Régi ​magyar vízivilág 4 csillagozás

Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

"A ​Sárréten, Biharnagybajomban születtem 1903. október 23-án egy faluszéli, nagy portán álló, fehér falú, nádfedeles házban. Soha nem is vágytam elköltözni onnét.
A Sárrét ma már csak kis foltokban létezik, de valaha 150 ezer kh-nyi területen mint náderdő, süppedő láp és mocsárvilág létezett. A pákászok vízivilága már a múlté, a vadvizeket lecsapolták, a nádasok helyét mindenütt művelik.
A sárréti emberek mostoha életét, az akkori világot feledtetik a mai viszonyok, de az itt élteknek emléke tovább él írásaimban, hiszen gyermekkoromtól kezdve szorgalmasan gyűjtöttem a vidék öregjeinek emlékezetében élő szájhagyományokat. Ezek az öregek fiatalabb éveikben még részesei voltak azoknak a sok ősiséget őrző életformáknak, melyek a Sárrét elzárt mocsárvilágában s a szabályozatlan Berettyó és Körösök kiöntései között fennmaradtak.
Sokat böngésztem a régi, öreg épületek padlásain; előbb csak puszta érdeklődésből, később egyre tudatosabban gyűjtöttem a múlt néma tanúit:… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 1977
310 oldal · ISBN: 9632705831

Enciklopédia 9


Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

Őrült jó könyv! :)
Az ismeretterjesztésnek – majdnem – a teteje. Ez nem rajongás, ez szigorúan objektív ténymegállapítás. Kár, hogy már nem él a szerző, és egyébként is viszonylag kevés könyvet írt, bár ha mind így meg van rakva információval, lehet, nem is olyan kevés az. :)
Amióta volt szerencsém dr. Tóth Albert (alias Berci bácsi) előadásait hallgatni a folyószabályozás előtti Alföldről, azóta nem megy ki a fejemből a téma (köszönöm, Berci bácsi!). Ma már éppen csak mutatóba látszik itt-ott egy foltnyi a vízivilágból, amely évszázadokig szó szerint a fél Alföldet beborította, és sok-sok falunak adott nemcsak enni, hanem nagyon hatékony védelmet is, legyen szó akár kívülről támadó ellenségről, akár a törvényről. Azóta keresek valami könyvet, amelyből még bővebben informálódhatnék. Ezt itt nagy reménykedve vettem le a könyvtár polcáról, hátha. Bele is találtam, de telibe ám. :)

Részletek a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/21/szucs_sand…

4 hozzászólás
Vörös_Édua IP>!
Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

Azt hittem, ez a könyv madarakról szól, a Sárrét hajdani állatvilágáról. De ez se rossz. :)
Az elején a néprajzi írások nagyon tetszettek. Az anekdoták, mondák már kevésbé – a törökös sztorik kb mind egy kaptafára mentek, de ugyanilyeneket lehet olvasni Lipták mondagyűjteményeiben is. A legjobban a hencidai asszonyokról szóló történet tetszett, abban volt némi humor is. :)
Összességében remek kis olvasmány.

Nibela I>!
Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

Jó kis anekdotákkal teli könyvecske, viszont mivel a témakörben nem az első, amivel találkozom, annyira sok újat nem tudott mutatni.


Népszerű idézetek

Timár_Krisztina I>!

Esők évadján hasig gázolt a ló ez utak sarában, s megfeneklett benne a szekér. Az ősszel felvágott sár télszakán akkora rögökben fagyott meg, hogy a hóval bepustolt kátyúban felfordult a szán. De nyáron se szűnt meg a panasz útjaink komisz állapota miatt. Ilyenkor az volt a baj, hogy nagyon kiszáradtak. Hordta-vitte a szél. A kotúpor majd kiette az utasember szemét. Keresztülhatolva a gúnyája szövetén, veresre csípte a bőrét, fájdalmas viszketést okozva.

23-24. oldal

4 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

A pásztori vonatkozású hagyományok gazdagságából és sok korabeli feljegyzésből arra lehet következtetni, hogy az állattartás méreteiről a többnyire adóztatás céljára készített hivatalos conscriptiók és kimutatások nem nyújtanak a valóságnak megfelelő képet. Nagyobb méretű volt annál, mint amilyennek ezek mutatják. Az összeírók csak a falubeli ólakban levő meg a faluhoz közeli legelőkről hazajáró állatokat vehették számba. S vajon ezeket is hiánytalanul-e? De a mocsári legelőkön tartott jószágokról és azok számáról nem szerezhettek tudomást. Számtalan hagyomány beszél arról, hogy miként hajdan a hódoltató török hatalma megtorpant a rét szélénél, a későbbi időkben ugyanúgy a hivatalbelieké, még a betyárokat üldöző pandúroké, zsandároké is.

52. oldal

Timár_Krisztina I>!

Némelyik utcán csak lóháton ülve vagy gólyalábra (falábra) állva mehettek végig. Elterjedt közlekedési alkalmatosság volt a sárhajó (lapos fenekű csolnak), amely úszott a sár tetején. Lóval húzatták, mint a szekeret. Ezt használták teherhordásra, s ezen vitték fel reggelenként az iskolába az utcabeli gyerekeket.

11. oldal

Timár_Krisztina I>!

[A Sárréten élő középkori magyarok] [h]adak járása elől se futottak szét, megmaradtak együtt; behúzódtak a sűrű nádasok, mocsári erdők rejtekhelyeire, s ha el is hamvadt kicsi falujok, mihelyt előjöhettek búvóhelyükről, újra felépítették.

14-15. oldal

5 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

Hasonló elbánást igényelt a réti konda is, azzal a különbséggel, hogy ezt nem kellett se a tolvajoktól, se a farkasoktól félteni, olyan vad volt. Előfordult, hogy nem erre a vidékre való, tudatlan kóborlók lopni akartak belőle, de ezekre ráröffent, és menthetetlenül szétszedte őket. A farkasok se merték megtámadni. Csak a maga pásztorait, kondásait és a megszokott kutyákat respektálta. Az idegent nem tűrte.
Nagy vizeken is átúszott a konda. Ellegelészett a füvön, még inkább falta a parét, gurdint, de legszívesebben a posványokat, a fertőket, a szárazra került nádasokat dúrkálta. Itt lelte meg legkedvesebb eledelét, a különféle gyökeret, sulymot, férget, csigát, döghalat, tojást, elhullott madarat. Megette a békát, kígyót is.

61. oldal

Timár_Krisztina I>!

A múltban nagyon sok háznál tartottak legalább egy-két szelíd darut. Az udvar díszének tekintették. […] Ha kiáltozva, szárnyát csapkodva keringélt az udvar közepén, akkor rossz időt jósolt. Őrizte is a háztáját. Ha idegen fordult be a kapun, csőrét csattogtatva adott jelt.

74-75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: daru
3 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

[A szekérutak] [a] mocsarakat kerülgették, oldalogták körül, ártereket szegélyező gátakon kanyarogtak, erek fahídjain meg széles vízállások sekélyes medrébe vert cölöpök közé fektetett nádkévéken (bürühidakon) vezettek keresztül, s mindenik faluhoz igyekeztek odaférkőzni.

23. oldal

Timár_Krisztina I>!

Komádiról egy másik régi bihari író, K. Nagy Sándor emlékezett meg: „Mintegy 15000 hold nádas borította az egész határt, a faluból is csak két helyen lehetett szárazföldön kijutni. Még halottaikat is csolnakon hordták a temetőbe. Valóban nagyszerű volt látni 40-50 csolnakot egy temetésen, amely csolnakraj előbb a templom mellett kötött ki, hova többnyire szintén csolnakon jártak. A házakat magas cölöpökre font vesszőből építették, amelyhez sártapaszt használtak, s midőn jött az árvíz, a házban volt holmikat felrakták a padlásra, s nyugodt szívvel nézték, hogy a víz miként mossa ki a ház falát, mert tudták, hogy a cölöpök és a vesszőfonás ott marad, csak a fal úszik el. Iszap pedig elég marad ott, hogy újra el lehessen készíteni a tapasztási munkálatokat.”

10. oldal

Timár_Krisztina I>!

Rónának nevezték a régi sárrétiek azt az utat, amelyet az egyik legelőről a másikra járó gulya taposott ki a sekélyebb mocsár nádasában. Idővel a róna kitaposott medrében folyásnak indult a víz, és hajóút lett belőle.

22. oldal

Timár_Krisztina I>!

Temérdek madár fészkelt az ittenkörüli nádasokban. Váltig bizonygatja is a népi hagyomány, hogy a Zádorhíd [sic!] építéséhez szükséges meszet madártojással oltották meg, azért ragadtak össze olyan erősen a kövei.

28. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tasnádi Kubacska András: A mondák állatvilága
Tóth Béla: A szegedi nagyárvíz képeskönyve
Várnai Judit Szilvia: A fehér barátok földjén
Nagy József – Tóth János: Jászberény város története a felszabadulástól napjainkig
Beretvás Nagy András: Kínai templomok, kínai legendák
Dezső András – Marinov Iván – Pál Attila: Legendavadászat
Nyáry Krisztián: Igazi hősök
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Szendrey Ákos: A magyar néphit boszorkánya