Világok ​őre (Világok őre 1.) 138 csillagozás

Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kirill, ​a teljesen átlagos, hétköznapi moszkvai fiatalember egy nap arra ér haza, hogy lakásában egy idegen nő lakik, aki ráadásul okmányokkal tudja igazolni, hogy már három éve övé a lakás. Az értetlen férfit végül rendőrök vezetik el. Munkahelyén azt állítják, a nevét sem hallották soha. Az összes hivatalban csak az idegen nő neve szerepel minden iraton. Kirillt a barátai, ismerősei egyik napról a másikra elfelejtik, mintha sosem látták volna. A személyi igazolványa is megsemmisül.
Mikor végleg kilátástalanná válik a helyzete, egy ismeretlen felhívja a mobilján, és új munkát ajánl neki, amolyan vámtisztviselői feladatot – egy más világokba vezető átjárónál. Kollégái, a „funkcionálisok” rendkívüli képességekkel rendelkeznek: szinte legyőzhetetlenek, sebeik villámgyorsan begyógyulnak, a betegségek elkerülik őket, lényegében csaknem halhatatlanok. Az egyedüli bökkenő: nem távolodhatnak el néhány kilométernél messzebbre állomáshelyüktől.
És hogy mik ezek a más világok?… (tovább)

Eredeti cím: Черновик

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Metropolis Media, Budapest, 2012
348 oldal · ISBN: 9786155158162 · Fordította: Weisz Györgyi
>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
366 oldal · ISBN: 9786155158001 · Fordította: Weisz Györgyi

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Csagin Konsztantyin Igorjevics (Kotya) · Gyima · Kirill Danyilovics Makszimov


Kedvencelte 11

Most olvassa 5

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

– Nem hiszek azokban az ostoba földönkívüliekben, istenekben és hősökben, a világegyetem titokzatos törvényeiben, a szenvedésben és egyéb hülyeségekben!… Valamennyi fantasztikus író nagyon józan gondolkodású ember. Egyszerűen szórakoztatják az olvasóközönséget. Na meg némiképp fantasztikus helyzetekre vetítik ki a valóságos, hétköznapi problémákat, hogy érdekesebb legyen olvasni. – mondja egy híres sci-fi író Moszkvában a regény főhősének, amikor az hozzá fordul tanácsért kilátástalan, és fölöttébb fantasztikus helyzetében.
Ez talán Lukjanyenko írói önvallomásának is felfogható, ami egy sci-fi – fantasy regényben elég szokatlan posztmodern gesztus. Mi is hát ez a könyv?
Izgalmas és szórakoztató ponyva, csak pár lépésre egy igazi remekműtől.
A meséje érdekes, a bemutatott világok látványosak, és az egészt fűszerezik a fejezetek kezdeténél található rövid elmélkedések, amelyek szellemesek, és teljesen egyedivé teszik a művet.
Tele van irodalmi utalásokkal, a kedvencem az volt, amikor a főszereplő felkeresi a már előbb említett írót, aki problémája megoldásaként röviden felvázolja, miként írnák meg a különböző szerzők ezt a törénetet. Például:
– Ha én lennék Sztrugackij A és Bé – kezdte –, azt találnám ki… azt találnám ki, hogy maga olyan ember, aki tökéletesen fölösleges az életben, nem jó semmire… Az élet, a valóság kezdte magát kiszorítani a világmindenségből. Fokozatosan eltűnik minden nyoma; először a hivatalos papírok, azután a futó ismerősök emlékei, majd a barátok és a rokonok agyából is kitörlődik… és az egész azzal érne véget, hogy maga feloldódna, érzékelhetetlen és mindenki által elfeledett kísértetté válna.
A regényt viszont nem a Sztrugackij testvérek írták, hanem Lukjanyenko, és ezért a főszereplő nem tűnik el, hanem az alternatív valóságok átjárójában őrködő szuperhőssé válik. Izgalmas kalandok kezdődnek, megoldhatatlan rejtélyekkel szembesülünk, és ezek kapcsán még komoly filozófiai és társadalmi kérdésekkel is foglalkozhatunk. Ez nem kötelező –, lehet olvasni sima ponyvaként is, de a lehetőség adva van.
Mi az, ami miatt nem tökéletes a könyv? Szépirodalomnak kevés, mert elég igénytelen a stílusa, és a szereplők is sematikusak, egydimenziósak. Sci-fiként meg azért nincs a topon, mert a vége – azt kell mondanom, hogy Lukjanyenkonál már megszokott módon –, összecsapott. A végső csavar is eléggé szervetlen, és legfeljebb arra jó, hogy a szerző folytatást írjon hozzá. Amit persze érdeklődve várok, mert hibái ellenére ez egy remek könyv, amelyen nagyon jól szórakoztam.

10 hozzászólás
>!
csartak MP
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Az Őrség és az Ugrás könyvek után olvasva úgy érzem, ha a kezembe nyomtak volna egy köteg szöveget, akkor is kitaláltam volna, hogy Lukjanyenko írta. Annyira sajátságos, egyedi, és orosz stílusa van, ami itt is látszik. Welcome home! Szeretem, ez hiányzott már, amióta kivégeztem a többi könyvét. Úgy érzem, ebbe a történetbe kicsit beleszőtte önmagát is. Minden fejezet egy kis elmélkedéssel kezdődik az adott élethelyzetről, némi filozofálgatással körítve. Nem egyszer érezhető, hogy ezeket tényleg így is gondolja, és ez nem csak az egyes szám első személybe helyezésnek tudható be. Jó kis gondolatok ezek.
Alapjában véve kicsit egy helyben totyogósabb a történet eleje, nehezebben áll fel, hogy vajon mi is történik itt ezzel a sráccal. De talán jobb is így, ha az olvasó is csak tapogatózik, és a végén a csavar még meglepőbb, bár ha figyelmes az ember akár ki is kikövetkeztetheti.
Szerintem a folytatás fog még igazi meglepetéseket tartogatni, és betekintést nyerhetünk a többi világba is. Nagyon kíváncsi leszek rá.
Az eredeti cím, a Piszkozat, tényleg találóbb rá. Sci-fi, fantasy? Nem, valami más. Lukjanyenko.

2 hozzászólás
>!
B_Petra
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Annak ellenére, hogy semmit sem vártam a könyvtől meglepően érdekes, olvasmányos, és eleinte izgalmas is volt.
Kirill viszontagságai, bármennyire is eszement ötlet, hogy egyszercsak kitörölnek a világodból, nem emlékszik rád senki, mintha kiirtanák a lényed az ismert univerzimból szinte horrorisztikus, mégis humoros volt, megoldotta egy pár üveg vodka az elején, hisz a pia majdnem mindenre gyógyir.
Végtelenül nevetséges próbálkozások után Kirill, mentőövet kap és rátalál új merőben különleges munkahelyére, vámtiszt lesz, párhuzamos világok között, idáig inkább urban fantasynak éreztem a könyvet.
Az új világok felfedezése, és pár új karakter bemutatásáig érdekes is volt, azonban mikor fény derül az igazságra,spoilercsalódtam, valami egészem másra számitottam.
Eléggé felkeltette az érdeklődésem, hogy elolvassam a második rész, de azért annyira nem, hogy MOST azonnal.

3 hozzászólás
>!
jehuka P
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Első könyvem Lukjanyenkótól, így nem igazán tudtam mit várjak ettől a könyvtől. Ráadásul a sci-fi nem is kedvelt műfajom, de a fülszöveg annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy belevágtam. Nem bántam meg.
Lukjanyenko ott folytatja, ahol a klasszikus orosz írók befejezték. Igaz a téma teljesen modern, de az orosz hagyományok egyértelműen fellelhetők. A stílusa már az első oldalakon megvett magának: erős keserédes, nem kevés cinizmussal megfűszerezett hangulat, némi abszurditás, több kiló irónia és éles humor jellemzi végig a művet. A történet lassan bontakozik ki (volt úgy 20-30 oldal, amikor úgy éreztem, túl lassan is), de unalmasnak semmiképpen nem nevezném, hiszen a válaszok utáni vágy spoiler folyamatosan hajtja magával az olvasót. A történet tele van nem várt csavarokkal, valahogy sosem abba az irányba folytatódott a cselekmény, amit vártam, újra és újra sikerült meglepnie. Kifejezetten tetszett a fejezetek elején a filozófiai fejtegetések (ismét egy könyv, amiből több tucatnyi idézetet ki tudtam volna írni, ha nem lennék olyan lusta :)) és a nem kevés kulturális háttéranyag, amitől több lesz a könyv egy egyszerű sci-fi-fantasynál.
Remélem bent lesz a könyvtárban a folytatás :)

3 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

A párhuzamos világokra nyíló dimenziókapu nem egy mai találmány, de Lukjanyenko a bundás kenyér receptjét is tudná úgy tálalni, hogy az eredetinek hasson. A fele táján aztán a főhős megbízatik az orosz nemzeti eszmény felkutatásával, amitől a sztori elkezd túlmutatni önmagán, és egyszerre nagyon érdekes lesz. Istennek progresszornak funkcionálisnak lenni még mindig azért nehéz, mert a civilizáció saját érdekében nem piszkálhatsz bele/nem tanácsos belepiszkálnod* a dolgok menetébe mindig akkor sem, ha szeretnél. Sztrugackij A és B óta tudjuk márpedig, hogy az ami nem öl meg, az megerősít elve globális szinten is működik, és nem csak az egyén, de a társadalom is leginkább csak a saját hibáiból tanul.

Az orosz nemzeti eszmény kérdése valahol út közben aktualitását veszti, de több is veszett Orenburgnál. Nem egy laza sci-fi, Don Rumata meg sűrűn bólogat a háttérben.

*Dióhéjban, és kb.

>!
tmezo P
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Csak úgy esett a választásom a könyvre, nem is olvastam még korábban az írótól. Csak a fülszöveget olvastam el, és érdekesnek találtam.
Végig tetszett a történet, viszont volt egy pont, ahonnan nem olvastam olyan lelkesedéssel, mint eleinte. Eddig a ponting nagyon humoros, titokzatos, különleges volt. Aztán ahogy kezdődtek a világok bemutatásai kezdett kicsit ellaposodni a történet. Aztán ott voltak a fejezetek elején lévő elmélkedések. Engem ezek kizökkentettek az olvasásból, megtört az élmény…és az olvasási kedv.
Viszont a befejezés tartogatott újabb izgalmakat, érdekességeket és ezzel felkeltette az érdeklődésemet a folytatásra.

>!
vicomte MP
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Fura volt számomra ez a könyv, s bármennyire is tetszett – mert baromi jól szórakoztam az olvasás közben –, alapvetően nem tudok úgy tekintetni rá, mint sci-fi-re, hanem sokkal inkább úgy, mint látleletre az ex-szovjet lelkivilágról és a világszemléletről.
A szovjet-orosz SF egyik erős vonulata már régen is a világon elterpeszkedő irrealitás gunyoros, szarkasztikus bemutatása* volt. Az eddigi (bevallom elég sovány) friss olvasmányélményeim alapján, mintha az elmúlt 20 évben ez a vonal még inkább markánsabbá vált volna. Úgy érzem, hogy az egész ex-szovjet irodalomra jellemzőbbé vált az a kiábrándultság, amely a 70 évnyi kommunizmus után a valóságot már csak mint illúziót tudja megragadni.

A történet felütése – a valóságból egyre inkább kifakuló ember – rengeteg irányba mehetett volna tovább, s Lukjanyenko engem először azzal nyert meg magának, hogy pimasz (vagy ha úgy tetszik: poszt-modern) gesztussal a saját alteregóját is belerakta a könyvbe, aki mint jól menő SF író, egy egész halomnyi különböző megoldását vázolja fel az alapszituációnak, a legnépszerűbb kollégáinak stílusában.
(Őszintén szólva mikor itt tartottam, támadt egy olyan érzésem, hogy eredetileg maga sem tudta, hogy merre fogja kanyarítani a sztorit, és ez volt az írói blokk feloldásának eszköze.)
Aztán persze elviszi az egészet egy érzésem szerint talán rá jellemzően egyedi irányba.
Az általa kitalált szuperkompetens funkcionálisok számomra leginkább az amerikai képregények mutáns figuráinak orosz változatának tűntek (egy kevés mátrixos beütéssel, már ami a képességeiket illeti).
A főhős Kirill, egy nagyjából átlagos fiatalember, aki bár a moszkvai hétköznapokból történő kiszakadását kisebb sokként éli meg, azt követően mégis könnyedén, szinte zökkenőmentesen rendezkedik be az új, öt eltérő realitásra nyíló ajtajú tornyában, és fogadja el a megváltozott képességeit, gyakorlatilag egészen addig, míg végre nem szembesül annak a hatalomnak a valódi természetével, amely kirángatta őt a saját megszokott környezetéből.
S ez a hatalom mintha az orosz emberek rém- és vágyálma lenne egyszerre.

Lukjanyenko ebből ötletből simán kanyaríthatott volna egy mágikus-realizmussal átszőtt, Pelevin írásaira hajazó regényt, de úgy tűnik, hogy ő, bár szívesen filozofálgat (és nem is csinálja rosszul: egész magvas gondolatfüzérei vannak) még Pelevinnél is kevésbé veszi magát komolyan, és deklaráltan megmarad a szórakoztató irodalom szintjén.

Ami egyáltalán nem gond, de ezzel a döntésével kvázi felmenti magát az alól, hogy a felvetett kérdésekre (amelyek közül vannak nagyon elgondolkoztatóak) igazán komoly választ adjon, és némi írástechnikai bűvészmutatvánnyal baromira felpörgeti a cselekményt és az egyenes válaszok helyett inkább akciók tömkelegét kapjuk.

Ámbátor lehet, hogy Lukjanyenko valóságában az orosz népszokásnak megfelelő vodka vedelés mellett ez a helyes hozzáállás, amivel a világ problémáit kezelni lehet.

A könyvet köszönöm @csartak-nak. Nagy élmény volt, és az Éjszakai Őrség csapnivaló fordítása miatti rossz élményem után határozottan beemelt az író kedvelői közé.

* Ez persze nem csak a SF-re, hanem a szépirodalomra is jellemző volt: kezdve Bulgakovval.

11 hozzászólás
>!
pwz ISP
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Lukjanyenko nálam eddig az első két Őrség-könyv megfilmesített változatával „volt jelen”. Úgy döntöttem, hogy mielőtt végigmegyek az Őrségen (nem a magyaron :D), előtte jöjjön valami más!
A párhuzamoknál – és egy friss olvasási élménynél – maradva, Broderick: Lenni, vagy nem lenni-je Shakespeare: Hamlet-jét veszi alapul, ez a könyv pedig a Sztrugackij-életmű nagy részét! Hogyan?
Nos, a „pipás krapek” tényleg nagy tisztelője Sztrugackijéknak. Ez a mű – amellett, hogy kellemes kis olvasmány – egy tribute to The Strugatsky brothers, vagyis tisztelgés a Sztrugackij-testvérek előtt. A több mint fél évszázaddal korábban a tesók által megalkotott progresszor-vándor témakör 21. századi verzióját olvastam itt. Lukjanyenko telerakja a könyvet a saját sci-fi olvasási élményeiből táplálkozó utalásokkal és alkot belőlük egy másik – nem egészen új – de abszolút „Lukjanyenkos világot”! :D Nem hittem volna, hogy ebből lehet valami újat kihozni, de Lukjanyenkonak sikerült! Jó felfedezni, hogy egy alaptémát – tisztelve az eredeti kitalálóját – így, ilyen jól is fel lehet dolgozni. Engem megvett :D! De volt benne egy kicsi Egymillió évvel a világvége előtt és A hétfő szombaton kezdődik is a már mások által is említett nyilvánvaló egyéb irodalmi és ideális világrend keresési utalásokon túl.
Ide kénytelen vagyok megint felhasználni Broderick szuper önvallomását a sci-fi – és egyéb témák – újrahasznosításáról. Abszolút ide (is) illik:
„A szótéglákat, amelyeket mi, SF-írók használunk építkezéseink során, gyakran igenis el kell lopni így a korábbi írók által előre megálmodott világokból. És a motívumok, amelyeket megidézünk, épp olyan gyakran származnak meghökkentő SF grafikákból és tudományos fényképekből, diagramokból, mint személyes emlékeinkből szeretetről, fájdalomról és erről az egész átkozott valamiről.” Damien Broderick: Lenni, vagy nem lenni.
Ezek az új-orosz sci-fi írók mindent megtesznek, hogy úgy tekintsünk Moszkvára, mint a „paranormális tevékenységek” természetes helyszíneire. Régebben – akár könyvben, akár filmen – „ilyesmit” automatikusan az USA-ba tettünk… ;)

7 hozzászólás
>!
Chöpp P
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Nagyon élvezem az őrség könyveket és Lukjanyenko sajátos stílusát is. Fantáziája irigylésre méltó. Akár mi, molyok is lehetnénk regényei főszereplői. Sosem csalódom benne.

23 hozzászólás
>!
Noro MP
Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Az orosz fantasztikusok klasszikus témája az ideális társadalom keresése, ez a könyv is oda lyukad ki végül. Ezt egy kissé lassan teszi, mert a könyv első 200 oldala inkább a „hétköznapi srác fura kalandjai” vonalon mozog – ez sem rossz, sőt a szerzőhöz képest szokatlanul humoros, de én azért már örültem, amikor váltott. A vége viszont nagyon pörög, röpködnek a meghökkentő csavarok, mint a pofonok (mellesleg a pofonok is röpködnek, mint a pofonok ;-).
Az eredeti cím (Piszkozat, a folytatás pedig a letisztázott vagy végleges változat névre hallgat) egyébként roppantul találó, mégsem spoileres, jó lett volna meghagyni. A tulajdonképpeni cselekmény szerencsére a könyv végén véget ér (nem úgy, mint az Ugrás az űrbe esetében), de rengeteg kérdés marad nyitva, hogy ugyan mi a bánat is történt most tulajdonképpen? Per pillanat még azt sem tudom biztosra mondani, hogy fantasyt vagy sci-fit olvastam, bár én az utóbbi felé hajlok

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Chöpp P

Egyetlen olyan regényre sem emlékszem, amelynek hőse padlót mosott volna. Nem hősies dolog. De mit tehetnék, ha összejárkálták?

189. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kirill Danyilovics Makszimov
8 hozzászólás
>!
mohapapa I

A gyerekek helyváltoztatásának két módját ismerik, ezek közül az egyiket a felnőttek többsége elfelejti. Ott van a kullogás, vánszorgás. A másik az ugrándozva futás. A normális gyerek általában az első módot alkalmazva megy az iskolába, a másodikal pedig hazafelé tart a suliból.
A felnőttek, mint ismeretes, az utóbbi változatot gyakran elfeledik.

207. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kirill Danyilovics Makszimov
3 hozzászólás
>!
csartak MP

– Ó micsoda öröm művelt emberrel találkozni! Pedig hová jutottunk – senki nem emlékezik a klasszikusokra. Egy helyen idézőjel nélkül citáltam egy mondatot Sztrugackijéktól, afféle irodalmi bókként – az olvasók meg elkezdtek dicsérni, hogy milyen jót írtam…
A hangulatom enélkül is nyomott volt.
– Legalább jó az olvasók ízlése.

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arkagyij Sztrugackij · Borisz Sztrugackij
>!
csartak MP

De elrepül-e az ember a Marsra, épül-e város a Holdon? Lesz újabb világháború? Találnak-e gyógymódot a rákra, az AIDS-re és a náthára? Leforgatja-e Peter Jackson A hobbitot?

198. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kirill Danyilovics Makszimov · Peter Jackson
2 hozzászólás
>!
Chöpp P

Lényegét tekintve a szerelem logikátlan dolog, ezért nem szeretik az olyanok, akik csak véletlenül születtek embernek, és nem számítógépnek.

317. oldal

1 hozzászólás
>!
csartak MP

Odanyújtottam neki egy üveg Obolonyt. Nem álltam meg, hogy ne kérdezzem:
– Figyelj, te mindig ezt a sört iszod?
– Tetszik nekem a reklámstratégiájuk – nevette el magát Kotya. – Képzeld, azt javasolják a fantasztikus szerzőknek, hogy emlegessék a könyveikben az Obolony sört.
– Na és?
– Ha a kötetben tízszer előfordul az Obolony szó, a szerző prémiumot kap. Kapisgálod?
– Ilyen egyszerű? – lelkesedtem.- Obolony, Obolony, Obolony, és kész?
– Tízszer egymás után, Obolony – hangsúlyozta Kotya. – Legalább.
– És egyáltalán mi az az obolony? – kérdeztem.
– Mocsaras folyópart.
– Komolyan? Akkor az Obolony mocsárvízből készült sör?
– De hát finom!

150. oldal

9 hozzászólás
>!
Shanara

Országunkban nem annak az oldalán áll a jog, akinek igaza van, hanem akinek több a barátja.

19. oldal (Metropolis Media, 2011.)

Kapcsolódó szócikkek: Kirill Danyilovics Makszimov
2 hozzászólás
>!
Shanara

(…) húszévesen egész éjjel ihatsz és lumpolhatsz – reggel frissen ébredsz; harmincévesen egész éjjel ihatsz és lumpolhatsz – reggel úgy ébredsz, hogy érzed, egész éjjel ittál és lumpoltál; negyvenévesen végigalszod az éjszakát – és reggel úgy ébredsz, mint aki egész éjjel ivott és lumpolt.

31. oldal (Metropolis Media, 2011.)

Kapcsolódó szócikkek: Kirill Danyilovics Makszimov
1 hozzászólás
>!
Chöpp 

A politika lényegénél fogva mocskos, tudjuk.

190. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gyima · politika
1 hozzászólás
>!
Chöpp P

– Henry Millert olvastam nemrégiben… – bökte ki váratlanul a vezető.
A sofőr külseje még arra a reményre sem igen jogosított fel, hogy Murakamit vagy Coelhót olvas. Őszintén szólva Turgenyev, Jack London és a Sztrugackijok kapcsán is komoly kételyeim voltak.

155-156. oldal


A sorozat következő kötete

Világok őre sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Vlagyimir Szorokin: Az opricsnyik egy napja
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml
Raana Raas: Elágazó utak
Raana Raas: Ellenállók
Scott Westerfeld: Behemót
Lőrincz L. László: A föld alatti piramis
Csurgó Csaba: Kukoricza
Jacek Dukaj: Más dalok
W. Hamilton Green: A Negyedik Birodalom
Jasper Fforde: A Jane Eyre eset