Galaktika ​81. 4 csillagozás

A füzet első fele Karinthy Frigyes és Szathmári Sándor fantasztikus írásaiból válogat.
Karinthy: Novella a delejes halálról – az eleinte orvosi kriminek tűnő, rövid történetnek van egy roppant érdekes, modern olvasata. Ha az ember különleges képességek birtokába jut, vajon képes lesz-e irányítani azokat? (5/5)
Karinthy: Új Iliász – ez a novella szintén meglepő jövőbe látásról tanúskodik, bár a felépítése szerintem nem kifogástalan. Egy nagyon erős bevezető után tulajdonképpen azzal él, amit ma infodump technikának nevezünk. A szerző itt az önállósodó gépek uralmáról mesél egy poszt-apokaliptikus környezetben. A cím talán Mikszáth időutazós szatírájára, az Új Zrínyiászra rímel, illetve azt jelzi, hogy az emberek utódai számára visszatér a barbár hősök kora. (4/5)
Karinthy: A lélek arca – bevallom, ezzel az áltudományos allegóriával(?) nem tudok mit kezdeni
Karinthy: Legenda az ezerarcú lélekről – az első világháború idején megjelent írás hátborzongatóan telibe találta a második világháború idejét (1943-ban játszódik ugyanis). A groteszk és cinikus elemeket sem nélkülöző történet egy antihősről szól, aki egymaga száll szembe az emberiség őrületével. Ellentétben néhány „wish fulfillment” történettel, amelyben a tudósok leállítják a háborút (lásd pl. Zomora S. János: Az utolsó orkán, IN: Csernai Zoltán (szerk.): A hazugság halála, ez egyáltalán nem idealista írás, inkább tragikomédiának nevezhető. (4,5/5)
Karinthy: A két hajó – szép és kissé szomorú feldolgozása a reneszánsz világ kétféle világképének, Kolumbusz és egy laposföld-hívő alkimista vetélkedésének. Egyáltalán nem komikus, és nagyon jól megragadja a misztikus világkép vonzerejét. (4,5/5)
Karinthy: Emberautomata – egy rövid, nem-fantasztikus karcolat, amely egy nagyon is valóságos tényre mutat rá frappánsan. (5/5)
Szathmári: Az asztrálfluidum – a 60-as évek Magyarországán íródott, de sokáig csak Svédországban tudott megjelenni. Ami egy épeszű világban már maga is fantasztikum kéne legyen :) A sztorit ma urban fantasynek neveznénk, amelyben egy szélhámos egy valódi kísértettel találkozik, és valódi jóstehetséget kap tőle. Eleinte nagyon erős és humoros, a szellemvilágon keresztül tart görbe tükröt a korszak magyar valósága elé. A második felében viszont, amikor a botcsinálta jós megpróbálja kihasználni új képességét, rohamosan hanyatlik a kreativitása. (3,5/5)
Szathmári: Káin és Ábel – ügyes, bár nagy meglepetést nem okozó tanmese, amely a címszereplőket az őskorba helyezi, ugyanakkor viszont a hidegháborús viszonyokat is félreérthetetlenül megjeleníti a sorok között. (4/5)

Roger Dee: Bitorló – egy rövid írás az űrhajósról, aki váratlan felfedezést tesz két bolygó közt félúton. A történet közepi első csavarból szerintem egyértelműen ki lehet találni, hogy mi lesz a végén a második. Ezen kívül orbitális fizikai baromságok is összegyűltek ezen a 2 és fél oldalon. (2,5/5)
Michael G. Coney: A madarak – groteszk írás, amelyben az emberek meghökkentő módon lázadnak fel a társadalmi konvenciók ellen. (4,5/5)
Edmond Hamilton: Az élet csillaga – érdekesnek tűnő űropera, amelynek hősei egy egyedülálló csillag rendszerét készülnek felfedezni. Sajnos a történetnek nincs vége. Némi utánjárással kiderítettem, hogy ez egy kb 200 oldalas regény közepéből kivágott részlet, amit eredetileg Brian Aldiss emelt ki a könyvből egy antológia részére. De hogy ennek mi értelme volt, azt nem tudom.
Wolfram Kober: A határ – alighanem egy keletnémet novella, stílusában ugyanis sokban hasonlít a szovjet SF-hez. Kétféle tudományos mentalitás vetélkedik benne, a befejezés egy árnyalatnyit didaktikus. (3/5)
Joan D. Vinge: A riporter – a magamfajta hard űropera-őrültnek igazi telitalálat ez az 1979-es kisregény, amelyet akár húsz évvel később is megírhattak volna. Kisbolygókon élő emberek, demarchikus (vagyis demokratikus anarchia, Alastair Reynolds nagy kedvence) társadalmak, megaszekundumokban mért időszámítás, realisztikus űrhajózás, és egyéb olyan elemek, amelyek az ezredvégi űroperákat jellemzik. A történet is remekül illik a háttérvilághoz: egy Föld-típusú bolygóra indított expedíció, amelytől a mikrogravitációhoz szokott űrlakók szinte babonásan félnek. A cél pedig egy ősi számítógépes program megszerzése, amelyet még egy fejlettebb korban készítettek. Talán már másutt is írtam, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy J.D. Vinge asszonytól nagyon sokat tanulhattak a későbbi brit űropera-szerzők. (5/5)