Második ​meséskönyvem 85% 27 csillagozás

„– Ejnye, de kár, hogy nem vagyok medve, legalább nekem is volna gyerekem!
Kacag a mackó meg a felesége:
– Uramisten, ezzel nem lehet együtt élni, mert halálra kacagjuk magunkat rajta!”

Emlékszem régen mennyire szerettem ezt a könyvet. Nemrég sikerült ismét rátalálnom és újra elolvastam. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni :)

Voltak benne nagyon jó mesék, és voltak benne nagyon rosszak. Szörnyűek. Betegek, elborultak. Az illusztrációk is kellően elborultak voltak, ha a mese alapján én olyan tíz-tizenegy éves gyereket képzeltem el, a kép ezt összerombolta a kisbaba arányaival rendelkező gyerekkel a képen. Debil képek vannak benne, némely jó, de némely nem. A verses meséktől meg kiver a veríték. Azok a verses mesék elmennek, amiket kis koromban hallottam, de ha nem hallottam volna, azokat se szeretném. Vagy csak az itteni válogatás volt rém rossz. Viszont még mindig sokkal elfogadhatóbb a Varjúdombi mesék ebben a verzióban, mert azt tévében nézni gyerekként maga a Pokol legsötétebb bugyra. Így legalább kicsit lehet a történetre is koncentrálni.
A kéményseprűs mesében sajnáltam szegény kisfiút – nem azért, mert nem jut gombhoz, hő gombfil vagyok, hanem, mert a felnőttek nem akarják és nem tudják megérteni – . Viszont egy gombüzlet, ahol csakis gombot árulnak (pántlikát meg cérnát meg foltot nem), na oda elmennék!

Műmesék. Színtiszta multikulti – mondhattam volna, de még csak 9 éves voltam, és a nyolcvanas évek elején jártunk… De tűzött a nap, enyém volt a nyári szünet, és halálosan élveztem, hogy ezek annyira, de annyira más mesék, mint amiket eddig ismertem…
A Jakub és a kétszáz nagypapát olvastam el legtöbbször (Jakub, már ez a név lenyűgözött!) – pedig nem is tudtam, hogy szeretem a groteszket :)
Heinzelmann Emma meg a hab a tortán.

Jaj de nem… Akkor kezdtem el, amikor kellett valami a Rekviem egy álomért mellé, hogy ne nyeljen teljesen magába az a világ. Mesekönyvnél jobbat nem is találhattam volna. Feléig elvoltam vele, aztán csak állt vagy két hónapig. Annyira nem volt jó… végül ma Pestről kölcsönkérve lehoztam, hogy végre befejezzem.
A mesék picikét élvezhetőek, elvoltam velük, de némelyik nagyon idegesített. Semmitmondó volt és a végén persze kellett valami csavar, hogy a gyerekek tanuljanak is valamit belőle… No meg Kecskés Juan vagy ki színtiszta Ludas Matyi koppintás.

Érdekes, az első … nincs meg :)))
De ez is nagyon jó kis válogatás!

Gyerekkorom egyik kedvence.

Másik nagy kedvenc lett , erre még régről emlékeztem, még egészen kicsi voltam, akkor nagyapámnál volt meg, aztán múlthéten sikerült beszereznem egy kötetet. Hát Hogy is mondja,az ember belül még mindig gyermek :)

Nem minden mese tetszett benne, de a Hétszínvirág címűt nagyon szerettem.

Gyermekkorom meghatározója, valószínű minden darabját többször hallottam, majd olvasgattam. Persze ma már olykor rettentő egyszerűek, néha óhatatlanul másképp fogalmazná az ember, ugyanakkor még most is felidézik bennem a gyermeki ártatlanságot, azt a könnyed és egyszerű gondolkodást, mikor a fekete fekete volt, a fehér pedig fehér. Mindenképp a Lotte nem halhat meg áll hozzám a legközelebb, mely kicsiny korom óta kíséri az utam. Ez az, ami mindig ott van, s eszembe juttatja, hogy a remény nem halhat meg, s nincs az a helyzet, mely nem oldható meg. A meséket nem felejthetjük el, s lelkünk gyermeki énjéből egy szeletet muszáj, hogy megőrizzünk ahhoz, hogy a legnehezebb helyzetben is boldogok és erősek lehessünk, erre pedig kiválóan alkalmas a szürke patás, akivel együtt az álmaink sem halhatnak meg!