Régi ​magyar vízivilág 2 csillagozás

Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

"A ​Sárréten, Biharnagybajomban születtem 1903. október 23-án egy faluszéli, nagy portán álló, fehér falú, nádfedeles házban. Soha nem is vágytam elköltözni onnét.
A Sárrét ma már csak kis foltokban létezik, de valaha 150 ezer kh-nyi területen mint náderdő, süppedő láp és mocsárvilág létezett. A pákászok vízivilága már a múlté, a vadvizeket lecsapolták, a nádasok helyét mindenütt művelik.
A sárréti emberek mostoha életét, az akkori világot feledtetik a mai viszonyok, de az itt élteknek emléke tovább él írásaimban, hiszen gyermekkoromtól kezdve szorgalmasan gyűjtöttem a vidék öregjeinek emlékezetében élő szájhagyományokat. Ezek az öregek fiatalabb éveikben még részesei voltak azoknak a sok ősiséget őrző életformáknak, melyek a Sárrét elzárt mocsárvilágában s a szabályozatlan Berettyó és Körösök kiöntései között fennmaradtak.
Sokat böngésztem a régi, öreg épületek padlásain; előbb csak puszta érdeklődésből, később egyre tudatosabban gyűjtöttem a múlt néma tanúit:… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 1977
310 oldal · ISBN: 9632705831

Enciklopédia 4


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

Őrült jó könyv! :)
Az ismeretterjesztésnek – majdnem – a teteje. Ez nem rajongás, ez szigorúan objektív ténymegállapítás. Kár, hogy már nem él a szerző, és egyébként is viszonylag kevés könyvet írt, bár ha mind így meg van rakva információval, lehet, nem is olyan kevés az. :)
Amióta volt szerencsém dr. Tóth Albert (alias Berci bácsi) előadásait hallgatni a folyószabályozás előtti Alföldről, azóta nem megy ki a fejemből a téma (köszönöm, Berci bácsi!). Ma már éppen csak mutatóba látszik itt-ott egy foltnyi a vízivilágból, amely évszázadokig szó szerint a fél Alföldet beborította, és sok-sok falunak adott nemcsak enni, hanem nagyon hatékony védelmet is, legyen szó akár kívülről támadó ellenségről, akár a törvényről. Azóta keresek valami könyvet, amelyből még bővebben informálódhatnék. Ezt itt nagy reménykedve vettem le a könyvtár polcáról, hátha. Bele is találtam, de telibe ám. :)

Miért mondom, hogy az ismeretterjesztés teteje?

1. Informatív.
Magam is alföldi gyerek volnék, éppen a Sárrét szomszédságából való a családom, és konkrétan a Sárréthez tartozó Szeghalmon születtem, amelyről jó sok szó esik ebben a könyvben. Hallgattam eleget az otthoni történeteket, olvastam is a magyar vízivilágról már, Berci bácsi előadásai is megvannak kijegyzetelve.
Ehhez képest oldalanként találtam olyan információt, amelyről idáig halovány dunsztom nem volt. Pákászattól, daruszelídítéstől, rideg állattartástól kezdve a nádvágó szerszámok leírásán keresztül a helyi néphiedelmekig (elásott kincs meg sárkányok stb.) az égegyvilágon mindent lefed ez a könyv. Mindenből egy kicsit, ahogy az ismeretterjesztő könyvnek kell.
A könyv második fele helybeli mondákat, anekdotákat (még kísértettörténeteket is) tartalmaz, a szerző saját gyűjtéséből, a tatárjárástól napjainkig. Illetve az adatközlők napjaiig, azaz a XIX. század első feléig (a XX. század első harmadában folyt a gyűjtés, nagyon öreg emberektől). A szerző 1903-ban született, tehát még bőven beszélhetett a folyószabályozás előtti világ tanúival. Minden mondát, anekdotát földrajzi, néprajzi adatokkal kezd vagy végez.
U.i.: Naná, hogy Mátyás király benne van. Nem is értem, Rákócziról miért nem szól a fáma.

2. Alaposan utánanéz mindennek. Idézi az adatközlőit (névvel, születési dátummal, lakhellyel), idéz népköltéseket, idézi a padlásokon/levéltárakban talált írásokat (levelek, periratok, jegyzőkönyvek stb.), a folyószabályozást pedig évszámokkal meg köbméterekkel ismerteti. A bibliográfiát ugyan elegánsan lehagyja a végéről, de nem is hiányzik. Nem tudományos, hanem ismeretterjesztő írás. Egyébként pedig a szövegben mindenütt jelzi, ha mástól vett át valamit. A levéltári iratokat évszámozza. Nem próbáltam visszakeresni, de feltételezem, hogy lehet.

3. Kitűnő a stílusa. Sok mindenre számítottam, de arra, hogy ez a könyv így fogja olvastatni magát, arra nem. Pontosan abban a hangnemben szól, amelyben a népi mesemondók. Előszeretettel használja a környék tájszavait és sajátosan eleven, humoros szófűzését is ("éles kését kirántá csizmája szárából, s avval bontogatta kifelé a nekiugráló farkasokat"). Kedvencem a „kálvinista kereszt”, azaz a „vállmagasságnyi hosszúságú ólmos botra húzott rézfokos”. :) Amitől nagyon meglepődtem: ugyan a tájszavak nagy része egyáltalán nem közismert, mégsem nehezítik a könyv olvasását, és erőltetetté sem teszik a stílust. Ez nem lesz „népiesch”. :)

HIBA: Nincs benne térkép! :(((
(Ezért írtam az elejére, hogy „majdnem”.)
Pedig belefért volna, csak két-három illusztrációt kellett volna kiszedni! :(
Az egy dolog, hogy én Szeghalmon születtem, a nagyapám testvére Bucsán tanított, és szerintem még ma is eltalálnék Karcag határában a Zádor hídjához, csak bringát adjanak alám. Na de akit csak húsz kilométerrel arrébb pottyantott le a gólya, az honnan a bánatból tudja, hogy Kevi, az Túrkeve?! Irgum-burgum-vaslapát! :(
Szóval erősen ajánlott térképpel olvasni a könyvet. A precíz olvasónak még így is fejfájást fog okozni, mert nem minden település a hivatalos nevén van feltüntetve, hanem ahogy a Sárréten használták. Mondjuk, a Kevinél durvább nincs. A többit ki lehet találni.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISMP

Esők évadján hasig gázolt a ló ez utak sarában, s megfeneklett benne a szekér. Az ősszel felvágott sár télszakán akkora rögökben fagyott meg, hogy a hóval bepustolt kátyúban felfordult a szán. De nyáron se szűnt meg a panasz útjaink komisz állapota miatt. Ilyenkor az volt a baj, hogy nagyon kiszáradtak. Hordta-vitte a szél. A kotúpor majd kiette az utasember szemét. Keresztülhatolva a gúnyája szövetén, veresre csípte a bőrét, fájdalmas viszketést okozva.

23-24. oldal

4 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP

A pásztori vonatkozású hagyományok gazdagságából és sok korabeli feljegyzésből arra lehet következtetni, hogy az állattartás méreteiről a többnyire adóztatás céljára készített hivatalos conscriptiók és kimutatások nem nyújtanak a valóságnak megfelelő képet. Nagyobb méretű volt annál, mint amilyennek ezek mutatják. Az összeírók csak a falubeli ólakban levő meg a faluhoz közeli legelőkről hazajáró állatokat vehették számba. S vajon ezeket is hiánytalanul-e? De a mocsári legelőkön tartott jószágokról és azok számáról nem szerezhettek tudomást. Számtalan hagyomány beszél arról, hogy miként hajdan a hódoltató török hatalma megtorpant a rét szélénél, a későbbi időkben ugyanúgy a hivatalbelieké, még a betyárokat üldöző pandúroké, zsandároké is.

52. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

[A Sárréten élő középkori magyarok] [h]adak járása elől se futottak szét, megmaradtak együtt; behúzódtak a sűrű nádasok, mocsári erdők rejtekhelyeire, s ha el is hamvadt kicsi falujok, mihelyt előjöhettek búvóhelyükről, újra felépítették.

14-15. oldal

5 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP

Hasonló elbánást igényelt a réti konda is, azzal a különbséggel, hogy ezt nem kellett se a tolvajoktól, se a farkasoktól félteni, olyan vad volt. Előfordult, hogy nem erre a vidékre való, tudatlan kóborlók lopni akartak belőle, de ezekre ráröffent, és menthetetlenül szétszedte őket. A farkasok se merték megtámadni. Csak a maga pásztorait, kondásait és a megszokott kutyákat respektálta. Az idegent nem tűrte.
Nagy vizeken is átúszott a konda. Ellegelészett a füvön, még inkább falta a parét, gurdint, de legszívesebben a posványokat, a fertőket, a szárazra került nádasokat dúrkálta. Itt lelte meg legkedvesebb eledelét, a különféle gyökeret, sulymot, férget, csigát, döghalat, tojást, elhullott madarat. Megette a békát, kígyót is.

61. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

A múltban nagyon sok háznál tartottak legalább egy-két szelíd darut. Az udvar díszének tekintették. (…) Ha kiáltozva, szárnyát csapkodva keringélt az udvar közepén, akkor rossz időt jósolt. Őrizte is a háztáját. Ha idegen fordult be a kapun, csőrét csattogtatva adott jelt.

74-75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: daru
3 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP

Némelyik utcán csak lóháton ülve vagy gólyalábra (falábra) állva mehettek végig. Elterjedt közlekedési alkalmatosság volt a sárhajó (lapos fenekű csolnak), amely úszott a sár tetején. Lóval húzatták, mint a szekeret. Ezt használták teherhordásra, s ezen vitték fel reggelenként az iskolába az utcabeli gyerekeket.

11. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

[A szekérutak] [a] mocsarakat kerülgették, oldalogták körül, ártereket szegélyező gátakon kanyarogtak, erek fahídjain meg széles vízállások sekélyes medrébe vert cölöpök közé fektetett nádkévéken (bürühidakon) vezettek keresztül, s mindenik faluhoz igyekeztek odaférkőzni.

23. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

A gyakori tüzek elleni védekezésül szokásban volt a vermelés is. Vermet azonban csak partos helyen áshattak, mert a talajvíz fenn járt. Felül szűk, alul kiöblösödő gödör volt ez, amelynek oldalát, fenekét fafurkóval keményre verték, s azután lassú tűzzel kiégették.
Búzát keveset vetettek. Ritkán találta az idő, mert este, reggel sűrű köd járt, s megcsapta a rozsda. A kétszeres vagy mint mondták: kétszerbúza volt általánosabb, vagyis fele búza, fele rozs. A kettő közül valamelyiknek csak kedvezett az időjárás.

49. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

Komádiról egy másik régi bihari író, K. Nagy Sándor emlékezett meg: „Mintegy 15000 hold nádas borította az egész határt, a faluból is csak két helyen lehetett szárazföldön kijutni. Még halottaikat is csolnakon hordták a temetőbe. Valóban nagyszerű volt látni 40-50 csolnakot egy temetésen, amely csolnakraj előbb a templom mellett kötött ki, hova többnyire szintén csolnakon jártak. A házakat magas cölöpökre font vesszőből építették, amelyhez sártapaszt használtak, s midőn jött az árvíz, a házban volt holmikat felrakták a padlásra, s nyugodt szívvel nézték, hogy a víz miként mossa ki a ház falát, mert tudták, hogy a cölöpök és a vesszőfonás ott marad, csak a fal úszik el. Iszap pedig elég marad ott, hogy újra el lehessen készíteni a tapasztási munkálatokat.”

10. oldal

>!
Timár_Krisztina ISMP

Rónának nevezték a régi sárrétiek azt az utat, amelyet az egyik legelőről a másikra járó gulya taposott ki a sekélyebb mocsár nádasában. Idővel a róna kitaposott medrében folyásnak indult a víz, és hajóút lett belőle.

22. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Böhm András – Kalotás Zsolt: Madarak a Tisza mentén
Sebastian Junger: Viharzóna
Fekete István: Pepi-kert
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Fedina Lídia: Akikről a mesék szólnak
Aled Jones: Miben hiszel?
Yliaster Daleth – Rhiannon Gwyddbwyll: A tündérek hagyatéka
Alain Quesnel: Indiánok
Nagy Kati – Horváth Dezső – Kemény György: Nálatok esznek-e állatok?
Konyhás István: A lovak világa