Öveket ​bekapcsolni! 88% 50 csillagozás

Szujó Zoltán száguldó riporterként a Forma-1 kulisszatitkait fedte fel sokszor előttünk, majd kommentátorként is szerepelt, csak sajnos közvetítéseiből sokszor érződött, hogy éppen kinek drukkol, ki nem annyira szimpatikus neki. Miután kommentátori karriere hirtelen véget ért, úgy döntött, hogy megírja az emlékeit.
A kivitelezés külsőre igazán jól sikerült, ami ezúttal a magánkiadás kínálta lehetőségeket dicséri: míg a hagyományos kiadók a papírhiány miatt kétszer is meggondolják, hogy melyik új kiadványból mennyit nyomjanak, addig szerzőnk magánkiadásban, kemény borítóval és fényes papíron jelentette meg visszaemlékezéseit, holott a memoárokat általában normál papírra szokták nyomni.
Maga a tartalom már elmarad valamelyest a külcsín mögött. Az előszót nem kisebb személyiség jegyzi, mint a Forma-1 régebbi ura, Bernie Ecclestone, ezt követően a szerző a bevezetőjében leírja, hogyan került sor a könyv megírására, majd pedig megismerjük, miként lett sportriporter. Olvashatunk a Forma-1 előtti munkáiról, többek között a sydney-i olimpiáról és a bokszközvetítésekről. Aztán a Forma-1-ben találjuk magunkat, és a nagydíjak helyszínei szerint írja le az élményeit, kezdve az adott verseny történetével dióhéjban, majd folytatva a saját élményeivel. A kötet alcíme – Történetek a bokszutcából – arra enged következtetni, hogy az ő szemszögéből ismerhetjük meg a nagyobb versenyek történéseit, sajnos azonban a futamok helyett sokkal több szó esik Szujó személyes úti élményeiről, pl. hogy hol mit evett, az mennyire volt csípős, vagy, hogy Malajziában hogyan élte meg a monszunesőt. Ezek az anekdoták is érdekesek lehetnek a maguk módján, de ha már egy sportkommentátor könyvét olvassa az ember, akkor szerintem joggal vár több sportot, és kevesebb utazós élményt ételekről, időjárásról, társaságról, és más egyebekről. Ráadásul az egyik ikonikus helyszínt, Spa-Francorchamps-t teljesen kihagyta, pedig onnan is biztos lett volna egy-két sztorija, hisz még riporterkorában is nagyon sok felejthetetlen versenyt láthattunk ott.
Egyes helyszínekre másfél oldalt, a többire kicsivel többet szánt, utóbbi a Magyar Nagydíj esetében érthető is. A Spanyol Nagydíjhoz azonban szó szerint betett egy interjút a fentebb említett Bernie Ecclestone-nal, akivel Niki Lauda társaságában beszélgetett, és a Magyar Nagydíjon megesett Kész Átverés teljes szövege is olvasható, ami inkább oldalkitöltőként szolgál.
A kötet legfőbb érdekessége az, ahogyan riporterként megélte Baumgartner Zsolt Forma-1-es szereplését, melynek kapcsán a 2003-as beugrásról, a 2004-es USA Nagydíjon megesett pontszerzésről és a Belga Nagydíjon történt balesetről olvashatunk részletesebben. A kötet többi része a versenyautós élményeivel, a Dakar-közvetítéssel, a Red Bull Air Race-szel és a Nagy Futammal foglalkozik dióhéjban, bár a Dakarról olvasható az ő riporteri naplója is.
A kötetet nagyon gazdag képanyag egészíti ki. Véleményem szerint a szöveg nem az igazi, számos futamról írhatott volna kicsit bővebben is, illetve örültem volna, ha az emlékezetesebb versenyeket a saját szemszögéből is felidézi. Külsőre viszont valóban nagyon igényes kiadvány, sok szép, színes képpel és csúcsminőségű papíron, láthatóan nem spórolták ki belőle az anyagot.

Érdekes tapasztalatait írta le a könyvben, nagyon örülök, hogy olvastam, sok izgalmas sztori volt benne, és teljesen valósághű.

Egyetlen probléma van ezzel a könyvvel, hogy rövid. Inkább kettő. Hogy rövid, és vége lett. Lehetett volna ez egy 500 oldalas könyv is, és akkor nem kellett volna ennyi mindent belezsúfolni.

Régen is néztem a Forma 1-et, imádtam Szujó közvetítéseit. Nekem ő volt az igazi. Így nem volt kérdés, hogy természetesen érdekel a könyve. Kifejezetten örültem neki, hogy keményfedeles, szép fényes lapú, és a képek a szöveg mellé vannak beillesztve, nem kell hátra lapozni, majd vissza, és megint hátra. Tökéletes volt így, hogy a történetek mellé képek is kerültek.

Jó volt a szerkezet, tetszett a stílus, a forma, a fejezetek. Örültem, hogy nem csak a versenyekről lehet olvasni, hanem az utazásokról, kajákról, személyes történetekről. A pilótákat pedig nem a versenyen mutatja be, hanem az interjúkból, és a személyüket közelíti meg.
Ami nekem hiányzott valóban, az néhány izgalmas futam leírása, versenyek történéseinek megemlítése, az izgalmas előzések, világbajnoki címek megnyerése. Ebből nem sok van a könyvben, nyilván azért, mert nem fért el.

Nagyon jó könyv, mindenkinek ajánlani tudom, és tényleg tudtam volna még 300 oldalt olvasni tőle.

Az utóbbi időben (többek közt a Netflix sorozatnak köszönhetően) nagyon ráfüggtem a Forma-1-re és az azt övező hangulatra. Minden információt szívok magamba újsbban, ami ezzel kapcsolatos, és minden is érdekel :D Ezért is jött kapóra Szujó Zoli könyve, ami amúgy is a polcon várt olvasásra. Zoli mindig is szimpatikus volt számomra, és mivel már kiskoromtól kezdve hétvégi program volt a családban is az F1 nézése, így az olyan nevek is ismerősek voltak, akik ma már persze nem versenyeznek. A könyv nem okozott csalódást, imádtam. Sok új infót is megtudtam, olvastam volna még jó pár oldalon keresztül ☺️

Kicsit másra számítottam. Azt gondoltam, hogy izgalmas karrierjéből érdekes, „hú, ezt nem gondoltam volna” sztorikat mesél majd Zoli, de ebből kevés volt. Úgy is éreztem sokszor, hogy egy-egy történet vagy nincs befejezve, kifejtve, vagy nem is nagyon volt mit mesélni azon, amibe belefogott. Engem kicsit félrevezetett a cím, olykor inkább útikönyv-szerű volt. Lehet, hogy valójában csak az a baj, hogy másra számítottam, nem tudom…

Nem vagyok Szujó rajongó, de a Forma-1-et régóta szeretem, és kíváncsi lettem. Szó se róla, néhol nosztalgatikus élmény, de kevés. Olyan érzésem volt, hogy kiadták neki, hogy 200 oldalt kell írni, ő írt 100-at, aztán erőlködve keresett még sztorikat. Mi más indokolná, hogy az alcím Történetek a boxutcából, de csak a könyv kb. 60-70 százaléka szól a Forma-1-ről, a többi az életéről, a boxról meg a Dakarról. Utóbbiról oldalakat megtöltő napló is van, amiről még maga is beismeri, hogy néhol ő sem emlékszik rá, hogy a leírt esemény hogyan is történt pontosan. Ez tényleg olyan volt, mintha csak azért lett volna benne, hogy töltse az oldalakat, nekem nem volt olyan érzésem, hogy ez bepillantás a kulisszák mögé, nem jött át a hangulat. A Forma-1-es sztorikban is csak azok tetszettek, amik a helyszínekhez kötődtek, más érdekesség nem nagyon volt, kivéve, hogy most már tudom, mi az a visszhangközvetítés. Ami viszont nagyon átjön az Szujó egója, amiről már a közvetítések alatt is sejtettük, hogy nem kicsi. Biztos vagyok benne, hogy ez az ego íratta meg vele ezt a könyvet is (meg talán a pénz?), aminek inkább az Életem alcímet kellett volna adni, de azzal valószínűleg nem fogyna ilyen jól. Némelyik történet nálam a bunkóság határát súrolta (néni a repülőn, japán kalauz), én ilyeneket nem mesélgetnék, még úgy sem, hogy megjegyzem, hogy nem vagyok rá büszke. Ráadásul, ahogy barátnőm találóan leírta, Szujó pont úgy ír, ahogy beszél, és a stílusát már tévés korában sem bírtam annyira. Az M4-es vezető kommentátori munkájáról egy szó sem esik, Wéber Gáborról is csak érintőlegesen, emiatt nekem a sértettség is kiérződik a könyvből (itt térnék vissza az egóra, WG-nek is van könyve, ugye…). Nem is tudom, kinek ajánljam, talán csak a Szujó rajongóknak, de akik kicsit többet várnak, azok csalódni fognak.

Szerettem Zoli közvetítéseit és riportjait, így nagy várakozással vettem kezembe a könyvét. Azt kell mondjam, remek könyvről van szó, amelyben nemcsak a Forma-1-es és boxutcai kalandok, történetek szerepelnek, hanem Zoli pályafutásának egyéb állomásai: a boxközvetítések, a Red Bull Air Race, a Nagy Futam és a 2003-as Dakar Rali, melyen utazó riporterként vett részt, de olvashatunk Zoli autóversenyzői múltjáról és arról is, hogyan élte meg helyszíni riporterként Baumgartner Zsolt pontszerzését. Emellett az is kiderül, hogyan lett az eredetileg némettanár végzettségű Szujó Zoltánból végül sportriporter. Jó volt betekinteni kicsit a kulisszák mögé, megtudni egy-egy közvetítés, riport hátterét. Aki szereti a „sztorizgatós” hangulatú könyveket, annak tökéletes választás! Csak azt sajnálom, hogy maradtak ki ikonikus helyszínek (Spa, Silverstone pl.), elbírt volna még pár oldalt a könyv!

Nem feltétlenül ezt vártam. Persze nem lehet rögtön a közepébe vágni és kell felvezetés, de ha történetek a boxutcából, nem a megye x közvetítésére vagyok kíváncsi.

Nem rossz, de nekem felszines. Több olyan információt vártam, amit még nem hallottunk.

A Forma-1-ről sosem lehet keveset írni, és elérkezett az idő arra is, hogy elolvashassuk Szujó Zoltán könyvét a Száguldó Cirkuszról.
Sok mindent lehet mondani Zolira, de azt nem, hogy ne lenne tehetsége a sztorizáshoz. Nagyon gördülékeny, jó humorral meséli el, hogyan lett a fiatal, nyelvtanári diplomával rendelkező ifjú riporterből a magyarországi Forma-1 arca, hangja. Egy generációnak ő volt az RTL Klub száguldó riportere, gyanítom annak idején az RTL Klubos közvetítések kevesebbek lettek volna az ő lelkesedése nélkül. Aztán jött az M4 sport, és kommentátorság, és hát hiába mond mást, egy idő után tudta mindenki, hogy kinek szurkol :D Hangulatos közvetítések voltak, néha le kellett halkítani a tévét, de az biztos, nélküle a hazai F1 nem tartana ott, ahol.
A könyv nemcsak az F1-es kalandokat meséli el, hanem a boxmeccsekkel, Dakar-ralival, Red Bull Air Race-szel, Nagy Futammal kapcsolatos élményeit, tapasztalatait. Ami jó, mert a kulisszák mögé mindig jó belelátni. Meglepően személyes lett a könyv, érezni egy-két helyen a „kezdő riporter aggodalmait”, illetve a magánember is néha előbukkan (hogy ez jó vagy rossz azt a kontextus, az átélt élmény és az olvasó ítélete megadja), pl. Baumgartner Zsolt-részt olvasva is egészen átjött a „hűha, ez csodálatos élmény”, de egy-két viccesnek szánt sztorinál fogtam a fejem, hogy inkább ne, mert nem ütött úgy poén, mint amilyennek szánta. Illetve érezni, hogy Zoliból egy idő után a „Szujó Zoltán” elismert személyiség lett.
Néha sokkal több a pályán kívüli sztori, mint az F1, máskor fordítva. Mindegyik érdekes, vicces stb. volt, ám több mint 10 év kalandjaiból nem könnyű válogatni, mert arányokat nézve valamiből sok volt, másból kevés. Valahogy talán az arányok tolódtak el, ilyen-olyan irányba: 205 oldalas a könyv, nem tudom, hogy a szerkesztés során mennyit húztak ki belőle, de van hiányérzet, mind a F1-es kalandokból – versenyek (Anglia és Belgium nem is szerepelnek, ám Dél-Koreának így is jutott egy kisebb fejezet), személyiségek, egy-egy érdekesebb szituáció – mindre volt példa, csak több-kevesebb mennyiségben. Aki ennyit utazik, arról is lehet mesélni, milyen emberek, körülmények, élmények érték őket – és erre is akad példa bőven, de szintén eltérő mennyiségben. Viszont olvasásélményként nagyon klassz a könyv, igényes munka.
Én azt mondom, hogy van még bőven F1-es sztori a tarsolyában, írni is tud, mesélni is tud, írjon még pár könyvet a jövőben.