Az ​ország legjobb hóhéra 164 csillagozás

Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Csodálkozhatunk-e azon, hogy az emelkedettség érzése vesz rajtunk erőt, ha az ország legjobb hóhéra költözik a szomszédunkba? Mit érez egy anya, ha csak a szoptatások idejére találkozhat a vak apánál maradt gyerekével? Együtt élhetünk-e egy próbababával?
Szvoren Edina legújabb történeteit olvasva a rémület, a részvét és a meglepődés egyszerre lesz úrrá rajtunk. Hiába nem találjuk a hangot a szüleinkkel és a gyerekeinkkel, hiába vágyódunk el a társaink mellől, vagy hiába vágyunk utánuk reménytelenül – mégis tudunk működni a világban. Idegenek vagyunk a történeteinkben, mégis ezek között kell berendezkednünk. Megszokhatatlan, hogy mindez tényleg sikerülhet.
Az ország legjobb hóhéra úgy képes ábrázolni otthonosan klausztrofób viszonyainkat, hogy közben komoran felszikrázik az abszurdtól sem idegen, sötét humor.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2021
186 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432534
>!
Magvető, Budapest, 2016
186 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432534
>!
Magvető, Budapest, 2015
186 oldal · ISBN: 9789631429138

1 további kiadás


Enciklopédia 9


Kedvencelte 6

Most olvassa 14

Várólistára tette 123

Kívánságlistára tette 106

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Kijelentem: szerintem Szvoren Edina a legjobb élő novellistánk. (Ez persze nem vitaindító akar lenni, csak egy személyes coming out.) Én nem találtam ebben a kötetben gyenge darabot, mindegyiken átjön az író határozott elképzelése a kirekesztésről, az elfojtásokról, a családi viszonyok eltorzulásairól – több is ez, mint puszta elképzelés, inkább nagyon is élő tapasztalat, egy végtelenül szuverén látásmód. Kvázi tökéletes, mert Szvoren tudja, mit akar mondani, és meg is tudja fogalmazni azt. Ezek az írások mind nagyon erősek, de ugyanakkor mentesek a túlzásoktól, és tolakodás nélkül kötik össze őket az egymásra utaló jelképek. Rövidségük ellenére egy nagyon stabil alapra épülnek: írójuk először precízen megteremti azt a valószerű környezetet, ahol szereplői mozognak, és aztán onnan mozdul el egy sejtelmes, helyenként utópisztikus irányba, de mindig csak finoman, kiemelkedő ütemérzékkel, meghagyva az olvasónak a lehetőséget, hogy közben olyan következtetéseket vonjon le, amilyeneket csak akar. Érzékeny és kiegyensúlyozott, mégis merész próza. Mondtam már, hogy szerintem Szvoren Edina a legjobb élő novellistánk?

40 hozzászólás
szadrienn P>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Kiváló próza, de szúr, csikorogva karistol, mint régi idők lemezein a tű, és olvasása fokozódó szorongást okoz.
Groteszk nézőpontokból világít rá éles reflektorral az emberi nyomorúság széles skálájára, de a görbe, torz tükörben mégis felvillan az igazság szikrája.
Hűvös, borongós lelki tájakat beutazva találkozhatunk az elidegenedés, az elfojtás számos formájával, kegyetlen nihil tátong mindenütt, a világ zord, a szereplők fázósan kucorodnak össze, néma fájdalomba zárva. A sebek viselésében azonban mégsem osztozunk, mert belép a képbe egy abszurd vagy viszolygást keltő mozzanat, ami eltávolítja az olvasót.
Egyszerre bizarr és jegesen kíméletlen irodalom, a maga nemében tökéletes.

gesztenye63 P>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Valahonnan, a messzi távolból, a komfortzónán kívülről érkező, aztán erősen zötykölődve landoló, egymás mögé írt mondatok. Úgy süt belőlük a fájdalom, a megszenvedés gyönyörűsége, hogy az már valóban felér egy harmonikus zenei összhangzattal. Az idegenség, a kívülállás, az abszurdba hajló groteszk szenvtelenség tökéletes együttállása.

Nem sok, és nem is kevés, hogy a lány épp csak hozzám simul a kapuban.

Tökéletes írások, ritka szép gyűjteménybe rendezve.

Timár_Krisztina I>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

A legnagyobb jótétemény, amely ezzel a kötettel kapcsolatban az emberiséget érheti, az, hogy rövid. Nemcsak maga a kötet, hanem a benne szereplő írások is. Alig pár oldalasak. Elég is azokból annyi.

Pedig tagadhatatlanul nagyon jó írások. Pontos megfigyelésekkel dolgoznak, érett élettapasztalattal és ritka stílusbeli tudással. Ha nagyon utánanyomoznék, akkor se találnék bennük egyetlen rossz (vagy éppen fölösleges) mondatot se. Éles, gyors, hideg fényekkel világítanak meg lélektani és társadalmi összefüggéseket. A szövegek alapötlete persze gyakran abszurd – de azt már legalább hatvan éve tudjuk, hogy az abszurd dolgok tudnak a legbiztosabban megtörténni. Így aztán ezek a novellák olyan kor- és társadalomrajzot adnak, hogy ki kéne lőni az űrbe, valami magyar-marslakó vagy magyar-szíriuszi vagy valamilyen szótárral együtt…
…hogy a tisztelt űrlények a továbbiakban a lábukat se óhajtsák betenni a bolygónkra. :/ Vagy mijük van nekik.

Majd két hónapja olvasom ezt a kis rövid valamit, de nem bírtam volna egyfolytában, muszáj volt egy másik novelláskötettel váltogatni. Még tovább tartott volna, csak elegem lett, és az utolsó hét novellát lenyeltem egyszerre, jöjjön, aminek jönnie kell. :/ Ennyi rosszindulatot, hatalomvágyat, durvaságot, sivárságot, testi-lelki nyomort, kilátástalanságot egy rakáson… ennyi szeretettelen szülő-gyerek kapcsolatot és még inkább szexualitást… no meg ennyi magányt – főleg és elsősorban magányt, méghozzá emberek között átélt magányt…

És ahogy az összes nézőpontszereplő kezeli a helyzetét: megváltoztathatatlannak, örökkévalónak, abszolút kiúttalannak! Még csak segítségért sem kiáltanak, csak élnek bele az univerzumba, mert nem tudnak másféle életet elképzelni maguknak. Némelyik még meg is magyarázza magának, hogy neki így jó.

Hogy lehet levegő nélkül és nulla fokon élni?!
Hát így.
– —- –
Az én életembe is sok keserűség jut – de azért levegőm még van. És fázni sem szoktam. Túl gyakran.

6 hozzászólás
Csabi P>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Na, most jól megmondom nektek, hogy milyen a jó novella (meg általában irodalom); olyan, hogy olvasod, és egyszer csak azon kapod magad, hogy már előre gondolkodsz, valami elindult benned, és kitalálsz egy történetet, ami az olvasott írásból indult el, és benned folytatódik, mert eltalált valamit, ami benned is benned van. Aztán mindig vissza kell rángatnod magad, hogy megtudd, hová is jut az író, adott esetben Szvoren. Ő ezt tudja, vagy legalább is kettőnk között megvan ez a kapcsolat, vagy csak utánam olvasott valahol, hát minden lehet.

Jól mondja @balagesh, hogy ez nem a ronggyá koptatott (na mondjuk ezt én mondtam) szoció novella, hanem vérbeli pszichó, olvashatnánk valami irodalmi vénával megáldott pszichológus esettanulmányaiként, foglaljon helyet, meséljen a gyerekkoráról, értem, és hogy alakult ki ez a barátság azzal a fejetlen babával, miután az édesanyja beleesett a szilvalekváros üstbe az apjával történt veszekedés után?

Ja, irodalom, nem fejeztem még be. @Kuszma meg aszongya, hogy szerinte Szvoren a legjobb élő novellistánk. Hát biztos más, mint X, Y-hoz képest is egész másmilyen, Z-ről nem is beszélve, ja, elmondhatjuk biztosan, hogy Szvoren a legmásabb élő novellistánk. Meg ugye a mondatok. Azok vannak neki, egészen egyediek, egy olyan világot írnak le, ami van, csak mi nem tudjuk megnevezni. A felkarja formátlan és fehér, mint egy gólyakölyök. Ez a kemény mellű TB-ügyintéző kilenc hónapig a méhében hordott. Nagy szerencse, hogy a férjemnek van foglalkozása, különben nem tudnék róla mit mondani. Ilyenek. Mindannyiunknak vannak TB-mellű, gólyakölyök formájú férjeink, csak nem tudunk róla.

Aztán meg mégis azon gondolkoztam közben, hogy ez blöff. Nem, nem blöff. De mégis, ez a novella biztos. Aztán mégsem, ez telitalálat. Persze, ha blöff, akkor beveszem, ha meg nem, akkor nem értem, azt hiszem blöff. Francba!

Ami biztos zavart, az a folyamatos nemváltás. Az elbeszélő hol férfi, hol nő, és sokszor csak későn derült ki, hogy rossz nem-szögből olvastam addig a novellát. Szvorennek nem okoz gondot férfinek lenni. Ez ijesztő. Talán ő a legjobb élő női novellistánk, aki képes erre.

19 hozzászólás
eme P>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Biztos kézzel, határozottan megrajzolt helyzetek és portrék. Lassan, szemünk előtt arcot öltött hétköznapok, melyekbe olyan természetességgel kúszik be az abszurd, hogy elfelejtesz csodálkozni, meghökkenni. Mert amúgy mindegyik novella egy-egy kegyetlenül pontosan tükröző üvegcserepe annak, amit inkább eltakarnánk, elhallgatnánk. Kíméletlen feltárása a szenvtelen, szinte érzelemmentessé dermedt álarc mögött fájdalomba torzult arcoknak, lelkeknek. Magabiztos, szilárd, kutató léptek a hajnalra keményre dermedt elégedetlenségen. Ugyanakkor mintha a felszínen járó azonos lenne azzal, aki a mélyben kétségbeesetten fuldoklik… De mit is beszélek azonosságról, mikor minden egyes novella többek közt pontosan az (ön)azonosságra kérdez rá – a ki vagyok én? és a kicsoda ő? kérdését teszi fel ismételten szereplő, elbeszélő, olvasó. Megragadni, azt amit maradéktalanul amúgy is lehetetlen.
Szerepekbe, társadalmi helyzetekbe, egy-egy többnyire traumatikus esemény, élmény által meghatározott sorsba bezárt alakok próbálnak megmaradni a felszínen, miközben egyre messzebbre sodródnak egymástól. Minden történet középpontjában elfojtott érzések és/vagy hiányok – titkok, elhallgatások, kiüresedett, süketnéma, bekötött szemű kapcsolatok, széthullt családok, nem létező vagy nem vállalt szülő-gyermek kapcsolat. Lelki nyomor, mely gyakran testi tüneteket ölt. Pszichés problémák özöne. Kirekesztettség és bezártság. Kommunikációs vákuum. Közben meg kezek az arcok előtt. Fájdalmat, szégyent leplezendő. Pedig a szégyent nem én hozom, adják – hangzik el az egyik novellában. Az identitásképzésben nem kis szerepet játszik a kívülről szemlélő – nemcsak a novellák világán belüli másik szereplő, hanem az olvasó is. Talán innen a novellák érdekes felépítése, az információ adagolásának érdekes ritmusa. Egy-egy, a novella végén megtudott apró kis tény teljesen más szemszögből világít rá az addig kialakított képre, az elbeszélő nemegyszer rácáfol az olvasói elvárásra, ráébresztve többek közt a sematikus gondolkodás korlátaira, a megdermedt felszín alatti zavaros, fojtogató mélyre, a kezek elfödte képmásra…

Nagyon depresszív, nyomasztó kötet, egyedi, és ahogy már páran írták, bátor hangon, nagy érzékenységgel szólaltat meg néha akár tabuként kezelt témákat. A visszatérő elemek érdekes kapcsolatot teremtenek a novellák közt, melyek mintha ugyanazon téma variációi lennének. Meg tudom érteni azokat, akikben ez a tematikai-hangulati egységesség hiányérzetet kelt. De ki tudja, talán nem is lehet ezt másként – talán nincsenek is arcok, csak egy arc van. Az arc, amelyet mindannyian kezünkkel védünk. Nemtől, kortól és minden egyéb körülménytől függetlenül.

3 hozzászólás
balagesh IP>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Mindaz, amit leírok, nem magyarázza, csupán jellemzi Szvoren Edina zsenialitását.
Ezek a novellák már azzal kiemelkednek a sűrűből, hogy míg a többség manapság szocio, addig SzE pszicho. Más még ha lelki témákat dolgoz fel, akkor is leír, SzE viszont elemez – analizál. A szocio amúgy is távol áll a hétköznapoktól. Ott már a határvonalon túli világra tekintünk. Aki oda átkerül, már nagyon más lesz, idegen tőlünk (a hajléktalan, a kattant, vagyis a mindenféle megnyomorodott), és ő nem olvasó. A pszicho ellenben nem újsághír, hanem a működő élet. Nem valahol a messzeségben lévő homályos alak, hanem a szomszéd, a távoli vagy nagyon közeli rokon, netán éppen mi magunk. A sejthetően problémás, de mindenképpen működőképes. Aki halad előre, de már csak valami átlátszó masszában.
Nekem tényleg bajom is gyakran, hogy Tóth Kriszta vagy PSZs novelláinál bulvárlapok tartalmát látom irodalmi nyelvezetbe öltöztetve. Szóval azok a szereplők nem az én világomhoz tartoznak, és ahogy mondtam: ha majd egyszer én oda átkerülök, akkor már mindegy. Meg amúgy is van a novellaírókon ez a kardvívási kényszer: hogy szúrjanak, és folyjon a vér. Gyorsan, kíméletlenül. Ehhez képest Szvoren Edina csinálja a tussékat, de nincs igazi seb, csak felvillan a fény, hol piros, hol zöld, egy pont ide vagy oda, és folytatódik a lábtempó, az arc pedig rejtve van a szürke fémháló mögött – akárki is lehet ott.

fióka P>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Groteszk és mégis annyira valóságos. Vagy talán épp azért valóságos, mert groteszk? Szinte biztos vagyok abban, hogy mindezek az alakok és szituációk sajnos nem csak Szvoren Edina fejében léteznek. Ráadásul teljesen másképpen vezeti rá az embert, hogy kardjába dőljön, mint mások, magyarul: van stílusa. Élveztem minden percét, noha igazán nem egy könnyű olvasmány.

giggs85 P>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Vitathatatlan, hogy Szvoren Edina az egyik legragyogóbb kortárs novellistánk, de írásaihoz még mindig nem sikerült túlságosan közel kerülnöm.

4 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Pontosan és szépen megírt novellák. Forgách Kinga rövid recenzióját javaslom hozzá elolvasni: http://www.litera.hu/hirek/analitikus-novellak
Engem néhol nem kötött le eléggé, talán a „női érzékenység” hiányzik belőlem, de lehet hogy csak meleg van.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Állítólag csak képzelődünk. De én nem értem a csakot.

A Hoy Trane-fúrótorony

1 hozzászólás
Kuszma P>!

A szégyent nem én hozom, adják.

Maruzsálem

Kapcsolódó szócikkek: szégyen
encsy_eszter>!

Mint mikor ugye sír az ember, és a tárgyakról lemásznak a színek.

Kapcsolódó szócikkek: sírás
1 hozzászólás
Kek P>!

A képzelet arra való, hogy a meglepetésektől védjen.

12. oldal (Trifánné, kedves)

1 hozzászólás
szadrienn P>!

A hangja pedig fényes, mint a vasaló talpa. Nem szeretnék reménykedni, de késő, azt hiszem.

Oltás

Kuszma P>!

A valóság próbája, és nem a képzeleté, ha valakit, akiről sokat hallottál, végre megismerhetsz.

Járni lehet a tetején

balagesh IP>!

Láttam, hogy Lem egyenes szempilláin az olcsó festék apró göbökbe gyűlt. Csodálom ezeket a göböket. De hogy Lem úgy tekint a testére, mint a fővárosra, az zavar – ott lakik, de máshová született.

92–93. oldal; Ida néni hegedűszín haja

kovacsja>!

Nagy szerencse, hogy a férjemnek van foglalkozása, különben nem tudnék róla mit mondani.

Aloé vera

Csabi P>!

Az itallapon horpadás. Anyám keze nyoma. Akarata őspáfrányokat présel a kövekbe.

87. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Popper Péter: Lélekrágcsálók
Németh Attila: Művészek és pszichopatológia
Fritz Riemann: A szorongás alapformái
Meg Rosoff: Just in Case – Sorsbújócska
Andrea M. Hesse: Árnyék a lelkemen
Clara Bensen: Poggyász nélkül
Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
Papp-Szabó Vanília: A lány, aki író akart lenni
Izmindi Katalin: Szörnyifalvi mesék
John Green: Teknősök végtelen sora