Fiatal ​szívvel 13 csillagozás

Szűcs F. Ágnes: Fiatal szívvel

Ki ne emlékezne az első szerelemre? Egy fiatal, lázadó, mégis törékeny szív vallomásai ezek a versek érzésekről, szerelemről, mely lehet fájdalmas, vagy éppen reményteli, de minden ízében igazi. Több, mint tíz év távlatából különös érzés visszatekinteni rájuk. Íme, így kezdődött minden. Apró szárnypróbálgatások egy érzékeny ember szemével.

>!
Publio, 2016
puhatáblás · ISBN: 9789634245117
>!
Publio, 2016
102 oldal · ISBN: 9789634245124

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

ap358 P>!
Szűcs F. Ágnes: Fiatal szívvel

Az első pár vers nekem nagyon egybefolyt, mind stílusilag, mind szókincs terén. Az nem kérdés, mi volt az ihlet forrása, mi köré épülnek a versek, érzelmek.
Az In memoriam volt az első, ami megtörte a sablont, és pont ez volt az a vers, ami megtetszett.
Ellenben a kötet harmadik harmada visszatér a kezdeti témához, ami engem kevésbé fogott meg, nem találtam elég „mélységet” bennük ahhoz, hogy megragadjanak.

Aniza I>!
Szűcs F. Ágnes: Fiatal szívvel

Elkezdtem idézeteket kiírni a kötetből, amikor rájöttem, hogy akár az egész könyvet kiírhatnám, mert szinte minden versben, annak legtöbb sorában van valami, ami elgondolkodtató.
Viszonylag rövid kötetről van szó, kevesebb verssel, így nem tudtam megszokni az írónő stílusát, de amit kaptam belőle az tetszett. Leginkább a kötet második fele kötött le jobban.
Az egy csillag levonást azért követtem el, mert a fentiek ellenére hiányérzetem volt olvasás közben, nem minden vers szólt hozzám.

Bookaholic77 >!
Szűcs F. Ágnes: Fiatal szívvel

Nem zsánerem a vers, de ez tetszett! Illetve több is, az Örökké, a Semmi különös és a Te vagy. A szerelem és a szív fájdalma és örömei egy csokorban! Szívből ajánlom mindenkinek! off

Alessana>!
Szűcs F. Ágnes: Fiatal szívvel

Nagyon szerettem olvasni a verseket, amolyan múltidézés volt a számomra ez a kis kötet. Azokra a fiókversekre emlékeztet, amiket én is írtam anno. Azt a rengeteg fájó szerelmet és magányt jutatta eszembe.
Tetszett.


Népszerű idézetek

Alessana>!

Hamis csókunk immár beleolvad
A hazug holnap hétköznapjaiba

Most ér véget éppen

1 hozzászólás
Alessana>!

Magányban társam,
Társban vágyam,
Te voltál.

A minden

Alessana>!

A csendből születtél,
És fülemnek dallam lettél

Te vagy

Bookaholic77 >!

Hol vagy boldogság?
Vajon most merre jársz?
Engem elfeledtél, elhagytál,
Maradt a csöndes magány.

Bookaholic77 >!

Hallgasd az évszak énekét.
Ma a szél mesél.
A viharon elkísér.
S talán jót ígér.

Bookaholic77 >!

Velem sétálsz, magamban érezlek,
Így már nem félhetek.

Aniza I>!

Csöndes lépteiddel a szívemen,
Bársony érintéseddel a lelkemen.
Lassan, szinte észrevétlen
Mozdulatokkal karoltad át fázós testem,
Végesből lettél a végtelen minden.

Aniza I>!

Általad születik a reggel bennem,
S miattad bujkál lelkem sötétben.


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Erberling Judit: Szirmok
Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok
Riley Baker: Túl (vagyok) leszek rajtad!
Maryse: Csillámpor
Péri Györgyi: Minden más
Ady Endre: Új versek
Ellyne: Scarf
Schilli Tímea: Szívtükrözés
Erberling Judit: Vers a tengerben