Megtorpantam. Az egyik kávéház teraszán ott ült Karola. Nem volt egyedül, sőt nagy társaság vette körül, szemüveges férfiak, talán orvosok, tanárok. Az asztalukon újságok hevertek, sőt könyvek is, láthatóan valami élénken foglalkoztatta őket, vitatkoztak.
Karola figyelmesen nézte a vitatkozókat, mindig azon pihentette a tekintetét, aki éppen szólott, így a pillantása ide-oda járt. Most nem volt olyan szép, mint lent a Balaton partján, de azért a kísértés erős volt bennem, hogy odamenjek hozzá, megmondjam neki: holnaptól… holnaptól minden más lesz…
Megbízható úriember 70 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1959
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár Magvető
Kedvencelte 2
Most olvassa 2
Várólistára tette 98
Kívánságlistára tette 70
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Valamelyik este belekezdtem a Megbízható úriember-be. Szabó Magda invitálására, a Megmaradt Szobotkának című munkája olvasása után lettem kíváncsi erre az írásra, amely a 30 év sorozatban ott pihent a polcon. A regény főhőse tömör egyszerűséggel „strici”-nek nevezi magát, s tulajdonképpen lézengő létében az is, hiszen asszonyok és ledér életű hölgyikék kitartottja, aki mit sem érez magától olyan idegennek, mint a munkát. A regény a harmincas évek végének magyar és – Fred utazásai során – nemzetközi társadalmi közegét ábrázolja igen érzékletesen. (A miliő ábrázolásában egyre-másra még a magam gyermekkorából az 50-es, 60-as évekből is ismerősként csodálkoztam rá.) A történet semmirekellő antihőse végül is ebben a „setétülő” korban és a lehetetlen, embertelen helyzetben hiszi, hogy kiteljesedik, amikor elfogadja azt az ajánlatot, hogy névleges vezetője legyen egy addig zsidó kézben lévő gyárnak, s büszkén gondol arra, hogy most virrad föl azoknak a kora, akik erősek és mernek kockáztatni. Hamar, fiatalon megtanította rá környezete, hogy nem szabad érzelmeire, holmi erkölcsi megfontolásokra hallgatnia, mindig egyéni érdekének sugallatára kell figyelnie. Jó tanítványnak bizonyult. Átgázol azokon a nőkön is, akik segítik, rezzenés nélkül veszi tudomásul, hogy sikerei vannak, s talpon marad akkor is, amikor a nyomor elnyeléssel fenyegeti. Számára az az élet alapigazsága, hogy minden eszközt felhasználhatunk egyéni boldogulásunkért. A szerző hiteles társadalmi környezetbe helyezi Fredet, s mögötte felrajzolja a háborúba sodródó Magyarország jellemző típusait is. A „megbízható úriember” azért lesz „strici”, mert környezete ezt szinte természetesnek látja, sőt el is várja tőle, hogy az legyen. S mivel ennek az életformának a megvalósításához van szüksége a legkisebb energiára, készségesen tesz eleget e várakozásnak. Az olvasó tudatában pedig – minden korban – felvetődik a kérdés: vajon hány hasonló figura élt, létezett és boldogult munka, társadalmilag értékes tevékenység nélkül az akkori Magyarországon – s én teszem hozzá: vajon hányan vannak ma Magyarországon –, mely – és ezt sugallja Szobotka Tibor regénye a legnagyobb elhitető erővel – nem véletlenül érkezett akkor történelme egyik mélypontjára. A szerző Karolával mondatja ki az igazságot, hogy életünk nemcsak önmagáért való, de ez a hang a vészben elhalványul.
Élvezetes olvasmány, de nyomasztó üzenet. Fred a múlt árnyai közül való. Figurája nem egyedi, sőt szerintem időtlen. S ahogy a történelmi példákból tudjuk, a válságos helyzetek, a háború mindig megnyitja a becstelenek konjunktúráját. Hátha még nincs is háború, de vizionálásával elhitethető a háborús helyzet. Van aktualitása, mának szóló mondanivalója a regénynek! Ajánlom!
Érdekes, hogy teljesen véletlenül egy héten belül három hasonló témájú, vagy inkább csak egymásra emlékeztető könyvet „húztam”.
Gontran Alfrédot persze sértés lenne összehasonlítani a Napos oldal Felméry Kázmérjával, de még A nap lovagja Asztalos Auréljével is. De mindhárom könyv huszonéves, szegény, helyét kereső fiatalemberről szól, aki szenved a pénztelenségtől, nehezen szánja el magát valami pénzszerző cselekedetre (pl. munkára…), és külföldön is próbálja (mindhárom esetben sikertelenül) megkísérteni a szerencsét.
Kázmér egy kedves, szimpatikus fiatalember, akinek még a hibáit is könnyű megbocsátani. Aurélről majd később. De ez az Alfréd egy címeres gazember. Ráadásul erkölcsi nulla is, akinek nincs lelkiismerete, nem is érti, mi a baj vele, és miért nem jár neki minden pusztán csak azért, mert ő azt úgy akarja.
Nagyon érdekes volt a könyv háttere, a harmincas évek végének Budapestje, Londonja, Párizsa, Zürichje és Balatonja, a világháború kitörését megelőző hónapok.
A könyv vége megdöbbentett, hiszen kiderül, milyen idők is azok, ahol az ilyen Alfréd-féle alakok váratlanul megbízható úriemberré változnak…
Ez volt az első olvasásom Szobotka Tibortól. Nagyon tetszett a regény olvasmányos stílusa, az egyes szám első személyben, mégis kívülről, cinikusan elbeszélt történet.
Igen, én is Sz. M.-en (nem szado-mazo) keresztül jutottam Szobotkához. Meglepően friss, korszerű szöveg tárult elém, az ötvenes évekből, a harmincas évekről (Pl.: még a shoppingol szó is szerepel az egyik oldalon.), annak ellenére, hogy Szobotka viszonylag szemérmesen adja elő a sokirányú nemi érintkezéseket. Manapság gondolom már telepakolták volna néhány cikornyás káromkodással, és reneszánszukat élő basszal-fasszal, így túlcsordult volna az obszcenitásban.
Bevallom félve fogtam neki, főleg mivel elég hosszúnak tűnt, meg küllemre sütött róla az az igazi szockó jelleg, de magamhoz képest hamar bedaráltam. Nem tudok olyan részt kiemelni, ami jobban, vagy kevésbé tetszett volna, még az elvileg unalmasnak tűnő londoni epizód is nagyszerű volt. Szobotka egy élvezhető, regényes, nem „tipikus magyar” regényt írt –vajon fordították –e ? – egy veszélyes korszakról, amit mindenkinek át kellett élnie Európában. Végig azt éreztem, hogy hosszú évek teltek el, közben kicsit több mint egy év a cselekmény, szándékosan a végére időzítve a vulkánkitörést. Elszomorító, hogy mennyi Gontran jellegű féregből lett valaki, és még csak nem is biztos, hogy meglakolnak érte a végén…
Lukács Sándorral a főszerepben film is készült belőle, és éppen adták is a tévében, úgyhogy fölvettem és hamarosan meg fogom nézni, csakhogy teljes legyen a kép.
Szobotka bizonyította, hogy értett az íráshoz, és levetkőzte nálam a szabómagdáné jelzőt.
Mint sokan mások, én is Szabó Magdát követve vetődtem ide, és mint sokan mások, én is lenyűgözve állok.
Ha semmi más nem fogott volna meg, akkor is szerettem volna az elbeszélés módját, ami egyszerre Fred narrálása és egyszerre egy külső objektív szemlélése a helyzeteknek. Hogy lehet ezt így megszerkeszteni?
És emellett ott van Fred, aki a legborzasztóbb alak, akihez valaha volt szerencsétlenségem, egy gátlástalan és gerinctelen féreg, aki csak pénzt akar, dolgozni nem, aki a legönzőbb ember, aki csak létezhet, és akit Szobotka úgy bemutatott, hogy régi ismerősnek tűnik, akit még csak utálni se lehet rendesen. Pedig lenne miért.
És emellett ott van a könyv hangulata, a főbb mellékkarakterek, a háttérben húzódó háború, és persze az utolsó oldalon nagyot ütő magyarázata a megbízható úriembernek, ami miatt legszívesebben újraolvasnám az összeset.
És így a könyv után értelmet nyert Szabó Magda minden sértettsége, amit beleírt a Megmaradt Szobotkának-ba, Szobotka tényleg zseniális.
Nehezen olvastam ezt a könyvet, pont Alfréd pocsék jelleme miatt. Gyűlöltem őt, a munkakerülése, a nők lenézése, a felelőtlensége miatt. Nem értettem, miért kellhet ő bárkinek is. Ennek az alapérzésnek ellenére mégis élvezni tudtam az egész megfogalmazást, magát a szöveget, mert az tökéletes. A leírások, az egyes népek jellegzetességei nagyon pontosak, a humora finom Szobotkának.
A vége pedig … Ahogy átfordította a semmirekellőséget úri mondorra, egyszerűen zseniális.
Nagyon jó ötlet volt Szabó Magda életműve mellett férje, Szobotka Tibor munkásságát is felkarolni, mert ez a szürke eminenciás egy méltatlanul elfeledett zsenije hazánk irodalmának. Stílusa letisztult és kicsit sem olyan ködös, mint amilyennek Magdáét megszoktuk. Remek elbeszélő az ember, finom lélekrajz és beható emberismeret jellemzi ezt a regényét. Mivel nagyon pozitív élmény volt, keresni és olvasni fogom a többi művét is, erről azonban nem tudok spoiler nélkül beszélni. Talán helyenként enyhén túlírt és terjengős volt a történet, lehetett volna több párbeszéd is, de mindez semmit nem von le a kerek egész lényegéből. Nem véletlen a magas százalék és a sok öt csillagos értékelés sem, hiszen ez egy kiváló regény. Tényleg érdemes legalább egyszer elolvasni.
Mert hogy Szobotka mocskosul jól ír, kár is hogy annak idején erre szinte a kutya nem csapott le. Legalább akkora sztárnak kéne lennie, mint a feleségének. Példátlanul remek a karakterek és a történet kidolgozása, a környezet pontos és szinte tárgyilagos leírása is meglepően aprólékos, főszereplője pedig nem fél kimondani semmit. Ütős gondolatok követik egymást egy remekül ívelő sztoriban, erkölcsi és morális kérdéseket vet fel s válaszol meg, szóval tényleg nagyon ott van a szeren.
Örülök, hogy megismerhettem. Jobb is volt későn, mint soha.
Megrázóan őszinte történet egy érzéketlen férfiról. Túlságosan is. Volt pillanat, amikor azt gondoltam, hogy Alfréd szerethető figura is lehetne, de aztán nagyon gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot – nem az. Nagyon nem. Az életben ki nem állhatom az ilyen típusú embereket, és ez olvasva sem lett másképp. Szobotka nagyon jó jellemrajzot készített. Kicsit félrevezető a felütés, miszerint egy striciről olvashatunk. Én inkább gátlástalan ingyenélőnek nevezném. Igaz, hogy van ilyen motívuma is a könyvnek, de nekem a strici azt jelenti, aki több lányt futtat egyszerre prostitúció céljából. Igaz ugyanakkor az is, hogy a II. Világháború elején járunk.
A történet vége engem meglepett először, valami igazságszolgáltatásfélére, vagy lezárásra vártam volna, de végül is tökéletes volt így a befejezés.
Népszerű idézetek
Nagyon jól tudtam, hogy a nők később, hónapok múltán odavetett félmondatokra hivatkoztak, jogokat formáltak kötő- és indulatszavakból, az ember nem lehetett eléggé elővigyázatos. A nők számára semmi sem igazán jelentéktelen, ami rájuk vonatkozik, vagy akár csak távoli kapcsolatban áll velük, s évek múltán is mindenre emlékeznek. Hallgattam.
336. oldal
Tudtam én azt nagyon jól nélküle is, hogy valami ismeretlen, bizonytalan, ködös felé indulok, hogy a kutya sem vár rám sehol, dédelgetően kitárt karok nem nyílnak felém, s hogy nem azért leszek mostantól fogva magányosabb, mert senki sem kísér a vonathoz, hanem mert azok az újságcímek, amelyeket az első külföldi állomáson rikoltoz majd a rikkancs, semmit sem fognak jelenteni számomra, mert az étlapon, amit a pincér az orrom elé tart, hiába keresem majd a szalontüdőt citrommal vagy a tojásos galuskát, nem lesz rajta, pedig ínyemnek ezek az ízek a megszokottak, ismerősök, s nem látok többet olyan sörösplakátot, amelyen jókedvű öregúr nagyot csíp a habzó korsókat körülhordó fiatal lány arcán. Ki fogja tudni, mi a hosszúlépés, és mi a házmester, melyik borbély fogja a kezembe nyomni a fakereten függő, tépett és ócska vicclapot, és egyáltalán ki fogja mesélni azt, hogy Kohn találkozik Grünnel, és azt mondja…
Hát ez a haza? Az étlap, a borbély, a vicc?
Nekem ez volt, és nem szégyelltem magam érte.
123. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Babits Mihály: A gólyakalifa 88% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Az ajtó 92% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon 91% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna 89% ·
Összehasonlítás - Körmendi Ferenc: A budapesti kaland 75% ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: A gólyakalifa / Kártyavár ·
Összehasonlítás - Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! 93% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek 93% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór: A jövő század regénye 79% ·
Összehasonlítás - Kertész Imre: Sorstalanság 77% ·
Összehasonlítás