Két ​kard, két oroszlán 5 csillagozás

Különös szellem, amely csak magyar földön ismerete, s amely ördög képében jelenik meg, ahol visszavonás, békétlenség, hitetlenség, pártoskodás üti fel a fejét…

– Misebor – nyugtázta elégedetten – egri misebor.
Mivelhogy a szepesi kis megyének meg a nagy megyének minden plébániáját a hozzájuk István király óta illetékes egri püspök úr meg a káplánja látta el miseborral.

11. oldal

Mert az ősi szokás azt is megkívánta, hogy a kísérő hat szenátort, hat esküdt polgárt és két fürmendert, nemkülönben a négy darabontot az öregbíró borral és szilvás lepénnyel kínálja meg. Csodálatos jós orra lehetett Probszt Rozáliának – nemhiába, hogy a családfa legszebb ágán lebegő levél volt –, mert három lányával már a lepényt is megsütötte;

46. oldal

Nótát is költöttek a borbíró borvirágos orráról, de a virágnak erről a fajtájáról az ő jelenlétében nem volt tanácsos énekelni.

53. oldal

Az ablakból kukucskáló Lányi lányok szomorúan pillogtak lefelé, merthogy a két darabont tisztét ezúttal szívességből az ifjú Cornides meg Kálix Antal viselte, igazán nem csúnyának mondható legények, szemérmes-titokban szemezni velök mindig érdemes.

46. oldal

De hát Laszki Jeromos is, akárcsak a többi önhitt nagyúr, a maga képzelte ranglétrán sokkal közelebb érezte magát az égiek tömjén illatú trónusához, mint holmi szürke polgárok sörszagú univerzitásához.

82. oldal

Pedig a jelek már jelentkeztek.
A májusvégi ég tisztára söpört sötét bársonyán váratlanul üstökös vonta végig hosszú csóváját. … A népek a templomokba futottak, hangosan zsolozsmáztak, voltak papok, akik a végítéletet hirdették. Némely imádkozók meakulpáztak, bűneiket fennhangon megvallván, mások sietve halmozták a bűnöket, hiszen úgyis mindegy már.
     Lőcsén ezt mondták:
– Ez háború. Késmárk támadni fog.
     Késmárk is fennen hirdette:
– Az üstökös háborút jelent. Lőcse megindul.
     Mint mikor a harmadfű csikókat a mezőre vezetik, s türelmetlenségükben alig várják, hogy keresztülugorhassák a karámot, a csikók egyelőre még karámon belül rugdalóztak, fékezni azonban alig lehetett már őket.

222-223. oldal

A lőcseiek a sajtgolyóbisokat azonban még most sem értették.
– Mérgezett golyók voltak, úgy segéljen bennünket az Isten – esküdtek a céhlegények a prépost úr bírája előtt –, szórta magából a ragályt!
– Éppen ezért káposztafölddé szántjuk Késmárkot – fogadkoztak a vargák és csizmadiák, mert valami oknál fogva ez idén ők voltak a legdühösebb szerzet.
     A késmárkiak pedig a levágottakat siratták.
– Hogyan számolnak el szegények ennen fejükkel a feltámadáskor, ha netán nem illik össze a testtel? – zokogták az asszonyok. – Gyaluljátok káposztává Lőcse minden házát!
     Miért éppen a káposztára szórta haragja nyilait mindkét város, az sohasem tudódott ki, hiszen a káposztát minden alakjában igen kedvelték a polgárok, különösen telenként, savanyítva, ha melléje füstölt disznóhús is járult. A kései krónikás azonban nem kételkedhet e szavak hitelében, hiszen így találta írva egy régi cipszer krónikában is.
     Káposzta-halálra ítélte tehát egymást ily módon mind a két város.
     Lehet, hogy már sokallták a káposztát a kölcsönös kiéheztetéseknek e hónapjaiban mégis?
     Vagy pedig egymás fejét már csak káposztafejeknek nézték?

256-257. oldal

Így aztán 3 esztendeig valóban békegalambok röpködtek a két város fölött, nem ragadozó sólymok.

De a harc heve mindinkább lankadt, új bajok s bánatok parazsát szították Budáról, Bécsből, Sztambulból, a kétszáz éves keserű küzdelem viharai lassan langyos szellővé szelídültek, majd elmúltak egészen.

310. oldal

– De miért parancsolta így őnagysága?
A kancellista a fejét vakarta; őnagysága parancsain nemigen gyötörte elméjét, engedelmesség volt a dolga, nem a külön-gondolkodás fényűzése.

152. oldal