Café ​Postnuclear 2. (Café Postnuclear 2.) 10 csillagozás

Szűcs Gyula – Budai Dénes: Café Postnuclear 2.

Az első részben megismert kis csapat tovább kalandozik az apokalipszis utáni magyar rónán, hogy beteljesítse álmait – vagy a Végzetét. Csak egy marcona zsoldos, egy fiatal „pincérlány”, két VHS-filmeken felnőtt izomagy és egy motorra született hercegnő elég őrült ahhoz, hogy szembeszálljon a nyomor vámszedőjével, a csillagok közti sötétségből érkezett vándorral, aki elhozná az új világot, hogy istencsászárként uralkodhasson az üszkös romokon. A totális összecsapás elkerülhetetlen!

A NAGY SIKERŰ CAFÉ POSTNUCLEAR RÉG VÁRT FOLYTATÁSA!

>!
144 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Budai Dénes

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

peterszebeni I>!
Szűcs Gyula – Budai Dénes: Café Postnuclear 2.

Végre itt a hosszú évek óta várva várt folytatás. Mondjuk bevallom nekem semennyit sem kellett várnom rá, mert a régi kötetet nem olvastam, és egyszerre vettem meg a kettőt.
Azt hiszem Tóni írta, hogy ez a kötet igazából pont olyan mint az első, így akinek az tetszett, annak ez jó hír, akinek pedig nem, annak rossz. De tényleg, ugyanazok a kötet erősségei, és ugyanazok a kötet hibái, így igazából csak ismételni tudnám magam.
Budai Dénes autós rajzai hátborzongatóan jók (és az én falamon van a hátlapon látható ZIL-es rajz eredetije <3), az emberábrázolásai viszont néhol hullámzóak, a sztorivezetés pedig a végére picit szétesik. Így ahogyan az első kötetnél is, most is úgy érzem, a kötet első fele működik jobban. Remélem egy esetleges harmadik kötet nem 2030-ban fog jönni. :D
Ja és nem bírtam ki, a könyvben használt zeneszámokból létrehoztam egy Café Postnuclear soundtrack lejátszási listát. Ezt hallgatva az igazi olvasni a két kötetet. :)
https://www.youtube.com/playlist…

3 hozzászólás
Paco_Queruak>!
Szűcs Gyula – Budai Dénes: Café Postnuclear 2.

Remek látványvilág, rengeteg retro-utalás, tempós sztori és pár döcögős dialógus és narratív megoldás. Ilyen a magyar apokalipszis.

Johnny, Szűcs Judit és a Barbárfivérek kalandjai hét év után ott folytatódnak, ahol anno abba maradtak. Ugyanabban a minőségben. Aki szerette az elsőt, az ezt is fogja. Hiszen hibái ellenére is egy szórakoztató, és hazai szemmel igencsak hiánypotló képregény.

Teljes kritika: https://www.roboraptor.hu/2023/03/23/cafe-postnuclear-2…

1 hozzászólás
MetalMurphy I>!
Szűcs Gyula – Budai Dénes: Café Postnuclear 2.

Talált anyagokból tuningolt roncsverdákkal és spéci fegyverekkel operáló világvégi hangulat jelenik meg, melynek benzintől és reménytelenségtől bűzlő atmoszférája teljesen magával ragad. Korabeli easter egg-ekkel telepakolt képeiről a nyolcvanas évek bája köszön vissza, miközben a hazai helyszínek és viszonyok elkorcsosult metamorfózisán felül egy leheletnyi szerepjátékos beütés is tetten érhető. Szűcs Gyula és Budai Dénes képregényének második kötete az első etaphoz hasonló módon közel sem hibátlan, ám ha felül tudunk emelkedni a történetmesélési hiányosságokon, baromi szórakoztató tud lenni.

Bővebben:
http://www.cinegore.net/hu/2023/01/30/szucs-gyula-budai…

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Kirkman: The Walking Dead: Élőhalottak 17. – Kemény lecke
Fábián Péter – Kozmajer Viktor: Bloodlust 4. – Seraph
Pierre Boulle – Zórád Ernő: A majmok bolygója
Pilcz Roland: Kalyber Joe – Árnyak és Fények
Jeff Lemire: Logan 1.
Pilcz Roland: YKX: Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai 2. – Sötét vizeken
Ghyczy Csongor: Salem Budapest: Eredet
Somogyi György – Dobó István – Tebeli Szabolcs: Kittenberger 2. – A hiéna átka
Fazekas Attila: Győző és a tündér
Jonathan Maberry – Garth Ennis: A Megtorló a Marvel-univerzum ellen