Szunyogh Szabolcs kötetében regényesen ismerhetjük meg a festőnő életét, művészetét és az őt ért hatásokat. Érdekes már csak azért is, mert félúton igyekszik megállni egy regény és egy ismeretterjesztő munka között. Követi az életrajz elemeit, vannak némileg szárazabb és magyarázó részek benne, de közben regény is, életképekkel és jelenetekkel, regényesen vezetett cselekménnyel és karakterekkel.
Szerettem is a stílusát: komolyabb, mint egy regény, miközben nem nélkülözi annak mesélő erejét és olvasmányosságát. Sok mindent megkerestem hozzá neten olvasás mellett. Nem egyszer kicsit másképpen találtam, mint amit itt olvastam. Elég sok történet, anekdota maradt fent Amritáról, és a szerző jó érzékkel válogatta úgy őket, hogy egységes, kerek képet adjanak arról, ki volt Amrita, hogyan és miért élt.
Különben ajánlom is, hogy net közelében olvassuk a regényt. Nekem sokat adott hozzá, hogy megkerestem fotókon a helyszíneket, a szereplőket és Amrita festményeit. Igaz, a képzelet egyes pontokon jobb tud lenni. Ahogy szép, szőke fiatalembernek Viktor meg van írva, sokkal megnyerőbb a képzeletemben, mint akit a fotóin láttam. De ezt Amrita kapcsán is el tudnám mondani: a képek nem tudják visszaadni a személyisége olyan fokú varázsát, amit a szerző szavakba tudott önteni.
Tetszett az is, ahogy Amrita köré rendezve bemutatja a korszakot, az országokat. Végig a nőre van a fókusz helyezve, de azért sok mást is megismerhetünk mellette. Az indai művészet is olyasmi, amiről több újdonságot olvastam itt.
Amit azért emésztenem kellett benne, a festőnő életviteléből fakad. A XX. század elején Amrita annyira modern, a társadalmi szabályokat semmibe vevő életet élt, hogy még mindig fogom a fejem. Csak egy példa: spoiler Az, ahogy minden téren ezt a szabadságot megadják egymásnak és végig kitartanak a másik mellett… nem is tudom, irigyelni vagy szörnyülködni kellene rajta. Azért szerintem nem lehetne mentség mindenre, hogy művész és tapasztalatokat gyűjt.