Egy ​lélek margójára 11 csillagozás

Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

Szeretjük a verseket.

Te is, én is, mi mindannyian – csak sokan nem tudunk róla. Ha Szöllősi Betti legújabb, kézreálló vagy zsebbe illő kötetét közel tartjuk magunkhoz, bármikor kaphatunk egy adag hangulatot, egy csepp jóérzést, egy szívből jövő mosolyt. Mindössze ki kell nyújtanunk a kezünket és elolvasni egyetlen oldalt.

Örömmel látom, hogy a vers újra divatba jött. És nem csak Petőfit vagy Radnótit, hanem kortárs költőket is olvasunk. Igen – olyan emberek gondolatait, akik itt és ma köztünk járnak. Érdemes ezeket a köteteket magunkhoz közel tartani: egyet a táskában, egyet a kocsiban, egy másikat a fürdőszobában, hogy akár fogmosás közben is kikapcsolódhassunk egy percre.

Betti könyve a kanapém karfáján kapott helyet. De nem csak itt. A szívemben is benne van – és a Tiédbe is beférkőzik, amint a lakásodba engeded!

Nádasi Krisz

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Underground, Budapest, 2016
84 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631246124 · Illusztrálta: László Maya

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 50


Kiemelt értékelések

>!
Ferger_Jolcsi P
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

Nem sok kortárs költő/író művét volt eddig szerencsém elolvasni, de az egyik legjobbnak mondanám ezek közül Szőlősi Bernadett kötetét. Ígéretes és szép a fogalmazásmódja. Egyszerűek és tiszták a versei. A kedvencem ezek közül a Bakancslista c. volt. A legjobban viszont a avtídroF c. egyperces novella tetszett az egész kötetből. Csak így tovább! :)
Külön kiemelném az illusztációkat, amik nagyon szépek voltak benne :)

2 hozzászólás
>!
K_A_Hikari
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

"Attól, hogy egy út
a homályba vezet,
még nem biztos, hogy
nem a fény felé tart."

Betti költeményeit rendszeresen olvasom a közösségi oldalon, de azért mégis más élmény kézbe fogni, lapozgatni, bejelölni a kedvenceket.
Sokszor kezembe fog még kerülni.

Bővebben:
http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2017/05/szollosi-bern…

3 hozzászólás
>!
Ács_Milán 
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

„Bármilyen vízen evezz is: ne sodródj túl messzire az álmaidtól.”

Nem tartozok azok közé, akik rajonganak a versekért, de ez a verses illetve novellás könyvecske nagyon izgatta a fantáziámat.
Pozitív csalódás volt számomra. Nagyon tetszettek a versek is és az Egyperces Novellák is.
A versek között van jó néhány olyan, ami ugyan rövid vers, de annál több mély mondanivalót takar. A kedvenceim: a Don Juan és a Nem illettünk össze, kedves című versek. Olyan olvasók számára is nagyon érthetőek és élvezhetőek, aki, mint én is nem nagyon van otthon a versek világában.
A novellák közül a kedvencem: A Kutyának se című novella lett.

2 hozzászólás
>!
Damara
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

Ez a könyv annyira gyönyörű, mind az illusztrációját, mind a verseit tekintve. Egyszerűen nem bírok betelni vele.
A kötet elején elkezdtem bejelölgetni azokat a verseket, amik valamiért megfogatak , aztán úgy pár oldal után rájöttem, hogy felesleges, mivel kb. minden lapra került egy jelölő. A vége felé már szabályosan nem mertem tovább olvasni, nem akartam, hogy ilyen hamar véget érjen. Még biztos ezerszer újra és újra fogom olvasni.
A könyv végén elgondolkodtam, ha ilyen jók a kortárs költők lehet több vereses kötetet kéne olvasnom…

2 hozzászólás
>!
Ferger_Annamária I
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

Nagyon rég szemeztem ezzel a könyvvel, így örülök, hogy végre gazdagíthatom vele a könyvespolcomat! Amikor a kezembe fogtam, rögtön tudtam, hogy tetszeni fog, amit olvasni fogok benne.
A kötetben legnagyobb részt szerelmi csalódásról szólnak a versek. A költőnő olyan tisztán szemlélteti az érzéseket, hogy az Olvasó átérzi minden sorát. Nekem leginkább a rövidebb, háromsoros Haikuk tetszettek, amik tömören fogalmaznak meg egy érzést, de szerettem a hosszabb verseket is. Kedvenceim: Éppen elég, Hátha benyitnak, Nincs válasz, Lakat alatt, Est és reggel.
Legutolsó sorban az illusztrációk is nagyon szépek benne.

1 hozzászólás
>!
KNW I
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

Már ismertem Betti verseit, így nem lepődtem meg, hogy jók. Minden verseskötetben azt a két-három verset keresem, ami üt. Ha egyet sem találok, akkor a kötetnek nem volt értelme – na, ez Betti művéről nem mondható el.
Azt javaslom a költőnek, hogy a piciny gondolatait fejtse ki. Írjon belőlük hosszabb verseket (mondjuk olyan hosszút, mint a Bakancslista), hogy nagyobb esélye legyen maradandó nyomot hagyni.
A prózák közül Jutka néni fergeteges volt a tarhonyájával. A Barátomat inkább szabadversként képzelem el.
A kötet nagyon szép. Jó a nyomdai munka, lenyűgözőek az illusztrációk, igényes a tördelés, tartós a kötés. Gratulálok az Underground Kiadónak is!

1 hozzászólás
>!
antsam
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

Ugy imadom ezt a kicsinyke könyvet, mint az ìróját! :-) Tiszta érzéseket, szeretetet ébreszt bennem minden egyes oldala!! :-) Ha rossz a kedvem, csak felnyitom valahol, es biztos h olyan alkotásba botlok, mely bearanyozza a napom! :-) Csak igy tovabb kedves Bernadett!! ;-)

1 hozzászólás
>!
Éva_Eöry
Szöllősi Bernadett: Egy lélek margójára

Aranyos kis könyv, mint a kicsi lány, aki írta. Kedves, néha szomorú és néha vidám versek és novellák. Ha szereted a kortárs költeményeket, akkor bátran vedd kezedbe.


Népszerű idézetek

>!
Damara

Két sor az összetört szívekhez

Előtted is volt,
utánad is lesz.

47. oldal

>!
Gyaraki_Andrea

Távolság
"Bármilyen messze légy is, ez nyugtat
-egy ég alatt létezünk"

>!
Narancslé

Ki hazudott vagy ki mondott igazat?
Már rég nem fontos az.
Valahol elveszetten bolyong a
féligazságok erdejének ágai között.

>!
Éva_Eöry

A lelket életem során, mindig is úgy képzeltem el, mint egy nagy könyvet, telis-tele megíratlan fehér lapokkal.

(első mondat)

>!
Brigitta_Szöllősi

Sziromról gördülő harmatcsepp-
lám, így hullajt könnyet egy virág.

10. oldal

>!
Ferger_Annamária I

De nehéz úgy kívül örülni,
ha belül tenger a könny,
de nehéz csak üresen nézni,
s szívszakadva mutatni közönyt

19. oldal - De nehéz

>!
Brigitta_Szöllősi

Zuhanok most szárnyak nélkül,
pedig igazán sosem repültem,
lennék az, ki az élettel végre megbékül-
mert a te hibád, hogy ide kerültem.

16. oldal

>!
Éva_Eöry

Az éjjel megint veled álmodtam
– jól szembe köpött a feledés.

Temetlek

>!
Brigitta_Szöllősi

A szívünk már rég megkövült,
üres kezekkel ölellek.
Ha kell, érted én megdöglök,
de még a pokolba is követlek.

62. oldal

>!
Brigitta_Szöllősi

Bármilyen messze légy is, ez nyugtat
– egy ég alatt létezünk.

45. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Corinna Ann Jay: Amikor éjfélt üt az óra
Térey János: Átkelés Budapesten
Juhász István P.: Papírrepülő
Hajnal Mária: Cseppek és csillagok
Kárpáti Kamil (szerk.): Vesztőhely és menedék
Boros Györgyi – Fekete András – Fridrich Piroska – Háy János (szerk.): Alkonyattól pirkadatig
Szemes Péter – Tóth Imre (szerk.): Palackposta
Fekete István: Örökségem csak ennyi lehet
Erdős Virág: Lenni jó
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros