Szentföld ​Dávid Csillagában 4 csillagozás

Izraeli útijegyzetek
Szirtes I. János: Szentföld Dávid Csillagában

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
MKBE-Coopinvest, Budapest, 1988
146 oldal · keménytáblás · ISBN: 963025655x

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Szirtes I. János: Szentföld Dávid Csillagában

Tulajdonképp ez a kis könyvecske az 1980-as évek második felében keletkezett Báédecker szerű mű, amely utazási ismereteket biztosít Izraelhez. De nem a szentföldi látnivalókra helyezi a hangsúlyt. Persze a Via Dolorosa kimaradhatatlan, de a túristák miatt kicsit élvezhetetlen is. Bevezet a könyv az askenázik és szefárdok, valamint a sivatagi nemzedék és a harmadik generáció helyzetébe, nézeteibe, problémáiba. Rámutat részletesen a kibucok szerepére, amelyek közül a ’80-as években még működő 230 egység termeli meg az ország élelmiszer-szükségletének mintegy felét, s amelyeknek nagy szerepe volt az ország felvirágzásában. Hogy nemzet, vagy vallás a zsidóság, ezen hosszan lehet vitatkozni – tán attól függ hol… Sok újat tanultam: hogy mi az alija, az ivrit, a mosáv, vagy a csepegtető öntözés és a kaktuszokkal terművé tett köves, vagy homokos sivatag, amely lassan szavanna lesz Bár biztosan sokat változtak a viszonyok, fejlődött az ország, de az arab-zsidó konfliktus alapvető maradt – amely miatt sajnos sok a látható fegyver és fegyveres. Ez a mai Izrael. Rajta van a bakancslistámon!

KBCsilla P>!
Szirtes I. János: Szentföld Dávid Csillagában

Mivel nem jártam még a címbéli világban, hatalmas várakozással tekintettem elébe, és meg is kaptam, amire vártam. Sokat tudtam meg – bár nem egy mai eredetű a könyv –, a helyről, az eredetéről, az ott élőkről, vendégszeretetükről, piaci szokásaikról. Érdekes volt számomra ez a teljesen más világ, amiről azért sokat tudok, még ha csak elméletben is.
Tetszett, ahogy saját élményeken, kudarcokon és örömökön keresztül mutatta be a szerző az utat, amerre járt, és osztotta meg velünk tapasztalatait.
Különösen örültem a könyv végén található szép, színes képeknek.

Juanita81>!
Szirtes I. János: Szentföld Dávid Csillagában

Az izraeli útikalauz nem tett hozzá sokat eddigi ismereteimhez. A képek sötétek, nem adják vissza az ország szépségét. Közepes.


Népszerű idézetek

Bla IP>!

A Budapestről ismert zsidó ételek azonban Izraelben inkább kivételnek számítanak.

21. oldal

Bla IP>!

Az olajfákon kívül nemigen nőtt itt semmi, csupán az arab hegyipásztorok legeltették errefelé nyájaikat a török, illetve arab tulajdonban lévő földeken. A zsidó nemzeti alapítvány, a Karen Kayemeth Leisrael (KKL) könnnyen és olcsón jutott birtokába területeknek.

51. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Hesemann: A Názáreti Jézus
Popper Péter: Tűz a hegyen
Tillmann J. A.: Más-világi megfigyelések
Kiss Judit: Izrael színei
Koncsek László: Bibliai földeken
Szenczy Adrienn – Tuscher Tünde: Kibuckaland
Kiszely Gábor: Hallom, Izráel…
Albert Ildikó: A bölcsesség kezdete
Tunyogi László: Péter második levele
Vári István: Hat hónap Izraelben