A ​néma csillag dala 90% 17 csillagozás

Életemben először mondtam igent egy írónak, aki felajánlotta, hogy elküldené a könyvét olvasásra. Soha eddig nem tettem, okaimat meg is vitattam privátban a szerzővel és már az adott egy pozitív hatást, hogy teljesen megértő volt: mármint abban, hogy azért, mert ingyen kapok egy könyvet, hajlamos legyek engedékeny lenni a csillagozásban-értékelésben. Nem. Nem vagyok ilyen, nem is fogok soha úgy értékelni, hogy „félrevezessem” a molyokat, vagy azért legyen engedékenyebb, mert jaj, magyar szerző vagy jaj, molyos szerző. Szóval azért féltem ám rendesen, de a fülszöveg alapján reménykedtem, hogy tetszeni fog. :-D

Szerencsére nem is volt semmi gond, egy nagyon kellemes, szórakoztató sci-fi-fantasy regényt kaptam, ami már rögtön az elején a beletapicskolt a közepébe, nincs semmi unalmas felvezetés, sőt, mérgelődtem, mert családi hétvégén olvastam és sajnos a kis „unokám” folyton rám van akaszkodva, ha meg könyvet lát a kezemben, rögtön mászik fel és lapozni akarja meg fogdosni és alig haladtam tíz oldalt, már ott is volt, lelkesen mutogatva, hogy megtörölte a homokos kezét :-D, szóval most adjam a kezébe a könyvet. A pár szörnyes rajz teljesen beindította a fantáziáját, ott cseverészett a szörnyekről, hogy fél tőlük, mint a farkastól is, én meg tűkön ültem, hogy mikor „hagy már békén” és olvashatom tovább, hogy mi lett az első csapattal, akiket a legizgalmasabb jelenet közben kellett otthagynom :-D Végül sikerült este a hotelben nyugalomban tovább olvasni, és megdöbbenni, hogy mennyire merészen mer a szerző kinyírni embereket, akiket esetleg az elején még fontosnak vélünk :-D Ez nálam plusz pont, mert sokan tényleg ódzkodnak a szereplők megölésétől, pedig szerintem egy ilyen könyvben ez szükségszerű.

Említette valaki a Gyűrűk Urát, nekem viszont még egy másik dolog jutott eszembe, méghozzá a nagyon sokszor egyszínű – homok, füst – világban felbukkanó színpompás állatokról és a légzőnyílásokról és irányításról az Avatar, bezony ám, plusz adalék, hogy itt is néhány élőlény ugyanolyan halálos volt. Nagyon-nagyon-nagyon sajnáltam, hogy nem szerepelt több, ráadásul színes, jól kidolgozott illusztráció a könyvben, nagyon tetszettek a szikránok, vaktánok, futopárok, a fullánkvirág és minden más is spoiler.

„…sohasem értettem, miért olyan fontos a bőrszín, hisz mindannyian szanfák vagyunk. Nemde? Mi vagyunk az egyetlen értelmes faj a világon, csak a színünk más és más. Nézd csak meg ezeket a futopárokat – intett kezével az állatok felé –, az egyik füstszín, a másik meg homok, de olyanok, mintha édestestvérek lennének. Mi miért nem vagyunk erre képesek?”

A könyvben felmerülnek morális problémák is, a rasszizmus, a családi kapcsolatok, a baráti viszonyok, a hatalommal rendelkezők felsőbbrendűsége, minden, amit bizony nálunk is megtalálhatunk. Hans gondolataival teljesen egyet tudtam érteni, szerintem jó okokat sorolt fel a végcél előtt. A tengeren való átkelés is izgalmasra sikeredett, bár azt nem értettem, hogy azért bőven volt jele annak, hogy spoiler. Azt hittem, Alkonynak majd sokkal nagyobb szerep jut, hiszen elég részletesen volt róla szó, így kulcsfontosságot tulajdonítottam neki. A végső csavar meglepett, abszolút nem számítottam rá, én is egyből elkezdtem visszagondolni a jelenetekre és arra, hogy te jó ég, mit kellett neki átélnie, viszont a tengeri összetűzésnél már gondoltam arra, hogy spoiler.

A leghorrorisztikusabb eset kétségkívül a lidérccel való találkozás volt, brrr, a későbbi elmesélt előzménytörténet még rátett egy lapáttal. A vaktánok és bozurszájúak támadásai se voltak kutyafülék, valamint Vetaké esete a dögmaróval… spoiler. Azt kell mondjam, a végső jelenet jócskán alulmaradt az utazás közben tapasztaltakkal szemben :-)

Összességében egy nekem nagyon élvezetes, sci-fi-fantasy elemeket ötvöző, néha horrorba és vérontásba forduló kalandos történet, a szanfák megzavartak kissé olvasás közben (folyton szantálfáknak olvasta az agyam, most visszaolvasva az értékelést, megint szantálfa lett belőle hahaha), a betűméret csillagos ötös, nagyobb az átlagosnál egy leheletnyivel, így nagyon kellemes volt esténként is olvasni, vagy az erősebb napsütésben napszemüveggel :-)

A néma csillag dala műfaja a szerző szerint néma tudományos fantasy. Aki elolvassa a regényt, az maximálisan egyet tud érteni a besorolással. Valóban benne van egy egész vadidegen, és mégis annyira ismerős világ minden világépítő kockájával egyetemben: a környezet, az időjárás, a flóra és fauna, a társadalom felépítése és visszásságai, a történelmi múlt, az építészet, a különleges elmészség és annak minden élvezetes változata. Ráadásul mindez úgy, hogy nem nyomja rá a bélyegét a történetre. Nem akar túlbonyolítani és túlmagyarázni. Mégis szinte kockáról kockára látjuk magunk előtt ezt a csodálatos bolygót, a szanfák bolygóját, akik – mint ahogy azt az idézetekhez fűzött megjegyzéseimben gyakran említem – kiköpött emberek! A teremtés koronái – vagy legalábbis annak képzelik magukat. Az emberre hajaz hierarchikus társadalmuk, reménytelen igazságszolgáltatásuk és hatalom és pénz – illetve tülök – éhes voltuk, de érzelmeik, barátságaik, hűségük tekintetében is (és ne legyünk részrehajlóak egyik felé sem, hisz ilyen az ember, azaz a szanfa.): „Fontosabb volt számára a saját élete, mint a másoké? Igen. De nem hibáztathatjuk érte. A legtöbb szanfa már csak ilyen.”
Külön örömöt okozott az a nyelvi játékosság, ami a regényből árad. Nyelvújításnak, vagy méginkább kreatív nyelvi leleményességnek nevezném, ahogy a magyar nyelvből kiindulva, mellőzve minden nyelvidegen kifejezést és jövevényszót, szavakat, neveket alkot szerzőnk. Biztos vagyok benne, hogy éppúgy élvezte a könyv megírását, mint amennyire én az olvasását! Nem túlzok, hogy az első oldalon megvett magának a térképpel, majd az azt követő néhány oldalon már a kezdetek kezdetén elbűvölt a sorok között áttörő látvánnyal; majd a remekbeszabott nyelvi elméncségek következtek, és a nagyszerű belső illusztrációkról még nem is szóltam. Egyszóval elvarázsolt. Nem bírtam otthagyni a hőseit. Kifejezetten erőt kellett vennem magamon, hogy a bányában és a tengeren egyedül hagyjam őket, mert munkába kellett mennem. Francos franc! Bár értek csalódások, de ebbe a történetbe azok is elengedhetetlenek voltak, és a végére megbocsátottam őket mind. A szanfák különleges légzőnyílása, a szikránok, és jaj, Natuke, meg Vetaké – és a harmadik nevet nem írom le, mert az már majdnem spoiler lenne –, mind-mind a kedvenceim lettek. Ezzel a szép kerek történetbe rejtett szép kerek marsi világgal együtt. Az időgépben (2002) megjelenített felgyorsítva elröppenő évmilliók jelentek meg előttem, amikor a pompázatos bolygóból végül vörös sivatag lett, és a bolygó, ahogyan ma ismerjük. Szinte szomorúság önt el a T. B. Byrt által kitalált sosem létezett színpompás élővilágának hiánya miatt, hiszen három hétig éltem köztük.
A hatalmas csavarintásról a végén: újragondoltatta velem elejétől a történéseket, és új kérdések születtek meg bennem általa, amik azóta is itt motoszkálnak bennem. Csak egy kérdés (mert nem bírom ki, hogy ne tegyem fel) de VIGYÁZAT tényleg spoileres lehet: spoiler
Ja, és kérünk még ilyen jó kis magyar sci-fi, fantasy írásokat!!

Egy friss megjelenés egy teljesen ismeretlen magyar szerzőtől, aki nemcsak feszegette e művében a műfaji határokat, de képlékennyé téve azokat egy meglepően jól működő egyveleget alkotott. Főként a fantasy és a kaland adja a csapásirányt (kardozós harcok, különleges képességek, istenek), de tudományos és társadalmi kérdések is fontos szerepet kapnak a történetben, továbbá a Mars bolygó távoli múltjában játszódik, amikor azt még víz borította és változatos, értelmes élőlények népesítették be (mágneses burok védte őket a kozmikus sugárzástól). Íme a regényhez tartozó világtérkép: link Bizonyos lények és a környezet fenyegető mivolta, a háború brutalitása, illetve a túlélésért vívott küzdelmek által némi borzongatást is adagolt hozzá, de egyáltalán nem hangsúlyos benne a horror. A különleges faunájú vadonban menekülős, harcosos indulás először valami Avatár-szerű marsi indiánregényt sugallt, de hamar egészen más lett a téma a birodalmi háborúval, kristályfegyverekkel, tengeri kalandokkal. Noha nem szorultak rá a szemléletes jelenetek, Vass Richárd szemet gyönyörködtető rajzai díszítik a fejezeteket.

Az első oldalaktól kezdve érezhető, hogy az író élvezte a világépítést, megannyi sajátos – de magyarul értelmes összetételű – kifejezést használ a lények, szerepek, dolgok jelölésére, illetve kimondottan marsi szólásokat, mérési megközelítéseket, hiedelmeket talált ki. Tetszett ezek hangulata és átgondoltsága, hogy a magyarba beépült jövevényszavakat kigyomlálva, jelentésalapon, magyar tőről és elképzelt világának talajában termesztette őket. Hasonló alapossággal járt el a bolygó népeinek és vadonjának kidolgozásánál is, egy hiteles mi lenne, ha… élményt nyújtva.

Önálló, kerek egész alkotás lett, a szerző legfeljebb képregényes vagy egyéb formában látna lehetőséget a világa gazdagítására, így bátran ajánlható egy kortárs fantasztikus kalandregényre vágyó olvasónak, aki trilógiákba, sorozatokba nem szívesen fogna bele.

Megkérdőjelezem, hogy elsőkönyves alkotás lenne, mert nem érezni rajta a kezdők tipikus aromáját. És, ha valaki félreértené, ez dícséret. Egy percig sem éreztem, hogy a történetvezetésben megtört volna, mint aki nem tudja, hogyan is tovább, vagy a szereplői elkezdték a maguk útját járni, majd erőszakkal kellett volna visszaterelni a mederbe.

A történet maga nem újszerű: a háború fenyegetése miatt egy maroknyi csapat egy öngyilkos küldetésre adja a fejét és a könyv nagyjából 80%-ban mennek, mendegélnek, és próbálják elérni az úti céljukat, hogy onnan megváltsák a világot.

Viszont…
Ameddig egy trilógiában sem mindig sikerül határozott jellemfejlődést felmutatni, itt közel 500 oldal alatt többet is látunk, ha nem is minden szereplőnél. Ezzel együtt jut idő, a szereplők közötti viszonyok megváltozására, cselszövésre, és előzményekre is, mégpedig olyan módon, ami egyes információk ismeretében, cselekmények sorát állítja más megvilágításba.

Az, hogy egy másik bolygón játszódik, széles terepet ad arra, hogy a fizikai világot kedve szerint alakítsa a narráció, de a társadalomépítést nem kell befolyásolnia, vannak istenek, egyfajta telepata képesség és annak verziói, városok, törvények, erkölcsi normák. Azt is kiemelném, hogy nem követi a tipikus hős toposzokat, az egysoros jóslat beteljesedése kellemes meglepetést okoz, mint az is, hogy ébred fel a képesség Kiterben, akinek a szemszögéből láthatjuk a főszálat.

Ezt a könyvet nem több részesre tervezték, határozottan le is zárul, ha a könyv sikeresen befut, remélem az író ezt a lezárást nem bontja meg. Ez így volt kerek egész.

Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske.
Komolyan, ez jut eszembe, amikor egy történetben látom, hogy a ?, ! és a . (egy db) helyett így fejeződik be egy mondat: …
Gyors egymásutánban ez a második ilyen könyv. Remélem, nem harapódzik tovább, mint valami ragály.
Nem hiszem el, hogy nincs egy szerkesztő, vagy egy korrektor, lektor, aki elmondaná a szerzőnek, hogy ez így nem jó. Az sem kifogás, hogy a könyv magánkiadás.
Szóval ez magában kb két csillag levonás.
A könyv eleji szöveg annyira archaikus, körbemondatos, hogy két oldal után konkrétan bealudtam rajta. Másnap este is. Meg harmadnap is. Ezért nagyon nehezen haladtam vele.
Nem rossz a sztori amúgy, tartogat fordulatot, váratlant. Nekem sokszor a Gyűrű ura jutott róla eszembe, véltem felfedezni igen jelentős párhuzamokat. spoiler
Kerestem benne a fülszöveg szerinti tudományos alapokat, de sikertelenül.
Nem volt rossz a világépítés, de túl bonyolultnak találtam, ugyanakkor egy csomó dolog meg nem lett felépítve, csak megemlítve, így hiányérzet lett belőle.
Ami még kiütötte a biztosítékot, hogy az Utolsónak nevezett fejezetben az író, mint narrátor szájba rágja a bölcsességet. Nem filozófiai, vagy ilyesmi szakszöveg ez, hogy a következtetés így legyen ráerőszakolva az olvasóra, hanem egy szórakoztató regény.
Akart lenni.

Izgalmas regény, rettentően jól kidolgozott világgal! Csak ajánlani tudom!

Rengeteg potenciált láttam ebben, pláne, akit biológa vonatkozásúként (és csillagászat meg bolygóökológia rajongóként és félig meddig szakmabeliként) leköt mindenféle érdekes lény, no meg Mars és élővilága. Nagyon tetszett az új ötlet, tényleg valami egyedit vártam, és ezt meg is kaptam. Az eleje nehezen ment, utána már sokkal könnyebben olvasható a mű, de annyira nem jött be, lehet az én elvárásaim voltak túl nagyok. Világalkotásnak tök jó lenne, de nincsenek akkora részletességgel leírva a tájak, a lények, sőt, még a főszereplők sem, sem jellemileg sem külsőre. Egy nagyon hosszú, veszélyes utazást tartalmaz, mely arra tök jó, hogy az olvasó beleélhesse magát, de ez a hiányosságai és sokszor a fogalmazásmódja miatt nehezebben ment. Persze, nem kell mindennek szemléletes leírást tartalmaznia, az pl. külön érdekes és élvezetes volt, amikor a mitológiájukról beszélt, de magától a cselekménytől valami világrengetőbbet, nagyobbat vártam. De ház ez van, ízlések és pofonok.