A ​háború művészete 85% 257 csillagozás

Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2021/04/szun-ce-haboru…

„Ami véget ér és újra kezdődik, az a Nap és a Hold. Ami meghal és újjászületik, az a négy évszak.”

Egyszer azt hallottam, hogy mindenki életében van legalább egy olyan mű, melyet, ha elolvas, a lelke mélyéig hatol, és nem ereszti. Hogy tudatos vagy tudattalan ez a folyamat nem érdekes, csupán az eredmény a lényeg és úgy gondolom, hogy nálam ez a kötet pont ilyen. Egy több ezer éves alkotásról van szó, mely elsődlegesen a háborús és katonai képzésre hat a mai napig is, de számomra mégis egy alapvető alkotássá vált. A benne leírtakat egy másik nézőpontra kivetítve elengedhetetlennek gondolok, de erről kicsit később írok. A mostani értékelésem elsődlegesen egy könnyed, összehasonlító elemzés lesz a részemről a mai világunk és az akkori kor szellemét tekintve.

Szun-ce, teljes nevén: Szun Vu kb. i. e. 544 – i. e. 496 között élő hadvezér, író, filozófus volt. Az általa írt alkotás A háború művészete címmel fennmaradt hadtudományi kézikönyv, mely nem csak az ókori kínai kultúrában, hanem napjainkban is az egész világon többnyire elismert mű. Szun-ce olyan ember lehetett, aki tudta, hogy hogyan kell a hadsereget irányítani és ezért Vu állam akkori uralkodója, Ho-lü felismerte tehetségét és kinevezte őt tábornokának. A fennmaradt írások szerint több sikeres hadjáratot vezetett és az általa alkalmazott filozófia volt sikerének kulcsa. Bár életéről túl sok feljegyzés nem maradt, azt gondolják a szakemberek, hogy nagy valószínűséggel nem élte túl uralkodóját, aki egy Jüe elleni vesztes csatában szerzett sérüléseibe halt bele.

A háború művészete egy kézikönyv, melyben az alkotó fő pontokba szedve és azon belül is minden oldalról megközelítve írja le gondolatait, melyek a gyakorlatban is megállják a helyüket.

A fő fejezetek:

1. A mérlegelés

2. A hadviselés

3. A támadás megtervezése

4. Katonai elhelyezkedés

5. Hadászati erő

6. Erős és gyenge pontok

7. Manőverek

8. Kilenc változás

9. A vonuló sereg

10. A terep

11. A kilenc terep

12. Fölégetéses támadás

13. Kémek alkalmazása
Mint látható egy széleskörű ismeretanyagot hagyott hátra az utókornak. Hogy ebből a mai világ mit tud alkalmazni már más kérdés, de erről nem is kívánok bármit is írni, hiszen nem vagyok járatos a hadászatban.

Ami az én, szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban az, hogy több olyan pontja van ennek a műnek, melyek alappillérei lehetnek egy mai, tisztességesen élő embernek is. Fontos kiemelni, hogy bár a kötet egy letűnt kor szellemében íródott, de meglátásom szerint az ember nem fejlődött alapvetően semmit…..

Be kell vallanom, nem erre számítottam. Nem is tudom, valójában mire, de nagyon megdöbbentett maga a könyv, hogy ilyen formában tálalja a háború szabályait.
Sok helyen olvastam, hogy ma is aktuális, és egyes részei tényleg azok. Amikor olvastam ezeket, bár evidenciának tűnik, mégis érdekes volt a gyakorlatba is átültetni az elméletet. Ám a legnagyobb része tényleg a háborúról, harcról szól, ami hát… annyira nem aktuális (a kémek, a terepek, a tüzek szerepe…) érdekes volt erről olvasni, de nekem nem adtak ezek a részek semmi pluszt, és semmilyen egyéb gondolatokat.
Ami feltűnt, hogy ez a könyv száraz, nagyon száraz. Egyszerűen a sok ismétlés, a régiesebb szöveg, és olyan tartalom, ami engem belülről nem mozgat meg teljesen, az sajnos nekem unalmas, és itt ezt éreztem, hogy sokszor inkább megállok, de nem siettetem az olvasást, mert annak nincs értelme.
Értem a könyvnek a kulturális hasznát, és érdekes élmény is volt olvasni. A négy csillag inkább ennek jár, sem mint a saját olvasásom élvezeti értékének.

Nagyon nehéz csillagosan értékelni ezt a könyvet, ugyanis egyrészt hatalmas (irodalom)történelmi jelentőséggel bír, másrészt tartalmilag is megállja a helyét napjainkban is, köszönhetően annak, hogy napjaink „csatatereire” is átültethetők a tanításai. Ilyen szempontból tehát megérdemelné a maximumot és mehetne is mindenki a dolgára. De…
Amellett, hogy helyenként elképesztően szájbarágós, az egész megfogalmazás körülményes és számomra hatalmas szenvedés volt az olvasása. Amit a saját életemre adaptálható üzenetként értelmeztem benne, azzal nem érzem, hogy okosabbá váltam volna és amennyire élveztem olvasni A fejedelmet, ezen annyira kínlódtam, többször majdnem félbe is hagytam.
Aligha fogom még egyszer a kezembe venni, bár tény, hogy minden gondom ellenére, egyszer azért mégis megérte időt szakítani rá.

A könyv kiinduló premisszája, hogy háborúzni úgyis muszáj, így hát jobban tesszük, ha felkészülünk, és alaposan tanulmányozzuk, mitől is függ a győzelem. Ezt az alappremisszát lehet vitatni a jelen korban, de abban a korban és helyen kétségkívül megállta a helyét.
Kíváncsian vágtam bele a könyvbe, hogy mit tud ez adni egy mai olvasónak. Ami a leírt alapelveket illeti, nem igazán jut eszembe olyan, ami annyira nagy újdonságerővel hatna. Ami leginkább megmaradt, az a rengeteg felsorolás, illetve valamiért az „ezt pedig úgy hívjuk, hogy” mondattöredék. Ezek nem igazán segítették nálam az elmondottak bevésődését (mondjuk, bízom benne, hogy nem is kell soha hadsereget hadba vezetnem).
Az mindenesetre nagyon érződik (főleg összevetve más, időben kevésbé távoli háborúkról olvasottakkal), hogy a háborúk jellege – érthető módon – alapvetően megváltozott. Ha mindenképpen választanom kellene egy korszakot, amikor háborúznom kell, akkor mégis inkább több ezer, de legalább több száz éve, mint a tágan értelmezett jelen korban. Abból az aspektusból nem különböztek a régmúlt idők háborúi, hogy akkor is egyszerű emberek haltak meg mások érdekeinek szolgálatában, valahogy mégis sokkal emberségesebb (sic!) képét mutatják a háborúskodásnak ezek az írások, mint ami a legutóbbi 100 év háborúiról elmondható (pl. http://moly.hu/idezetek/657652). Most nem szeretném bővebben kifejteni, miért gondolom ezt, akit érdekelnek a hadtörténeti írások, előbb-utóbb úgyis el fogja olvasni ezt a könyvet, mert klasszikus és ráadásul nyúlfarknyi terjedelmű. Akit pedig nem érdekelnek, vagy épp kifejezetten taszítanak a háborúk, azt úgyis fölöslegesen traktálnám a részletekkel.

Noha nem a mai korra van definiálva, én mégis azt mondom, bőven vannak benne olyan gondolatok, amiket simán át lehetne ültetni a mostani világba, és alkalmazni is lehet. Kissé talán száraz, de ez semmit sem vesz el az értékéből, a mondanivalójából.
Hogyan háborúzzunk… Ez a könyv nemcsak erről szól, hanem arról is, hogyan kell viselkedni egy háborúban, az életben.

Egy kőkemény katona
Egy kegyetlen akarat
Egy rendszerező elme
Egy lényeglátó ember
Egy nagyszerű vezér

Miközben a BKV-n felváltva olvastam és bambultam magam elé, több dolgon is eltöprengtem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az első az volt, hogy tulajdonképpen mennyire gyűlölöm a háborút és a hadviselést, mindegy, hogy most, száz, kétszáz, vagy ezer évvel ezelőtt történt-e. A második, hogy bár megértem a hangzatos, és szerintem zömmel hazug indokokat, amiket a háború mellett nagy gondolkodók felhoznak, elfogadni soha nem fogom. A harmadik, hogy ebben a könyvben Vu-ce fejezetei sokkal érdekesebbek, mint amiket Szun-ce írt; a negyedik pedig, hogy bár tényleg soha nem érdekelt a hadtudomány, de lehet, hogy jobban megjegyeztem volna anno a különféle háborúkat, ha valaki (mármint tanár) legalább egyetlenegyszer szemlélteti, hogy egyáltalán hogy kellene elképzelni.

„…aki száz csatában száz győzelmet arat, még nem a jók legjobbika. A jók legjobbika küzdelem nélkül hódoltatja meg az ellenséges sereget.”

„A legyőzhetetlenség rajtunk múlik, a legyőzhetőség viszont az ellenségen. Ezért a harcban igazán járatosak képesek magukat legyőzhetetlenné tenni, de azt nem képesek elérni, hogy az ellenség mindig legyőzhető legyen.”

A fentebbi két idézet lett a kedvencem a könyvből, de emellett még számos más gondolatot aláhúztam és kiemeltem magamnak későbbi gondolkodás / önfejlesztés céljából.
Szun-ce több mint kétezer évvel ezelőtt élt kínai hadvezér, háborús tanításai azonban a mai napig megállják a helyüket nem csak hadászati vagy politikai téren, de az üzleti és magánéletbeli „harcok” során is. Igazából jó magam is úgy találkoztam a szerzővel, hogy a saját főnököm (aki egy marketingstratéga) az egyik üzleti előadása során idézett a könyvből, amivel igencsak meglepett, ugyanakkor rá kellett döbbenem, hogy Szun-ce ténylegesen olyan alapvető stratégiai fogásokat fogalmaz meg, amiket a mindennapi munkánk során mi is igyekszünk alkalmazni.
Szun-ce tanításai mellett még másik két ókori hadtudományi klasszikust olvashatunk a kötetben, A hadviselés szabályait (Vu-ce-től) és A tábornagy metódusát (ismeretlen szerzőtől). Ezeket én már kevésbé tudtam összeegyeztetni a saját modern életünkkel, így nem kötöttek túlságosan le, emiatt is vontam le az egy csillagot. De az első mű, A háború művészete mindenképp újraolvasós lesz, és valószínűleg ki is gyűjtöm magamnak az idézeteket egy csokorba, hogy néha-néha felidézzem az okosságokat, ha stratégiában kell gondolkozni.

Van egy kedvenc filmem, abból ismerős volt a cím. spoiler Ahogy olvastam a könyvet, eszembe jutott, hogyha nagyon elvonatkoztatnék, nemcsak háborúra, hadviselésre lehetne alkalmazni a mű egy-két pontját. Olyan dolgokról ír, amelyek így leírva, még számomra is logikusak, érhetőek.

Érdekes olvasmány, meg kell hagyni! :)
A mi nyugati és bőven modernebb gondolkodásunk nem ilyenhez van szokva, így kellett idő, míg a nyelvezet átjött. Egyébként remek kis olvasmány, mert a hadviselés és a körülmények, az emberek és az ellátás, a cselek és az identitás, az egyén és a közösség is szerepet kap, elemzés alá vesz. Tényleg elég távoli nekünk, ez a mozogj vízként, tehát bele kell tudni helyezkedni, hiába rövid, értelmezni szükséges a mondottakat, ez nem regény! Tele jó tanácsokkal, intelmekkel és körültekintésre felhívó passzusokkal. Tök jó kis könyv, érdemes elolvasni!