Szentek ​hárfája 55 csillagozás

Szilasi László: Szentek hárfája

Szilasi László könyve, a Szentek hárfája, történelmi regény és intellektuális krimi. A múlt század húszas éveiben kezdődő történet mesélői egy korabeli gyilkosság hátterét, indítékait akarják felderíteni: miért ölte meg a haragosi Nagytemplomban Omaszta Mátyás módos gazdát Grynaus Tamás diák, hová tűnt a helyszínről a holttest és az elkövető, és hogyan változtatta meg egy közösség életét ez a bűneset. A regény szerkezete követi ugyan a magyar irodalomból is jól ismert történetmesélési hagyományt, mely szerint „ahány elbeszélő, annyi történet", de a különböző szemszögek elsősorban az időbeli eltolódásból erednek. A húszas, az ötvenes és a nyolcvanas évek során felbukkanó önjelölt nyomozók más és más előtörténettel indulnak a nyomok és a múló idő nyomába.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Magvető, Budapest, 2011
318 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427684
>!
Magvető, Budapest, 2010
318 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427684

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

balagesh I>!
Szilasi László: Szentek hárfája

Megkockáztatom, ebben a regényben a szavak kiválasztása és elrendezése az igazán zseniális. De még csak nem is a különlegesség hajszolása a jellemző. Nem a választékosság. Mert a szerző nem csupán alkotóelemként tekint a szavaira, hanem hozzávalóként. Ezért aztán gyakorta nem is különlegesek. Gyakorta krumpli és hús van. Az alapanyagok. Máskor persze kaviár, vagy ki tudja, mi egyéb. Szar is akár. Egyszerűen tökéletesek a szavak. Zseniálisan – azaz utánozhatatlanul.
Ehhez képest minden egyéb vonás csak professzionális.
https://konyvelmeny.blog.hu/2010/08/30/szilasi_laszlo_s…

2 hozzászólás
egy_ember>!
Szilasi László: Szentek hárfája

Három történet, ami gyökereket ereszt a múltba és kacsokat a jövőbe, és ezek a gyökerek és kacsok összefonódnak, és átszövik és körbefonják a várost.
Az első rész remek, nagyon jól kitalált figurák, izgalmas felütés, egy gyilkosság, ami végigvonul az egész történeten, de nem ez a lényeg, krimiként nem is működne a szöveg.
A lényeg egy város (Békéscsaba) születése, amit keményfejű szlovák lutheránusok hoznak létre a semmiből. Majd a kisvárosi elit semmi máshoz nem hasonlítható nagyratörő, mégis kicsinyes élete – jó érzékkel ragadva ki belőle jellegzetes figurákat és pillanatokat a ’10-es, ’20-as évek „úri világából”. Elszegényedett nemeseket, meggazdagodott parasztokat, kevés valódi polgárt, és mindenféle kitudjahonnani odakerült és ott ragadt jövevényt. Jó tömény első negyven oldalt kapunk. Uralhatatlan vágyakkal, a civilizáció ruhájába éppen csak beöltöztetett ösztönökkel. Helyi legendákkal, a regényidőhöz, térhez, szereplőkhöz remekül illő nyelvhasználattal – ami egyébként az egész regény során precízen változik majd. Tetszik a kicsit körülményes stílusa is. Értékelem a mögötte lévő rengeteg kutatást, a sok összehordott információt, ami nekem, beházasodott jövevénynek, külön is izgalmas.
A második, harmadik rész továbbviszi a gyilkossági szálat, és megmutatja az ötvenes évek vidéki szocialista városának hangulatát. Az új urakat, és a régi világ egykori prominenseit, akik kövek alatt lapulva próbálnak átvészelni, vagy nagy ívben hazardíroznak az új világra (is).
Továbbra is jó, de időnként kezdek elégedetlenkedni. Ladik hosszadalmas bemutatása, és a művészettörténeti fejtegetések megtörik az elbeszélés lendületét. Ami eddig az előnye volt, a szöszölő részletezés, az itt a hátrányára fordul. Az arányok valahogy felborulnak, az okoskodások, fölösleges információk kerülnek előtérbe, nem mindig tudom, hogy most regényt olvasok-e, vagy egyetemi előadáson ülök.
A végére (1989) azonban sikerül újra felpörgetni a regényt. A talán Szilasira hajazó új szereplő tovább folytatja a hatvan éve tartó, meg-megakadó nyomozást a rejtélyes gyilkossági ügyben, ami még mindig foglalkoztat néhány embert. És közben olyan dolgokon töpreng, amiken sokat töprengtem én is. Azon, hogy nem lehet tudni, mi lakik a másik emberben. A cselekedeteink mögötti szándékok alig felderíthetőek, és nem lehet őket egy logikai láncra felfűzni, nem következnek egymásból. Életünkkel egy fiatalom elképzelt érzést próbálunk meg fikcióból narratívává változtatni – több-kevesebb sikerrel.
Első regénynek több mint bíztató. Jó cselekményvezetés, szociografikus alaposságú háttérrajz, kidolgozott karakterek.

16 hozzászólás
n P>!
Szilasi László: Szentek hárfája

Az én városom. Időutazás visszafelé. Bár szándéka a könyvvel nyilván nem csak ez volt, engem ez fogott meg leginkább. Nagy lendülettel, tele – az író felé sugárzó büszkeséggel (hiszen földim volt) kezdtem az olvasásba. És élveztem nagyon, hogy én ismerem ezeket az utcákat, tereket, kocsmákat. Járok… rajtuk nap mint nap. A Nagytemplomba néha-néha megtisztelem Istent jelenlétemmel és imára kulcsolódó kezemmel. De lassan azt kezdtem érezni, hogy részletes helytörténeti leírások uralják a könyvet és már nem is nagyon tudom mi a cselekménye. Gyilkosság történt. De ez engem már nem érdekelt. Untam.
Unalmamat úgy próbáltam elűzni, hogy utána néztem az írónak. Megnéztem, meghallgattam, elolvastam róla szinte mindent. A Rotary-díjas könyvéhez nem jutottam közelebb, de hozzá talán igen.
18 évig élt itt, Békéscsabán. Némi kutatómunka után, elvonulva – megbújva, könyvekkel körül véve magát írta a Szentek hárfáját.
A címét Georgius Tranoscius: Cithara Sanctorum ( ' a szentek hárfája') zsoltárok, egyházi énekek művéről kapta. Azt mondták – a könyv ezzel a címmel nem adható el – de Szilasi ragaszkodott hozzá.
Írni nagyon jó – mondja valahol.
Eddig ő írt a regényekről, most ő írt regényt.
Wass Albertről úgy gondolja/gondolta hogy nem jó író, bár A funtinelli boszorkány jó szöveg.
Jókai régen idegesítette , mert hosszú és bőbeszédű. De aztán újra olvasva megkedvelte.
Tehát fejlődőképes és ez biztató, ha esetleg írna még regényt. Mert hogy „cédulázza” már a következő alkotását.
Én pedig addig bele pillantok azokba a tanulmányokba, amik eddig megjelentek tőle.
Mert továbbra is büszke akarok lenni rá.

Csabi>!
Szilasi László: Szentek hárfája

A frissiben odaítélt Rotary díj megadta a végső lökést, hogy nekiálljak a könyvnek. Azt kell mondjam nem bántam meg. Kimagasló eseménye ez a regény az idei termésnek. Viszont annál nehezebb véleményt formálni róla. A fülszöveg történelmi regényt és intellektuális krimit ígér. Becsali szöveg. Krimiről szó sincs, habár egy gyilkossággal indul a cselekmény, de aki kicsit is jártas a krimiben az hamar rájön, hogy itt valami mást kap. Történelmi regényt? Nos, ezzel is volna mit vitatkozni, hisz az egész sztori a 20. századi magyar történelemben játszódik, de meg van toldva jócskán fiktív elemekkel, anélkül is ezt gondolom, hogy rongyossá lapoztam volna a gúglit. Jó tudni, hogy a szerző irodalomtudós, ilyen minőségében olyan mély tudással rendelkezik regényről, műfajokról, stílusokról, mindenről, hogy halandó olvasó nem is reménykedhet minden egyes jelentésréteg megértésében. Azt hiszem hosszútávra munkát kaptak irodalom elemző tudósok, ezen lesz mit rágódni. Ennek ellenére élvezhető a mű, olvasmányos, bár inkább intellektuális kaland, mint bűnügyi.
Hogy miért nem adtam mégis max öt pontot? Kicsinyes bosszúból. Olyan érzés alakult ki bennem olvasás közben, hogy a szerző nem viszonyul elég empátiával olvasója felé, sokszor hagyja kétségek között, megfricskázza a tudatlanját. L. pl. le nem fordított latinságok, mintha ezt tanulná mindenki az iskolában. Jobban kell szeretni az olvasót.

4 hozzászólás
Ardnazil >!
Szilasi László: Szentek hárfája

Pár nappal első békéscsabai utamról visszatérve álltam neki a regénynek, nem tudván azt, hogy a város ennyire benne él a történetben. Annyira ismerős volt minden, mintha én is ott éltem volna. Ez egyrészt örömmel töltött el, hiszen felismertem azokat a tereket és utcákat, amikről szó van, másrészt viszont már olvasás közben is feltűnt, hogy mennyire keresem ezeket az ismeretlenül is ismerős tájakat. Ezért egy időre félretettem, amíg függetleníteni tudtam magam az élményektől. Mikor újra a kezembe vettem, már tisztában voltam vele, hogy nem lesz egyszerű olvasmány, de ennyire magas gondolatokra nem számítottam. Úgy tűnik, hogy jelen esetben a történet és az elbeszélésmód párharcából a narráció került ki győztesen, mintha egyfajta irodalomtörténeti munkát olvasnék szépírói stílusban, ami ezúttal egyáltalán nem meglepő, de jobban szerettem volna, ha az író szűkebben értelmezi a krimi műfaji sajátosságait.

olvasóbarát>!
Szilasi László: Szentek hárfája

A szépíróvá válás útjai rögösek egy igényes ismereteket átadni akaró irodalmár, kritikus, pedagógus számára. A cselekmény mozgalmasan indul, sok tényadatot tartalmaz Békéscsaba múltjából. Kedvelem a különböző idősíkok váltakozását, a több szereplő szemszögéből való megközelítést. Valóban ahány elbeszélő annyi történet. Időnként a sok adat, az idézetek az olvasmányosság felhőtlen örömét rontja el.A különböző történetek újból meglódítják a cselekmény kerekét, majd ismét kissé lelassul a magyarázatokkal, az olvasó kicsit elbizonytalanodik.

jeges_varga>!
Szilasi László: Szentek hárfája

Az 1964. január elsején Békéscsabán született Szilasi Lászlót mindeddig főként irodalomtörténészként, kritikusként, esszéistaként ismerhették az irodalomkedvelők, aki egyébként a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docenseként régi magyar irodalmat is tanít.

Meglepő vagy sem, mindenesetre tény, hogy Szilasi László a 2010. évi Ünnepi Könyvhétre készült el első önálló szépirodalmi művével. A Szentek hárfája című [A regény címe a mai nevén Tranosciusként is emlegetett evangélikus énekeskönyv-gyűjtemény, a Chitara Sanctorum magyarra fordított elnevezése, amelyet a „szláv Luher”-ként is emlegetett sziléziai lelkész, Georgius Tranoscius adott ki Lőcsén 1636-ban] regényt természetesen a szerző múltja miatt sem nevezhetjük tipikus első regénynek, amely saját magán hordozza az induló írói pálya útkeresésének jellemző hiányjeleit. Szilasi regénye kiforrott mű, határozott ecsetvonásokkal papírra vetett alkotás, amely már egy érett írói pálya gyümölcse. Mi sem bizonyítja jobban ezt, hogy Lator László (Az egyetlen lehetőség) és Darvasi László (Virágzabálók) nyomdokaiba lépve az idei Rotary Irodalmi Díj büszke birtokosának mondhatja magát a szerző, aki szoros küzdelemben olyan írókat utasított maga mögé, mint Ferencz Győző (Szakadás) vagy Garaczi László (Arc és hátraarc).

A mű, mint építmény alapját egy rejtélyes bűntény adja, amely egy fiktív alföldi városban, Árpádharagoson esett meg, amely nyugodt szível rokonítható a szerző valóságos szülővárosával, Békéscsabával. 1924 Szentestéjén az evangélikus nagytemplomban az Úr és a Gyülekezet színe előtt egy bizonyos Grynaeus Tamás diák hat lövéssel agyonlövi Omaszta Mátyás árpádharagosi módos parasztgazdát. A gyilkos tett okozta riadalom közepette azonban tettes és áldozat nyomtalanul eltűnik, se hírűk, se hamvuk.

Arra a titokra, hogy ki ölte meg Omasztát az éjféli misén, négy elbeszélő, Makovicza Bálint deák, az egykori ÁVO tiszt, Ladik István, egy meg nem nevezett történész és a frissen végzett bölcsész, Kanetti Norbert próbálja megkeresni a választ. A regény egymásra és egymásba épülő fejezetei négy különböző időpillanatban (1924, 1928, 1954-56 és 1989) igyekeznek felfejteni a rejtélyes bűntény indokait és következményeit. Ahány idősík, ahány elbeszélő, annyi történet. A történetmesélők mindegyike a maga módján, különböző időben és eltérő módszerrel kutakodik, és mindig valami másra lelnek, mint amire számítanak, végzetüket azonban az árpádharagosi templom sajátos hangulatú építménye fogja össze, így vagy úgy, de mindannyiuk erőszakos esemény (merénylet vagy baleset) áldozata lesz.

Az egymást követő nyomozások a korábbi nyomozások felderítésévé válnak. A kérdések egyre szaporodnak, a lehetséges válaszok pedig egyre inkább megcáfolásra kerülnek. Újabb és újabb elméletek látnak napvilágot. A mű végére a bűntény valódi indítékaira nem kapunk magyarázatot, mert nem a megoldás felé haladunk, sokkal inkább a nyomozó olvasó kizökkentése, elbizonytalanítása a cél, amely a múlt és az igazság felderíthetetlenségét kántálja. A regény befejezése az irracionalitásba hajlik, amely azt illusztrálja, hogy a történet idővel, a számtalan elmesélés következtében végül legendásodik, eljutunk oda, ahol már minden lehetséges, ahol a történet már túlnőtt önmagán, helyi mitológiává vált.

A kötetben a nyomozás árnyékában vagy éppen az előterében felépül Árpádharagos történelme. A város történetének időbeli metszetei a bűnügyi szál hozadékaként jelennek meg. A törökök által feldúlt települést az evangélikus szlovákok betelepítésével népesítették be újra, szemtanúja lehetünk a nagytemplom építésének, valamint a helyi 56-os forradalmi eseményekkel is megismerkedhetünk, végül egészen napjainkig követhetjük Árpádharagos főterének arculatváltozását. Persze bizonyos értelemben maga a bűnügy az ürügy, a forma, amelyen keresztül a gazdag haragosi világ kerül bemutatásra.

A Szentek hárfájában látványosan keveredik valóság és fikció, művészet- és irodalomtörténeti tudás, valamint egyéb kulturális ismeretanyag. Az egyes fejezetek eltérő narrációja a nyelvhasználat különbözőségében is megmutatkozik, amelyen belül elfér a cirkalmas, nyakatekert elbeszélés, a sűrű káromkodással átszőtt kortárs kocsmanyelv vagy a szubjektivitást száműző objektív megfigyelői aspektus. Szilasi regényét tót, angol, német és latin betoldásokkal ékesíti, együtt él benne a vulgáris és a tudományos nyelv, amely így sokszínű, eklektikus, komplex közeget eredményez. Sajnos ez a sokszínűség néhol túlburjánzik, és nem sikerül megtartania az egyensúlyt a kor- és várostörténeti aspektus és a krimiszál között. Véleményem szerint, jobb lett volna, ha a szerző helyenként visszafogta volna magában az irodalomtörténészt.

Nem könnyű olvasmány a Szentek hárfája, helyenként közelít a kortárs magyar irodalom népszerű, általam azonban nem kedvelt „posztmodern” vonulatához, amelyet Kukorelly, Garaczi és társai szövegközpontúsága határoz meg, de szerencsére a Darvasi-féle narráció is helyet kap a regényben. Bevallom, e jegyek felismerése során élveztem leginkább a regényt. Persze, nem tudom, melyik a járhatóbb út, szerencsésebb-e, ha a szerző választ a járható utak között, vagy jobban teszi, ha egybefőz minden tudást, amivel rendelkezik. A választás talán követhetőbb út. Én igen lassan lendültem bele a könyv olvasásába, az első fejezet barokkos körmondatai közben egyszerűen elkalandozott a figyelmem, később azonban berántott a könyv világa. Nagyon észnél kell lenni, miközben a Szentek hárfáját olvassuk, a felületes olvasó halálra van ítélve. Ez egyben erénye és hátrány is a műnek, hiszen könnyen eltántoríthatja az olvasót a könyv eklektikus szövege, ellenben pedig igényes befogadói pozíció felvállalásra sarkall, amely az olvasóra bízza a mű értelmezési sokszínűségéből adódó egyénre szabott befogadó viszonyulást, ahogyan a könyv maga is fogalmaz: „Ami téged személyesen érdekel benne, azt kell előásnod, azt kell megcsinálnod, mást úgyse tudsz”.

2010. novemberi blogbejegyzés

>!
Magvető, Budapest, 2010
318 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427684
minczer>!
Szilasi László: Szentek hárfája

Az utolsó fejezet miatt 3+fél csillag. Amúgy még kedvenc is lehetett volna…

nero P>!
Szilasi László: Szentek hárfája

Jó könyv, de az utóbbi évek magyar irodalmi termésében nincs benne a Top10ben Rotary ide vagy oda. Viszont annál sokkal jobb, hogy az ember ne küzdje magát végig rajta. Mert küzdelmes ám.

mandika>!
Szilasi László: Szentek hárfája

Főként azért olvastam el ezt a könyvet, mert még az egyetemen jártam Szilasi tanárúrhoz egy szemináriumra így hát nem volt kérdés hogy elolvasom e a könyvét. Igazából hasonló élmény volt mint egy irodalmi szeminárium lennék, a könyv egyes részeinél bólogattam
hogy igen igen persze!.. aztán meg …most akkor mi vaaan?
Az egyetlen hibája a könyvnek szerintem (ha hiba egyáltalán) ,hogy mintha a tanárúr az olvasóról is feltételezné azt a nem csekély tudást, ami az ő fejében van. Ez néha egy kicsit frusztráló, ugyanakkor sokat lehet tanulni a regényből. Remélem lesz még hasonlóan színvonalas szépirodalmi „kalandozása".


Népszerű idézetek

egy_ember>!

Én a helyi szilvapálinkát ittam, pohár sörökkel. Idegenben illik kivenni a részünket a lokális halál-okokból.

45. oldal

egy_ember>!

Viszonylag sok ember, viszonylag hosszú időn keresztül, viszonylag sokat erőlködött azon, hogy mi most úgy élhessünk, ahogyan élünk; ez néha feldob, néha viszont felettébb nyomaszt.

262. oldal

2 hozzászólás
egy_ember>!

Az ember egy ideig a két keze között tartja az életét, mint egy törékeny kristályserleget, akárha a szerelmese arcába nézne, nagyon közelről. Vizsgálgatja folyton, van-e rajta makula. Aztán egy idő után már annak is örül, ha még nem tört össze, ha nem tört még össze apró, tompa fényű, mocskos kis darabokra.

281. oldal

balagesh I>!

A munka először az élet melletti szórakozás. Aztán az élet lassan alárendelődik a munkának. Végül a munka lesz az élet.

2010, 18-19.o.

egy_ember>!

…néha, mint egy kígyóbőr jakó, mégiscsak viszonylag pontosan képesek kifejezni összetéveszthetetlenül egyéni életérzésemet és a személyes szabadságba vetett rendíthetetlen hitemet.

262.

7 hozzászólás
egy_ember>!

…szemükben ott lobogott annak az örök ígéretnek az eszelős, tiszta fénye, amelynek egy hosszú teljesen eseménytelen életen át próbálnak majd ők is, hiába, megfelelni.

22. oldal

balagesh I>!

a szem, maga a szemgolyó nem az a különösen kifinomult biooptika, antropo-Zeiss, angyali lencserendszer, amin keresztül be lehet látni valahová, mégpedig magába a lélekbe, hova máshová, hanem hogy éppen ellenkezőleg. Lezár. Eltömít. Azért van oda téve, hogy ne láthassál még véletlenül se be. Két vak kis műanyag biliárdgolyó, valamelyik germinai bunkó zsigulis kulcstartójáról. Beleütötték a koponyájába, büntikéből, az anyja zsírosra használt húsklopfolójával. Nesze, bazmeg, nézzé' ezzee'.

2010, 226.o.

1 hozzászólás
balagesh I>!

A szállongó porszemeken, mint megannyi miniatűr Münchausen, a Semmi kicsiny lovagjai utaztak. Imádtam ezt. Öreg bútorok, öreg papirosok között szemérmetlenül fiatalnak lenni. Van még időd.

2010, 248.o.

audreystrassberg>!

A régi május elsejék centruma, virsli, sör, ringlispíl, és a vattacukor, mintha a sírban fekvő nagyanyám feltupírozott, színesre festett, ritkás ősz haját kellene befalnom.

220. oldal

Kapcsolódó szócikkek: körhinta
egy_ember>!

Senki sem titokzatos. Én legalábbis talán még soha nem vettem magamnak a bátorságot, hogy keresztülnézzek, esetleg rést próbáljak ütni azon a hazugságon, amelynek a segítségével valaki értelmessé, vagy akár csak elviselhetővé próbálja tenni az életét. Előbb-utóbb mindig felmerül bennem a gyanú, hogy éppen az a hazugság, látomás, keret az illető életének igazi tartalma, mondandója, állítása. Már miért is próbálnám meg elvenni tőle. Mit nyernék vele.

260. oldal

3 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Csabai László: Szindbád, a forradalmár
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda
Cserhalmi Dániel: Csengőfrász
Cserhalmi Dániel: A Szabadság hadművelet
Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton
Ittzés Laura: Nyolc perc
Hidas Bence: És mindent betemet a hó
Jussi Adler-Olsen: A 64-es betegnapló
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Cserháti Éva: A Sellő titka