Küzdelem ​utolsó vérig 2 csillagozás

Gróf Tisza István pályája beszédeiben, leveleiben és visszaemlékezésekben
Szidiropulosz Archimédesz: Küzdelem utolsó vérig

A ​Trianonig vezető úton éles küzdelem folyt konzervatívok és liberálisok között a haza és a haladás ügyéért.

A valódi szabadgondolkodás (liberalizmus) erősen etikai kategória, tehát nem irányulhat senki ellen, semmilyen társadalmi csoport ellen, ellenkező esetben nem az, aminek mondják. Akik képesek fanatizmussal képviselni a saját szabadgondolkodásukat, akik kizárólagosságra törekednek, akik kisajátítják és saját képükre akarják formálni a másként gondolkodókat, azok semmiképp sem tekinthetők szabadelvűeknek. A liberalizmus klasszikus elve ugyanis azt mondja: Óvakodjunk a túlzásoktól, a szélsőségektől, ugyanakkor biztosítsunk minden olyan erőnek szabad fejlődést, amely valóban a nemzet érdekei szerint akar és próbál cselekedni. De a szabadgondolkodás olyan dolog, amihez mindenkinek joga van. Ebben látom a konzervatív és liberális eszmék gyakorlati találkozását.

Tisza István a Szabadgondolkodás című munkájában ezt írja: „Nekünk a gondolkodás szabadságát a… (tovább)

>!
L'Harmattan, Budapest, 2020
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634146421

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné
Gali Máté: Berzeviczy Albert
Kovács Gergely: Zita és Károly
Lepold Antal: Csernoch János
Pölöskei Ferenc: A rejtélyes Tisza-gyilkosság
Bókay János: Bohémek és pillangók
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Csoma Mózes: Sövény Aladár, a hazai koreanisztika úttörője
Eve Curie: Madame Curie
Joseph Medicine Crow: Egy törzsfőnök dicső tettei