Acélgólem (Káoszszív 1.) 90% 31 csillagozás

Engem nem igazán ragadott meg a regény fülszövege, vagy a borítója, csak azért álltam neki, mert azt hallottam róla, hogy jó.
És, hölgyeim és uraim: tényleg az!
Sodró lendületű, fordulatos és igazán izgalmas olvasmány. Ami a leginkább megfogott, hogy nem a szokásos mentsük meg a világot, vagy szerezzük meg a nőt analógiára épül, hanem egy egyedi, és ettől többnyire kiszámíthatatlan történetfolyama van. Ajánlom.

Ígéretes kezdet. Az I. világháborúba oltott cselekmény folyamatosan vitt előre, egyre érdekesebb és érdekesebb lett a történet, és a szereplők személyisége. Az időben és térben különváló, szüntelenül gyarapodó szférák pedig nagyon felkeltették a kíváncsiságomat. Valamiért meggyőződésem volt, hogy nekem ezt olvasnom kell, örülök, hogy nem csalódtam.

Nem én vagyok a célközönség, de az ifjúságnak ajánlom, mert jó könyv lehet, elindulni a fantasztikumok fel.
Sajnos a karakterekkel nem voltam kibékülve, hiányzott a kidolgozásuk, az élet belőlük. A történet érdekes és jól ki is van találva, csak a rövid terjedelem miatt, alig tudunk meg valamit.
Kicsit túl pörgős is a könyv, nekem hiányoztak belőle a leírások, az elmélkedése, amik megtöltik élettel, háttérrel a történetet.
Ha a fiaim nagyobbak lesznek bátran a kezükbe adom, mert talán a tizenévesek regénye ez.
Meg van a folytatás és valamikor sort is kerítek rá, mert érdekel a cselekmény, van benne potenciál.

Én ezt a könyvet nem akartam. A könyv akart engem.
A Végtelen horizont előrendeléshez kaptam, ajándékba. Akkor kicsit értetlenül fogadtam a dolgot, de hát ajándék könyvnek ne nézd a…fogát?
Így utólag már nagyon örülök neki, hogy megkaptam. A multiverzumos sztorik ugyanis eléggé a szívem csücskei, úgyhogy telitalálat volt. :) Rádaásul ez az I. Világháború alatt játszódik, nem a II. alatt, ami szintén nagy pozitívum, mert utóbbitól már eléggé csömöröm van.
A könyv elég rövid, de ahogy egyre haladunk előre, úgy válik egyre monumentálisabbá a világ és a történet is. A karakterek jól ki vannak találva, különösen a főszereplőnk, Dr. Cole érdemel dicséretet a megtestesült őrületével.
Kivetnivalót megint csak a szerkesztésben találtam, ebben a Főnixnek még van hova fejlődnie…De legalább a borítók és a tipográfia egyre jobbak, úgyhogy értékelem az erőfeszítést. :) Hajrá!

Oké volt ez a könyv, erős négy csillag, nem az épphogy elmegy kategória!
Ha kategorizálnom kellene, akkor viszont bajban lennék. Nem tűnik steampunknak sem, bár kétségtelenül vannak hasonlóságok. Mindenképpen valamilyen fantasztikum, de az első könyvből még nem lehet megállapítani, hogy sci-fi vagy esetleg fantasy (?).
A történet leginkább kalandregény lehet, rövidsége ellenére (vagy pont miatta) pörögnek az események, nincsenek kifejtve a dolgok, csak történnek és Cole megtesz minden tőle telhetőt, tulajdonképpen a túlélés a célja. Ez kicsit hátrány (már a hossza), mivel nincsen szépen felépítve a világ (spoiler) és a karakterek sem, remélem a későbbi részekben ez is megtörténik.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, sok irányba lehet továbbhaladni, folytatódhat is a főszál, de akár a szereplők múltjáról is el tudnék képzelni hosszabb történeteket, mert eddig maximum homályos utalásokat kaptunk róluk.
Szóval működik a történet, de nem való mindenkinek. Mint írtam, ez inkább kalandregény, némi sci-fis háttérrel, vannak benne tudományos részek (kódfejtés és hasonlók), valamint sci-fis elemek leegyszerűsítve, de a zsánert nem ismerőknek ezek is bőven elegendőek lehetnek.

"Világháború, bombázás, veszteségek, elmegyógyintézet: nem éppen megnyugtató és léleksimogató alapok – főleg nem egy ifjúsági regény esetében. A választott módszer azonban bevált, az előidézett hatások működnek: a történet egyszerre komoly és komor, ugyanakkor érdekes, cselekményes, izgalmas és pont annyira misztikus, illetve titokzatos, amennyire az szükséges a figyelem folyamatos fenntartásához – fiatalok és felnőttek számára egyaránt.

Dr. Cole elmegyógyintézetbeli napjainak, gyógyszerektől ködös elméje szüleményeinek bemutatását, illetve az átélt veszteség leírását követően az események hihetetlen mértékben felgyorsulnak – egyik helyen és egyik jelenetben sem időzünk túl sokat, egyik konfliktust és helyzetet azonnal követi a másik, közben pedig puskaropogás, tankok zaja, jajkiáltások töltik meg a levegőt – és persze rengeteg gőz. Az eleinte még csak érdekesnek és mozgalmasnak induló, néhány ország kémhálózatának egymással való versengését és cselezéseit leíró elbeszélés egyszer csak átvált valami sokkal összetettebbe és misztikusabba – én pedig csodálkozó tekintettel figyeltem a váltást, illetve élveztem annak eseményeit. Ekkor értettem meg igazán, hogy a szerző itt valami sokkal különlegesebbet akar megmutatni ebben a történetben, sokkal érdekesebb világ húzódik meg a sorok mögött, mint amit az első néhány fejezetet olvasva bárki is feltételezne a műről – a választott irány pedig nagyon jó."
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/10/szilagyi-zoltan-…

Az Acélgólem – a hivatalos „kategorizálás” szerint legalábbis – ifjúsági, valamint steampunk könyv. Én pedig rögtön vitába is szállnék egy kicsit ezekkel a skatulyákkal. Egy ifjúsági regénytől ugyanis általában elég meglepő, ha tocsog a vérben, itt ellenben olyan keményen bánik az élet a szerencsétlen szereplőkkel, hogy csak lestem… A főszereplő – Dr. Cole, a civil tanár, majd kódfejtő – például családja elpusztítása miatt már a könyv legelejétől őrült, aki szellemekkel diskurál és látomásai vannak. A másik civil – az órásmester – is régóta bentlakásos vendége a „gyogyónak”, nem nevezném az ifjúsági regények folyton visszatérő alap-alakjainak karaktereiket. A katonák pedig… á… már szót sem érdemelnek, a frontszolgálat nagyon veszélyes még holmi acélgólemek nélkül is. (Csúnya dolog volt pont a kedvencemmel nyitni a sort… és ilyen „szemét” módon…) A másik kategória, miszerint a regény steampunk még csak-csak megállja a helyét – bár az én agyamban az 1910-es évek már maximum csak a „steampunk-korszak” legeslegvége lehet, én inkább valahová XIX. század második felére tenném a virágkort –, hiszen ömlik a gőz a káoszszívből és a füst sem oszlik el a belga front környékén, de hamar kiderül, hogy többről lesz itt szó, mint Scott Westerfeld – egyébként szintén jó, de már valóban inkább ifjúsági – Leviatán-trilógiájának koppintásáról vagy továbbgondolásáról.

annyit az első részről mindenképpen el kell még mondanom, hogy végig maximumra van pörgetve, kiszámíthatatlanul, pillanatnyi megállás nélkül veti az olvasót mindenfelé – főleg térben. Időben már nem annyira, hiszen az egész cselekmény nagyjából egy nap alatt lejátszódik, visszaemlékezésből, mélázásból van vagy fél oldal, egyébként „akció” és párbeszéd az egész könyv. Nagyon tetszett az egész, ahogy az átgondolt – sok lehetőséget tartogató – univerzum is, kíváncsi vagyok, hová növi majd ki magát.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2015/05/szilagyi-zol…

Hát, ez borzalmas volt :D Neem, nagyon tetszett :D Tök jók a karakterek, Jabari a kedvencem, és a sztori is nagyon izgalmas. Egy másik világból érkezett gépezet meg egy pszichotikus kódfejtő, akit folyton molesztál a kamaszfia szelleme, mindez a I. világháborús fronton – királyság :D Jöhet a folytatás minél hamarabb :D

A steampunkkal az a legfőbb bajom, hogy pontosan nem is tudom, mi tartozik ide. Leegyszerűsítve azt mondanám, hogy ami a viktoriánus Angliában játszódik, és tele van gőzzel, meg gépezetekkel, arra bátran ráhúzható a megjelölés, de ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a sci-fi az, amiben bolygóközi háborúk vannak, meg techno bla-blák. Persze, tudom én, hogy egyik sem helyt álló, főleg miután a wikipedián kutatva rájöttem, hogy Lemony Snicket A balszerencse áradása sorozatát is steampunknak minősítik, holott számomra az nagyon nem az. De igazából ez talán mindegy is, mert ez leginkább a körítés csupán, a lényeg úgyis maga a cselekmény, illetve a szereplők közti viszonyrendszerek, és a karakterek jellemfejlődése.

Az Acélgólemre elsődlegesen azt mondanám, hogy kifejezetten férfiaknak szóló regény, lévén Dr. Cole halott feleségén kívül egyetlen női szereplővel sem találkozunk. Sőt, tulajdonképpen eléggé kamarajellegű a sztori, mivel mindössze hat szereplővel (+ egy kísértettel) ismerkedünk meg tüzetesebben, mellékszereplőkről nem igazán beszélhetünk, az időnként felbukkanó alakok (pl. katonák), csak segédeszköznek tekinthetők. Ezt persze nem negatívumként hozom fel, mert a regény rövidségéből adódóan ez nem zavaró. Számomra a kötet legérdekesebb figurája, Jabari, akinek sokkal több köze van az Acélgólemhez, mint azt elsőre gondoltuk volna, kíváncsi vagyok, róla mennyit fogunk még megtudni a következőkben. Dr. Cole igazi főhős-típus: együtt érzünk vele, de közben csodáljuk is leleményességéért (még ha időnként túl gyorsan is rakja össze a dolgokat). A többi karakterben is van spiritusz, meg van bennük a lehetőség, hogy a továbbiakban nagy meglepetést okozzanak az olvasónak, remélem, nem kell majd csalódnom.

A történet végig pörög, néhol szerintem túl gyorsan is. Ahogyan a szerző is írta a facebook oldalán, sokan szóvá tették neki, hogy nem fejtette ki részletesebben a kódfejtést, amit Dr. Cole használt, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy ha tüzetesebben megy bele a leírásába, az olvasók a sarokba hajítják a könyvet. Én a magam részéről az előbbiek táborához csatlakozom, főleg mivel, így olyan érzésem volt, mintha maga Szilágyi sem lenne tisztában az általa használt kódrendszerrel (ami persze nem igaz, hiszen az említett bejegyzésben le is vezeti azt). Simán meg lehetett volna oldani egy-két oldal magyarázattal, és mivel olyan személynek mondta el, aki abszolút nem ért a kódfejtéshez (mint ahogyan az olvasók többsége), még a helyzet is adta volna magát, hogy úgymond szájbarágósan írja le.

A kiadó a regényt 15 éven felülieknek ajánlja, ez a besorolás nagyjából helyénvaló is, mert a regény tele van vérrel és hullákkal, meg egyéb iszonytató dolgokkal, amit lehet, nem feltétlenül kellene tinédzsernek olvasni. Habár mit áltatom magam, ennél sokkal rosszabbat is látnak a tévében. Meg alapból az egész egy háború kellős közepén játszódik, aztán idővel bejön a szférák közötti utazás, ami tovább bonyolítja a helyzetet (és ami nekem már kicsit sci-fi vonalon mozgott, nagyon kellett figyelnem, hogy a helyére rakjam magamban a dolgokat) – szóval ezért is mondom, hogy ez kifejezetten férfiaknak szóló olvasmány.

A regény tehát kifejezetten jó, habár az is biztos, hogy nem ez fog meggyőzni arról, hogy miért is jó a steampunk. A folytatásra viszont biztosan maradok, érdekel, mi fog kisülni ebből az egészből.

Számomra a könyv borítója volt az a figyelemfelkeltő elem, amiért megtetszett a regény, és el szerettem volna olvasni. Egy igazán komoly hangvételű, helyenként borús hangulatú regény volt az Acélgólem, ami a világháborús időkben játszódik, és aminek főszereplője egy nehéz sorsú férfi, aki kódfejtéssel foglalkozik. Tetszett a regényben, hogy rövidsége ellenére részletes volt, a szereplőket is sikerült jól átadni, közelebb hozni hozzánk, és az írásmódja is számomra hibátlan volt. Amiért nem volt teljesen nekem való a regény, mert női szereplők nem voltak benne, ahogy szerelmi szál sem, és a világháborús idők sem a kedvenc korszakom, viszont a téma már egy stílusfüggő dolog. Összeségében viszont ezek az elemek miatt a férfi nemnek ajánlom jobban a regényt, a korosztálytól pedig függetlenül bárkinek, ugyanis szerintem éppen annyira élvezhető lesz egy fiatalnak, mint egy felnőttnek.

http://egyszervolt-konyvsarok.blogspot.hu/2015/11/szila…