A ​harmadik híd 95 csillagozás

(Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)
Szilasi László: A harmadik híd

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdetét a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság.

És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Magvető, Budapest, 2016
350 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431667
>!
Magvető, Budapest, 2014
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431667
>!
Magvető, Budapest, 2014
ISBN: 9789631431865

Enciklopédia 8

Helyszínek népszerűség szerint

Szeged


Kedvencelte 14

Most olvassa 7

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 44


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

A harmadik híd nem csak azért jó könyv, mert fontos témához nyúl hozzá – ami azt illeti, ha valaki olvasott már hajléktalanokról, az itt olvasottak nem fognak neki különösebb meglepetést okozni*. Szerintem sokkal inkább azért jó könyv, mert Szilasi egy kimunkált, jelentésteli nyelvvel, és tudatos írói eszközökkel képes befogadhatóvá, elérhetővé tenni ezt a világot. Persze ezek kompromisszumok: azt hiszem, Barnás Ferenc könyvei például sokkal mélyebben, és valahol igazabban ragadják meg az idegenség, a társadalomból való kihullás lényegét, de én nagyon értékelem Szilasi azon igyekezetét, hogy megkönnyítse számunkra a bejutást a saját szövegébe.

Voltaképpen arról van itt szó, hogy Szilasi két napot montíroz egymásra e regényben: egy sokadik éves osztálytalálkozó estéjét, valamint egy hajléktalan csoport egy tetszőleges napját, amint épp vezetőjük, Robot (alias Foghorn Péter, egykori osztálytárs) irányításával napi rutinjukat végzik. Ebből a két időszakból indáznak aztán ki a visszaemlékezések és előretekintések, megteremtve a posztmodern irodalom már-már megszokott, ez esetben speciel izgalmas időterét. Ez a technika lehetőséget teremt az írónak arra, hogy párhuzamot vonjon a normalitás (vagy legalábbis a társadalmilag elfogadott abnormitás…), és a tökéletes, vegytiszta társadalmon kívüliség között. Ezt a kontrasztot méginkább aláhúzza egy bravúros trükkel: ahogy az osztálytalálkozó résztvevőit retrospektív képekben látjuk középiskolásként tenni-venni, úgy látjuk a hajléktalan szálban egymás mellett a csoport Foghorn alatti és Foghorn utáni életét – és abszurd módon mindkét összevetés valahogy a nosztalgia illatát árasztja. A regénytestből kinövő mellékszálak valóban helyenként idegenül hatnak (különösen a Barták-féle krimikezdeménynél vakartam a fejemet), ám (szerintem Szilasi szándékainak megfelelve) segítik az olvasót abban, hogy a néhol kifejezetten bűzhödt naturalizmusból sikerrel kászálódjanak vissza a való világba – de legalábbis a regény egy kezelhetőbb síkjára. (Talán az olvasó feloldozását szolgálja az is, hogy az egész hajléktalan-történetet az osztálytalálkozón halljuk Nosztávszky, az egyik ex-utcalakó szájából. Vagyis van okunk fellélegezni: így vagy úgy, de legalább ő biztos megmenekült.)

Szilasi egy jól megkonstruált, okos, többrétegű könyvet hozott létre. Számomra ezzel a könyvvel vált fontos íróvá: csakúgy, mint Csabai László, Babiczky vagy Havasréti, arra törekszik, hogy olyan elemekkel gazdagítsa a szépirodalmat, amik eddig hazánkban a lektűr (vagy adott esetben a társadalomtudomány) eszköztárába voltak sorolva. Mindezt teszik úgy, hogy közben a szépirodalom szépirodalom marad. Én nagyon élvezem a kísérleteiket.

(Azt azért meg kell jegyeznem, hogy Darvasi fülszövege elnyom egy olyan spoilert, amiért megérdemelne egy fülcibálást. Nem is értem, hogy képzelte. Úgyhogy aki teheti, próbálja meg azt nem elolvasni. Vagy legalábbis figyelmetlenül olvasni, és elfelejteni.)

* Ami egyébként rendben is van. A hajléktalanokról sok mindent lehet állítani, de azt, hogy életük változatos vagy sokszínű volna, semmiképpen.

11 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

I. Objektíven.
Ez a könyv a hajléktalanokról szól.
Vass Virág: Vulévu című regénye jutott róla az eszembe – no, nem a téma, hanem a könyv megjelenését követő egyes olvasói reakciók kapcsán. Arról a könyvről ezt írtam:
„A látványos külső, az ékszerdobozra hasonlító külalak, a franciás könnyedség, és a mindent elsöprő promóció becsapja a vásárlókat, ezért érthető a könyvet kísérő düh és felháborodás, amely a különböző internetes fórumokon olvasható. Ettől a kiadó – alaposabb szerkesztői munkával, és megfelelő tájékoztató reklámszöveggel – megkímélhette volna szerzőjét és vásárlóit is.” http://moly.hu/ertekelesek/731718
Most pedig egy idézet egy, A harmadik hídról szóló olvasói véleményből:
„Úgy kezdtem hozzá, azt se tudtam, Szilasi László már a világon van, szóval, nem voltak elvárásaim. Elolvastam a fülszöveget. És ezt, a könyv elolvasása után, a legocsmányabb reklámoknál is hazugabbnak tartom. Mert arról abban egy vak hang nincs, hogy a könyv fele a hajléktalanlétről szól.” http://moly.hu/hozzaszolasok/4784372
Úgy gondolom, a felháborodás most is jogos. A pályatárs, Darvasi László által írt fülszöveg megtévesztő, becsapja az olvasót, amikor elhallgatja a regény fő témáját. Az olvasóval csupán annyiban vitatkoznék, hogy nem csupán a könyv fele, hanem a könyv teljes egésze a hajléktalanlét bemutatása miatt íródott meg, ahol nincs szó róluk, ott is csak az előtörténet és a háttér, a kontraszt és a kontextus felmutatása a cél.
Hajléktalanokról szépirodalmi művet még nem olvastam, viszont ismerem Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei című, könnyen és gyorsan elolvasható, személyes hangú, szociografikus-kultúrantropológiai megközelítésű munkáját, azt jó szívvel tudom ajánlani minden érdeklődőnek.
Azoknak pedig, akiket a hajléktalanság szociológiai-szociográfiai elemzése érdekel, ott van a klasszikus: Iványi Gábor: Hajléktalanok és a legújabb, a radikálisan baloldali megközelítésű, de tudományos módszerességgel készült, és így korrekt módon vitatható, értelmezhető Udvarhelyi Éva Tessza: Az igazság az utcán hever.

Ez a könyv a hajléktalanokról szól. A téma roppant megosztó, és azok között, akik eltérő nézetet képviselnek, szinte lehetetlen az érdemi kommunikáció. Ebből a szempontból nagyon tanulságos az egyik értékelés http://moly.hu/ertekelesek/1468223 alatt lefolytatott beszélgetés, ahol
többek között ez is olvasható:
A hajléktalan is ember. Nem annak született, mármint nem hajléktalannak. Megvan a maga tragédiája, hogy került ebbe a helyzetbe. Én sem keresem a társaságukat, de azért több empátiával viszonyulok hozzá. Ha lehúznak egy százasra, akkor nem kötök velük szerződést, hogy piára nem költhetik.
Hajléktalannak szerintem se születnek, azzá válnak, akik nem tudnak mások maradni. Nem az a bajom, hogy nincs lakásuk, vagy, hogy isznak (én is), hanem az, ami mindebből következik: az undorítóságuk, az ápolatlanságuk, a bűzük. Írtam, hogy számomra mindez szoros versenyben van a halállal/öngyilkossággal. Tőlük is elvárnék némi empátiát, azt, hogy ne mutatkozzanak előttem, és végképp ne kerüljenek a közelembe.
Ez a két – radikálisan eltérő – beállítottság talán nem csak kulturálisan, hanem genetikusan is meghatározott – lásd: http://moly.hu/karcok/549407 , ahol többek között ez is olvasható:
Közismert, hogy a liberálisok az élet sok területén nagyobb fokú toleranciával rendelkeznek, mint a konzervatívok, gondoljunk például a homoszexualitáshoz, a hajléktalansághoz és a más vallásokhoz való viszonyulásra. Azaz a konzervatív beállítottságúak többnyire zsigerből utálják és megvetik a hajléktalanokat – ebből következően ez a könyv – valószínűleg – a konzervatív felfogású olvasók számára roppant módon taszító lesz. Annál is inkább, mivel még a vegetatív lét undort keltő, naturalista leírásában is szinte tobzódik. A „finom lelkű” és „polgári ízlésű” olvasók jobban járnak, ha Szilasi Lászlónak ezt a könyvét nagy ívben elkerülik.

Ez a könyv a hajléktalanokról szól, de nem tudományos dolgozat, hanem regény, szépirodalom. Tudott-e ez a megközelítés valamit hozzátenni a korábbi – könyvekből és az életből szerzett -ismereteimhez? Azt hiszem igen. Az emberi test és a környezet, a ruha, a nyilvános tér és a város kapcsolatát Szilasi nagyon érzékletesen és mélyrehatóan ábrázolja. Van a könyvnek egy 50-60 oldalnyi része, a Délután című fejezet, amely a hajléktalancsapat vonulását írja le a városon keresztül – az egészen kiváló volt. És – szerintem – irodalmilag is nagyszerűen megoldott. Lehet, hogy a könyvből később nem ez fog megmaradni bennem, de ha hajléktalanokat látok ezentúl, biztosan figyelni fogom a ruhájukat és a környezetüket.

I. Szubjektíven.
Mint szépirodalom, szerintem gyenge könyv.
Elhibázott a narráció, egy fél-, majd teljesen részeg egykori hajléktalan órákon keresztül meséli az életét, egyforma magasságban: mesterkélt, „irodalmiaskodó”, életszerűtlen stílusban.
A cselekmény vadromantikus, szerintem hiteltelen, moldovai lektűr fordulatokkal.
A szereplők vagy csupán üres sablonok vagy lélektanilag teljesen abszurdak, logikátlanok. Ugyanakkor vannak egészen jól megírt részek, betétek, leírások és látomások, amelyek azt mutatják, hogy a szerző novellákban, tárcákban és esszékben magas minőséget tud nyújtani.
Szegedieknek és békéscsabaiaknak pedig megbocsátható az elfogultság, ők szeressék! :)
Összességében az volt az érzésem, hogy ez egy olyan regény, mint Péterfy Gergely: Kitömött barbár, amelyet egy rangos szavazáson a 2014-es év legjobb magyar szépirodalmi művének választottak – szerintem nem az irodalmi minősége, hanem a témája, az író és a kiadó kapcsolatrendszere, valamint a könyvet ért politikai jellegű támadás miatt.

Sokaknak tetszik a könyv, ez ízlés dolga, írható róla érvekkel alátámasztott elismerő értékelés (lásd például: http://moly.hu/ertekelesek/1669329), ez azt mutatja, hogy nincs olyan egységes értékrend és objektív szempontrendszer, amely alapján egy könyv minőségét pro vagy kontra el lehetne dönteni. Mindenesetre bekerült a Merítés-díjra javasolt legjobb 10 könyv közé.
A Merítés-díjról itt lehet részletesebben olvasni: http://moly.hu/merites-rovatok/i-merites-dij
A Merítés-díjra itt lehet szavazni: http://moly.hu/szavazasok/merites-dij-2015-kozonsegszavazas
Én ott Kőrösi Zoltán: Szívlekvár című regényére szavaztam, az értékelésemben megírtam, hogy miért tartom azt jó könyvnek: http://moly.hu/ertekelesek/1670210

A pontozásomról még annyit, hogy ha 10 pontot lehetne adni, akkor most Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok és Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány lenne nálam ilyen, Szilasi könyvére 7 pontot adnék a témája miatt, mert elfogult és fanatikus balliberális vagyok – ezt átfordítva itt a molyon 4 csillag.

11 hozzászólás
>!
Bélabá P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

Szilasi László nagyszerű regényben, körkép, kórkép-jellegű munkában foglalta össze a hajléktalanok szegedi világának egy kis morzsáját. Olvastam hasonló regényt Benyák Zoltántól, a Csavargók dalát, s az nagyon arcon ütött. Sokkal „büdösebb”, gyomorforgatóbb volt Szilasi regényénél. – vagy csak én edződtem hozzá a témához?
Szilasi regénye nyolc szegedi hajléktalan közös életéről szól. Közös, mert bandákban járnak és természetesen még vezérük is van, ahogy ez minden közösség alapeleme.
Sokkal emberibb történetnek tűnt, noha tragédiák is árnyékolják az összképet. A város utcáit járva már ismerősként köszöntek vissza a fontosabb helyszínek számomra. Úgy persze még élvezhetőbb, ha az olvasó teljesen képben van a helyi viszonyokkal, helyekkel.
Miért tetszett a fenti fontos okon túlmenően? Mert a téma súlyossága ellenére nagyon olvasmányos kötet, és nem tudja letenni az olvasó a könyvet. Kíváncsiságot érez, hogyan folytatódik a közös sorsuk, pedig nem változatos a napirendjük. Éreztem benne némi finomítást azzal, hogy bekerült a regénybe a dúsgazdag polgármester vagy éppen a mesélő hajdani jóléte elég hangulatossá varázsolta a könyv elejét. Az utolsó fejezetben meg egy nyomozó szemszögéből látjuk a történéseket. Öt csillagot (4,8 pont) adok erre a regényre, tetszett az olvasmányos volta, és nem volt túl kegyetlen sem számomra hiába történt, ami történt. Az is tény a fiatal lány, Anna sorsa az olvasóban sajnálatot vált ki, mint ahogy maga módján szimpatikus volt nekem Robot is. Nem mondom, hogy egy átlagolvasóban nem vált ki ellenérzést, nem egy lányregény, épp ezért csak azoknak merem ajánlani, akiket érdekel az utcák embereinek világa vagy Szeged ezen perspektívája.

11 hozzászólás
>!
Juci P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

Nekem ezzel hitelességi problémáim voltak. Egyszerűen nem tudtam elhinni a kanadai jómódból pár hét alatt az utcára kerülő, de továbbra is eltartott kisujjal beszélő bölcsész narrátort. Voltak benne baromi jó mondatok, szakaszok, amiket meg-megállva ízlelgettem, és valóban érzékletesen írja le a hajléktalanlétet, de amikor átmegy metafizikai fejtegetésbe (márpedig rendszerint átmegy, minden létező dologgal kapcsolatban), az nekem fals volt.
Érdekes, hogy pont annál a spoiler befejezésnél kezdett el hirtelen intenzíven érdekelni, ami máskülönben nem feltétlenül illett a regényhez. Vagy lehet, hogy csak egyszerűen egy tök más könyvre vágytam épp.

2 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

Szilasi Lászlónak ez a harmadik általam olvasott műve, (Szentek hárfája , Németh Gábor – Szilasi László: Kész regény ), amely meggyőzött arról, hogy az irodalomtörténész szépírónak is jó. Nem könnyű témát választott, a hajléktalanság, a fedél nélküliség feltérképezésére vállalkozott. Egy osztálytalálkozóval indul a történet, amelyből kibomlik a régi osztálytársak életének alakulása, a kisebb- nagyobb sikertelenségek, (nem csinál kedvet az osztálytalálkozókhoz, habár nélküle is kicsit szkeptikus vagyok) majd egyikük életének eseményeit követve jutunk el a társadalom padlóra került képviselőihez. A történet nagyrészt Szegeden játszódik, szinte idegenforgalmi szempontú bemutatót adva a városról alulnézetben, a létért való küzdelem útvonalára felfűzve a város nevezetességeit, tereit, épületeit, szobrait, intézményeit, hídjait, a Tiszát, ami nekem, szegedinek persze még ebben a szövegkörnyezetben is nagy élmény. Jó stílusban megírt történet, a közösségre, civilek közé vágyó hajléktalanok mindennapjainak nyomon követése, a különböző segélyszervezetek étkeztetési és ruházkodáshoz nyújtott segítsége is megismerkedő a regényből. Az esetek túlnyomó többségében ebből a létből nincs visszaút a társadalomba, de az egyik szereplő, aki a csoport vezetőjeként működik lehetőséget biztosít a többieknek az életben maradásra (valameddig), és ő is kap egy lehetőséget.

>!
sophie P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

    Hát meg lett énekelve, amiről eddig azt hittem, hogy semmi megénekelni való sincs rajta, úgyhogy ki volna rá kíváncsi. Tudni illik nagyjából ugyanakkor voltunk gyerekek, nagyjából ugyanott, és nagyjából ugyanúgy. Emlékeztetett, hogy próbáljak emlékezni. Külön köszönet annak a kis kávéháznak a felemlegetéséért, amelyikre senki sem emlékszik, még én sem. Ha jól kihajolnék az ablakon éppen odalátnék a helyére, de hogy nem Vénusznak hívták, az egészen biztos.
    A könyv különben a hidakról szól. A „harmadik” hídról leginkább. Az átkelésről. Az átjárásról. Sok helyen azt olvasom, hogy a könyv erőssége a hajléktalan lét sallangmentes, mégis nagy erejű ábrázolása. Ez így van.
    És arról is szól, van-e valódi kijárás valahonnan, s valóban olyan könnyű-e belecsúszni. Van néhány alak, akik most megint ott kódorognak a színház körül. Szinte rájuk ismertem, illetve nagyon másmilyennek látszanak, mint eddig.
    A történetben néhány pasas a főszereplő, akik ugyanonnan indultak, széjjel szórta őket a sors. Látszólag. Elhiszem, hogy egy osztálytalálkozón valakinek eszébe jut, hogy milyen különös kapcsolatok maradtak vissza, olyanok is, amelyek elsőre nem látszanak. Még az is lehet, hogy az illetőnek eszébe jut könyvvé dagasztani azt a gondolatot, persze kellő fantáziával kiszínezve. Szerettem olvasni, még akkor is, ha én ennél sokkal, de sokkal kevesebb hasonlatot igényeltem volna.

10 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

Nagyon akartam, hogy ez a könyv jobb legyen, de nem lett jobb.
@kfg értékelésével tulajdonképpen majdnem mindenben egyetértek, és hosszas tipródás után végül két dolog miatt adtam három és fél csillagot a regénynek: egyrészt mert valóban fontos a téma, amiről beszél, másrészt mert nekem a tökéletlensége éppen azt mutatja, hogy a hajléktalan emberről valamiért még nem tud jó regény születni. Még túl szokatlan, még érthetetlen, még befogadhatatlan, még megírhatatlan a téma ilyen formában.
Nem sorolnám a regény felépítésének, nyelvezetének hiányosságait, mert önmagában egyik sem szörnyen bántó, csak pont annyi, hogy nem lesz igazán jó regény tőle ez a szöveg. Itt egyetlen, számomra mindig rendkívül bosszantó, dolgot szeretnék csak kiemelni: a szigorú olvasószerkesztő hiányát. Sokkal jobb szöveg tudott volna ez lenni, mint amilyen lett, ha ez a dolog mellé van rakva. Tudom, nehéz a helyzet a kiadóknál is, kevés az ember, még kevesebb a pénz.
Sajnos nem tudom, mi a megoldás, talán kellenének önkéntes lektorok (ááá, dehogy), vagy inkább minden írónak egy őszinte és szövegértő barát, aki ceruzával a kezében olvas, és aki tudja azt mondani: figyelj, ezt nem értem, ez itt ismétlés, ez itt nem logikus, ez az utolsó ötven oldal ez tulajdonképpen micsoda???
Sok szempontból kár amúgy, hogy ez a regény ilyen lett, amilyen. Őszintén kívánom a szerzőnek, hogy írjon sok, ennél jobb regényt.

17 hozzászólás
>!
mbazsa
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

Sajnálom, de nekem ez most nem jött be. Alapvetően nem is a formával, sokkal inkább a tartalommal voltak problémáim. Mint hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkásként érdekelt a könyv, és kíváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni ebből a témából. Egy idő múlva rá kellett, hogy jöjjek, sokkal inkább a fikció dominál ebben a regényben, mint a realitás. Persze a szerzőnek jogában áll, és ha a mű struktúrája, a regény világa megköveteli, akkor természetesen nem köteles a valódit mondania, írnia, elég az igazat. Bár amennyire sikerült utána olvasnom, Szilasi komoly terepmunkát végzett a regény megírása előtt, (hajléktalanokkal, szocmunkásokkal, szerzetesekkel beszélgetett stb.), és ez azért részben meg is látszott a szövegen. De talán nem is ez volt az alapvető problémám, hanem az, hogy sok helyen kicsit hatásvadásznak éreztem a regényt. Nyilván nehéz a hajléktalanokról írni, hiszen eleve a léthelyzetük már önmagában véve tragédia, és nem túl sok minden történik a mindennapi életükben, amit viszont az írói fantáziának kell tovább gondolnia, kitalálnia, és papírra vetnie. Mindezek pedig az írás szempontjából olyan veszélyt jelentenek, amelyek könnyen negatív giccshez vezethetnek. Valahogy még beindult a könyv, de aztán nyögvenyelőssé vált a számomra. Pedig az író még a bűnügyi regények szüzséit is megmozgatta, és mint krimirajongó, szeretem az ilyen típusú könyveket, de rajtam most ez sem segített, mert ezt is erőltetnek, és túlírtnak éreztem. De lehet, hogy a befogadóban van a hiba. Nagyon sajnálom.

Igyekeztem elvonatkoztatni a saját szociálismunkás tapasztalatomtól, de sajnos nem mindig sikerült szétválasztanom az életet és az irodalmat. Csak egy két példa. Fondü papa elnevezése. A magyarok étkezési szokásait ismerve, szerintem kis hazánkban nem annyira elterjedt ennek a francia eredetű éteknek a meghonosodása. Különösen egy olyan társadalmi rétegben, akik elsősorban pörkölten meg töltött káposztán szocializálódtak. De ez legyen a legkevesebb.

Általában a hajléktalanok sokkal kiesebb területet járnak be, mint amelyet a regény szereplői megtesznek. Ez sokszor csak pár száz méter, amelynek egyik végpontja a szálló és a másik pedig az italbolt. Kevés olyan kliens van, akik egész nap járják a várost, és tudják, hol mikor, melyik helyen kell lenniük, hogy egy szelet zsírós kenyérhez és egy pohár meleg teához, vagy tiszta ruhához, vagy egy vastag pokróchoz jussanak. Alapvetően minden intézmény biztosítja ezeket a szolgáltatásokat, így nem kell vándorolniuk. Persze azt is megértem, hogy a vándorlásnak, mint ősi motívumnak, létjogosultsága van a regényben.

Sajnos a hajléktalanok esetében ritka eset, ha valakinek sikerül reintegrálódnia a társadalomba. Főleg ha még pluszba olyan traumákon megy keresztül, amelyen a regény szereplői. Persze egy-egy ügyfélnél más-más a szociális cél, ez egyénfüggő, személyre szabott. Valakinél már az is siker, ha bejön szállóra, másnál az, ha elmegy dolgozni, megint másnál, ha megpróbálkozik az addiktológiával stb. Foghorn Péter, Nosztávszky Ferenc és Angyal esete inkább kivételnek számít, mint általánosnak. Mars, Engels, Fondü és Droll esete már sokkal inkább megfelel a valóságnak.

A regényben szereplő kis kompánia hierarchikus mini társadalmi modellje, amelynek az élén Robot áll, is inkább egy idealisztikus kis közösségnek felel meg, mint ahogyan az a valóságban előfordul. Bár kialakulhatnak barátságok és párkapcsolatok, de ezek sokszor rövidéletűek, inkább ilyen „véd és dacszövetség” szerű kapcsolatok. Alapvetően a hajéktanoknak egyedül kell megküzdeniük a mindennapokban, magányos farkasokként. Nem általonos az olyan fajta közösségi szerevezettség, mint amelyet a regény bemutat. Sokkal inkább egymás mellé vannak rendelve, mint egymás alá és fölé. Persze azért kivételek minidig vannak, és szerencsére léteznek hosszútávú, „örök” barátságok és szerelmek is.

Tudom ezek apróságok, de sok ilyen van a regényben. Meg ezek persze csak az én meglátásaim, tapasztalataim, mások biztos mást mondanának. Röviden összefoglalva: a regény szereplői inkább hasonlítanak romantikus hősökre, csavargókra, mint hajléktalanokra. Az ő speciális élethelyzetük eltér a nagyátlagtól, inkább kivételesnek számítanak.

De térjünk vissza az élettől az irodalomhoz. Csak, hogy pozitívumot is mondjak, írjak. Mint ahogyan az elején említettem a forma, a struktúra nem volt rossz. Jó ötlet volt a narrációs technika, hogy két szereplővel mesélteti el a sztorit. Bár szerintem a két narrátor hangja azért eléggé hasonlított egymásra. Mindesetre az információk adagolása működött, és a végére minden szál elvarratott, és a helyükre kerültek a mozaikdarabkák. Így utólag az egész inkább tűnt egy romantikus kalandregénynek, mint egy szociografikus hajléktalan sztorinak. Erre amúgy maga az író is ironikusan reflektál a regényében: „Fondü úgy mesélte, felpattant a tizedes mögé a nyeregbe, együtt vágtattak vissza a városba, mint egy közepes költségvetésű, szociografikus kalandfilmben, de egy regény mégiscsak kivetne bennünket magából, ezt gondoltam akkoriban.” (253.o.) Vagy mégsem? Szociografikus kalandregény, vagy valami ilyesmi lehetne Szilasi művének műfaja, ha skatulyázni szeretnénk. Az író tudományos szakterülete, ha jól tudom, akkor a klasszikus magyar irodalom, ezért talán nem véletlen, hogy a regény megidézi a XIX. századi magyar romantikus regényhagyományt, és bizonyos szempontból újragondolja, újraértelmezi azt egy hajléktalan sztorinak álcázott, krimi elemekkel megtűzdelt, szociografikus regényt imitáló művel.

Összefoglalva: Szilasi jó író, és tud írni, csak nekem most ez a regénye valamiért nem jött be annyira. Mindenesetre díjazom, hogy egyre több kortárs regény foglalkozik szociális kérdésekkel (pl. Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem, vagy Kun Árpád Boldog Észak című könyve). És persze ettől még kíváncsi vagyok Szilasi többi regényére is. De lehet, hogy csak egy újraolvasás kéne, kellene (évekkel később), és akkor talán már másképp látnám ezt a regényt.

>!
tonks
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

Nyilván nem tudtam ezt a könyvet objektíven nézni, hiszen a tavalyi évben szinte végig szegedi hajléktalanokkal dolgoztam (Málta, majd hajléktalanszálló), a szakdolgozatomat is belőlük, nekik írtam, és továbbra is nagyon érdekel ez a terület.
A leírások, helyszínek teljesen hitelesek voltak, a legtöbb titkos búvóhelyet is ismerem (például a Tisza parti út alatti pillérek), egyedül a régi téglagyárat hiányoltam, mint fontos helyszínt. A történet is pont annyira sivár, kilátástalan, mint a valóság, egy-két megnevezett alakot mintha ismertem is volna. Az író nem szállt alá a legmélyebb mélységekbe, de talán nem is lehet; ha 20 évet dolgoznék a hajléktalanokkal, akkor se merném állítani, hogy mindent tudok róluk, hogy teljesen jártas vagyok a témában.
Ami nem tetszett, az az osztálytalálkozó idősíkja, az a sok visszaemlékezés, kavarás, történés egyáltalán nem kötött le, lehet azért, mert túl fiatal vagyok még a nosztalgikus érzések megértéséhez.

u.i.: bár megérnénk azt az utópiát, hogy a jövő emberének ez a könyv csak egy fikció legyen.

1 hozzászólás
>!
Goofry P
Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

Tisztelt olvasók,
essék most arról szó, hogy az alkotó ezzel a könyvével meglehetősen messzire dobott tőlem – aztán meg valahogy mégis eltalált; a három vetületből összeállt történetének nyelvi korpuszai pedig kész regénytestet konstruáltak számomra; ebben a szólamokkal felém sújtott szerkezetben egyáltalán nem kapott teret az emberi boldogság, nem is hasznosult benne egy erre a mintára megkreált motívum, csak egyfajta sémát követő mozdulatsorra lecsupaszított boldogulás, pontosabban az emberi maga megtartás szaglenyomatát adó dimenziók keltette sorshelyzet munkált; tetszett ez a szinte új keletűen pikareszk regénnyé formálódott, több nézőpontból elmesélt, lassan és krimi szererűen kibomló cselekményszerkezet; bár a bemutatott bűnügyben volt néhány inkriminált bukfenc, és furcsa fordulat de ettől csak érdekes mellékízt éreztem; az övön alul bevitt kriminálisan valósághű dózisokra viszont már erős hatású zsigeri émelygést tapasztaltam; voltaképpen a hajléktalanok között úgy „egzisztálhattam”, hogy a szagokra gyenge érzékszervem nem szenvedett inzultust… és a szegedi belvárost pedig úgy járhattam körbe, hogy testben ott sem voltam… –

Szilasi megjárta nekem, megtette helyettem.

S, hogy mi a boldogság?
Ha még nem tudnák, akkor jobb ha tőle tudják meg!:

„Bennem a civil olvasó a legboldogabb. Az a figura tud nyilván a legboldogabb lenni, aki a mondatot alkotja, de az író, a kritikus, a tudós, ezek mind boldogtalanabbak, mint az olvasó. Az a legboldogabb, aki saját kedvére, a saját sebességével, a saját maga által kiválasztott szövegeket, saját pozíciójában – testi elhelyezkedésében, környezetében olvassa.”
Szilasi L. (Interjú)


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Tudod mit, Zsilinszky? Olyan vagy te, mint a havaji gitár. Nem olyan szép. Hanem olyan plöm-plöm.

25. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

19 hozzászólás
>!
Kuszma P

Ne sírjál már állandóan, te Mari. Még a végén moha nő a szemeden.

25. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

>!
Goofry P

…nem azok tartoznak össze, akik egyetértenek, hanem azok, akik tudnak beszélni egymással…

225. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

>!
Biedermann_Izabella P

A lopás azért számított főbenjáró bűnnek, mert aki lop, az nem tőled lop, hanem belőled.

172. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

>!
Biedermann_Izabella P

Soha nem gondoltam, hogy ennyi ember van. A tőlük, a mennyiségüktől való félelmemben szép lassan olyan szorosra húztam magam körül az életemet, mint egy agyonmosott, kemény szövetű, valaha méregzöld katonai zubbonyt. És amikor néha be akartam volna engedni valakit oda, amikor nagy ritkán lett volna kedvem hozzá, hogy valaki mégiscsak bejöjjön, újra meg újra rá kellett jönnöm, hogy nem fér már be senki,egyáltalán nincsen már hely a bőr meg a zubbony között.

36. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

>!
Biedermann_Izabella P

Ahogy emlékszem, tanárok, családtagok, papok, rendőrök és orvosok hada a lehető legkülönfélébb eszközökkel hosszú éveken át dolgozott azon, hogy a magunkfajta gyerekek nagyjából beillesztődjenek a társadalomba. A kiilleszkedést néhány hét alatt megoldottam egyedül.

50. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

>!
Kuszma P

Öregek voltak. Az életkoruknál mindenesetre jóval öregebbek. Ha azonban a fiatalság az az életszakasz, amikor egy képzeletbeli közönség számára élsz, akkor mégiscsak fiatalok voltak. Ifjak. Egymásból alkotott, jórészt képzeletbeli társaságuk volt az elsődleges közönségük. A másodlagos meg mindazok, akiket meg akartak fejni, ki akartak használni, saját céljuk eléréséhez akartak segítségül hívni.

66. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

5 hozzászólás
>!
Goofry P

(…) végeredményben senki nem tehet meg senki helyett semmit. Neki? Helyette? Nincsen ilyen.

293. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

8 hozzászólás
>!
nikipszilon

Ahogy megfigyeltem, az emberek általában arra számítanak, hogy a szenvedésektől bölcsebbek lesznek. Én azt tapasztaltam, hogy nincs ilyen összefüggés. Nincs bölcsebbé válás, nincs nemesedés. Csak a fájdalom van, és nem kapsz a fájdalomért cserébe semmit Talán még igazi szenvedés sincs. Néhány embernek nehezebb az élete, mint a többieké. Ez minden.

158. oldal, III. Délelőtt (Magvető, 2014)

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)

>!
Csabi P

Az igazán nagy hülyeségekhez sok idő kell. Évszázadok, tompa generációk. Nekünk megvolt, rászántuk az időt.

313. oldal

Szilasi László: A harmadik híd (Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében)


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Vi Keeland: A beosztott
Delphine de Vigan: No és Én
Benyák Zoltán: Csavargók dala
James Bowen: Bob, az utcamacska
Karin Alvtegen: A kitaszított
David Walliams: Büdöss úr
Douglas Preston – Lincoln Child: Az ereklyetartó
Caroline Solé: Szavazz rám!
Denise George: Johnny Cornflakes