Luther ​kutyái 109 csillagozás

Oligodendroglioma WHO Grade II
Szilasi László: Luther kutyái

"Szilasi ​László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi példának aktuálisan kézenfekvő volt Karinthy skandináv utazása. Egy nagy, halálos betegség fölötti drámai győzelemről szól tehát ez a regény. Témája a test, amely váratlanul és elementárisan hagyhat cserben bennünket, hogy aztán mégis kivételes ragaszkodást produkáljon. Témája az elveszett tudat, az érzékelhetetlen idő, a gyógyulás lehetetlensége és mégis-csodája. Témája egy család szorongattató széthullása, illetve egy új család fölépülése. Témája a családi múlt, a személyes történelem, szülők és nagyszülők sorsa, a huszadik század traumái, háborúk, békeidők, szegénység és túlélési praktikák; mindezekről kitárulkozva a confessio műfaját is fölhasználva beszélnek a rövidre vágott, visszafogott, feszülten pulzáló sorok. Ízlelgessük a baljósan gyönyörű címet: Luther kutyái.
Íme,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436778
>!
Magvető, Budapest, 2018
288 oldal · ISBN: 9789631437379

Enciklopédia 34

Szereplők népszerűség szerint

Márai Sándor · D. D. Sosztakovics · juhász


Kedvencelte 6

Most olvassa 9

Várólistára tette 67

Kívánságlistára tette 44


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Az önéletrajzi jellegű irodalmon belül egészen sajátos kategóriát képeznek a betegségregények – mert egy olyan specifikus esemény ábrázolására vállalkoznak, amiben a test elárulja gazdáját, kiszolgáltatja nem csak a magyar egészségügynek ami önmagában sem móka meg kacagás, mindezt mondom mindenféle aktuálpolitikai felhang nélkül… no hiszen…, hanem saját fizikai folyamatainak, a felborult anyagcserének, a fájdalomnak, az elködlő tudatnak. Kézzel foghatóvá válik a Végzet, meg a Sors (hogy dobálózzak itt a nagybetűkkel), tárgyiasítja az alanyt, szembesíti saját kicsinységével és tehetetlenségével – mindezt úgy, hogy paradox módon valami egészen személyes tapasztalattal is megajándékozza a szenvedőt. Amit a szenvedő – ha történetesen író – megpróbál áttranszplantálni az olvasóba. És Szilasi író. És Szilasinak az agya kezd gajra menni. Márpedig az író, legalábbis a prózaíró az agyával dolgozik (bár akadnak egyéb megközelítések is – de én azokon csak kacagok), úgyhogy ímhol az újabb paradoxon: a legfőbb munkaeszköz működési rendellenessége ugyanis közvetlenül fenyegeti az író identitását. Megeszi az emlékeket, a tudást, a tapasztalatot, vagy jóvátehetetlenül összekuszálja őket – ez a könyv ilyen értelemben nem más, mint kétségbeesett spoiler kísérlet arra, hogy az elmében, mint egy szétdúlt spájzban, ismét rendet tegyünk. Almabefőtt az almabefőtt mellé, melléjük a cseresznyebefőtt, a konzerveket meg az alsó polcra.

Természetesen itt is beleütközünk a referencialitás problémájába. Meg lehet-e közelíteni ezt a szöveget úgy, hogy mit se tudunk Szilasiról, arról, ami vele történt? Egyfelől határozottan igen: mert elég jó író ahhoz, hogy magában a szövegben teremtse meg a kontextust, amire az olvasónak múlhatatlanul szüksége van. Másfelől meg azért nem árt, ha hozunk valamit a szövegen kívülről is az olvasásba – mert ez (ahogy a szófordulat-generátorom mondja) ráüti a hitelesség pecsétjét a szövegre. Szóval ez a könyv jó is, hiteles is, fontos is. Egyben van. Külön öröm, hogy gyógyulással zárul. Bár mindig így lenne.

5 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Betegségtörténet. Nyavalygás. Na jó, nem, annál sokkal több, egy betegség kapcsán szembenézés egy élettel. Akkor meg közhelyes, ilyenből már volt egy csomó, például Karinthy Utazás a koponyám körül és Esterházy Hasnyálmirigynapló után minek egy újabb? – gondolom az elején.

Az egyik mottó: „Kis dolgok átélése, irónia. Nagy dolgok átélése, tragédia…” (Kertész Imre: A néző)

Ehhez képest ilyennel indít:
„Negyvennyolc óra kiesett az életemből. Ez a megrázkódtatás áll a középpontban. Ez a centrum, ha létezik ilyesmi, ez irányít, ha számomra teljesen üres is. Eltűnt két napom. Az enyém. Ahová sohasem térhetek vissza.
Akkor ez most irónia? Mert ez egy regény középpontjának elég piti.

Aztán még: az elején néha nem tudni, hogy ki beszél. És aki beszél, az férfi-e vagy nő? (Csak a kezdőbetűk jelzik a neveket.) (Szerkesztette Darvasi László.)

Sok bajom van ezzel a könyvvel, de aztán lassan bevonódom. Szilasi jó író, profin fogalmaz, ráadásul remek meglátásai vannak, például a gyógyításról, lásd: spoiler, vagy a nyelvről: spoiler Nekem ugyan néha túl lírai spoiler, de hát ez teljesen szubjektív, alkati kérdés.

Vannak olyan mondatai, amelyek könnyen megragadnak, idézhetőek és még eredetiek is: El nem mesélhető történetekkel vagyok tele. Ezekről az el nem mesélhető történetekről néha azt gondolom, éppen ez vagyok én. Aztán vannak olyanok is, amelyek szintén jók, de nem túl eredetiek, például ez: Hirtelen észrevettem, hogy az udvariasság jókora része leginkább a halandó fizikum elrejtését szolgálja, ne ásíts, koponya: ne látszódjék a test, ne látszódjék a csontváz, ne látszódjék a halál.
És aztán van olyan szentencia is, ami közhely: De akár van Isten, akár nincs, érdemes úgy élni, mintha lenne.

A történet, a cselekmény vezetése, ami egy hagyományos regényben fontos, az itt maszatos olyan posztmodern. Látszik az ív, de azon belül az esszészerű betétek, az emlékek áradása és az olvasmányélmények felidézése lelassítja az olvasást – én ezt kifejezetten élveztem, jó volt benne lenni. Szerintem ez sokak számára jól olvasható könyv lehet, annak ellenére, hogy kortárs irodalom.

Viszont. Van benne néhány olyan rész, amely a test működéséről, illetve nem működéséről szól, néhol kendőzetlen nyíltsággal, néhol horrorisztikusan, ami szolidabb lelkületű olvasók számára taszító lehet.

Elolvastam, aztán kedvem támadt újra elolvasni, és el is olvastam még egyszer, annak ellenére, hogy tudtam, mi lesz a vége. Ez egy ilyen könyv.

1 hozzászólás
n P>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

A betegségről szóló történeteket nem egyszerű értékelni, gondoljunk csak arra, hogy valaki megállít valahol és elmondja, hogy ez és ez van vele, egy halálos betegséget kell(ene) legyőznie az életösztönével, a lelkével, a tudatával, a múltjával, a jelenével, úgy, hogy a jövő még kérdés. Azon kívül, hogy hát igen, ez szörnyű, megértem a problémádat, miben tudok segíteni, van-e aki meghallgat, hozzám bármikor jöhetsz stb. ezeken kívül nem sok bölcs reakció van. Itt is, kinyitjuk a könyvet, mert mégiscsak érdekel, hogy mi van az íróval és az is, hogy mi lesz. Azok alapján próbáltam olvasni a könyvet, hogy hogyan tud engem megállítani miközben mesél magáról, egyáltalán meg tud-e állítani, nincs-e késztetésem arra, hogy minél előbb szabaduljak ebből a helyzetből, meg tudom-e, hogy mik a tények, mi a konkrét baj, hol tart a betegség és ő hol tart ennek folyamatában. És persze az is érdekelt, van-e remény, ha van, mik a tervei, mit hoz majd a további élete, ha nincs, akkor le tudja-e és hogyan zárni az életét. Mindezeket úgy kellett végigkövetnem, hogy kívül tudjak maradni. Ne betegítsen meg engem is, ne járjon a fejemben, hogy magamra (nem, én ezt nem), vagy másra ne kezdjek még gondolatban sem utalni, mert ilyenkor az az ember a lényeg, akinek a baját hallgatom és hiába mondanám neki, hogy igen, ismerek olyat aki ebből meggyógyult, de olyat is, aki nem. Én Szilasi László történetét így olvastam, így igyekeztem a meghallgatására és megértésére. Azt kell mondjam, hogy hallgatnám őt tovább.

Csabi P>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Egy újabb betegségtörténet (l. Nádas, Esterházy, Darvasi). Nehéz az ilyenhez hozzászólni, annyira személyes, de tekintsünk el ettől, ha az író megírta, akkor onnantól ez már irodalom, nem csak az ő betegsége, a miénk is. Apropó, közbevetés, miért a titkolózás, miért nem lehet tudni, csak most, hogy az író súlyos beteg volt (Darvasinál ugyanez)? Miért nem aggódhat az olvasó is egy kicsit az írójáért? Talán a szégyen, hogy le vagyunk győzetve? Lehet, ősi ösztön, ne mutasd magad gyengének.
A bevezetőben azt írja Szilasi, hogy a traumakor kiesett két nap, ezt kutatja, ezt próbálja kitölteni. Persze ez csak apropó, ürügy a kutakodásra, az emlékezet vizsgálatára, hisz kit érdekel az a két nap pont, én speciel millió két napot tudnék kiemelni az életemből, amiről nem tudnék mit mondani (nem is volna érdemes). A könyv elején egy kis oknyomozást kapunk, mások beszámolóiból építi fel az eseményt, amire maga már nem emlékezhetett. Ebbe lassan beleszövődik a család (exfeleség, gyerekek, élettárs), majd a barátok, előkerül a múlt, egy gyerekkori betegség, néhol meg egész elvont lesz a szöveg, nem is tudom követni, hogy jön ez ide, miért. Pl. az Iskola a határon. Néhol végletekig precíz orvosi leírások, gyógyszerek ismertetése, ezeket felesleges manírnak tartom.
A szöveget gyakran dőlt betűs betoldások színesítik, szorosabban vagy lazábban kapcsolódnak az éppen tárgyalt dologhoz, úgy gondolom, ezek régebbi írások, bár ehhez nem kapok támpontot.
A könyv első felében megtudom, hogy nem volt ez olyan vészes, egy pillanatig sem volt életveszélyben. A végén aztán kiderül, hogy de igenis veszélyben volt/van az élet. Össze vagyok kissé zavarodva, mit is gondoljak.
Ilyen, kissé zavaros ez a könyv, pont, mint egy ember gondolatvilága, aki átélt egy traumát, néha nem tudja, mi van, eszébe jut ez-az, villódznak a gondolatok, mint egy rossz fénycső.
Amire a leginkább számítottam – a személyes reflexiókra a betegség kapcsán –, abból kaptam a legkevesebbet. EP könyvében megmarad írónak a halál torkában is (elcsépelt, de mégis milyen szép, hiszen ott vagyunk a torokban és még nem dőlt el, hogy lecsúszunk, vagy megakadunk), megfigyeli magát nekünk. Szilasi könyve más. Csak néhol engedi meg a luxust magának, hogy teljesen kitárulkozzon, ezek a könyv legerősebb részei, máshol inkább konstruál. Nem baj, a következő könyvében majd azt fogom szeretni.

10 hozzászólás
eme P>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Dokumentumregény, betegségtörténet és sokkal több annál. Egy egzisztenciális megrázkódtatás áll a centrumában – negyvennyolc óra emlékezetkiesés, negyvennyolc, az életből kiesett óra. Egy váratlan és rémületes folytonossági hiány, amellyel a lassan kerékvágásába visszazökkenő agynak valamit tennie kell. Ki kell tölteni a hiányt, össze kell pászítani a puzzle darabkáit, megkeresni az okokat az okozathoz. Mert lennie kell egy rendszernek, egy összefüggő képnek, egy (?) történetnek. Még akkor is, ha a hiányokat néhol a fantázia lakja be.
Szilasi, miközben megírja ijesztő betegségének és az ebből való felépülésének történetét, ebből kiindulva, ehhez állandóan visszatérve, meg-megtorpanva, néhol dadogva önmagával, sorsával néz szembe, úgy, hogy közben az emberről, mindannyiunkról is szól.
Ama bizonyos negyvennyolc óra fehér foltja csak külső szemlélők, tanúk és tanúvallomások (meg értelmezések) segítségével rekonstruálható, ezért az elbeszélő, gyakran egyes szám harmadik személyben, kívülről tekintve önmagára, olyan távolságot képes teremteni, amelyből tárgyilagosabb, átfogóbb képet adhat létről, sorsról. A személyesség és objektivitás, a partikuláris és univerzális kettőssége végigkíséri az írást, nemcsak az első és harmadik személyű passzusok váltakozása, hanem a különböző megszólalásmódok és a regényt felépítő elbeszélésmozaikok műfaji változatossága révén is – néhol tény- és dokumentumszerű szikárság jellemzi a művet, máshol önéletrajzi és vallomásszerű részek épülnek bele, vagy novellák és esszébetétek. No meg ott van a számos irodalmi utalás, vendégszöveg, vagy épp a metaforikus cím és a vissza-visszatérő kutyamotívum*, többdimenzióssá tágítva a szöveget, lehetővé téve az olvasó számára is a nyomozást.
@balagesh nagyon találóan emelte ki a regény kivizsgálás-nyomozás jellegét. Az emlékezést ideig-óráig megtagadó, sérülten működő agy a lét és a megismerés határait tudatosítja az elbeszélőben, aki így nemcsak betegsége(i), ennek/(ezek) okai és lappangó előjelei után kutat, hanem egyféle kafkai perbe bonyolódva vizsgálja a transzcendencia eléréséért folytatott harc lehetetlenségét, az érte és ellene folytatott küzdelem mindig elhibázott voltát. Meg a csodát, amely még a gyerekkorban bekövetkezett, és amelynek árnyéka-fénye az egész életet meghatározta, és amely talán e második megpróbáltatásban és annak kimenetelében is szerepet játszott. A csoda haladék, idő arra, hogy az ember megpróbája megkonstruálni önmagát, kitölthesse a folytonossági hiányokat, végigvigye a nyomozást, vagy legalábbis megkísérelje azt.
El nem mesélhető történetekkel vagyok tele. Ezekről az el nem mesélhető történetekről néha azt gondolom, éppen ez vagyok én. Mégis mit tehet az ember, akinek nincs más eszköze, mint az elbeszélés, a szó és annak használata? Próbálkozik. Van, ahová be tud engedni, van, ahová nem. De keres, kutat, értelmez, értékel. Dadog, hadar, ír. Emlékezik. Családra, gyerekkorra, barátságra, szerelemre, kapcsolatokra, élményekre. Elmélkedik. Testről és lélekről, hitről és Istenről, sorsról és magányról, szorongásokról és félelmekről. Nyelvről és valóságról, alkotásról és hatásokról meg határokról. Bizonytalanságról és kiszolgáltatottságról. A szétbombázott Drezdáról. Arról, hogy mindent vissza kell építeni lassan, fokozatosan, emlékekre, a képzeletre és tanúkra hagyatkozva. Ahogy lehet. Szilasi bölcsen, gyakran humorosan-ironikusan betegségekről és gyógyulásokról ír. Iskolákról a határon.
És ha néhol töredezettnek is látszik, helyenként törmelékkel túlzsúfoltnak, végül mégis összeáll egy kép. Aztán hogy ezzel mit kezdünk, tetszik-e nekünk, vagy talán kevésbé, azt mindenki maga döntse el.

* A regény többször is utal Luther kutyájára, a felé nyújtott húsdarabra hosszan és kitartóan várakozó Tölpelre. A kutya sóvárgását Luther az ember ájtatosságával, istenfélésével** veti össze, az előbbi javára billentve a mérleget, hisz ki tudna úgy imádkozni, ahogy a kutya figyeli a húst… Éhség a létre. Éhség az öröklétre. Tökfej. Emberi-állati tölpelség, kiszolgáltatottság, folyamatos, csillapíthatatlan, reménytelen (?) sóvárgás.
Aztán olvasói asszociációként ott van K. is, aki a végén, mint egy kutya…
(No meg ez a festmény, amelyik olvasás közben minduntalan eszembe jutott: https://en.wikipedia.org/wiki/The_Dog_(Goya)#/media/Fil…)

** pietá – l. pietizmusról szóló előadáson jelentkező, az embert testté, ordító aranysakállá – canis aureusszá redukáló betegség

2 hozzászólás
balagesh IP>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Ez egy nem-meghalós nagybetegséges könyv. (Nem mindegy ám – az olvasónak se!) De ez csak tematikai megállapítás. Műfajilag inkább nyomozati a jelleg. És ebben a nyomozatiságban jelentősége van a meg nem halásnak. A nyomozó ugyanis az egészséges ember, aki a kivételre, a betegségre tekint tudatlanul (értetlenül: mivanmá, hogylehet, hogyisvolt, na?). Itt a betegségben teljesen idegenül, mintegy a vad terepen mozgó egészséges egy nyomozati anyagot állít össze, tényfeltárást folytat, jegyzőkönyvet vezet. Ezért ütközhet bele abba tk. @green8 is, hogy a szövegben nem látja az embert.* Igen, a szövegben nem emberről van szó, hanem egy deviáns eseményről, amit a hatóság megközelít.
Hajlottam is rá, visszaidézem Szilasi fejére a becitált Goethe-ítéletet: „hiányzik belőle a szeretet” (118. oldal) – de itt ez legfeljebb csak féligazság lenne. Nem csak a szeretet hiányzik ugyanis innen, hanem sok egyéb érzelem is: gyűlölet, elkeseredés, félelem. Bizony, nincs itt különösebb félelmeskedés. Az egészségessel történik a kivétel, aminek volt eleje, és lesz vége is – ez egy axióma, az axiómák meg nyugtató hatással vannak az idegekre, a nyugalom pedig ment a nagyobb érzelmi kilengésektől. Nyugalomban lehet vizsgálódni, bölcselkedni.
Ezért ez a könyv kívül esik a „szeretem-e” típusú kérdéskörön. Helyette ezt állíthatom: nagyon érdekes, elgondolkodtató, megfontolandó.
A beszúrt novellák mintegy csatolásra kerültek a peranyaghoz. Ezeket lehetne bizonyító erővel nem rendelkező, szorosan semmiképpen, de érintőlegesen mégiscsak a betegség-eseményhez kapcsolható dokumentumoknak tekinteni. Ezekben nyilván több a személyesség. Határozottan feldobják a szöveget.
Aztán a jegyzőkönyviség a 4/5 környékén meg is billen: ott a vizsgálatot lefolytató író hirtelen eggyé válik a vizsgált személlyel, és az érzelmeiről kezd beszámolni. Ez pontosan azért következhet be, mert hirtelen az egészségesség nem tűnik visszaállíthatónak. Ezek a részek jobban olvashatók.
Azért addig sincs ám olyan nagy szárazság. Vagyis ha van is, az az olvasói betegség- és haláltapasztalat mozgósítása, a szövegbe való betöltése miatt nem érződik.

*https://moly.hu/ertekelesek/3084833

pepege P>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

„Negyvennyolc óra kiesett az életemből. Ez a megrázkódtatás áll a középpontban. Ez a centrum, ha létezik ilyesmi, ez irányít, ha számomra teljesen üres is. Eltűnt két napom. Az enyém. Ahová sohasem térhetek vissza.”

Azt még érteni vélem, hogy egy szépíró milyen céllal írja meg betegségének, felépülésének történetét, de hogy vajon mi az oka, hogy mi olvasók ezt tudatosan keressük, várjuk, ízlelgetjük – azért ez elgondolkodtató. Pedig így van. Félénken, gombóccal a torkunkban nyitjuk ki a könyvet és kezdünk bele, hiszen nem tudjuk, mire számítsunk, mennyire visel majd meg minket. És bár a rettegett betegség ezúttal nem egy rokonunkat, nem valakit a szeretteink közül támadott meg, „csak” egy íróról van szó, de nekünk, olvasóknak ez mintha majdnem ugyanazt jelentené.

Szilasi László 2015. február 10-én lett rosszul, miközben épp órát tartott az egyetemen, szó szerint ordított a fájdalomtól. Az egyetemi hallgatók döbbenten nézték, megfordult a fejükben, hogy talán tréfa, de a roham túljutott a poén időintervallumán. Mire a mentők kiérkeztek, a hozzátartozók előkerültek és a beteget bevitték a kórházba, még további néhány – epilepsziának tűnő – súlyos roham zajlott le. Az orvosok rövidesen agydaganatot állapítottak meg, és hogy a műtéttel nem lehet sokáig várni.

Kicsit gondban vagyok a besorolással: regénynek semmiképpen sem mondható, ugyanakkor naplóregénynek sem igazán. Naplóként ugyanis egyes szám első személyben kellene, hogy íródjon, és jelen esetben ez nem igaz a teljes kötetre. A naplót folyamatosan, kisebb-nagyobb kihagyásokkal szokás írni a saját élményeink, érzéseink feljegyzéseként, ám itt már a rövid, bevezető fejezetből kiderül, hogy a szerző a rohamaira és az azt követő 48 órára egyáltalán nem emlékszik. Mások (ex-feleség, élettárs, barátok) elmondására hagyatkozva írta meg ezeket a részeket, szokatlan módon egy mindent tudó narrátort alkalmazva, mintha így akarna elhatárolódni ettől az egész szörnyű eseménysorozattól, vagy talán ezzel is azt kívánja hangsúlyozni, hogy ezek nem az ő emlékei („a szóban forgó egyén”, „illető”, „férfi” – ezekkel a kifejezésekkel azonosítja önmagát). Emiatt engem ez az első néhány fejezet nem is sokkolt annyira, mert valahogy könnyebben el tudtam határolódni az eseményektől.

A kötet ott veszi fel a napló stílusjegyeit, amikor a szerző már saját élményeire támaszkodhat. Attól a ponttól kezdve tehát már ő mesél nekünk: a betegség előjeleiről, vizsgálatokról, lelkiállapotáról, esélyekről. Én itt kezdtem el igazán átérezni az olvasottakat. Ezek közé a naplóbejegyzések közé időközönként beékelődtek a családdal, szülőkkel, házassággal kapcsolatos visszaemlékezések is: az olvasó számára jól elkülönítve, dőlt betűkkel szedve még címet is kapnak ezek a kis időbeli utazások. Néha olyan érzésem volt, mintha ezek a részek nem is pont a szerzővel történtek volna meg (még mindig nem vagyok biztos benne, hogy mindegyik a saját visszaemlékezése), hanem ezek csak egyszerű novellák, amelyek csak azért kerültek be a kötetbe, mert témába vágnak. Fikciók vagy sem, nekem mindenesetre kifejezetten jólestek ezek a kis kitérők, legalább oldották kicsit azt a frusztrációt, amit a betegségről szóló részek okoztak.

Őszinte, személyes és érzékeny írás, melyet nem tudtam higgadtan befogadni. Sajnos a családom, közeli rokonságom több tagja nem volt ilyen szerencsés, mint a szerző, és nem tudott felépülni a daganatos betegségéből. Éppen ezért engem bizonyára az átlagosnál jobban megérintenek az efféle írások. Ettől függetlenül mégis bátran tudom ajánlani bárkinek, aki kedveli Szilasi László írásait, mert egyrészt nem fog ebben a kötetben sem csalódni, másrészt a szerző még közelebb kerülhet a szívéhez. Az enyémhez legalábbis mindenképp.

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-11-14+…

Emmi_Lotta I>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Megrázó könyv. A legkitárulkozóbb, amit valaha olvastam. Úgy, hogy az ember ismeri a helyszíneket, sőt – a monogramos jelölés ellenére – a szereplők nagy részét is, még érdekesebb. A szerzőnek pályakezdő koromban tanára, később kollégája voltam. Nagyon izgultam érte a betegsége idején. A fél pont levonása a két-három ismétlődő rész miatt történt.

>!
Magvető, Budapest, 2018
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436778
olvasóbarát P>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

„ 2015 elején váratlan helyzetbe kerültem, aktuálisan nem működött az agyam.”

48 elveszett óra keresése a kötet, egy betegség, egy túlélés története. Az elveszett idő felidézése szemtanúk és rokonok, barátok, hozzátartozók bevonásával történik. Emlékképek, emlékmorzsák a gyermekkorból, a fiatal férfi életéből, válás, gyermeknevelés, egyetemi mindennapok és közben egy súlyos betegség, műtét, gyógykezelés, majd felépülés, új kapcsolat és egy születendő gyermek.
Formailag is elkülönülően jelennek meg a betegségtörténetben ezek a visszaemlékezések. Olvasmányélményeiről is beszámol, hogy mikor mi foglalkoztatta, hogyan olvasott például Márait. Szegeden végigkísérhettük az állomásokat, aggódtunk, reménykedtünk és együtt örültünk a szerző gyógyulásának és a kötetnek a Könyvhéten, ahol Darvasi Lászlóval, a szerkesztővel beszélgettek új köteteikről.
Nem lehet könnyű egy ilyen kötetet megírni, felidézni a fájdalmat, a félelmet, a reménykedést. Az olvasónak sem könnyű a befogadás, de ebben az esetben jól olvasható kötetet vehetünk kézbe.

2 hozzászólás
dacecc P>!
Szilasi László: Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Szilasi nem az első a sorban a kortársak közül, akik megírták halálközeli élményüket, és mint a többieknél, úgy itt is egy kicsit félve ültem neki a könyvnek, hiszen az elmúlás fenyegető közelsége mindig kemény téma. Érdekes, hogy ahhoz, hogy a szöveg működjön, kell valami plusz, csak az események leírása nem működik, túl tömör lenne, talán túl közeli is. A Luther kutyáiban nekem pont emiatt a novellaszerű betétek tetszettek a legjobban, adtak esélyt a levegővételre. Szilasi jól kezeli az arányokat, nem nyom agyon a könyv, olvasható és közeli marad, ami nagy teljesítmény.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

El nem mesélhető történetekkel vagyok tele. Ezekről az el nem mesélhető történetekről néha azt gondolom, éppen ez vagyok én.

92. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

8 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A megfigyelés még egy szűk hétig tartott. Megfigyeltek, én meg visszafigyeltem. Arra jutottam, hogy a klinikai orvostudományban nem úgy áll a dolog, mint a Doktor House-ban. Elsősorban nem arról van szó, hogy az orvosok megvizsgálják a beteget, majd értelmezik a tapasztalataikat. Hogy felállítják a diagnózist, és aztán az állapothoz hozzárendelik a megfelelő kezelést. A diagnózisok legtöbbje általában ugyanis iránydiagnózis: olyan hozzávetőleges kórisme, amely a kivizsgálások további menetét meghatározó, módosítható munkahipotézis. Az értelmezések elnagyoltak, egy tág interpretációs mezőt kerítenek körül, s az orvosok erre a területre az előre meghatározott szakmai protokollok szerint válaszolnak. Nagyjából erről a betegségről van szó. Nagyjából ilyen a kezelése. Az orvosok feladata annyi, hogy e rendezett listák elemeit helyesen rendeljék egymáshoz. Betegség- és állapotcsoport. Ellátási szint. Konkrét feladatok a kezelési folyamatban: korábbi tapasztalatokkal alátámasztott preventív, diagnosztikai, terápiás, ápolási, gondozási és rehabilitációs metódusok. Doktor House- ra, az orvos egyéni interpretatív zsenialitására ritkán van szükség. Maga a hagyomány gyógyít, a tradíció az őt behatóan ismerő orvosok által őrzi és építi magát tovább. A gyógyintézetek katolikus és militarista szemléletű szerveződések. A kórház mélyen konzervatív intézmény. S mint ilyen, mélyen drámai. A kórházi vitákban nem emberek harcolnak egymással. Hanem a protokoll.

153-154. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

4 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A rosszullét előtt, 2015 januárjában azokat kezdtem el olvasni, akiket folyton szidunk, de sohasem olvasunk. Tormay Cécile, Wass Albert, Szabó Dezső. Nehogy már győzzenek az előítéletek, nem igaz? Hát, Arany Jánossal jobban jártam volna, Arany Jánossal majdnem mindenki majdnem mindig jobban jár, de volt azért némi meglepetés. Bujdosó könyv. Iszonyatos, atavisztikus, mélyen középkori zsidógyűlölet („Egy asszony gyerekkocsiban szappant tolt. Az utcaszegleten fügét árult egy kaftános, görbe lábú kis rém, és dülledt szemével felpislogott a tolongó emberekre. Egy vörös szakállú megállt mellette. Sebesen beszéltek és közben úgy mozgatták a szájukat, mintha forró ételt forgatnának benne.”
[…]
A műtét után némileg megváltozott az ízlésem. Egy tökfej jött vissza, az az igazság. Nem éreztem többé szükségesnek, hogy közvetlen olvasási tapasztalatokkal ellenőrizzem az engem irányító negatív kanonikus előítéleteket. Tormay, Szabó, Wass: kit érdekelnek. Még az is meglehet, hogy akad bennük néhány jól idézhető, remek szöveg. De maguk a művek bizonyosan rosszak.
A Keresztapa első részének végén Marlon Brando megpróbálja elmagyarázni Al Pacinónak, miért nem legálisak még mindig a család üzletei. A magyarázat egyetlen mondat: nem volt rá idő. Ne haragudj, fiam: igyekeztem, de nem volt rá elég az idő. Nem akarom én is így végezni. Tormay, Szabó, Wass: kit érdekelnek. Nem méltók az életem véges idejére. A klasszikusokat akarom. Az igazi nagyokat. A napnyugati kánon legtetejét. Homérosztól F. Scott Fitzgeraldig.

113-115. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

3 hozzászólás
Csabi P>!

A fővárosi barátaim pedig figyelmeztetés nélkül beültek egy drága autóba, és megjelentek a lakásomon. Hosszan beszélgettünk, aztán amikor megértették, hogy nem őrültem meg teljesen, némileg csalódva távoztak.

234. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

2 hozzászólás
Kuszma P>!

Azt mondják, hogy vers az, ami nem a szavak összekötő fő- vagy mellékvonalain, hanem a szavak belsejében utazik.

225. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Kapcsolódó szócikkek: vers
1 hozzászólás
n P>!

Nem nőtt fel a feladathoz. Később úgy emlékezett, akkor értette meg: nincsen felnövés, minden hirtelen jött nehézséget azzal az apparátussal fogadsz és kezelsz, amivel éppen rendelkezel. Nem alakulnak ki új rutinok, nem válsz hőssé egyetlen pillanat alatt, csak ha már eleve az vagy.

62. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Kuszma P>!

Stolichnaya Russian Vodka és Xanax, 1 mg tabletta, aprazolam. Klasszikus összeállítás. Kelet-Európa rögös útja a Nyugat felé.

107. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Kapcsolódó szócikkek: gyógyszer
5 hozzászólás
robinson P>!

Nagyanyám szerint nem volt szabad pofont adni: a gyermek arca az Istené. Anyám is hisz ebben.

76. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

vargarockzsolt>!

A műtő. A műtő láthatatlan. Látható, de te nem láthatod soha. Vagy kívül vagy rajta, vagy belül, de érzéketlenül. Fészkelődtem, nem láttam be. Mi van odabent. Nem láthatod soha. Erre gondoltam akkor.

Pontosan lehet tudni, mi van odabent. Sokizzós, hideg fényű lámpa az arcod fölött, meg három, maszkos fej. Olyan szépek olyankor a szemek. A fejednél az altatóorvos, balján az asszisztense. A jobb oldaladon a sebész, ők úgy mondják: operatőr műtőorvos, mellette a másodasszisztens műtőorvos: medikus vagy rezidens. Az operatőrrel szemben a másodsebész, az első asszisztens műtőorvos, mellette a műtősnő, ő adogatja kézre a műszereket. A végén a segéd feltakarít.

De ez nem érdekes. Így van, pontosan így, csak ez teljesen mellékes. Hanem, hogy vajon a Názáreti Jézus vezeti-e odabent a szikét tartó kezet, vagy már eleve odagyűltek a boldog keselyűk a fehér fémszekrények tetejére: ez foglalkoztatott.

122. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Martin Pistorius: Néma üvöltés
Rados Virág: A visszakapott élet
Mittelholcz Dóra: Tündérmese kis szépséghibával
Sándor Anikó: Tévúton
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi!
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!
Nagy Erika: másVilág
William R. Forstchen: Egy másodperccel később