Szakítópróba (Egy ikerpár titkos naplója 3.) 55 csillagozás

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Miért van az, hogy amikor végre úgy érzed, sínen van az életed, hirtelen beüt a krach, és a feje tetejére áll minden? A fiú, akivel suli után együtt lógtál, és biztos voltál abban, hogy az ég is neked teremtette, fényévekre távolodik tőled. A szüleid, akiket tévedhetetlennek hittél, ott rontják el az életüket, ahol csak tudják. A legjobb barátaid, akik a legféltettebb titkaidat is ismerik, olyan mélyen megbántanak, hogy talán örökre búcsút mondhatsz a barátságotoknak.
A Feltser lányoknak sok nehézséggel kell megküzdeniük az év vége felé közeledve. Hogy hogyan veszik az akadályokat, és milyen hangulatban kezdik a nyári szünetet, kiderül a könyvsorozat harmadik kötetéből!

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2015
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633576502
>!
Alexandra, Pécs, 2015
296 oldal · ISBN: 9789633576694

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Feltser Luca · Kassai Vilmos


Kedvencelte 3

Most olvassa 6

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Rhyen>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Ha a könyvben lévő szereplők a szájukat kommunikálásra használnák, nem lenne történet. A beszélgetés helyett inkább isznak, kiabálnak, nyivákolnak, satöbbi. A végén lévő csavar nem lepett meg, az előző kötet végén tudtam, hogy ez lesz (gáz, mi?), a hibák, amiket kiírtam az előbbi két rész értékelésében, még mindig fennállnak, nem ismétlem magam. Bár javul valamennyire a helyzet, még mindig úgy érzem, hogy túl gyenge.

6 hozzászólás
kedaiyun>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Hát. Ez. Gagyi. Volt. – csak hogy az írónő stílusában kezdjem én is ezt az értékelést. Az előző kötetnek valamiért megadtam az 1 csillagot, itt most visszavettem, és fél csillag lett belőle. Ugyanis semennyit nem javult az egész.
Szereplők terén nem sok változás van, Zita szövegei továbbra is ideálisak vérnyomás növelésére, Luca is kezd hozzá hasonlóvá válni. Mindenkinek továbbra is csak egy tulajdonsága van, Vili a szexi, szőke, kockahasú, barna srác, Marci meg a menő, de tapló srác. Ez a kis gyökér már az elejétől fogva ellenszenves volt, de itt még inkább azzá vált. Bébi, vágod, éljen a proteinpor, béb, nem úgy gondoltam. Satöbbi.
Olyan érzésem volt, hogy Vanda erősen inspirálódott az amerikai tinivígjátékok világából, időnként mintha egy amerikai gimis film könyvváltozatát olvastam volna. Csak a kulcsszó, hogy „gimis”. Ők viszont csak hetedikesek… Van itt is ősellenség, meg a kötelező két semmitmondó LB. Itt mindenki kőgazdag, sofőr meg bejárónő van, mindenki Gucci cuccokban jár, 13 évesen csak úgy rendelgetnek ezt-azt a netről, mert miért ne, reggeli a Mekiben, és hasonlók. Kemény házibuli, utalgatás a Project X-re, pálinka, szóval továbbra is el kellene tolni ezt az egészet úgy 3-4 évvel.
A könyv kb. 100. oldaláig csak a két lány nyavalygását lehetett olvasni, hogy mennyire összetörték a szívüket, és összedőlt a világ. Micsoda tragédia. 13 évesen komoly dolgok ezek! Annyira, hogy az anyuka kiveszi őket 2 napra a suliból, hogy összeszedjék magukat, és ne csak Oreót zabáljanak Nutellával. Mennyire életszerű már ez is, nem? Olvasás közben arra gondoltam, történjen már valami… elröppent 100 oldal, és még sehol semmi! Például mi van a Feltser-szülők válásával? Ez jobban érdekelt volna, és az egészről összesen egy fejezetben esik szó, mikor az apa elhívja vacsorázni Lucát, és elmondja neki, mi volt a helyzet valójában. És ennyi. De tényleg, az egész könyvben ez a téma teljesen elsikkad, pedig egy válás azért komolyan trauma lehet, mint az, hogy Marci hokimeccsre ment inkább randi helyett… egyáltalán, minek kellett akkor ezt a témát is behozni, ha semmi nem lett belőle? A könyv tele van nyitva hagyott kérdésekkel. Pl. mi van a két kistestvérrel? Hova lett a cica az első részből? Marci miért nem ment el az étterembe valójában?
A cselekmény egy elvileg katolikus iskolában játszódott, de ennek volt-e bármilyen jelentősége a történet szempontjából? A kérdés költői volt.
A szóhasználat terén ebben a kötetben már kinyílt a szitkok kamrája, csak úgy repked a sok seggfej, lebaszás, leszarom, meg van még benne valami hererákos „poén” is. Persze egy része ezeknek ki van csillagozva, mert azért nehogy már. Zita itt is hozza a ribi-stílust.
Marci a bébi, vágom, stb. hasonlókkal kiakasztó, és a „nyomi” szót is túl sokszor sütik el. Apropó, Anasztáz Viktorral mi is volt a probléma? Szerintem nem volt olyan „nyomi”, mint amilyennek be volt állítva. Persze ennek sincs jelentősége, mert az égvilágon semmit nem tudunk meg róla sem. Vanda előszeretettel használja az Egy. Mondat. Egy. Szó. módszert, valamint később egyre gyakrabban a szavakatfurándemenőnegybeírós módszert is.
Összefoglalva: ez egy gyenge sorozat volt, még nem kellett volna kiadni. Nem lesz folytatás, de végül is kereknek mondható a sztori, mert egy iskolai évet fog át. Nyilván nem is vártam el azt, hogy egy 14 éves lány lerakjon az asztalra egy irodalmi Nobel-díjas alkotást, viszont ez mind szereplők, mint történet, mind stílus terén elég gyengére sikeredett. Mi az üzenete a könyvnek, ha van? Vegyünk drága cuccokat, hányjunk be a bulin, és járjunk egy bunkóval, használjunk szemhéjtust? Azért örülök, hogy elolvastam, és nem látatlanban fikázom le, de itt sajnos a százalék tényleg a valóságot tükrözi.

anesz P>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Hát, kétségkívül a trilógia legjobb része, de ezzel nem mondtam sokat. Ez a sok nyivákolás… Főleg a tegnapi este után, amikor egy rég nem látott barátnőmmel munka után beültünk pizzázni, de a termet megszállta kb. 20 ilyen korú leányzó, akik olyan hangzavart csináltak, hogy nem hallottuk egymás szavát, így ki kellett menekülnünk a pizzériából és egy csendesebb helyet keresni. Ilyen előzmények után álltam neki e tüneménynek. Egy kicsit olvastam, majd úgy döntöttem, inkább alszom. Ma délelőtt végigolvastam. Ezzel el s értünk az egyik pozitívumhoz, ami a rövidség.
Nagyon furcsa volt nekem, hogy állítólag négyen testvérek, a két kicsiről azonban mintha megfeledkezett volna az írónő, mert összesen két mondatban szerepelnek. Azért ez abszolút nem életszerű! A testvérei meghatározóak az embernek, még ha iker is.
Végül a mottó nagyon tetszett: „A testvér olyan valaki, aki mindig felsegít, ha elesel… miután kinevette magát.”

Alessana>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

No comment…
Azt hittem a harmadik rész már jobb lesz.
Nos,… tévedtem…

Dorci02>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Komolyan ez a rész valamivel jobb lett, mint az előző kettő.Csak itt az a nagy gond, hogy hetedikben nem éppen azon kéne gondolkozni kinek ki tetszik, ki kivel „jár”, vagy éppen „szakított”.Alapjáraton egész elviselhető csak nem ebbe a korosztályba kellett volna elképzelni a szitut, illetve nem vázlatszerűen kéne írni.

Varalili>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Nagyon sokan nem szeretik ezt a könyvsorozatot,de nekem az egyik kedvencem.Tetszik hogy mind a két lány szempontjából látjuk a történetet,sok dolgot mind a ketten elmesélnek, de van külön történetük is.Szerintem egyáltalán nem unalmas,nagyon rövid idő alatt ki is olvastam.Kíváncsi vagyok,milyen lehet,ha az embernek van egy ikertestére,és ebből a könyvből sok dolog kiderül róla,persze igazán csak azok érthetik ezt a dolgot,akiknek van ikertestvérük.Ez a könyv nálam a max. pontot ért el.

4 hozzászólás
Négyes>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Számomra az egész teljesen kiszámítható volt, akárcsak az eddigi részeit…

Nórcsy08 >!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Így, a harmadik részhez eljutva már tapintható a fejlődés, de még mindig nem „tökéletes”. Na igen, a tökéletes talán nem is létezik…
Ebben a könyvben gyakrabban fordult már elő, hogy egy-egy részlet felkeltette a figyelmemet, egy kis izgalommal volt körítve. Még mindig azt állítom, hogy a célközönség a fiatalabb korosztály. Néhol kicsit összecsapott volt, nem volt maximálisan kifejtve az esemény, kicsit kidolgozatlannak éreztem. De most mégis volt benne egy olyan kis varázslat, ami miatt szívesen kiolvastam, hiszen azért már csak érdekelt, hogy mi lesz a testvérpár sorsa…
A viselkedésük néhol kicsit éretlen, máshol túlságosan is felnőttes, vagy annak a látszatát kelti. Néhány év elteltével ezekkel az alapokkal és ötletekkel egy sokkal ütősebb, sikeresebb trilógia kerülhetett volna kiadásra.

Petra446>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Most tényleg? Komolyan? Hogy létezik, hogy hatványozottan alulértékelt 2 könyv után még mindig van folytatás? Eddig nem olvastam egyiket se (lehet jobb is), de a híre is elég volt ahhoz, hogy sajnáljam a fákat, amiket kivágtak, hogy ez a néhány ezer példány megszülethessen…

Jó ez most egy gonosz „értékelés” látatlanban, de van olyan ember, aki ajánlaná, hogy olvassam?

12 hozzászólás
Leeloominailekatariba_Laminatcha…>!
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szakítópróba

Voltaképpen idegesít ez a könyv és nem feltétlenül én vagyok a célközönsége,de ezt is egy szuszra kiolvastam,akárcsak az első részt.
A szereplők egysíkúak,sztereotipikusak (Luca=stréber,jó kislány;Zita=csak a pasizás meg a bulizás érdekli;Marci=menő rosszfiú;…),a történet közhelyes és már ezerszer olvastunk ilyet.Ettől függetlenül valami megmagyarázhatatlan és számomra is érthetetlen oknál fogva várom a folytatást.


Népszerű idézetek

Nórcsy08 >!

Aztán olvastam is egy kicsit, hogy megnyugtassam magam, nem csak nekem vannak problémáim. Jó érzés volt picit eltűnni ebből a világból, és valaki más helyébe képzelni magam. Ezt szeretem a könyvekben. Kicsit kiszakít a valóságból, a hétköznapjaidból. Nem kell arra gondolnod, mennyi tennivalód van még, vagy hogy mi lesz holnap.

17. oldal

2 hozzászólás
mollie55>!

Valahol máshol jársz, messze innen, és csak olvasod a sorokat….Most azt kívánom, bárcsak egy könyv lenne az életem, amiből most kitéphetném azt a legutóbbi , csütörtöki oldalt! Csak folytatni, ahol abbahagytuk, anélkül, hogy bármi baj lenne.

18. oldal

mollie55>!

Jó reggelt kisasszony, itt álmaid hercege, indulhatunk csodaországba? Sokkal menőbb, mint Horvátország.
Nevettem. Ez totál lökött. XD

295. oldal

lepetitlys P>!

Ha Kriszti nem jön át hozzám szombaton, eszembe sem jut kibékülni vele, mert ahhoz túlságosan is büszke vagyok, hogy csak úgy elfelejtsem, le**szott.

25. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Tünde: Rácsok
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 6.
Juhász Anikó – Juhász Dóra: Összetört tükör
J. L. Armentrout: Oblivion – Feledés 2.
Francine Pascal: A fénykép
Jandy Nelson: Neked adom a napot
Rainbow Rowell: Fangirl
E. Lockhart: A hazudósok
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 10. – Mindörökké hercegnő