Tavaszi ​hadjárat 42 csillagozás

Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Szilasi László új könyvéből kiderül, mi mindenre lehet használni a nyelvet. Hogyan tudunk belőle kapcsolatokat építeni, szerelmet, barátságot – és nem utolsósorban nemzetet.

A Tavaszi hadjárat két kisregényből áll. Az Ostorod című történet a rodostói emigrációban élők közösségéből indul. Szakmári Ádám kisgyerekként Mikes Kelemen levelein keresztül tanul meg írni-olvasni, ám e tanulás közben bele is költ a valóságot és a fikciót eleve vegyítő levelekbe. Ádám egy életen keresztül lesz hű még gyerekként megismert szerelméhez, akivel együtt élik át a magyar reformkort.
A Koppantyú lovagjai egy szerelmi sokszögön keresztül ad panorámát a XIX. századi magyar történelem válaszútjairól, soknemzeti és multikulturális világáról. A szabadságharc alatt és a Tisza-szabályozás munkálatai közben négy ember élete fonódik össze szétszálazhatatlanul, akik kalandos élettörténeteiken keresztül keresik a szabadságot és a hűséget.

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Magvető, Budapest, 2021
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631441215
>!
Magvető, Budapest, 2021
336 oldal · ISBN: 9789631441505

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

alkoholista

Helyszínek népszerűség szerint

Vaskapu


Most olvassa 2

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Csabi >!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Sok mindent lehet olvasni, hogy miről is szól Szilasi új könyve, de én még most sem látom, hogy bármelyik állításnak igaza lenne. Nehéz fogást találni ezen a két kisregényen, mert sok mindenről szólnak, de semmiről sem kizárólagosan. Na de ez végül is nem baj, engedtessék meg az írónak, hogy egy kicsit elkalandozzon, aztán hátra dőlve figyelje a recepció zegzugos útjait.
Történelmi korba vetett cselekmény lévén adódik, hogy történelmi regénynek tekintsük, de ezt az olvasatot maga Szilasi sem ajánlja (már persze közvetetten). Eleve Mikes Kelemennel kezdődik a történet, aki maga is nagy hamisító volt, egy nemlétező személlyel levelezett, de Szilasi még ezen is csavar egyet, és azt állítja, hogy Mikes leveleit is meghamisították, a leveleket lemásoló Szakmári Ádám, aki beleköltötte a Zsuzsi iránti szerelmet a műbe, amit egy olyan regényben olvasunk, ahol a hazatérő szereplő Dunaújvárosnál kel át a Dunán (e pillanatig sem tudtam eldönteni, hogy ez valami ordas baki, vagy csak az író játszik velünk, de inkább az utóbbi felé hajlok, mert ekkora leiterjakab mégsem maradhatott benne a szövegben). Szóval mindent egybevéve ez úgy történelmi regény, hogy a regényen van a hangsúly, de azért ez engem végig zavart, hogy semmiről sem tudható biztosan, ami le van írva, hogy tény-e, vagy írói fantázia. Felmerült egy helyen például a cseresznyefából faragott protézis, ami létezett, de csak Japánnal kapcsolatban találtam konkrét említést, Európában inkább a valódi fogakból készített protkó volt használatban. Ha Szilasi célja az volt, hogy elbizonytalanítsa az olvasóját, akkor ez remekül sikerült neki.

Mint mondtam itt két kisregényről van szó, amit szoros szálak fűznek össze, állítólag. Nos, lehet, hogy ezek a szálak szorosak voltak, de kábé úgy kötötték össze a két művet, mint ha egy ló elejét, meg egy másiknak a hátulját varrták volna össze vele, hát lónak ló, de lovagolni nem nagyon lehetne rajta. Azt fontos tudni, hogy a második kisregény (A Koppantyú lovagjai) volt az első, ami a megírást illeti, és ebben a darabban sokkal több az élet is, mint a párjában. A négy szereplőt alaposan körül járja Szilasi, ritka mély képet kapunk róluk, amit folyamatosan árnyal a többi szereplő elbeszélése. Barátság, szerelem, szex, főleg e három téma körül zajlanak az események, és a sorra következő négy elbeszélés mind felnyitja a szemünk, hogy mennyire nem elég egy ember nézőpontja egy történet megismeréséhez.

Az első kisregény (Ostorod) egészen más, ennek a szereplői csak árnyékok a Koppantyú lovagjaihoz képest. Nehéz közel kerülni a szereplőkhöz, az ő szerelmük egydimenziós. Ebben a részben erősebb a nemzet kérdése. Ádám és Ágota magyarok (igaz, Ádám anyja görög nő volt), de Törökországban születtek, csak a rodostói magyarokat ismerik. A nemzet nekik a győztes győrvári csata, meg Béri Balogh Ádám. Legalább is így tűnik, de Ádám aztán rájön, hogy nem ettől érzi magát magyarnak: link. Hazajönnek, de mindig idegenek maradnak.

Nemzet, szerelem, barátság, identitásformáló eszmék, mégis, ebből a könyvből úgy tűnik, hogy egyik sem végső megoldás a lét nagy kérdéseire (ott lenne még Isten, de megmondom őszintén, erre a vonalra nem igazán figyeltem, de talán épp azért, mert ezen nem volt kifejezett hangsúly, na most már mindegy, de ha még az olvasás előtt vagy, akkor te majd figyelj erre is), sőt, főleg a második kisregényből nekem az tűnt ki, hogy minden kapcsolatunk ellenére végtelenül magányosak vagyunk.

4 hozzászólás
gesztenye63>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Játék nyelvvel, játék a szavakkal…
Játék szerelemmel, testi és lelki érzületekkel…
Játék nagy idők nagy tanúival, néha meg kisebb idők fontos kicsinykéivel…
Végezetül pedig, helyenként játék a földhözragadt olvasó türelmével, de még inkább a szabadulni vágyó, szárnyaló képzelettel.

Mindösszesen is csak játék. Annak viszont igazán kiváló – szórakoztató játék.

giggs85 >!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Szilasi László, aki már több korábbi kötetével is levett a lábamról (gondolok itt a Szentek hárfájára, vagy a Kései házasságra), a legújabb művében – mely a Tavaszi hadjárat címet viseli – egy kimondottan nehéz, megosztó és ingoványos területekre is elvezető kérdésre keresi a választ, jelesül: mit tesz magyarnak lenni? És hogy mi teszi a magyart? Ki tudja? Az ebben a kötetben szereplő két, egymással némileg összekapcsolódó kisregény hányatott sorsú szereplőinek mindenesetre fogalmuk sincs, pedig ilyen-olyan okokból, de mindvégig keresik rá a választ. Keresik, de sehol nem találják.

Szilasi nem véletlenül választotta a 18-19. századot művének teréül, hiszen nemcsak ekkoriban merült fel a fent említett kérdés először igazán, de ehhez a két évszázadhoz kapcsolható számos olyan esemény is, amelyek fontos, megkérdőjelezhetetlen sarokköveivé váltak nemzeti öntudatunknak.

Az első kisregény, az „Ostorod” rögtön Rodostóba repít bennünket, ám már abba az időszakba, amelyben sem Rákóczi fejedelem, sem a híres levélíró, Mikes Kelemen sincs már az élők sorában, és már a kényszerből idetelepült magyaroknak is csak alig-alig maradt némi írmagjuk, szinte csak a két főszereplő, a Mikes leveleit másolás közben szerelmi vallomásként meghamisító (nesze neked nemzeti emlékezet) Szakmári Ádám és sírig tartó szívszerelme, Szakmári Ágota.

A két fiatal számára a 18. század végére már nem marad más, mint pár öreg rokon és ismerős, akik folyton folyvást a szabadságharc dicső múltjára, örökké tartó legendájára emlékeztetik őket, meg egy olyan jelen, amelyben ők már jobbára csak görögül és törökül beszélnek, élnek és öltözködnek, és egy olyan identitás – a magyar –, amit még a sajátjuknak éreznek, ám érteni már nemigazán értenek. Így hát egyetlen esélyük, hogy Magyarországra menjenek, és ott rájöjjenek, mit is jelent magyarnak lenni.

Elmondható, hogy maga a szöveg és az egész mű felépítés tökéletesen és azonnal felismerhetően „szilasis”. A szerző ezúttal is rövid fejezetekkel, egymástól gondosan elkülönített bekezdésekkel dolgozik, melyekben a narrátor személye is folyamatosan változik, hogy az események így néha más és más megvilágításba kerüljenek. A cselekmény jó félévszázadot ölel fel, és a gyakran emlegetett, és felidézett 18. századi múlt mellett főleg a reformkorral foglalkozik.

Szilasi érezhetően alaposan beleásta magát a témába, és a lehető legautentikusabban írja le, hogy milyen lehetett a 19. századi élet, politika, konyha (egyes bekezdések gyakorlatilag ismeretterjesztő szövegekként működnek), milyen a pozsonyi országgyűlés, a nagy pesti árvíz, és persze a kor legendás alakjai közül több is szerepet kap történetünkben.

A második kisregény, „A Koppantyú lovagjai” – az évszámok szintjén – ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbahagyta: a ’48-49-es forradalom és szabadságharc bukása után. Ebben a négy nézőpontból is előadott szerelmi sokszögtörténetben két egykori honvéd (az óriási termetű tiszt, Uzémer Márton és az éles eszű, paraszti származású Tarpai Ábel) a bukás utáni években egykori képzett utászokként elszegődik a Tisza-szabályozás munkálataira, hogy ott szerelembe essenek Bányai-Lebstück Máriával, vagyis a legendás Mária főhadnaggyal, illetve Pest-Budán egy angol mérnök lányával, Teasdale Mártával.

A két kisregény nemcsak több cselekményszálon kapcsolódik egymáshoz, illetve több motívumukkal is rímel a másikra, de a szövegek felépítése és szerkesztésmódja is nagyban hasonlít egymásra. Miközben a négy érintett által elmesélt történetek árnyalják, kiegészítik vagy éppen cáfolják egymást, ismét csak sorjáznak az olyan ismeretterjesztő-jellegű szövegek, amelyekből többek között megtudhatjuk, hogy például hogyan is készül a jó kubikustalicska, hogyan kell csirkét, marhát vagy éppen disznót bontani, vagy hogyan és mikor alakult ki gazdag polgárok szervezett utaztatása, meg persze olyanok is, amelyek a Kiegyezés vagy a Millennium eseményeit taglalják.

Azt hiszem, érezhető, hogy Szilasi László új műve egyáltalán nem mondható egy egyszerű könyvnek. A Tavaszi hadjárat egy olyan alkotás, amelyben jól megférnek egymás mellett a kalandregényszerű fordulatok a romantikával és a pornográfiával, a kitalált szereplők a valósakkal, a szépirodalom a tényirodalommal és ismeretterjesztéssel, na meg a nyelvészettel (a szerző folyamatosan játszik a nyelvvel, és gondosan elénk tárja, hogy ebben a korban mennyi új nyelvi és kulturális hatás is érte nemzetünket), hogy a végén persze se mi, se a szereplők ne tudják meg, mit tesz magyarnak lenni. Azt hiszem, soha nem is fogjuk megtudni, de mindig is keresni fogjuk rá a választ, többek között a Tavaszi hadjárat révén is.

n P>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Majdnem teljesen rendben van. Két kisregényről van szó, az első egy szerelem a történelemben, vagy egy történelem a szerelemben. A második Lebstück Máriáról (Mária főhadnagy) szól, érdemes megnézni őt, ki volt, milyen volt. Az első kisregény nekem könnyen csúszott, vitt a történet, a szerelmi szál, különösen érdekes volt, kit hogyan, milyennek látnak az akkori időben. Megvolt az ív, voltak számomra új meglátások, jó volt. A második, Mária főhadnagy történetéhez egy személyes dolog. Valamikor, alsó tagozatban, 70-es évek vége, 80-as évek eleje, volt nekem egy úgynevezett Filharmónia bérletem, az iskola adta, jártunk előadásokra, mindenfélére. (de, lehet, hogy felső eleje volt). Ott láttam én a Mária főhadnagy előadást, amiből semmi nem maradt meg bennem. Valami rémlik, hogy egy erőteljes nő, férfi ruhában harcol, meg ilyesmi. Na, most ez világossá vált. Meg sok más is, abból a korból. Jó voltam töriből, de, nem vétózom meg a könyvet, nem is tudnám, mert komoly gyűjtőmunka van mögötte és Szilasit kedvelem, bármit ír, elolvasom, részben földim. Valaki írta már, hogy az előző, Amíg másokkal voltunk kötetre hasonlít, meg van benne Oravecz Imre is. Igen, szerintem is, és, ha elolvassátok, akkor szerintetek is így lehet.

balagesh I>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Mostanra, ha csak úgy 4-5 oldal alapján el kellene döntenem, hogy melyik László írta a szöveget, a Darvasi vagy a Szilasi, ugyancsak tanácstalan lennék. Hasonlóan szépek a mondataik, változatos a szókincsük, és olyan olvasni őket, mintha valami nagyon puha és nagyon finom paplan alá bújhatnék be. Úgy bánnak a nyelvvel mindketten, mint (nos, ennél még mindig nincs jobb hasonlatom) Messi a labdával. Szilasinak off ezzel a szövegével úgy voltam, hogy mindegy is, mi ez az egész, ha egyszer öröm minden mozdulatának a részese lenni. De persze nem mindegy, és így, ebből a szempontból, amit ő tud és megcsinált, az kárpótlás azért, amit nem csinál (de hiszem, hogy tudja). Mert elismerem, hogy a paplannak puhának és melegnek kell lennie, az egy idill, egy elzárt tér és elzárt idő, de az idill valahogy mégsem olyan, mint az élet. Még akkor sem, ha az idillben is megjelenik a fájdalom, a boldogtalanság, a beteljesületlenség. Akárhogy is, ebben a magyar nyelvben találom meg a magyarságomat. Ebben még büszkének is érzem magam. off Azt meg csak kivárom, hogy valami izgalmasabb mű szülessen ezen a nyelven.

eme>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Szabad utánanézni annak, ami elmegy. Életnek, koroknak, embereknek.
Szilasi kötete ezt a szabadságot használja ki. Elbeszélője utánanéz a 19. századnak (kicsit visszakukkant a 18-ba is), és elmesél pár történetet, miközben érdekes kalandra hívja az olvasót fikció és valóság elmosódó határterületein. Kaland ez, a 19. századi kalandregények értelmében is, a kornak megfelelően szentimentális és romantikus, megidéz nyelvújítástól történelmi eseményeken át valaha létezett személyek hosszú soráig mindent, ami a kort élővé és kézzel foghatóvá varázsolhatja. Magyarországi történeti és kulturális Landeskunde is kicsit. Közben meg folyamatosan a narrációra reflektál, a fikció létjogosultságát hirdeti. A hitet az újramesélés erejében.
Oda- és visszautakat teszünk meg időben, térben, gondolatban és lélekben. Lineárisan és körkörösen bolyongunk, valós és mitikus időket idézünk. Paradicsomi idillek után sóvárgunk, negyven éves (hiábavaló ?) vándorlásokat teszünk, Illés-szekereken ülve tekintünk le a tájra, keresve a múltat és a múltban jelenkori önmagunkat. Válaszokat a mindenkori nagy kérdésekre.
A kötet két kisregénye történetek újramesélése, újrateremtése, ahogy az írások is tele vannak mesélő, újramesélő, a narráció révén identitáskereső és –teremtő alakokkal. Tele vannak egymást tükröző narratívákkal, egymásba épülő, egymással összeszövődő szálakkal, egymással keszekusza viszonyokba fonódó, de végtelenül magányos alakokkal.
Vagyok, aki voltam, leszek, aki vagyok. Érvényes-e, érvényes lehet-e ez a magabiztos kijelentés? Azonos-e önmagával az ember? Meddig? És ki is az az önmaga? Mi a magyar? Miben rejlik a magyarság? Meg lehet-e őrizni azt egy teljesen idegen miliőben? És odahaza? Visszatanulhatja-e magát az ember oda? A magyarságába? Hogyan lesz az árulóból a hűség példaképe? Meddig tart az önfeláldozásra való készség lendülete? Kik vagyunk a harc után?
Számtalan kérdés. Számtalan nagyon is aktuális kérdés. Nézőpontok és történetek sokasága járja körül őket. Szűkülő és táguló perspektívák. A nagy történelmi események, változások hátterében megélt személyes életek, tragédiák, örömök és szerelmek története. Az újramesélt történetek.
Hogy megtaláljuk-e a válaszokat? Talán. De inkább csak személyre szabottan, általános érvény nélkül. Ahogy a boldogságot is. Ami viszont egyre nyilvánvalóbb: a mesélés, az újramesélés gyógyító ereje. Amihez persze csatlakozik az olvasással való teremtés és sokszoros újrateremtés lehetősége is. Ami ugyanúgy lehet gyógyító erejű. És ez jó.

1 hozzászólás
olvasóbarát>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

„ … meg hát végeredményben mit is jelent az, hogy magyar.”

Szeretem Szilasi szövegeit, a kimunkált mondatokat, a témákat, a következtetéseket. Az Ostorod című kisregényben a Rákóczi fejedelemmel Rodostóba került szülők idegen földön született leszármazottai hazatelepülnek Magyarországra, ismerkenek a magyarok életével. Nem mindig tetszik nekik, amit tapasztalnak, sokszor a szemben álló, harcoló felek mindkét oldalán ott vannak a magyarok. A liberálisok és a konzervatívok folyamatosan vívják a csatáikat, kiemelkedik közülük néhány államférfi, Széchenyi, Deák, Eötvös. A 19. századi történéseknek kétségtelenül van aktualitása.
A második kisregényben a szabadságharc alatt és a Tisza-szabályozásának munkálatai közben folytatódik a magyarok története, négy ember szerelmének nézőpontjából. Sokfelé kanyarodik a mesélés, fontos témákat érintve; politikai kezdeményezések, harcok, árvizek, Tisza szabályozása.
„Az én véleményem szerint minden ember mindenkivel szemben jogot formálhat arra, hogy szava legyen. Ennek a fő okai röviden: az igazság kutatása, a demokrácia fejlesztése, a személyiség fejlődése és a társadalom haladása.”

Cukormalac P>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Jaj, Istenem, kész ez a mű is. Elviszi a víz. Jaj, Istenem, mi lesz vele. Nem éreztem ezt. Tanácstalan bámulásom hetekig tartott, mondja Szilasi – titkos zsenijeim és amúgy kedvenc hazai kortárs szerzőim egyike – és kicsit most én is úgy érzem magam, hogy az enyém is fog majd. Gyakorlatilag mióta becsuktam a könyvet, van bennem egy furcsa, kettős érzés az olvasott két kisregény kapcsán. Ritkán nyúlok segédanyagokhoz, hogy jobban megértsek és befogadjak egy-egy művet, de most kivételesen győzött a kíváncsiságom, mert nehezen tudom ide-oda helyezgetni belül, amit kaptam. Szerencsére a Kortárs online-on van egy nagyon alapos és – hadd mondjam ezt ki így – izgalmas gyűjtemény mindarról, amit a XIX. századi szerelmes magyarok hátteréről tudni érdemes: link. Korábban olvastam már az Amíg másokkal voltunk három, mélyen irodalmi vonatkozású kisregényét is, tulajdonképpen ott győződtem meg arról igazán, hogy mekkora tudós és példakép az író, pontosan ezért is vártam annyira a Tavaszi hadjáratot. (Az pedig már, hogy hozzám hasonlóan ő sem szereti a páratlan számokat, ad egy kis extrát a hozzá való viszonyulásomnak, de ez szokás szerint mellékszál, hmm… Mondjuk nálam mi nem az?) Még ide tartozó, apró érdekesség, hogy múltkor megfogadtam, többször biztosan nem megyek semmilyen könyvbemutatóra, író-olvasó találkozóra, mert rendre azt veszem észre, hogy a saját írásukat felolvasni nem tudó, sokszor a leírtakon is meglepődő szerzők állandóan elárulják magukat, úgy hullanak ki az irodalmi csontvázak a szekrényből, hogy szegény olvasó nem győzi összekaparászni őket. Ezért szeretem inkább én magam megfejteni, mire is gondolhatott az író – ha viszont ilyen és hasonló konkrétumok vannak, azért egy kicsit jó bennük elmélyedni. De tényleg csak egy igazán kicsit.

“Mindenki ír valakinek. Én, azt hiszem, első sorban anyámnak írok. Meg szeretném mutatni neki, hogy a szépirodalom nem azért szép, mint más egyéb dolgok, hanem azért, mert mindent megszépít: a csúnya dolgokat is leábrázolja, megalkotja.” Én pedig szeretném elhinni, hogy ez így is van, pontosan ettől olyan szép és tökéletes elejétől végéig az Ostorod. Már ahogy elindul, benne van az a leheletfinom, óvatosan huncut mondat-romantika, amitől annyira szerethetőek Sz. L. írásai. És ez aztán nekem nagyon, a folyószabályozós-kiegyezéses viszont már kevésbé. Hozzá képest mondhatni, hogy egyáltalán nem. Az inkább unalmas és száraz törióra, tömény szenvedés, nekem hiányzik belőle az elsőt átitató forró szenvedély, a vágy, hogy tovább és tovább akarjam szomjazni a leírtakat. Mert sokszor ez az irodalom, tényleg olyan, mint a szerelem… De nem szerelmi sokszög, mint a Koppantyú lovagjai. Gyönyörű, nyelvjátékos, hiteles, óriási kutatómunkás, tiszteletreméltó és sűrű, mint a bika vére, de sokszor száraz is. Legtöbbször nagyon tudtam élni, de a végére már kicsit elfáradtam, ezért lehet, hogy idővel hibernálom, kellemetlen emlékeket viszont nem viszek belőle magammal. Fájdalmasan szép, egy borzalmas ponyvaregényhez képest pedig konkértan a mennyországgal rokonítható az a környezet, ahol az ember érzi magát, miközben lapozza és elmerül benne.

Összegezve: kisregény, regény, Mikes, Cooper, ez utóbb kettő összeolvasztása, nemzet, szerelem.

>!
Magvető, Budapest, 2021
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631441215
mbazsa P>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Szilasi ikerregénye a 19. századi Magyarországra kalauzolja el a kedves olvasót. Hangulatában és atmoszférájában kicsit Darvasi Virágzabálók c. nagyregényével érzek valamiféle titkos rokonságot, hasonlóságot. (19. század, Szeged, szerelmi sokszög, több elbeszélős narrációs technika, mágikus realizmus stb.) Persze azért vannak jócskán eltérések a két László regénye között. Míg Darvasi nyelvezete túlburjánzott, addig Szilasié jóval puritánabb, szókimondóbb. Persze itt is valamiféle sajátos elegye jelenik meg a 19. századi és 21. századi magyar nyelvhasználatnak. A mágikus realizmussal is igencsak fukarkodik Szilasi, míg Darvasi tobzódik benne rendesen. Szilasi többször elindít egy-egy mágikus realista elemet, de aztán meg nem fejti ki. spoiler És persze még sorolhatnánk a számtalan eltérést.

Szabadság, szerelem, mi a magyar most? Valami ilyesmi témák körül forog Szilasi ikerregénye. Az író rendesen merít a különböző regényhagyományokból (szerelmes, kaland, történelmi, pikareszk, erotikus stb.), igazi műfaji kavalkádba csöppenhetünk. A két kisregényt időben a forradalom és a szabadságharc választja el. Ez az a cezúra, amiról csak értesülhetünk a második szövegben. A két kisregény a hosszú 19. század alatt játszódik, de Szilasi sokkal inkább az egyéni, személyes sorsokra, élettörténetkere fókuszál, mint a történelem nagy eseményeire. A magyar panoptikum nagyjai is itt-ott egy-egy sztori vagy történettöredék erejéig megjelennek, de nem úgy, mint kikezdhetetlen legendák, hanem mint anekdotahősök. A többszereplős, többszólamú elbeszélések is olykor kiegészítik, de sokszor inkább megcáfolják egymást. spoiler Szilasi valami olyasmit próbál meg megjeleníteni szövegében, hogy a kollektív emlékezet sem objektív módon működik, hanem sokkal inkább hasonlít a személyes, szubjektív emlékezethez.

Ha (nem is) nyelvében él a nemzet, mindenképpen fontos szerepet, főszerepet játszik ebben a szövegben a magyar nyelv. Az irodalom játék, nyelvi játékok végtelenül variálható sorozata. Szilasi is ezt a játékot űzi könyvében a magyar nyelvvel. Játszani pedig jó. Lehet, hogy ennél többet nem is akar ez a könyv, de néha nem is kell.

abcug I>!
Szilasi László: Tavaszi hadjárat

Az első kisregény jobban tetszett, bár ez nem sokat jelent. Pörgősebb, dinamikusabb, mivelhogy kisebb mozaikokból épül fel, míg a második kisregény négy nagy lélegzetvételű, sűrű szövésű fejezetben illusztrálja a 19. századot. A cselekmény is a másodikban sűrűbb, az elsőben lebegősebb, szemlélődőbb. Mégsem írtam el, hogy az első tetszett jobban. Végig nagyon szépen megírt szövegről van szó, és talán ebben tudnám megragadni, hogy miért az első tetszik jobban: az szebb.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Egy ilyen naplemente a Tisza partján néha bámulatosan szép. Az egész ég egyetlen lángkatlannak látszik, amelynek színe lassankint átmegy valami vakító, sárga homályba, sárga sötétségnek lehetne nevezni, lassankint szétbontják a sűrű ködfényt a naplementével ellenkező tájról feltámadó sötétkék küllők, egyre nagyobb tért foglalva a sárga homályból, míg végre, nagy nehezen, keresztülragyognak rajtuk a csillagok.
És ekkor aztán megindul a vizek országában a hangverseny: a millió béka és a számlálhatatlan számú szúnyog a vizekben és az egekben rákezdi a zengést, farkas hívogatja a párját, földi kutya sikoltozik, bölömbika búg, a magasból a vadludak kiáltása hangzik, s valami távoli faluból idáig verődik a harangszó meg a vízi malmokról az egyhangú kelepelés. A Tisza mentén nincs néma éjszaka.

2 hozzászólás
szadrienn P>!

Nem szerettem én Rodostóban semmit, csak a szeleket. Általában enyhe és kellemes volt a nyugati szellő. Az volt a neve, hogy zefír, én már csak ezért is szerettem. Kitettem az ablakba a szélhárfámat, hallgattam, milyen a hangja. Szép volt, lassú és megnyugtató, mint maga a szél. De néha jött a tramontana, az északról fújó hideg és barbár szél, az Észak-Afrikából fúvó meleg, száraz, vörös homokot hozó sirokkó, vagy a legrettenetesebb, a bóra, ami úgy süvít Kelet-Európából Itália felé, mintha el akarna onnan kérni valamit – én ezeket is nagyon szerettem. A délieknek a sirokkó a kossavát, a Vaskapu-szoroson keresztül érkező veszélyes, délkeleti szelet idézte fel, a tramontana pedig az erdélyiek számára a nemerére emlékeztetett, amely a Nemere-csúcs felől érkező hideg, szárító, téli szél.

Kapcsolódó szócikkek: tramontana · Vaskapu
giggs85 >!

Nem szerettem én Rodostóban semmit, csak a szeleket.

21. oldal

Csabi >!

Az én véleményem szerint minden ember mindenkivel szemben jogot formálhat arra, hogy szava legyen. Ennek a fő okai röviden: az igazság kutatása, a demokrácia fejlesztése, a személyiség fejlődése és a társadalom haladása.

120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szólásszabadság
Kalmár_Melinda P>!

Magányos lett. Sokat élt egyedül, de a magány érzete ekkor köszöntött rá először. Hallotta távolodni a lépéseiket. Hallotta halkulni a szekerük zörgését. Nem fordult oda, hogy utánuk nézzen. Nem szabad utánanézni annak, aki elmegy. Életnek, koroknak, embereknek. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. Bűnös gondolat volt. Később is úgy vélte, hogy ez a gondolat önmagában is gátolja az ő üdvösségét.

313. oldal

Csabi >!

A nemzet nem az államok közössége. A nemzet nem a hagyományok közössége. A nemzet nem, vagy csak alig az eredetek közössége. Ülsz egyedül a Márvány-tenger partján, és arra kell rájönnöd, hogy az államok, a hagyományok és az eredetek fölött a ruhád, az étkezésed és a nyelved rendje adja a magyarságodat. Éppen ezeket veszítetted el, ezeket vagy elveszítendőben. A szerelmed már elment. Nem tudod, hová. Eredj utána. Hiszen te, te görög-örmény-török-zsidó ember, talán nem is vagy már magyar.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nemzet
Kalmár_Melinda P>!

És hát közelről nézhettem azt is, hogy a szeme olyan fiatal és erős, mint a nagyon kicsike gyereklányoké, de már körülveszi a szarkaláb, abba se marad, és a ráncok ezer és ezer vonallal rajzolnak bele az arcába, abba a gyönyörűbe, a külső felületen elkapta már őt is az öregség rettenetes, szőrös, fekete pókja; nem érdekel.

129. oldal

robinson P>!

A lemenő nap a mennyezetre dobta a Márvány-tenger hullámzó fényeit.

robinson P>!

Aztán csend lett szerte az országban, szerte a Magyar Királyságban, olyan csend, hogy bele lehetett süketülni.

gesztenye63>!

Ezen elmélkedett lefekvés előtt Ágota és Ádám, erről a majdani Deák Ferencről, és az is eszükbe jutott, hogy ők ugyan tényleg nem szerették meg az itteni magyarokat, de azért ha itt mindenki Deák Ferenc lenne, ha hirtelen mindenki átalakulhatna kehidai Deák Ferenc Antallá, nagyon is remek lenne hamarjában ez a nyomorult ország, a Döbrögiek, a Zsiványok és a Toldi Györgyök birodalma – meg hát végeredményben mit is jelent az, hogy magyar.

Kapcsolódó szócikkek: Deák Ferenc

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Fábián Janka: Árvízi napló
Fábián Janka: Ida titkai
Velencei Rita: Gwendolyn
Fábián Janka: Cholera-napló
B. E. Belle: A telepi lány
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Csernovszki-Nagy Alexandra: Mimi regénye
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
On Sai: Szürke szobák
Szép Zsolt: Kárpát Walzer