Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Új Őrség (Őrség 6.) 122 csillagozás
Egy kövér, csúnyácska tízéves kisfiú személyében nagy erejű, hasonítatlan Fénypárti próféta jelenik meg Moszkvában. Ezzel újból megbomlani látszik a Fény és a Setét egyensúlya. De nem ez a legnagyobb baj. A próféták jövendölése, ha az emberek tudomására jut, feltétlenül be is teljesedik, és ez rendszerint háborút, országok és népek pusztulását jelenti. A Homály elküldi tehát teljes hatalmával rendelkező megtestesülését, a Tigrist, hogy megölje a hírhozót, és bárki mást is, aki esetleg meghallgatta.
A moszkvai Éjszakai Őrség megpróbálja megállítani az ítéletvégrehajtót, de Anton Gorogyeckijnek és társainak rá kell döbbenniük, hogy soraik között olyanok is vannak, akik magát a Homályt akarják eltörölni. Márpedig akkor megszűnik a mágia, a Másfélék elvesztik minden rendkívüli képességüket. És a világ visszavonhatatlanul megváltozik.
Eredeti megjelenés éve: 2011
A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media
Enciklopédia 42
Szereplők népszerűség szerint
Anton Gorogyeckij · Borisz Ignatyjevics / Geszer · Olga · Szvetlana Nazarova · William Blake · Arina · Anna Tyihonovna
Kedvencelte 8
Most olvassa 1
Várólistára tette 33
Kívánságlistára tette 45
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
A szokásos Őrség regény, hihetetlen, hogy még mindig újat tud írni az író. Olyan érzésem van mintha az egész sorozat előre meg lenne jegyzetekbe írva, akár 20 rész is, és csak elő kell venni a következő témát és szépen kifejteni.
Talán ez a rész ismét inkább a világ, és homály megismeréséről szólt inkább, mint a pörgős cselekményről. Bámulatos ahogy felépítette a világot és, ahogy ezt a napjaink politikájába, gazdasági helyzetébe beültette. Tényleg olyan mintha, valóság lenne, és a lakásból kilépve, akár össze is futhatnánk Antonnal és a többi másfélével.
Biztos vagyok benne, hogy lesz folytatás, várom nagyon, igazi rajongó lettem.
A herripotter az vörös posztó Fluimucil Ábel az én szememben. Nem volna egy rossz szavam se akkor, ha a helyén lenne kezelve – valahol Jonathan Stroud felett és Eoin Colfer alatt –, de a köré épített gigantikus, profitorientált hype-ot sehogy se veszi be a gyomrom. Remélem, Lukjanyenkónak jól jövedelmezett legalább Fazekas Henrik meg nem érdemelt reklámja.
Azért vannak itt más kikacsintások is, Pratchett felé például, aki deklaráltan nem bírta Rowlingot – szintén nem is annyira az írásai, mint inkább az üzletpolitikája miatt –, úgyhogy lehet, forog a sírjában, amiért ők ketten most egy kalap alá lettek véve.
Aztán meg Geszer mint Dr. House? Nom du nom! A Gyűrűk Ura, de nem ám a könyv, hanem a film? Az utalások jó részét indokolatlannak éreztem – természetesen nem az alternatív Blake verselemzésre gondolok (bár Szerb Antalnak ahhoz is lenne egy-két szava, Lukjanyenko meg ő alighanem megértenék egymást).
Most már bizton állíthatom, hogy az orosz irodalom nekem minden formában bejön. Akitől még a vámpírokat meg a boszorkányokat is önként és dalolva nyelem le, az bizony tud valamit. Ha mást nem is, de sűrű aha-élményeket idézni elő a keleti blokk kultúrájának szép és plasztikus ronda és büdös, ám piszok hiteles leírása által. Remélem, a Szocialista Szellem Vasútja még egy jó pár köteten át robogni fog, mert egy kicsit sárga ugyan, meg egy kicsit savanyú is, de épp elég szórakoztató ahhoz, hogy a hanyatló kelet ópiumaként akármennyit szívesen fogyasszak belőle.
Ehhez hasonló élményben sem volt még részem! Ahogy elolvastam az utolsó mondatot, teljes hangerővel felzendült bennem a Led Zeppelin: Kashmir.
http://www.youtube.com/watch…
Akár egy főcímdal a Konyec filma után. :D
Nagyon bírtam!
És végre, három év után megint Őrség-kötet magyarul!
Én is aggódtam, hogy mihez tud még kezdeni Lukjanyenko a sorozattal, de ahogy a Galaktikánál is megnyugtattak pénteken, sikerült megoldania a dolgot. Nem is akárhogy: ízig-vérig Őrség-regény született. Stílusában a későbbiekre hasonlít, itt már nincs szükség világteremtésre (ámbár a szabályokat bővíti egy kicsit), az olvasók által megkedvelt elemeket viszont szép mennyiségben alkalmazza és néhány trükkös csavarra is futja ráadásnak. Nem véletlenül került elő Pratchett egyik könyve a főszereplőnk polcáról (http://moly.hu/idezetek/194141), a regény is Sir Terry munkáira hajaz: elindul valamerre, de amikor az olvasó már azt hinné, hogy tudja, mi lesz a vége, teker egyet rajta és a tényleges történet valami egészen más, mint amire az ember számítana.
Kellemes darab, szórakoztató olvasmány, erősen ajánlott.
–
Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.hu/2012/12/szergej-lukjanyenk…
Nehéz egy sorozat ötödik részét értékelni. Legalábbis úgy, ahogyan én szoktam. Inkább olvassátok el, mit írtam az Alkonyi Őrségről, mert ott én is megprófétáltam valamit :D Bár akkor még nem szó szerint gondoltam…
Szóval az Új Őrség a jövendőmondás témáját járja körül. Megváltoztatható-e a jövő vagy sem, de főleg, hogy milyen súly helyeződik annak a vállára, aki megismer egy próféciát. Emellett tovább mélyül a Homály és a mágikus Erő mibenlétének vizsgálata, ami már a harmadik kötetben megkezdődött – jó fantasy íróhoz illően Lukjanyenkónál ez persze nem öncélú, hanem a történet mozgatórugájává válik. Illetve… azért néha érződik, hogy már neki is nehezebb megtöltenie egy új regényt: a könyv közepén kicsit csapongóvá válik, és becsúszik egy-egy olyan eszmefuttatás, amelynek e regény történetéhez tulajdonképpen semmi köze, inkább egyik vagy másik korábbi részhez kapcsolódna. Hasonló szerepet tölt be az átlagosnál több humorizálás is – bár ezt frappánsan megindokolja „in character” (lásd az idézetek közt, 83.o).
Nem ez lesz a sorozat legjobb része, de hangulatban mindenképpen profi, és a történetet is egész jól csavarja. Vasziljev Káosz-Őrségét Lukjanyenko fél kézzel is túlszárnyalja.
Több évvel ezelőtt volt a kezemben utoljára Őrség kötet. Tartottam tőle, hogy az eltelt idő miatt az emlékezetem megfakult és nem fogom tudni kellő részletességgel felidézni a szereplőket, az előzményeket. A stílus azonban feledhetetlen, amelyet mi sem bizonyított jobban, mint hogy pár oldal olvasását követően újra otthonosan éreztem magam a Másfélék világában. Olyan volt az egész, mintha egy kényelmes, régen hordott ruhadarabot találtam volna a szekrényem aljában. Jól esett újra felvenni a történet szálát és meglepően könnyen elmerültem a szerző által teremtett különleges világban.
A három részből álló történet mindegyike magán hordozza a szerző stílusának egy-egy jellegzetességét, mindegyik más élményt nyújt az olvasó számára. A történetre való ráhangolódásomat az is nagyban segítette, hogy az első rész olvasása közben vagy hangosan kacagtam vagy pedig a szereplőkért izgulva feszülten habzsoltam az oldalakat. Innentől pedig nem volt megállás, mert peregtek az oldalak. Ebben a kötetben már nem volt szükség a világ felépítésére, a Fény és a Setét harcának bemutatására, az erő és szintjeinek részletes leírására. Helyette inkább a Homályt hozza előtérbe és helyezi a cselekmények középpontjába. Nem unalmas, hogy megint a világ megmentése a cél? Nem. Lukjanyenko képes volt ezt a visszatérő témát is úgy megoldani és olyan tartalommal feltölteni, amely élvezetes olvasmányt és új nézőpontot eredményezett.
A folytatással kapcsolatban pedig csak a reményemet tudom kifejezni: nagyon jó lenne minél hamarabb olvasni.
Szergej, Szergej, hát mit mondtam én neked már a múltkor is? Nem kell annyit gondolkodni, nem kell azt a cselekményt úgy bonyolítani, csak írogassál szépen, egyszerűen, viccesen vagy filozofikusan, bármiről, ami épp eszedbe jut.
De most komolyan. A könyv totálisan és elragadóan lebilincselő, olvasmányos és mulatságos addig, amíg szereplőink csak beszélgetnek, jönnek-mennek, vámpírokat és tanfolyamokat ellenőriznek, iszogatnak, dohányoznak, vécépapírt vásárolnak, utazgatnak, vagy bármi. A fő konfliktus taglalása kicsit untatott, nem is igazán tudtam követni a logikáját, valahogy olyan… homályos volt. De még ezzel együtt is remek szórakozás. Jó volt hazajönni a kedvenc Moszkvámba, a régi kedves barátokhoz.
Nagyon bírom ezt a jó zsaru-rossz zsaru játékot, amit Lukjanyenko és Vasziljev játszik azzal, hogy megosztják egymás között az Éjszakai és a Nappali Őrség történeteit. Más hang, más szemszög, az egyes oldalak történetei saját irányt visznek, miközben egymáshoz is kapcsolódnak. Emiatt időnként ugrunk is az időben.
Anton ugyan méltatlanul magasan van, de egyrészt legalább nincsenek allűrjei, másrészt olyan elbeszélőre van szükség, aki elég közel van a tűzhöz, hogy rajta keresztül be lehessen mutatni az újabb és újabb érdekességeket, ami a másféle világ dinamikáját cincálja.
Jó kis szórakoztató sorozat.
Arinát úgy megpofoznám! *lenyugszik*
Olvasás közben volt egy olyan érzésem, hogy kicsit különbözik ez az Őrség kötet az előzőketől. Például több az „üresjárat” a történetben, amelyek inkább Anton gondolatainak kibontásául szolgáltak, nem volt sok közük a történethez. Korábban azért nagyjából minden apró mozzanatnak köze volt a későbbi végkifejlethez. Továbbá sok új dolog bejött, ami azért bőven a pozitívak: jobban előtérbe került Nágya és más fiatal Másfélék, és megismerhettünk egy újabb múltbéli Másfélét. Mellesleg, minden vágyam (na jó nem… inkább könyvmoly vágyam) olyan Őrség-történeteket olvasni, melyek nem a mi időnkben, hanem sokkal korábbi korszakokban játszódnak. Kíváncsi lennék rá, hogy Lukjanyenko miként forgatná ki a történelmet és a folklórt.
Maga a történet és a világ még mindig fantasztikus, ebben nem változott a könyv, pedig huh, ez már az 5. kötet… Azért ez már valami.
Lassan hozzászokhatnék, hogy az orosz irodalom nem azt az élményt nyújtja számomra, amit várok tőle. Félreértés ne essék, nem volt rossz, de nem volt semmilyen.
Egy mondat nem ragadt meg bennem, egyetlen jelenet nem akadt meg az agyamban, amit érdemesnek tartanék felidézni.
Nem is tudom, akarok e még valamit is írni.
Ja, igen! Asszem megvan az idei év leggagyibb könyvbefejezése.
Népszerű idézetek
Nem vagyok biztos benne, hogy a tudás boldogít. Általában sokkal boldogabbak azok, akik nem is sejtik az igazságot.
208. oldal
– … Nem hallom Szemjont. És nem tudok kapcsolatba lépni vele. Próbálja meg valaki!
Olga is lehunyta a szemét.
Gliba látványosan a homlokához emelte kezét.
Germensohn az ajka szélét harapdálta.
Szvetlana a homlokát ráncolta.
Én meg elővettem a mobilomat, s megnyomtam a gyorshívás gombját.
62. oldal
– Európában általában úgy gondolják, hogy mindig van legalább két út, és ezek közül az egyik helyes. Mit itt, Ázsiában tudjuk, az is lehet, hogy egyáltalán nincs út, de lehet megszámlálhatatlanul sok is. Ám ez nem jelenti azt, hogy ezek közül akár egy is helyesnek bizonyulhat.
– Én Oroszországban élek – feleltem. – Az pedig nem Európa és nem is Ázsia. Útjaink egyáltalán nincsenek, csak irányok, de ez minket sosem zavart.
225. oldal - Második rész, 7. fejezet
Hát igen, Rowling könyvei után jóval egyszerűbb lett a dolog. A gyerekek kapásból megértik az alapkoncepciót, csak az keseríti el őket nagyon, hogy nincs Roxfort. Geszer azt állítja, a szerző a londoni Őrség, pontosabban mindkét Őrség megbízásából írta meg könyveit, az információ egy részének kiszivárogtatásához az Inkvizíció is hozzájárult. Lehet, hogy ez igaz. De az is lehet, hogy egyszerűen viccel. A Fénypárti Másféléknek a tréfálkozás lehetősége pótolja, hogy hazudniuk lehetetlen.
83. oldal - Első rész, 6. fejezet
– A Gyűrűk Ura viszont tetszett – folytatta élményei megosztását Arina. – Persze butaság, de milyen szép mese!
Nem vitatkoztam vele. Nálunk az ügyeletesek állandóan A Gyűrűk Urát nézték, ez valamiféle rituálévá vált, mint ahogy az űrhajósok mindig megnézik indulás előtt a Hárem a sivatagbant és szilveszterkor az ország egész lakossága A sors iróniáját. Ügyeleteseink nem is igazán nézik a filmet, inkább afféle háttérként szolgál, de rendszeresen heves viták robbantak ki arról, miféle igézettel lehetne így meg így elbánni az ellenséggel, és elhajítani a torony tetejére… lehetséges-e olyan amulettet csinálni, amelyik legalább emlékeztetne az Egy Gyűrűre – hogy hasson a hordozójára, és szinte lehetetlen legyen megsemmisíteni, és lehetővé teszi, hogy erőfeszítés nélkül le lehessen menni a Homályba… Bármily furcsa is, a film megjelenése hozott némi újdonságot a gyakorlati mágiába – hiszen mindig akad egy-egy makacs fickó, aki nem hiszi el, hogy „ezt nem lehet megcsinálni”, és kitalálja, hogyan lehet mégiscsak.
209. oldal
→ |
---|
– Mutassa a meghívóját, polgártárs! – állta el az utamat egy pirospozsgás, egyenruhás rendőr.
– Nem érdekel téged az én meghívóm – mondtam komoran és egy csillagközi jedi lovag mozdulatával odaintettem neki. Mögöttem leplezetlenül vihogott a vámpír.
– Nem érdekel a meghívód – egyezett bele a rendőr hátralépve.
314. oldal
– Megjósolod a jövőt, még ha egyelőre ügyetlenül is. És mondd… három-négyszáz év múlva ki uralkodik a capitoliumi dombon?
– Egy néger ül a trónon, és béketeremtőként magasztalják majd őt, de vasmadarakat küld az óceánon túlra, hogy megszerezze a líbiaiak és perzsák kincseit, és ebből nagy háború támad, és megrázkódtatások a világban… – mondta a fiú lassan, mintegy félálomban.
– Hm… – Erasmus útitársa megdörzsölte az orra hegyét – Nem, még mindig messze vagy a legfőbb próféciádtól. Túl sokat hibázol. Az olaszok folyton hadakoznak az arabokkal, de hogy uralkodhatna egy fekete bőrű Rómában? Perzsia… még hagyján, de Líbiában nincs semmiféle kincs, csak a sivatag van ott, amely azt a haszontalan fekete olajat szüli.
157. oldal - Második rész, 3. fejezet
A sorozat következő kötete
Őrség sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jeaniene Frost: Síri csendben 94% ·
Összehasonlítás - Kresley Cole: A sötétség démona 93% ·
Összehasonlítás - Karen Marie Moning: Álom és valóság 91% ·
Összehasonlítás - Jeaniene Frost: A lángok mélyén 90% ·
Összehasonlítás - Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok 90% ·
Összehasonlítás - Chloe Neill: Ha eljön a péntek 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A Setét Torony – Callai farkasok 87% ·
Összehasonlítás - Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve 85% ·
Összehasonlítás - Laurell K. Hamilton: A Harlekin 82% ·
Összehasonlítás - Laurell K. Hamilton: Az alkony ölelése 82% ·
Összehasonlítás