Váltóáram 88 csillagozás

Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Az Orion csillagkép egyik csillaga fölrobbant, és a maradványa nagy, fehér foltként ragyog az égbolton, mintha egy másik hold is sütne az éjszakában, megvilágítva valóságos, földi élethelyzeteket. Vágyakozás, csalódás, betegség, szégyen és magány – csupa olyan dolog, amiről nehéz beszélni. A kötet kilenc novellájában egyszerre formálódik meg egy sejtés – egy már-már apokaliptikus vízió –, és elevenednek meg abszurd, de nagyon is hús-vér figurák, akiket ismerhetnénk akár a mindennapjainkból is. Szöllősi Mátyás első prózakötetének ereje többek közt a pontos lélekábrázolásban és a látomásos, költői nyelvben rejlik.

Szöllősi Mátyás (1984, Budapest) Önálló verseskötetei: Aktív kórterem (Parnasszus, 2010), Állapotok – negyvenöt töredék (Kalligram, 2011). Íróként mindhárom műnemben alkot. Fotóriporterként is dolgozik. Örkény István-ösztöndíjas és a Budapest Katalógus szerkesztője.

>!
Európa, Budapest, 2016
308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634055457
>!
Európa, Budapest, 2016
312 oldal · ISBN: 9789634055938

Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 7

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Ezek amolyan zavar-novellák – fognak egy szereplőt, kibillentik megszokott élethelyzetéből valami traumatikus eseménnyel (válás, betegség, halál), megzavarják lelki nyugalmát, mi meg csak ülünk a fotelben, és lessük, mihez kezd ezzel. Nagyon hálás vagyok Szöllősinek azért, mert ezt a sémát egy meglehetősen aprólékos, ám mindenekelőtt szokatlanul egyértelmű és gördülékeny szövegvilággal oldja meg – deprimáló, persze, de legalább úgy deprimál, hogy értem. Ami kissé fura volt (és amire @ciccnyog is kitért), az az elbeszélések lezárása. Az volt a benyomásom, hogy Szöllősi felépít a szöveggel egy dinamikát, amiből tulajdonképpen törvényszerűen következne, hogy a végén a szakadékba zuhanjunk – aztán az utolsó oldalon inkább mégis visszasasszézik párat, és egy konvencionálisabb, simulékonyabb befejezés mellett dönt. És ez annyira sajátja szinte az összes írásnak, hogy én már valami tudatos koncepcióra gyanakodtam. Most az író vagy megrettent attól, hogy egy túl lelombozó végkifejlettel öngyilkosságba kergeti a kortárs prózairodalom olvasóit (mind a nyolcat), vagy… vagy mit tudom én. Mindenesetre a szöveg grammatikai tisztasága (sőt: kifinomultsága) kiemeli a kötetet a kortárs kísérletekből, így 4 és 4,5 közül némi plafonnézés után megítélem a magasabb osztályzatot.

5 hozzászólás
>!
giggs85 P
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Tavaly ilyenkor ódákat zengtem Potozky László első regényéről, az Élesről, amely nekem akkor nemcsak 2015 legnagyobb meglepetése, de vitathatatlanul a generációm regénye is lett. Most, így karácsony felé járva, megint egy fiatal magyar szerző szolgáltatta számomra az év meglepetését, mégpedig Szöllősi Mátyás, első prózakötetével, a Váltóárammal.

Ebben a kilenc, egymástól függetlenül is olvasható elbeszélést tartalmazó kötetben egy igen ritka égi jelenség (egy szupernóva megjelenése a budapesti égbolton) köti össze a szereplők életét, akikben még több más mellett az is közös, hogy mindannyian életük egyik válságos szakaszába jutottak, és onnan képtelenek szabadulni. Ennek az új csillagnak a megjelenése (ami valójában inkább egy régi halála) pedig merőben szimbolikus jelentőségű, ugyanis ez a sötétséget áttörő, sokak számára megmagyarázhatatlan fehérség nemcsak (szó szerint) fényt hoz az éjszakába, de egyúttal megvilágítja egy pillanatra hőseink életét is. Ez a hirtelen megjelenő csillag akár egy új Jézus születését is megjövendölhetné, de erre nem gondol senki. Hőseink ugyanis mindannyian, egytől egyig, bár megváltásra szorulnának, de ezt még csak észre sem veszik.

Ezekben az elbeszélésekben jellemzően minimális cselekmény van, de ez egyáltalán nem jelent gondot, mert a meglepő narráció és a nyomasztó hangulat igazán egyedivé és eredetivé teszi ezeket a szövegeket. Szöllősi ugyanis egyidejűleg, egymással egyenrangúként és egymástól elválaszthatatlanként ábrázolja a testi, lelki és gondolati folyamatokat, amelyek meglepően sűrű és jól működő szövegeket eredményeznek. A leírások révén nemcsak azt tudjuk meg, hogy egy adott szereplő mit tesz, mire gondol, de azt is, hogyan érzékeli az őt körülvevő világot érzékszervei segítségével. Ebből a szempontból talán a norvég sztárszerző, Karl Ove Knausgard a legközelebbi (még ha nem is túlságosan és nem is mindenben hasonlító) rokona. A fiatal szerző szövegei tipikusan olyan alkotások, amelyeknek kell pár oldal, míg megragadják az olvasót, de amikor ez megtörtént, akkor már esélyünk sincs szabadulni tőlük.

Az első elbeszélésben, a „Spirál”-ban, egy nyugdíjas korú férfi lakásába és magányába bezárkózva küzd szeretett felesége elvesztése miatt érzett fájdalmával (akit nem hiába hívtak Évának, ugyanis a könyvben szereplő összes történet egy – egymástól mindig nagyon különböző – férfi-női kapcsolatot állít a középpontba), majd egy buta véletlen folytán egy homoszexuális pár által szervezett partin találja magát, ahol szép lassan leveti a lelkét borító, megcsontosodott kérget, hogy egy fiatal nő érintésétől, némi baráti jellegű ugratástól és egy kis alkoholtól feltöltődve néhány percre békére leljen, még akkor is, ha számára már nincs megváltás.

Teljesen más nemek közötti interakcióról szól a következő elbeszélés, a „Betelgeuse”. Ebben az elbeszélőnk autóval viszi gyermekét, és gyermeke anyját látogatóba annak szüleihez, és miközben egymást meg nem értve, folyamatosan bántva haladnak úti céljuk felé, pusztán csak az egyre idegesítőbbé váló szóváltás, az egyre rosszabb állapotban lévő út, az egyre inkább elsötétedő ég leképzi nekünk az egész korábbi kapcsolatukat, a szép időktől kezdve a szomorú végig.

Szöllősi már ebben az első elbeszéléskötetében is érett prózaíróként lép elénk, aprólékos, részletező leírásaival (amelyek a testről és a lélekről is tökéletes precizitással tudósítanak), ragyogóan átérezhető és érthető emberi sorsaival és a szövegek között meglévő finom utaláshálójával, valamint az ezeken is túllépő miszticizmusával (a fiatal szerző szupernóvája engem Krasznahorkai napfogyatkozására emlékeztet kísértetiesen) a Váltóáramot rögtön az év egyik legfontosabb magyar könyvmegjelenésévé tette.

2 hozzászólás
>!
balagesh IP
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Ha valaki meg tud írni egy olyan novellát, mint a kötetet nyitó Spirál, nagy baj már nem érheti.
Ebben ott van minden, amihez vénája van a szerzőnek, és a megvalósításhoz a legjobb kereteket itt találja meg. A saját testébe, a saját érzékszerveibe belegabalyodottságot az öregség hitelesíti leginkább. Egy fiatalabb esetében mindig jobban felmerül a pszichés képlet, valamilyen természetellenes útjavesztettségként interpretálva az adott helyzetet. Erre a novellák is ráerősítenek, hiszen valami nagy történés, vagy inkább majdnem nagy történés mindenütt ott lappang: felkészülés az ország elhagyására, az elhagyott szerelmes képe (vagy csak rémképe), valamilyen ismerős, hozzátartozó halála vagy annak várható bekövetkezte. Szóval azért ez a hiperszenzitivitás nem alapállapot a szereplőknél, hanem időlegesen kialakult érzékelési mód. Ténylegesen elemi problémákkal szembesülnek, és így az elemi érzetek jelentősége megnő. Nekem éppen ezért gyakorta fölöslegesnek tűnt a nagy esemény az adott történetben: ha ennyire a kicsikkel van valaki elfoglalva, akkor nekem harmonikusabban áll össze kis elemekből a történet. A Spirálban (és még pár másik novellában) ez sikerül. Az apróságok révén helyzetbe, végre lényeges, érdemi helyzetbe sodródott emberek történetei feldobtak. A világ és benne a szereplők érthetőek, elfogadhatóak és szerethetőek. („Mert mindenkinek kell egy kis megváltás, akkor is, ha az illető nem tud róla.” @CatherineEarnshaw értékeléséből)
A nagy történetek, a nagy ön- és világmegváltások, komoly fordulatok leírásai már-már zavaróan extrém helyzeteket tolnak az arcunkba. Ez a kötet nem a másik véglet, hanem inkább ennek az extremitásnak a megszelídítése. (Éppen ezért is lóg ki lefelé a Hajsza, amelyben a végén már talán 3x-oros slussz is van. Hát nem kell.)
Nincs még itt minden végérvényesre csiszolva, és csak remélni tudom, hogy a szerzőt nem a túl nagy akarása fogja jellemezni, hanem a hétköznapiba beleférő kis csodák kidolgozása.

>!
Csabi P
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Lassan ható novellák ezek, az elején egyáltalán nem fogott meg, nagy adagot kell belőle fogyasztani, hogy összeálljon ez a világ, és működni kezdjen.
Szöllősi világában egy fix pont van, az is éppen a végét járja. Minden novellában megjelenik a szupernóvává vált Betelgeus csillag, ami sejtelmes fénnyel világítja meg az éjszakákat. Egyértelmű utalás ez (legalább is nekem) a Jézus születését kísérő égi jelenségre. Ennek ellenére más vallásos vagy misztikus elemet nem fedeztem fel az írásokban, sőt, a szereplők nagyon is profán módon állnak a jelenséghez. Még az egyetlen pap szereplő is inkább valamiféle kutatói munkára készül, nem templomban fog prédikálni. Akkor mégis miért fontos ez az állandó utalás a Megváltó születésére? Talán mert ezeknek az embereknek nagy szükségük volna egy megváltóra, de még csak nem is várják, mintha minden mindegy volna már. Nem is tudjuk sajnálni őket ezért, az összes szereplő ellenszenves, tehetetlen, ténfergő alak. Az ő életükből ragad ki egy-egy szeletet minden novella, nincsenek hagyományos értelemben vett történetek, fordulat-poén-csattanó (talán csak a Hajsza kivétel ez alól), megjelennek, megfigyeljük őket tevékenység közben, aztán balra el. Bárkik lehetnének a saját környezetünkből is, akár mi magunk is, ha véletlenül a tükör elé tévednénk.

Amitől mégis működnek a szövegek, azok Szöllősi hipnotikus mondatai, ahogy részletesen leírja a szereplők minden apró mozdulatát, fél gondolatát, és jó ízléssel nem cifrázza túl a szöveget, éppen csak annyi az irodalmias fordulat, hogy jól essen. Kétségkívül nagy gyakorlata van a mondat formálásban, és nem fél használni. Egy költő esetében feladat az is, hogy ha prózát ír, akkor prózát írjon, és ezt Szöllősi megoldja.

Amiért mégsem tudom maradéktalanul szeretni ezt a kötetet, az az, hogy becsatlakozik a magyar próza depressziós áramlatába, ahol már úgyis alig férnek el a halak (Háy, Egressy, Potozky, Bartis, Szvoren, Darvasi novellái, etc.), valamiért a magyar írók világszínvonalúak magyar depressziós prózában. Mintha csak valamennyien egy Szöllősi novellából léptek volna elő.

3 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

„ az ember leginkább önmagával nincs tisztában.”

Erős szöveg Szöllősi Mátyás 9 novellája, amely egy ritka égi jelenséghez kapcsolódóan teszi nagyító alá, világítja meg az emberi sorsokat. Mindegyik novellában benne lappang valamiféle tragédia lehetősége, de talán a továbblépésé is. A szereplők, nők és férfiak egymáshoz való viszonyukban mintha légüres térben mozognának, tetteiknek nem igazán urai, sokféle befolyásoltság alatt állnak, ital, drog, vezetés közbeni elalvás, megfelelni vágyás, stb. Sorsuk fordulópontjának lehetőségéhez érkeznek, az író nem zárja le a történeteket, lehetőséget ad az olvasónak a befejezésre, saját sorsának átgondolására is. A költőt a tömörítésben érzem, habár nem ismerem a verseit, csak itt a molyon az idézeteknél találkoztam párral. Szeretem, ha egy alkotó több műfajban is próbálkozik.
Nem könnyű olvasmány ez a kötet, fel sem villantja jövőt, a gondok megoldásának lehetőségét, de alkalmas arra, hogy felkeltse a figyelmet, elgondolkodtassa az olvasót.

>!
ponty
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Megértem azokat, akik azt mondják erről a novelláskötetről, hogy semmi különös, de ha nagyon kell, azoknak is tudok hinni, akik szerint ez egy egész jó könyv. Engem nem nyűgözött le, de nem is éreztem rossznak. Na jó, a merev, sokszor apró nyílhegyszerű, kétszavas mondatokra hegyezett, nagyon hatásosnak szánt, nagyon szépírói stílus néha azért bántott, de erre számítottam is, máskülönben meg négy novella, ha változó mértékben is, de tetszett. Viszont az 2017-ben szerintem nem a frissesség jele, ha az egyik novella mellékszereplője, valamelyik mondatában visszautal az előzőleg olvasott sztori szereplőjére, és akkor nekem rá kell csodálkoznom, hogy hiszen egy időben, egy helyen, egyazon valóságban léteztek. Nahát! És aztán ennyi, nem kezdünk vele többet.
Amit még nem tudok magamban tartani, hogy kilenc narrátor közül legalább négy, azt mondja egyszer, hogy legszívesebben megütöttem volna. Az ugye majdnem 50%-os arány, ami kicsit sok, mert én úgy érzem, hogy vannak az erőszakra hajlamos emberek, igen, ők néha nem csak úgy érzik, hanem ütnek is. És vannak a kevésbé erőszakos hajlamúak, akik nem ütnek, de ők talán nem is érzik ilyen gyakran a késztetést. Szóval nyilván azt akarom mondani, hogy többet kell verekedni, ha már, vagy ne keltsük feleslegesen a feszültséget az olvasóban.
Összességében a Váltóáram pont olyan volt, mint amire számítottam egy kortárs magyar kötettől. Aki szeretne lefekvés előtt enyhén depresszív, kicsit kilátástalanságban lebegő hangulatot, az bátran olvassa.

20 hozzászólás
>!
Kek P
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Nagyon jó novellák. 9 db – nyilván van a megírtságukban is színvonalbeli különbség. Számomra új szerző volt és új hang. Nem a komfortzónámba tartozó – és ennek ellenére mondom, hogy ez a könyv: jó. Igen, a fél csillag levonás csak a témaidegenséget jelzi, hogy számomra idegen.
Furcsa volt számomra, hogy ez a csillagászati jelenség ilyen tömegeket befolyásoló valaminek van megjelenítve. Nekem semmilyen emlékképem nincs róla, a média-hajcihő az talán igen, de amúgy észre se vettem. A hírekből tudtam meg, hogy „volt”. Ennyi. Itt viszont érdekes kapcsolóelem válik belőle – és egyik novella sem teszi le a voksot amellett vagy ellen, hogy most akkor az emberi sorsfordulókért ez a jelenség felelős-e avagy sem. Csak felveti – és nagyon jó érzékkel nyitva is hagyja.

>!
nola P
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Mindent leírtak már előttem erről a kötetről, így hosszan vívódtam, van-e még értelme „értékelést” írni ezek után. De rájöttem, hogy a gondolataim összegzésére nekem van elsősorban szükségem, magamnak írom ezeket. Ha valaki a személyes benyomásaimat olvasva kedvet kap egy-egy könyvhöz, az csupán kellemes „mellékhatás”.
Újra meg újra szembejöttek velem ezek a novellák, és ha nincs giggs85 remek interjúja az íróval (https://moly.hu/karcok/860782), akkor én sokadszorra is elmentem volna mellettük. Mert a novella nem az én műfajom, mert nem fogott meg a fülszöveg, és mert sosem hittem volna, hogy egy író első novellás kötete fogja megadni nekem azt, amit az irodalomban leginkább keresek.
Nem értek a novellákhoz. A kortárs novellákhoz pedig még kevésbé. Eleinte én is felfigyeltem arra a lezáratlanságra, amiről itt előttem többen is írtak, mert a középfokú oktatásban azt sulykolták belénk, hogy márpedig egy „rendes” novella „csattanóval” zárul. De ezek itt hétköznapi történetek, amik ugyan az adott karakter szemszögéből lényegesek, fontosak, de bizonyos távolságból nézve még sincs másról szó, mint egy-egy „életepizódról”. Ez a valódiság, ez a természetesség nem viselne el egy beleerőltetett „csattanót”. Belesünk ezeknek a szereplőknek az életébe, amit az összekötő motívum, a felrobbant csillag talán kicsit más fényben világít meg, mint máskor, de attól még az életük a maga banalitásában ugyanúgy folytatódik tovább, nincs lezárás, nincs konklúzió, csak egy új nap kezdődik el.
Nem tudom, mikor éreztem utoljára, hogy egy írás nekem szól. Szöllősi minden egyes mondata mintha tökéletesen az én elvárásaimnak megfelelően lett volna szerkesztve. Ez a fajta nézőpont, a részletek kiemelése, a testi folyamatok egy szintre emelése a lelki folyamatokkal, és mindezek aprólékos bemutatása szinte hipnotizált.
Komolyan… ha valaki így képes írni egy béltükrözésről, az írhat bármit, én el fogom olvasni. Türelmetlenül várom, hogy elkészüljön az első regényével.

>!
Batus
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Nem olvastam korábban semmit Szöllősi Mátyástól, de ezután biztosan fogok. Verset is. Meg remélem, hogy prózát is, legyen az elbeszélés vagy regény. Fantasztikusan teremti meg az atmoszférát, imádtam a novellákban sűrűsödő szorongást, nyugtalanságot, feszültséget és minden álomszerű, groteszk megnyilvánulást. Nem mondom, hogy mindegyik novella pont ugyanannyira tetszett (a Spirál megmaradt kedvencnek), de az egész kötet hangulata gyönyörűen egységes (nem találtam ennél jobb szót rá).
Lehet, hogy már csak bemagyarázom magamnak (és később nyugodtan cáfoljon rám valaki!), de szerintem érezhető az is, hogy a szerző eddig lírában alkotott intenzívebben. Nekem legalábbis a leírásai közül a kedvenceim versszerű képekkel maradtak meg az emlékezetemben.
Várom a további Szöllősi-köteteket.

3 hozzászólás
>!
robinson P
Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Szép mondatok, sötét, depresszív történet. Nyomasztott egy idő után az olvasása. Jól kezdett, majd egy idő után eltávolodtunk egymástól, a végére ismét közeledtünk.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Batus

Jó ideje úgy ólálkodik mellettünk a táj, hogy azt érzem, eltévedtünk.

60. oldal

>!
Batus

Mindig úgy éreztem, hogy egyedül vagyok. Minél többen voltak, annál magányosabb voltam.

88. oldal

>!
Batus

Valami megcsavarodik a mellkasomban. Biztos nem a szívem, mert az csak egy köteg izom. Nem érez semmit. Nincsenek benne idegek.

173-174. oldal

2 hozzászólás
>!
sissiwolf

– Tudod, az, hogy nem vagy képes együtt élni valakivel, még nem jelenti azt, hogy ne szeretnéd nagyon – mondta még.

309. oldal, Lefekvés előtt, ébredés után

>!
Holt_Pont

„Az ember leginkább önmagával nincs tisztában”

240. oldal

>!
Batus

Mióta tudom, mire vagyok képes, egészen máshogy gondolok a testemre. Fontosabb lett, amit óvni kell. De amint fontossá válik valami, rögtön menthetetlen lesz.

165. oldal

>!
Batus

Csönd van. Telik az idő. Ezt onnan tudom, hogy lüktet a homlokom és ütemet ad a térnek, amiben vagyok.

93. oldal

>!
robinson P

Szemet szúrt egy melírozott hajú nő. Legalább fél fejjel magasabb volt, mint a mellette álló férfi, olyan széles mosollyal, hogy alig fért el az arcán.

131. oldal

>!
robinson P

A szemgödre tele volt könnyel, egy álom maradékával.

7. oldal

>!
robinson P

Próbálta felidézni az előző napot, de fogalma sem volt, mivel telt az a huszonnégy óra, és rádöbbent, hogy sok huszonnégy óra telt el, ami felidézhetetlen.

10. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese
Hvang Szun-Von: Kagylóhéjak
Cso Sze-hi: A törpe
Viivi Luik: A történelem szépsége
Iren Nigg: Maga szavasítja helyeit az ember
Ady Endre: Muskétás tanár úr
Ady Endre: Ady Endre összegyűjtött novellái
Ady Endre: A hajnali táncosnő
Ady Endre: Ady Endre összes novellái