„Kengó olyan személy volt, akinek kardvívó tehetségét elismerte a nép – nem léteztek tárgyilagos ismertetőjegyek arra, hogy valaki méltó legyen a kengo elnevezés elnyerésére. Ehhez a megszólításhoz az kellett, hogy egy nevezetes kardforgató legyőzésével szerezzenek maguknak hírnevet. Az elismerés elnyerésének különböző módjai léteztek, de valójában az összes kengó valamikor az országot járta, hogy párbajok során tökéletesítse vívótehetséget. Azok, akik utazásaik során tökéletes magabiztosságra tettek szert a harci tudás terén, megalapították saját iskolájukat. A kengók számos tanítványukkal együtt dózsókat hoztak létre, hogy ott oktathassák az újonnan alapított iskola tudását. Felesleges mondanunk, hogy minden új iskola megalapítója maga választotta ki utódját. Az Edo-korszak végére (1867) több hétszáz ilyen harcművészeti iskola létezett. Ebből arra következtethetünk, hogy a Tokuvaga-sógunátus alatt rengeteg kardfrorgató mester élt Japánban. Közülük választottam ki néhányat –… (tovább)
Japán kardvívó mesterei 9 csillagozás
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 11

Kiemelt értékelések
Népszerű idézetek




Az íjászat, a lovaglás, a lándzsahajítás, a kardforgatás, a lőfegyverek használata és a dzsudzsucu számított Japánban a hat legfontosabb harcművészetnek.
A kardforgatás gyakorlóinak száma felülmúlta az összes többi harcművészetet.
Előszó, 10. oldal




Az Eisó-korszak (1504-20) hatodik éve előtt Japánban összetűzések és lázadások sokasága történt. 1510--ben azonban megkönnyebbülten sóhajthattak fel az emberek.
Avégre viszonylagos nyugalom költözött a fővárosba. Ezt a rövid szünetet hívhatjuk az Asikaga-sógunátus indián nyarának, mivel hamarosan – a télhez hasonlóan – újra háborúk és fosztogatások sújtották a népet, így az most minden energiáját arra fordította, hogy élvezhesse ezt a rövid nyugalmas időszakot.
(első mondat)




Habár az ifjú Narimori vezetése alatt álló várvédők kevesen voltak, mégis méltón képviselték a bandómusá-kat, azaz a Kantóban született és nevelkedett, vitézségükről és bátorságukról híres szamurájokat. Kamiizumi Hidecuna (aki később Kamiizumi Nobucuna néven vált ismertté) taktikai vezetésével nem mindennapi várvédő sereg nézett a támadókkal farkasszemet.
Kamiizumi Hidecuna 1508-ban született a Kózukéban lévő Kamiizumi városában. Édesapja az Ueszugi klán ura volt. Miután apja várát lerombolták a Takedák, Hidecuna beállt Nagano Norimasza seregébe.
41-43. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Josikava Eidzsi: Muszasi I-V. 87% ·
Összehasonlítás - Catharina Blomberg: Szamurájok 91% ·
Összehasonlítás - Adámy István: Kyokushin Karate ·
Összehasonlítás - Gubacsi Attila – Barta Balázs (szerk.): 21 szamuráj ·
Összehasonlítás - Adámy István: A nagy kata könyv – Kyokushin karate III. ·
Összehasonlítás - Rostás Tibor: Wadokarate enciklopédia ·
Összehasonlítás - Yoshimura Kenichi: A japánok és a kard ·
Összehasonlítás - Karlfried Dürckheim: A nyugalom japán kultusza ·
Összehasonlítás - William Scott Wilson: A magányos szamuráj ·
Összehasonlítás - Gulyás Péter: Karate ·
Összehasonlítás