Lilimesék 6 csillagozás

Egy kis tündér kalandjai
Szigetlaki Júlia Lilla: Lilimesék

"Holnemvolt egy szándékom, hogy előszót írjak egy meséhez. Akkor történt, hogy levelet kaptam Lilitündértől. Küldött nekem egy mesét, amiben ötven évvel ezelőtti magamra ismertem. Tizennyolc évesen ugyanis, a Bábszínházban a Csilicsala bácsi csodái című bábjátékban én játszottam a kurtafarkú kismalac szerepét, amit akkor szégyelltem, egyrészt a szöveg rövidsége, másrészt a Műsorújságban megjelent információ okán. A színlap szereposztásában utolsó helyen így jelentem meg? Kurtafarkú – Levente Péter. Tiltakozásom után változtattak: Malac – Levente Péter.
Most, hogy a „Lilimesék”-ben főszereplővé lépett elő a kurtafarkú kismalac, értelmet kapni látszik az elmúlt öt évtizednyi meseszolgálatom a földön. Az igaz mesékben a durva rosszaságot ugyanis legyőzi a szelíd jóság, a nemigazságot a végsőigazság.
A felnőtt életünkben ez főleg álmunkban fordulhat elő velünk, vagy itt, a ”Lilimesék”-ben." (Levente Péter)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Adamsky, Budapest, 2011
72 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630825375 · Illusztrálta: Szigetlaki Júlia Lilla

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

pedex>!
Szigetlaki Júlia Lilla: Lilimesék

Szigetlaki Júlia Lilla: Lilimesék Egy kis tündér kalandjai

A barátnőm kislányának, Lilinek szereztem be ezt a kötetet az első szülinapjára. Szerintem nagyon ötletes és egyedi ez a kiadás annak ellenére, hogy a történet egy picit egyszerű. Az illusztrációkkal kapcsolatban inkább nem írok semmit, mert bár gyerekrajzok, valószínű én még ilyet sem tudnék rajzolni. Remélem elnyeri majd Lili tetszését :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Csukás István: Pom Pom meséi – Az ásító szörnyeteg
Lázár Ervin: Öregapó madarai
Simon István: Mirza
Tóth Krisztina: Világpuszi
Dobos Edit: Tündérmanók meséi
Benedek Elek: A vitéz szabólegény
Nagy Natália: A Nap születésnapja