Rádhá 4 csillagozás

Egy asszony útkeresésének naplója
Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá

Ez a könyv Szvámí Rádhá lebilincselő beszámolója Indiába tett utazásáról az 1950-es években, teli közvetlenséggel, humorral és éleslátással. Mint nyugati embernek és mint nőnek, Szvámí Rádhának (született Sylvia Hellmann) hihetetlen fizikai és érzelmi kihívásokat kellett legyűrnie ahhoz, hogy ejuthasson a saját igazságáig. Bátorsága, kitartása bennünket is arra sarkall, hogy elgondolkodjunk saját útkeresésünk céljain. A csupán hathónapnyi tanulás, melyet gurujával, Szvámí Sivánandával töltött Risíkésben, gyökeresen megváltoztatta életét.
A könyv őszintén és nyíltan tárja elénk Rádhá szívének és elméjének rejtett titkait, aki a szemünk előtt válik a nyugati kétkedőből elhivatott jógivá. Szvámí Sivánanda Rádhá (1911-1995) tíz klasszikus írás szerzője, melyek között megtaláljuk a Kundaliní Jóga a Nyugat számára és A Hatha Jóga rejtett nyelve c. könyveket. 1963-ban létrehozta a ma is működő spirituális és tanulmányi központot a Jasódhárá Ásramot a kanadai Brit-Kolumbia területén.

Eredeti megjelenés éve: 1981

>!
256 oldal · ISBN: 9789630860284

Kedvencelte 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

vorosmacska>!
Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

Indiában évszázadokra visszamenőleg nagy becsben tartják spirituális tanítóikat. A legjelentősebbek közé sorolják a XX. században élt Szvámi Sivanandát, aki luxus körülmények között élő orvosból lett önkéntes gyógyító, ásram alapító, tanító, megvilágosodott jógi és mintegy 200 könyv szerzője.
Az ő, Rishikesben található ásramjába érkezett meg az 50-es években a könyv kanadai-német szerzője, még Sylviaként és 6 hónappal később távozott Szvámi Rádhaként. Ottléte alatt naplót vezetett tapasztalatairól, spirituális fejlődéséről, kételyeiről, aggályairól, míg végül a szannjásza (lemondás) beavatást is megkapta és nagy feladatokkal megpakolva tért vissza Kanadába, ahol a következő években megalapította a spiritualitásra épülő jóga központját.

Azon túl, hogy végigkísérjük Rádha szellemi fejlődését, bepillanthatunk a Gangesz partján működő, Sivananda ásram napjaiba még a Mester életében. Az ásram elvonuló helyet jelent, ahová tanítványok százai látogatnak el a spirituális fejlődés érdekében, amit egy guru vezetésével a meditáció és a jóga segítségével érnek el. Ne gondoljunk olyan helyre, mint amilyen egy keresztény kolostor. Itt nagy a hangzavar és káosz. Aki csendre vágyik, az a kutírjában (kunyhó) marad vagy lesétál a Gangeszhez (szerencséje van, ha nem kapja el egy tigris és a kíváncsiskodó majmokat is figyelmen kívül tudja hagyni – 50-es évek!), itt egymás segítése van, éneklés, nevetés, és persze megvan a komoly gondolatok, előadások, beszélgetések ideje is. Rendkívül érdekes volt számomra azt a fajta mentalitást megtapasztalni, ahol a reinkarnáció természetes dolog. E szerint pl. Rádha és Sivananda is dolgozott és élt együtt egy korábbi életben, és ezért is volt lehetséges egy nagyon erős és bensőséges kapcsolat kialakulása kettejük között, és Rádha szokatlanul gyors fejlődése.

Vannak ennél sokkal jobban megírt naplók, ezért a kritikai énem levonna egy fél csillagot, de mégsem teszem, mert annyi jó gondolat van a könyvben, hogy az felülírja ezt a szándékom.
A könyvet azoknak ajánlom, akiket érdekel az önmegismerés és nagy nyitottsággal rendelkeznek a spiritualizmus irányába.

estherlamm P>!
Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

Lebilincselő… A végén már csak napi 2-3 oldalt olvastam belőle esténként, hogy minél tovább tartson az élmény.
A történet érdekes: egy német nő Kanadából Indiába megy guruja hívására. Már ez önmagában is kitenne egy könyvnyi történetet, de itt még az asrambeli életről és Sivánanda Mesterről is rengeteg ismeretet szerezhetünk.

Viktória_Orbán_2>!
Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

Először 2014-ben olvastam, és akkor nemigazán tetszett. Sok érthetetlen és hihetetlen dolgot találtam benne… Most újra elővettem, mert kíváncsi voltam, hogy jobban megértem-e, mint anno. Két dolog még mindig hihetetlen számomra.. (bár azt nem hiszem, hogy hazugság lenne leírva a könyvben!!) …, egyszerűen csak nem vagyok képes befogadni… 1., hogy odajöttek a halak Sivananda kezéhez, amikor belenyúlt a Gangeszbe… ; 2., hogy akaratlagosan esőt csinált…, hogy egy hétig pont délben esett az eső, amikor táncot tanult Rádhá…, hogy ne legyen olyan meleg… Sokmindennel már tisztában vagyok 2014 óta, és megértettem, és elhiszem, hogy így van (habár nem tapasztaltam), és sok más könyvet (amik regények, nem személyes élménybeszámolók) is olvastam, amikben voltak hasonló úgymond természetfeletti képességek…, és valamiért mégis eltudtam hinni, hogy így van… akkor ezeket is elkéne tudjam fogadni… De ugye: „A kételkedés a tudás kezdete” – Descartes.


Népszerű idézetek

vorosmacska>!

Egyetlen másodpercnyi harag rengeteg jó gondolatot semmisít meg.

Szvámi Sivananda

99. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

vorosmacska>!

A spirituális ösvényen aránytalanul nagyobb az erőlködés és a szenvedés, mint a siker. Anyai és atyai vezetés kell olyasvalakitől, aki jól ismeri mindazon megpróbáltatásokat, melyekkel a tanítványnak szembe kell néznie. A kinti világ, de legfőképpen az üzleti világ rendkívül személytelen. Még családon belül is érezheti magát magányosnak az ember, szeretetre és elfogadásra vágyva. A spirituális ösvényen ez a magányérzet semmivel sem kisebb.

96. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

vorosmacska>!

Gurudév javaslatára órákat veszek egyik tanítványától, Szvámi Nadanrahmánandától, akit ő csak zenei gurunak hív. Naponta két-három órát töltök nála a mantrák és indiai hangszerek tanulmányozásával. Szvámidzsí időnként elbóbiskol. …elmagyarázták nekem, hogy csak addig alszik, amíg minden hangot jól játszok. Amint eltévesztek egy hangot, rögtön felébred rá. Ez valóban így volt. Mindezek ellenére nyugati elmém elítélte, hogy valaki békésen szundikál, miközben órát ad.

113. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

vorosmacska>!

A történetek, melyeket az elmúlt idők nagy jógijairól olvashattál, mind igazak. Ezek a jógik nagyszerű tanítványokat neveltek. Még ma is vannak nagy jógik, de nincsenek érdemes tanítványok.

Szvámi Sivananda

164. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

Viktória_Orbán_2>!

Békésnek lenni,nyugodtnak lenni, örömet sugározni, intenzíven törekedni és gyakorolni az odaadást, gyakorolni a szolgálat szellemét – ez a jóga. .. Készséges szívre van szükséged, amely szolgálni akar mindenkit, a szolgálat szellemére és a vágyra, hogy minden Isteni tulajdonságot a magadévá tegyél. Ez a jóga.

241. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

Viktória_Orbán_2>!

A Mester maga is gyakran felhívta a figyelmünket, hogy odaadás nélkül, pusztán a racionalitás erejéből, egyrészt hatalmas tudásra tehetünk szert, másrészt nagy valószínűséggel ugyanannyi büszkeségre is.

201. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

vorosmacska>!

Merre ugrándozik épp a majom-elméd?

Számi Sivananda

59. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

Viktória_Orbán_2>!

Szeretnéd megtapasztalni Istent? folytatta. Ez nem várható el úgy, hogy te magad ne adnál. A lemondás nem a javaidról való lemondást jelenti, ez annál sokkal több; a gondolataidról és elképzeléseidről kell lemondani. Ha Ő munkát ad neked, eszközt is fog adni hozzá.

205. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

vorosmacska>!

…holnap egy kisebb csoport ellátogat a Vaszistha Guhába, ahol találkozhatok Szvámi Purusóttamánandával, a szenttel, aki úgy oszt áldást, hogy hátba vágja a híveit.

73. oldal

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója

Moni_bahn>!

Légy jó, tégy jót. Ez a lényegi tanitasa az összes szentírásának és a világ összes prófétájának.

244

Szvámí Sivánanda Rádhá: Rádhá Egy asszony útkeresésének naplója


Hasonló könyvek címkék alapján

Jörg Andrees Elten: Kacajok és könnyek a paradicsomból
Szaszkó Gabriella: Engedj el
B. E. Belle: Vallomások
Pirisi Ákos: Azanyjaköcsögit!
Lucinda Riley – Harry Whittaker: Atlas
B. E. Belle – Kiss-Nemes Veronika: Szavak
Radnóti Miklós: Napló
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
John Williams: Augustus
Srí Niszargadatta Mahárádzs: Én Az Vagyok