkülöníteni őket, és mindannyian szerethetők.

Szintén érdekes, hogy fantasy, tele olyan szereplőkkel, akik mágikus létük off miatt kirekesztettek – és mennyire jól szemlélteti mégis, hogy a nem-fantasy világban is milyen érzés lehet, ha valakit a mássága miatt negatívan, előítéletekkel kezelnek, miközben ugyanolyan bánásmódot érdemelne, mint azok, akik jobban ”beolvadnak” a környezetükbe.

Nem tökéletes, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt.

Ezért TJ az egyik kedvenc íróm.
A szokásos üzenet itt is megjelenik: nem a vér tesz családdá, mindenki különleges a maga módján. De most kiegészült We are who we are not because of our birthright, but because of what we choose to do in this life. Erre a gyerekek a legjobb példák: Talia, Phee, Sal, Lucy, Chauncey és persze Theodore.
TJ-nek sikerült egy igen különleges könyvet írnia :)

Ez valami csodálatosan bájos volt.
Elsőként kiemelném a fantasztikus narrációt, ami pont úgy vicces, hogy nem hallod az erőltetett szitkomos röhögést a hátad mögött.
A történet maga pici, introvertált, bensőséges, amit nagyon régóta kerestem és odavagyok érte.
A leginkább léleksimogató karakter a beazonosíthatatlan blob, aki londiner szeretne lenni, ha nagy lesz.
Az egész könyv okádja magából a másság elfogadását, a pozitivitást, és ezek mellett még queer is, odavagyok érte meg vissza.

Én az ennyire nagyon kedves, „szeressük egymást” koncepciójú dolgokat nem… nem nem szeretem, szeretném én szeretni őket, de csak a legritkább esetben rezonálok velük, viszont azt nem tudom tőle elvitatni, hogy tényleg jó humora van, és az üzenet isss… hát olyan optimista, és lehet, hogy most arra sokaknak van szüksége.
A karakterek közül volt, aki érdekelt, volt, aki kevésbé – az „unidentifiable green blob”, aki londiner szeretne lenni és a mini Sátán cukik, és egyébként Linus is egy viszonylag egyedi karakter, ilyen típusú figurák lényegüktől fogva nem szoktak főszereplővé válni, jó néha ilyen választással találkozni.
Egy kicsit talán túl egyértelmű a kiüresedett hivatalnoki mókuskerék és a kreatív, önkifejező, cottage core élet egymásnak feszítése, de végül is pontosan ezt ígéri első pillanattól fogva, és annak, aki inspirálódni szeretne, vagy visszatöltődni, mert az elsőként említett műfaj már leszívta minden életerejét, jóleshet ez a 400 oldal, amitől kicsit elhiheti, hogy a világnak tényleg csak egy kis nyitottságra és elfogadásra van szüksége ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas hely legyen.