Vorosilovgrád 25 csillagozás

Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nem ​sok minden változott itt az utóbbi húsz évben. Zsadan új regénye a nagy sikerű, fergeteges humorú Depeche Mode-hoz hasonlóan a kelet-ukrán határvidéken játszódik, de most már valamikor a 2000-es években járunk. Az egykori tengő-lengő egyetemista, Herman Koroljov időközben felnőtt: immár nem rendszerváltás-kori tinédzser, hanem posztszovjet lúzer, akinek haszontalan bölcsészdiplomája ellenére sikerült értelmetlen munkákkal megkapaszkodnia az életben. Egy nap telefonhívást kap a kisvárosból, ahol felnőtt. Bátyja beosztottja jelentkezik, és közli, hogy főnöke, aki benzinkutat és autójavító műhelyt üzemeltet, váratlanul eltűnt: Berlinbe vagy Amszterdamba utazott. És aligha jön vissza. Herman odautazik, hogy megtudja, mi történt, mivel papíron az ő nevén van a bátyja vállalkozása, amivel most kezdenie kellene valamit. A benzinkútra a város maffiózóhatalmasságai szeretnék rátenni a kezüket, és nem válogatnak a módszerekben. Herman választás elé kerül: elfogadja-e a felkínált… (tovább)

Eredeti cím: Ворошиловград

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Európa, Budapest, 2012
396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630792950 · Fordította: Körner Gábor

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

Vonzó lenne annyival elintézni a Vorosilovgrádot, hogy igazi kelet-európai történet, de alighanem ennél lényegesen többről van szó. Még az sem kielégítő értelmezés, hogy ez a könyv a posztszovjet társadalmi folyamatok kőkemény bírálata. Ennél is több. Persze az első variációt alátámasztja, hogy Zsadan pöpecül ábrázolja a saját végtelenségébe belefáradó ukrán mezőgazdasági tájat és a rothadó-rozsdásodó szocializmus fizikai maradványait, és talán sokakban ezt az érzést erősíti még, hogy e regényben egymás sarkára taposnak a fél- és egészalkoholisták, a társadalom peremvidéke*, ahogy azt a kortárs kelet-közép-európai irodalomban is megszokhattuk. A második értelmezést támasztja alá maga a konfliktus is: a lerobbant benzinkutat kisajátítani akaró szemét maffiózók, a nekik statisztáló láthatatlan zsaruk és az általános korrupció. De számomra nem ezek a lényeges elemek.

Hanem a hazatérés. Az, hogy Hermant hazahívja a szűkebb pátriája, és ott ragad. Vagy beleragad. Ahogy vesszük. Mindenesetre Zsadan nem követi el azt a hibát, hogy meg próbál győzni minket Herman döntésének helyességéről. (Ami azt illeti, én nagyjából arról vagyok meggyőződve, hogy Herman hülyeséget csinált.) Egyszerűen Herman így dönt, és kész. Ezt diktálja a felelősségérzete. Hogy ez a lényeg – a hazatérés aktusa –, az is alátámasztja, hogy a könyv fele körül megtörik az addig kedélyes, pörgő cselekményvezetés, és egyszeriben egy látomásos, masszív szövegnek adja át a helyet, ahol a kódorgó főhős megfordul cigánylagziban, felszáll egy démonikus vonatra és összefut egy felettébb rejtélyes menekülttáborral is. Ez a hajtűkanyar mindenképpen az olvasmányosság rovására megy, de elmélyíti a szülőföld síkjának mágikusságát, kitágítja annak határait**. (Mondhatni, Zsadannak az ukrán mezőváros az ő Roxfordja.) A finálé a szálak elvarratlanságával borzolhat bizonyos olvasói kedélyeket, de Zsadan a realitás talaján mozog: az ő földjén a dolgok nem oldódnak meg megnyugtatóan.

* A figurák amúgy bennem inkább Steinbeck csavargóregényeit, vagy Bukowski kocsmatöltelékeit idézik fel, amivel csak azt akarom mondani, hogy ez az életvitel nem kizárólagosan kelet-európai. És felidézik Rejtőt is, aki utolérhetetlenül tudja úgy ábrázolni veszélyes linkjeit, mintha a görög eposzok hősei lennének.
** spoiler

7 hozzászólás
>!
Csabi P
Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

„A vér hangja sokkal erősebb a józan ész hangjánál…”
Zsadan könyvét nem tudom máshonnan nézni, mint a Depeche Mode felől. Az egy nagyon jó könyv, sűrű és erős szöveg, mellbe vágó írás. A Vorosilovgrád egész más regény, de hogy hogyan jutott el idáig a szerző, azt nem tudom megítélni, mert közben megjelent két másik, beszédes című regénye is (Anarchy in the UKR, 2005., Anthem of Democratic Youth, 2006.), amiket még nem fordítottak le magyarra. Emiatt talán igaztalan, hogy a Depeche Mode-hoz viszonyítok, majd visszafogom magam.
A regény három részből áll. Az elsőben Herman még a városban „dolgozik”, bár maga sem tudja, hogy mit csinál, ha tudni akarja ki ő, akkor meg kell néznie a névjegykártyáján. 30 körül jár, már oda az ifjonti hév és nihilizmus, de még odébb a középkorúak krízise. Pont ideális korban lenne tehát, de úgy tűnik, Ukrajnában nincs ideális kor. Ekkor kapja az értesítést szülővárosából, hogy bátyja lelépett, hátrahagyva az üzletét, egy benzinkutat (ami Herman nevén üzemel), és Hermant hívják, hogy csináljon valamit. Itt kezdődik a második rész, Herman hazamegy, újra találkozik a régiekkel, és valahogy ott ragad. Közben rászáll a maffia, kell nekik a benzinkút. Azt hihetnénk (hála neked fülszöveg…), hogy itt kialakul valami heves konfliktus, levágott testrészek és lángoló benzinkút, ropogó kalasnyikovok torkolattüze festi vörösre a kukoricaföldek felett imbolygó napkorongot. De nem, ehelyett a harmadik szakaszban (ami a könyv tagolásában a 2. rész) Herman különös figurákkal ismerkedik meg, szürreális kalandokat él át.
Tulajdonképpen itt bontakozik ki a regény mondanivalója, ami az otthonról, a hagyományról, háláról és felelősségről szól. Mert hát miért is marad otthon Herman a porfészekben, ahol felnőtt, ahelyett, hogy visszahúzna a kényelmes állásába? Egyenes választ nem kapunk, de az egész regény ezt a választ fogalmazza újra és újra. Nem érted, kedves olvasó? Na elmondom másképp, figyelj. És elmondja, sokszor. Mindehhez egy történetet használ fel keretnek, amit mindig arra kanyarít, hogy a mondandó érvényesüljön, még ha némely epizód inkább lázálomnak tűnik is, néha már azt vártam, hogy a Mad Maxből ismerős roncs hordák tűnnek fel a kukoricásból, hogy rossz fogakat vicsorítva dúljanak.
Míg a Depeche Mode-ban nem igazán volt történet, és nem is volt rá szükség, itt olyan formát választott az író, ami kifolyt a keze közül. Amit el akart mondani, azt elmondhatta volna fele ennyi oldalon is, számomra a történet néha laposabb volt, mint az ukrán alföld, a posztszovjet apokalipszis ezúttal nem tudott újat nyújtani. Maga a mondandó meg néha csak annyinak tűnt számomra, hogy a csúnya kapitalisták idejönnek és elveszik tőlünk a … mit is? Nem tudom, mert nekem úgy tűnt, hogy ezen a vidéken nincs már elvenni való, aki itt lopni akar, az jobb, ha hoz magával valamit. De hát a vér erősebb a józan ész hangjánál. Ez valami ukrán nemzeti átok lehet.

>!
entropic P
Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

K-európai valóság, meg visszatérés a múltba/múlthoz, meg sehova se vezető történet (most akkor mi lett a benzinkúttal? meg ha azt mondjuk, összetartunk és nem engedjük, hogy a maffiózók kitúrjanak az életünkből, akkor az már biztos sikerülni is fog?); meg uncanny részletek (focizni egy olyan csapatban, amelynek a tagjai már rég meghaltak); meg lezáratlan történetszálak; meg tök jó stílus és marhára vicces humor (főleg az elején, emlékszem, amikor elkezdtem a könyvet a vonaton, azt a háromórás utat végigvihogtam úgy szolidan, de később már nem olyan sok kuncogós részlet volt benne).

Szóval végül is tetszett.

>!
regulat
Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

Ok. Belátom kell hozzá némi kerurópai (sic!) lelkület. Kell némi hajlam az iróniára.
Meg az sem árt, ha az ember jól viseli a feltehetőleg csak alkoholgőzös trippeket…
Ez nekem bejön.
Zsadan ebben az elborult hazatérés, vagy gengszter történetben olyan érzékletesen meséli el, hogy a rendszerváltásokkal mennyire kifordult a világ ezekben a posztszocialista országokban.
Tudom az én ízlésemmel is baj van, amikor azt mondom, hogy aki érti, az csak élvezni tudja…

>!
Európa, Budapest, 2012
396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630792950 · Fordította: Körner Gábor
>!
veseko
Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

Egy életérzés leírása ez a könyv – szerintem. Önironikusan, keserédesen viccelődik komoly problémákon és közhelyes bölcsességeket ismétel. De ez tökéletesen lefesti a becsődölt iparvárosok hangulatát, ott meg úgyse találni eredeti tanulságokat. Se befejezéseket. És külön erénye a könyvnek, hogy több olvasata is van, attól függően, milyen közegben, milyen közegből származva olvassa valaki.

>!
csend_zenésze
Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

Hmm. Nehéz szülés volt. Nem gyakran húzódik el egy könyv olvasása majdnem két teljes évig…
Közben még Zsadan korábbi kötetét, a Depeche Mode-ot is elolvastam, szerettem is (http://moly.hu/ertekelesek/1530543), szóval azt hiszem, alapvetően nem Zsadan írói készségeivel van a gond. Nem is tudom megmagyarázni, mi volt a baj… Talán lapos. És kusza. (A maffiától a mongolokig, he?) Céltalan, tét nélküli. Szóval lehet, hogy ez egy félresikerült próbálkozás volt. De az is lehet, hogy csak pont rosszkor (2 éven keresztüli rosszkor) talált meg engem. Vagy csak egyszerűen nem nekem írták.

Fura, de sajnos van ilyen.

Mindenesetre jó pont: az Európa könyvborítói fantasztikusak, a Vorosilovgrád se panaszkodhat.

>!
attatoth
Szerhij Zsadan: Vorosilovgrád

Kellemes humorú könyv, ám fergetegesnek nem éreztem. Két részre van osztva, a második része számomra vontatottra sikerült. Ebben több leíró szakasz van, melyek művésziek, ugyanakkor kissé unalmasak is. Az első felét azért olvastam gyorsan, hogy megtudjam hogyan alakul a történet, a másodikat azért, hogy végre túl legyek a sok lapos leíráson. Az sem tesz jót a műnek, hogy a végén az erkölcsi tanulságot többször is a szájunkba rágja.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Egy Ikarus – ott állt az ülés mellett, súlyosan és forrón, mint az augusztusi levegő. Semmivel sem összetéveszthető szag: a halottaknak van ilyen szaguk a feltámadás után.

4 hozzászólás
>!
Csabi P

– Nyilván el akartál költözni, nem? Mi tart itt?
– Hogyhogy mi? – felelte rövid gondolkozás után. – Mindig vannak dolgok, amik itt tartják az embert.
– Figyelj, általában a másnapba vetett bizonyosság tartja meg az embert egy helyen. Te biztos lehetsz a másnapban?
– Nem – ismerte be. – De biztos vagyok a tegnapban. Néha az is elég.
– Hogy érted?
– Nem tudom elmagyarázni – vallotta be. – Menjünk inkább haza.

297. oldal

>!
regulat

– Herman – ivott újra –, kétfajta ember van, akit utálok. Az egyik a gyenge.
– És a másik?
– A másik a vasutas. De ez személyes dolog – magyarázta –, csak úgy eszembe jutott.

67. oldal

1 hozzászólás
>!
regulat

OKTÓBER ELEJÉN A NAPPALOK RÖVIDEK, mint a focistakarrier…

278. oldal

Kapcsolódó szócikkek: október
>!
sziliomomo

– Gyerekkoromban tériszonyom volt. Mindig féltem a repüléstől. Aztán amikor felnőttem, elhatároztam, hogy legyőzöm a félelmemet. Direkt vettem repülőjegyeket és repültem. Folyton repültem.
– És?
– Semmi. Most is tériszonyom van. Viszont világot láttam.

212. oldal

>!
Kuszma P

Parker altszaxija a levegőt szaggatta. Kémiai fegyverként robbant, megsemmisítve az ellenséges hadsereget. Parker a fúvókán keresztül lélegzett, a jámbor düh arany lángjait fújta, fekete ujjai a levegő fekélyes sebeiben turkáltak, rézérméket és aszalt gyümölcsöket húzva ki belőlük.

2 hozzászólás
>!
ppeva P

– (…) alvászavarom van. Még a katonaság óta, Hjer. Tudod, hogy van az – deszant, ejtőernyő, adrenalin, egész életedben nyögöd.
– Aha.
– Pedig altatót is vettem. Kértem valamit, ami kiüt. Kaptam egy dilibogyót. elkezdtem szedni. Képzeld, nem hat. Direkt növeltem az adagot, de így se bírok elaludni. Viszont elkezdtem nappal aludni. Elég paradox…
– Mit szedsz? Mutasd!
Kocsa turkálni kezdett a kezeslábas zsebeiben, és előbányászott egy rikító címkéjű üvegcsét. A kezembe vettem az üveget, próbáltam elolvasni. Valamilyen ismeretlen nyelven volt.
– Nem valami csótányirtó? Ki gyártja ezt egyáltalán?
– Nekem azt mondták, francia.
– Szerinted ez franciául van? Ezek a krikszkrakszok? Na jó, kipróbálom én is.
Elforgattam a kupakot, kivettem egy lila tablettát, és a szájamba dobtam.
– Ne már, Hjer – vette el Kocsa az üveget –, egytől nem történik semmi, komám. Én sose veszek be ötnél kevesebbet.
S mintegy szavait megerősítendő, több tablettát is a torkába öntött, egyenesen az üvegcséből.
– Add ide! – vettem vissza az üvegcsét, kiszórtam a tenyerembe néhány tablettát, és egy gyors mozdulattal a számba dobtam őket.
Ültem és figyeltem, mit érzek.
– Kocs, úgy néz ki, nem hat.
– Mondtam.
– Lehet, hogy inni kell rá?
– Próbáltam. Borral.
– És?
– Semmi. Pirosat pisálsz utána.
(…)
Reggel ittunk egy teát, amit Kocsa főzött, elmagyarázta, hogy találom meg Olhát, és felültetett egy kamionba, amit előtte megtankolt.
– Add ide azt a mérget – mondtam. – Legalább megkérdezem, mit szedsz. Hol szoktad venni?
– A téren – felelte Kocsa. – A patikában.
(…)
Bementem a patikába. A pult mögött szőkére festett csaj állt csupasz testére húzott fehér köpenyben. Mikor meglátott, észrevétlenül felvette a szandálját, amely mellette hevert a hűvös kőpadlón.
– Helló – köszöntem. – A nagypapám vett nálatok egy gyógyszert. Meg tudod mondani, mire való?
– Mi a panasza a nagypapádnak? – kérdezte bizalmatlanul a csaj.
– Mindenféle baja van.
– Mivel?
– A fejével.
Elvette a kezemből az üvegcsét, és gyanakodva megvizsgálta.
– Ez nem fejre való.
– Tényleg?
– Hanem gyomorra.
– Fog vagy hajt? – kérdeztem a biztonság kedvéért.
– Fog – mondta. – Aztán meg hajt. De lejárt. Hogy érzi magát a nagypapa?
– Székrekedése van – feleltem. – Adj valami vitamint.

54-55. és 60-61. oldal

2 hozzászólás
>!
regulat

A TELEFON AZÉRT VAN, hogy mindenféle kellemetlenségről tájékoztassák az embert.

(első mondat)

>!
regulat

Mind pilóták akartunk lenni. Legtöbbünkből lúzer lett.

30. oldal

>!
ppeva P

– Emlékszel, amikor meséltél a képeslapokról?
– Milyen képeslapokról?
– amilyet a turisták szoktak venni. Különféle városokat ábrázoló képeslapsorozatok. Azt mondtad, órán használtátok.
– Ja – jutott eszembe –, a vorosilovgrádi képeslapok.
– Igen – erősítette meg Olha –, a vorosilovgrádi képeslapok.
– Hogy jutott eszedbe?
– Találtam itthon egy egész köteggel belőlük.
– Tényleg?
– Aha. Sokáig gondolkodtam, honnan vannak. Aztán eszembe jutott. A barátnőimmel német úttörőkkel leveleztünk. Nekem egy drezdai fiú írogatott. Folyton vendégségbe hívott, képeslapokat küldött. Én is mindig küldtem neki. Egész sorozatokat vettem, kiválogattam azokat, amelyeken a legtöbb virág volt, hogy azt higgye, ilyen vidám itt az élet. a maradékot, az emlékműveseket meg megtartottam magamnak. És most megtaláltam őket. Egy egész köteget. Furcsa – mondta –, ilyen város sincs már, a drezdai fiú se ír régen, olyan az egész, mintha nem is velem, hanem egy másik életben, más emberekkel történt volna. Más város, más vidék, egész más emberek. Talán ezek a képeslapok is a múltam. Olyasmi, amit elvettek tőlem, és kényszerítenek, hogy felejtsem el. De én nem felejtem el, mert igazából a részem. Sőt talán a legjobb részem – tette hozzá kis gondolkodás után.

389-390. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrej Kurkov: A halál és a pingvin
Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Andrej és a Föld zarándokai
Jurij Andruhovics: Moszkoviáda
Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Arszen és a játék hatalma
Katya Petrovszkaja: Talán Eszter
Andrzej Stasiuk – Jurij Andruhovics: Az én Európám
Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei
Jurij Andruhovics: Shevchenko is OK
Ivan Dracs: Ballada a kibernetikus székesegyházról
Jurij Andruhovics: Rekreáció