„Teccő ​nekem ez a hely” 0 csillagozás

Técső – mondák és tények tükrében
Szöllősy Tibor: „Teccő nekem ez a hely”

Szerény ​próbálkozásom amatőr szintű, nem tart igényt a tökélyre már csak azért sem, mert a szaktudás hiányához „párosul” a helyben keresett dokumentumok hiánya, az 1944-ben részben megsemmisített, részben elszállított levéltári anyagok „kényszer-nélkülözése”. A hitelességet argumentáló források hiányában saját, sok évi kutatásaimmal begyűjtött írásokat, tárgyakat késztettem megszólalásra, Kisfaludy Károlyt idézve, hogy amit írtam „nem mint író (történész), hanem mint magyar ember írtam”. E témához adaptált gondolat azért is időszerű, mert a jelenlegi helyzetben domináló tendenciózus verzió értelmében Técső és vidéke (is) „ősi szláv föld”, és éppen ezért (is) a történelmi igazság hangoztatása – többek között –: kötelesség. Itthon éltünk és élünk szülőföldünkön, de otthon vagyunk történelmünkben, úgy tapadunk az anyaország testéhez – Illyés Gyula szavaival – „mint kenyérhez a héja”.
Írásom egyedüli célja: visszatérni az egységes nemzeti történelemben a minket megillető helyre,… (tovább)

>!
Intermix, Ungvár-Budapest, 1994
126 oldal · ISBN: 9638129956

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Szamota István (szerk.): Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten, 1054–1717
Zubánics László: Víz tükrére történelmet írni…
Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai I-XXIV.
Saly Noémi: Micsoda népek…
John Lukacs: Budapest, 1900
Szenti Tibor: Parasztvallomások
Lipták Gábor: Regélő Dunántúl
Balázs D. Attila – Pataki Tamás: Elrabolt Hungária
Klein László – Szegő András – Vajda János (szerk.): Szomszédaink voltak / They were our Neighbours
Lerner János: Óvárosok