Az ​áruló fémhenger (Egy tiszt a kémközpontból 3.) 0 csillagozás

Szigeti János: Az áruló fémhenger

Az ​ezredes és csapata folytatja munkáját; ezt a címet is adhattuk volna e könyvnek, hiszen ez nem más, mint az 1977-ben és 1978-ban a Kossuth Könyvkiadó és a Zrínyi Katonai Kiadó közös gondozásában Szigeti János tollából származó „Egy tiszt a kémközpontból” és a „Kémek egymás között” című kötetek folytatása.
Folytatás, de egyben teljesen önálló alkotás, legfeljebb a szereplők egy része azonos. Ugyanúgy, mint az előzőkben, a szocialista elhárítás és a felderítés területéről emel ki tanulságos eseteket. Időben szélesebb sávot fog át, 1946-47-ből, valamint az ötvenes évekből veszi témáit. Ilyen módon jobban érzékelhetjük nemcsak a kor változásait, hanem az alkalmazott módszerek fejlődését is.
A szerző az egyes epizódokban csak ott és annyiban tér el a valóságos történettől, amennyiben ez még 25-30 éves távlatban is indokoltnak mutatkozik. Mindez a kötet hitelességén nem változtat.
Jánosi, Kockás, Füredi, Bernát és társaik – az ügyek során ábrázolt nyomozók –… (tovább)

>!
BM, Budapest, 1985
156 oldal · ISBN: 9630321106

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Benedek István Gábor: Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte…
John le Carré: A titkos zarándok
Koppány József: Kémek, hírszerzők, ügynökök
John le Carré: Ezüstfény
Berkesi András: Útlevél a pokolba
Agatha Christie: Macska a galambok között
Dusko Popov: Kettős ügynök voltam
V. Vlagyimirov – L. Szuszlov: Az Abwehr ügynöke
Frederick Forsyth: Ikon
Robert Ludlum: A Fantom