Kvázi 82 csillagozás

Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Egy alternatív jövőben a társadalomban nem csak emberek élnek, hanem feltámadottak és kváZik is. A halál után lehetségesek ezek a fokozatok, de nem akárhogy: enni kell egy másik élő ember testéből. Szimonov százados gyűlöli a kváZikat, „kriptaszökevényeknek” tartja őket, de amikor felettese kijelöli jövendő társát, kénytelen együttműködni valakivel, aki emberként viselkedik, mégsem az. És amikor egy világméretű konfliktus kellős közepén találja magát, ami globális fenyegetés az egész emberiségre nézve, rájön, hogy csak kváZi társa segítségében bízhat.

Az Őrség-regények sikerszerzőjének könyve komolyan elgondolkodtat arról, minek alapján számít valaki embernek, és hogy az előítéleteinket olykor felül kell vizsgálni – egy nagyobb cél érdekében.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
330 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155859557 · Fordította: Weisz Györgyi
>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
330 oldal · ISBN: 9786155859601 · Fordította: Weisz Györgyi

Enciklopédia 4


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

A Wiki szerint Lukjanyenko a Kvázi műfaját „zombi apokaliszis”-ként írja le. Nem vitatkoznék sem a Wiki szerkesztőivel, sem pedig magával a szerzővel (akivel egyébként van bajom elég), de úgy gondolom, hogy – bár a könyv zsánerbéli meghatározása is necces, de – jóval inkább illik a regény témájára az „alternatív jövő” meghatározás.
Moszkvában vagyunk, valamikor a nem túl távoli jövőben, amikor is az élet és halál egymástól jól elkülöníthető három (lét?)formájában leledző humánok nyílt, vagy éppen titkos küzdelme zajlik.
A regényt felvezető és végigkísérő bűnügyi vonalhoz adott egy furcsa páros – a haláleseti ügykezelő (nevezzük szimplán zsarunak), aki élő ember, és a különleges megbízott, aki bizony kváZi (tehát egyszer már meghalt, majd feltámadott és végül, mintegy legmagasabb intellektuális létforma gyanánt, felemelkedett).
A nyomozós szál persze több irányba csavarodik, ahogy az egy ilyen darabban dukál, és végül egy jó előre megjósolható, világmegmentős sztori irányában eszkalálódik. Közben kapunk eleget a főszereplők múltjából, kissé zavaros értékrendjéből és motivációiból, valamint a változás óta létrejött sajátos társadalmi alakulat különböző aspektusaiból. Összességében számomra egy klasszikus hidegháborús hatalmi dráma bontakozott ki a sorok között, csak már nem szovjet-amerikai nagyhatalmi konfliktussal, hanem az éppen regnáló két valós hatalmi centrum (az emberek és kváZik) hegemón, vagy éppenséggel egyensúlyteremtő törekvéseivel.
Kifejezetten jót tett a regénynek, hogy semmi hagyományos zombis limonádé áthallás/utánérzés nincs a cselekmény hangulatában, annak ellenére, hogy az alaphelyzet nem kifejezetten egyedi, unortodox találmány.

Legfőbb bajom Lukjanyenkoval a Kvázi kapcsán a következő: a kedves szerző arra sem veszi a fáradságot, hogy legalább három banális mondatban mondjon valamit, bármit arról, hogy mi a búbánatos Putyinharagja történt a világban, amitől ez a helyzet kialakult. Tudom, hogy már tavaly óta kinn van a folytatás (ami talán majd kinyilatkoztat, vagy legalább sejtet valamit az előtörténetről), de attól még ez a kötet füstölésre váró herélt kappan módjára lóg a levegőben.
Nem tetszik továbbá, hogy Lukjanyenko karakterei továbbra sem válnak több dimenzióssá. Már az Őrség sorozatot is a különleges hangulata, sajátos atmoszférája miatt kedveltem, és úgy tűnik, hogy a Kvázi sem a szereplők alakjának fantasztikus kidolgozottsága miatt fog bekerülni a kánonba (ha egyáltalán).
Természetesen nem bántam meg, végül is egy olvasást feltétlenül megér.

6 hozzászólás
Morpheus>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Nyomozás, zombik, posztapokaliptikus, ebből a hármasból alapesetben az következik, hogy valami vacak jön ki belőle, kliséhegyekkel, de elég hozzáadni Lukjanyenkót, hogy a visszájára forduljon, és egy remek történet alakuljon ki belőle, majdnem tökéletes. Nem tudom, hogy az alapanyagokban van a hiba, vagy az íróban, hogy mégsem tudott belőle teljesen tökéletes ételt főzni. De van benne minden, el lehet rajta gondolkodni – és nem csak a nyomozáson, hanem főleg filozófiai szinten –, van benne érzelmi töltés, nem is kevés, és hogy mégsem ért tökéletesen egybe, ha nagyon szőrszálhasogatni akarnék, biztos megtalálnám az okát, de nem akarom, maradjunk annyiban, hogy nekem tetszett, jó volt.

5 hozzászólás
ViraMors P>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

A pisztolyt átvettem a bal kezembe, jobbal előhúztam a tokjából a machetét.

– Hogy szerepel a telefonodban? – kérdezte Nasztya. – Mint Mihail vagy mint Bedrenyec?
– Mint kriptaszökevény – feleltem komoran.

Őszintén bízom Lukjanyenkoban, de tekintettel arra, hogy nem szeretem a zombikat, ettől a könyvétől kicsit azért tartottam. Szerencsére nem Lukjanyenko lenne, ha írna egy teljesen átlagos/klasszikus zombis regényt. Nem, ő tulajdonképpen fogta a krimik terén már jól bejáratott furcsa páros eszközét, és csavart rajta egyet: a páros egyik fele ember, a másik pedig kváZi, vagyis öntudatra ébredett zombi feltámadott.
Maga a történet egy posztapokaliptikus környezetbe helyezett, személyes drámával keveredő krimi. Olyan világban járunk, ahol a normál emberek mellett léteznek a klasszikus zombiként viselkedő feltámadottak és az ő öntudatra ébredt/öntudatukhoz visszatért változataik, a kváZik. Ebben a világban, ahol a halottak kevés kivételtől eltekintve zombisodnak, tevékenykedik haláleseti ügykezelőként E/1 főhősünk, Gyenyisz Szimonov, vagyis a feltételezett friss halottakhoz kell kiszállnia, és befogni, vagy véglegesen megállítani őket, mielőtt nekiindulnak felfalni a nagyvilágot. Persze, tekintettel arra, hogy Gyenyisz rühelli a feltámadottakat és a kváZikat is, nem túl meglepő, hogy részéről elég sokszor a végleges megállítás az eredmény. Hozzáállásán nem lendít az sem, hogy a kváZik időnként panaszt emelnek ellene, végül pedig kap egy kváZi társat. A páros egy viszonylag egyszerűnek tűnő gyilkosság felgöngyölítésével indít(ana), amiről persze pikk-pakk kiderül, hogy minden csak nem egyszerű, és oldalakon belül el is szabadul a pokol…
Maga a nyomozás kifejezetten tetszett. Okos ellenfelek játsszák ezt a macska-egér játékot, ráadásul itt abszolút igaz, hogy sok minden nem az, aminek látszik, és az indokok nem éppen egyértelműek. A nyomozás folyamán pedig felmerül elég sok minden, amin érdemes eltöprengeni. Kezdve a páros tagjai közti bizalom létén – vagy éppen nem létén, folytatva a kváZik és az emberek közötti akár fizikai, akár szellemi különbségeken, de szó esik a toleranciáról, némi fajirtásról és arról is, hogy ki/mi számít vagy nem számít embernek. Ahogy haladunk előre, szép lassan fény derül Gyenyisz nem túl meglepő múltjára, arra, hogy miért is rühelli ennyire az összes kriptaszökevény népséget. És persze, ahogy az lenni szokott, a személyes dolgok csak még jobban megbonyolítják azt, ami amúgy sem volt egyszerű.
Amin némiképp húzom az orromat, az a világépítés, illetve a hiánya. Lukjanyenko jól bemutatja a jelent, hogy mit tett a világgal a zombikór, ami történetünk előtt kb 10 évvel ütötte fel a fejét. A flashback-ekből az is kiderül, hogy mi történt közvetlenül a katasztrófa után, de maga a katasztrófa a könyv végén is akkora rejtély, mint az elején. Találgatások elhangzanak, hogy mi váltotta ki a zombivészt: vírus – vagy nem, prion – vagy nem, az evolúció következő lépcsőfoka – vagy nem, bármi egyéb – vagy annak az ellenkezője… de válasz nincs, és ez engem eléggé zavar, mert ettől olyan elnagyoltnak hat az egész.
Szóval kérném a tisztelt szerző urat, hogy nyugodtan alkosson még vagy 50 oldalt a meglévő 330-hoz, amiben kifejti a katasztrófát és boncolgat még egy kicsit a már elkezdett témákon, mert tényleg érdekesre sikerültek. Esetleg írjon egy második részt, bár ehhez nem feltétlenül ragaszkodom, mert bár sikeresen eladta nekem a zombis könyvét, továbbra sem szeretem a kriptaszökevényeket.

Update: van folytatás.

PS.: mellékvágány és lehet, hogy csak kombinálok, mert párhuzamosan kezdtem a két könyvet, de azért eltöprengtem rajta, hogy a bárányhimlős vonal vajon utalás-e a Marsbéli krónikákra. Elvégre tudjuk, hogy Lukjanyenko szereti telepakolni mindenféle utalásokkal a könyveit.

2 hozzászólás
pat P>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Lukjanyenkónak legfőképpen a humorát, a stílusát és az ötleteit szeretem.
Az oroszos hangulattal és Moszkva megjelenítésével pedig szinte bármilyen regény le tud venni a lábamról. spoiler

Fentiekből következik talán, hogy majd' minden Lukjanyenko regénnyel legalább egészen jól elvoltam eddig – a kiválóakkal rajongós, a gyengébbekkel kicsit hümmögős, de alapvetően pozitív viszonyt ápolva.
Ezzel a kis zombihentelős alapfelállással mondjuk voltak kisebb ellenérzéseim eleinte, igazából majdnem el sem olvastam. Persze végül nem volt rossz, jelentősen meg is haladta a bevett sémákat, zombi-műfajban is tudott érdekes újításokat és meghümmögtető kérdésfelvetéseket hozni, nyomozgattak is, kuncorásztam is.
A világot nem váltja meg, de igényesebb fajta kikapcsolódásnak tökéletes.

3 hozzászólás
Noro P>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Lukjanyenko könyveinek talán az adja a legfőbb vonzerejét, hogy nagyon jól ötvöződnek bennük a kalandos történetek a komolyabb gondolatokkal, az ötletes háttérépítés az önreflexióval. Ezúttal egy jól ismert klisét tervezett újra, ami a megszokottól teljesen eltérő kontextusba helyezi a zombiapokalipszis fogalmát.

Ebben a világban a „feltámadottaknak” (sima zombiknak) lehetősége van arra, hogy egy fejlettebb, értelmes lénnyé váljanak, amelyek a megszokott értelemben véve egyáltalán nem hasonlítanak a zombikra. Felerősödött képességeikkel, visszafogott érzelemvilágukkal és logikus világnézetükkel inkább afféle vulkániak benyomását keltik, akiket az emberiség egy jelentős kisebbsége felsőbbrendű létformának, az evolúció következő lépcsőfokának tekint. E lényekkel elviekben lehetséges az együttélés és az együttműködés, csakhogy „szaporodásuk” formája nem igazán egyeztethető össze a modern humanizmus elveivel. spoiler

Már maga az a tény, hogy halála után mindenki „feltámad”, is alapjaiban változtatja meg a mindennapokat. Itt ugyanis nincs szó fertőzésről, senki sem „egészséges”. Mit kezdünk a haldokló családtagokkal, vagy a magányosan élő öregekkel, akik bármikor szörnyeteggé változhatnak? Nagyon izgalmas a kváZik pszichológiája is: létre lehet-e hozni egy olyan társadalmat (vagy legalább szubkultúrát), amelynek tagjai fejlett intellektusuk ellenére is képtelenek változtatni érdeklődési körükön, kvázi az élet egyetlen szűk területének megszállottjai? (Ha van olyan embercsoport, akiknek a kváZik a metaforái lehetnének, azok szerintem az Asperger-szindrómások.) Tragikus módon jelennek meg mindemellett azok, akik már gyermekként kváZivá váltak, ők ugyanis nem csak testileg, de szellemileg sem képesek továbbfejlődni.

Mindezek a gondolatok egy szokatlan, de annál izgalmasabb krimi történetbe ágyazódnak. Szokatlan azért, mert a hagyományos nyomozás bár megjelenik benne, de nyomozónk számára az igazi titkokat nem a bűnözők spoiler viselkedése és motivációi rejtik. Az ügy felgöngyölítése során pedig lépten-nyomon olyan erkölcsi kérdések merülnek fel, amelyekről a törvények nem adnak felvilágosítást.

Végül én abba a különös állatfajtába tartozom, aki szereti, ha a világ hátterében is van egy rejtély, amelyen lehet agyalni. E téren pedig Lukjanyenko – kétségkívül elég szemtelenül – nagyon is sok nyomot rejtett el, de úgy, hogy a legtöbbnek a cáfolata is elhangzik valahol a könyv szövegében. A zombulás különféle hipotéziseit több megbízhatatlan narrátor és többé-kevésbé hozzáértő szereplő gondolataiból lehet kibányászni, hogy a lapra szerelt elemekből felállítsunk egy saját elméletet, amelyben a dinoszauruszok kihalásának, a rovartannak és az evolúciós poszthumanizmusnak is juthat szerep. De persze ez csak az én saját megoldásom. Az is lehet, hogy ha más rakja össze, akkor dohányzóasztal lesz belőle, vagy harckocsi :)

NewL P>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Egy kicsit bajban vagyok ennek a könyvnek az értékelésével. Mert bár a történet nagyon tetszett, és az író már megint remeket alkotott a karakterek kialakításánál, és a környezet megteremtésénél, azért egy kicsivel több magyarázatot elviseltem volna a világról. De mint mindig a hangulat nagyon orosz, a történet olvastatja magát, a kiadás borítója zseniális, és a könyvben nem is találtam túl sok magyartalan mondatot.
Érdemes elolvasni, és már csak az érdekel, hogy ki lesz-e adva a folytatása.

miluminal P>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Első olvasásom Lukjanyenkotól, de egészen biztosan nem az utolsó.
Tetszett az író humora, tetszett a történet, tetszettek a fordulatok, tetszett a moszkvai helyszín, tetszettek a szereplők. És jól esett egy kazah írótól olvasni.
És bár a horror címke ott figyel, de nekem nem ez a horror. Ja, zombi-izé-szerűségek akadnak benne, de semmi olyasmi, amit az ujjaim mögül kikandikálva se mernék követni.
Frissítően üdítő volt. Óje.

jeszan P>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Ismét egy érdekes disztópikus világba csöppentem. Emberek-feltámadottak-kvázik. Ezek alkotják a földön élő népességet. Főhőseink rendőrök (ember-kvázi páros), akik igyekeznek felderíteni a háttérben mozgó erőket és összeesküvéseket. Közben képet és magyarázatot kapunk arról, hogy lesznek a feltámadottak és utána a kvázik. Gyenyisz múltjából is kapunk szösszeneteket, ami a jelenben kap jelentőséget. Nagyon érdekes olvasmány volt ez egy orosz írótól.
“Nem mi vagyunk az evolúció csúcsai. Emberek vagyunk. Mindannyian fivérei és nővérei, apái és fiai vagyunk egymásnak. Jók és rosszak, jóságosak és gonoszak, de mind egyek vagyunk. És az életben ez a legfontosabb.”

noni55 P>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Egy elég érdekes világban játszódik a történet, ahol léteznek az emberek, a feltámadottak és a kvázik. A feltámadottak azok, akivé az emberek a haláluk után válnak. Emberhúst esznek és gondolkodni képtelenek. A kvázik értelmes és az emberhez képest sokkal erősebb lények, akik a feltámadottakból lesznek. Mindenki nem válik azzá és a hatóság inkább titkolja, hogy mi a módja neki. A kvázik az emberek között élnek, szürkés bőrük van, bár érzelmekre képtelenek. Közöttük is, mint az emberek között, léteznek jó és rossz kvázik.
A történet főszereplője egy rendőr, Gyenyisz, aki utálja mindkét fajt. Pechjére egy öreg kvázit osztanak mellé, hogy megállítsanak egy őrült kvázi nőt, Viktoriját. A nő egy rendkívül veszélyes vírus kapcsán kerül a hatóságok látókörébe. Nem tudni, hogy rossz vagy jó szándék vezérli, és mindig sikerül egy lépéssel a rendőrök elé kerülnie.
Gyenyisz és a kvázi közben más eseteket is megoldanak, illetve Gyenyisz tíz évvel korábbi életébe is néha bepillantást enged az író, amikor elszakadt feleségétől és a fiatól. Érdekes olvasmány volt, nem egyhangú és mindig történt valami különös esemény.

zamil>!
Szergej Lukjanyenko: Kvázi

Szeretem Lukjanyenko írásait, az általa megálmodott alternatív Oroszországot, ami más, de mégis igazi orosz. Nincs ez másként a Kvázival se, bár számomra kicsit gyengébb ez a könyve a megszokottaktól. Maga a zombis témáért se vagyok oda, és valahogy a történet sem látott el a megszokott csavarokkal.
Ettől független érdekes könyv és ajánlom a téma, vagy az író kedvelőinek.


Népszerű idézetek

gesztenye63>!

Végül is lennie kell az életben valami jónak.
Magán az életen kívül.

147. oldal

ViraMors P>!

Az olvasás jól pótolja a vodkát…

234. oldal

gesztenye63>!

Ha komolyan arra készülsz, hogy elvedd valakinek az életét, készen kell állnod, hogy odaadd a magadét. Mert az életnek csak egyetlen igazságos ára létezik.

307. oldal

Noro P>!

Nehéz arról prédikálni, hogy „reménylem a holtak feltámadását”, mikor feltámadt halottak nyüzsögnek mindenfelé, és megpróbálnak téged felfalni. Nem lehet hurikat ígérni a paradicsomban, mikor a halott csak felfalni akarja a hurikat. És a szamszára sem igen csábító, ha be kell ismerni, hogy világunk a falánk szellemek világa.

73. oldal

ViraMors P>!

– A párban végzett munka rengeteg alkalmat kínál a kölcsönös megértés kialakításához.
Bólintottam.
A párban végzett munka rengeteg alkalmat kínál partnered megöléséhez.
Ezt persze nem mondtam ki.

17. oldal

ViraMors P>!

– Ha számítógépes játékban lennénk – mondtam –, igazán varázsolhatna egy keveset főtisztelendőséged.
Az esperes ellenőrizte a sorozatlövő tárját és szárazon csak ennyit mondott.
– A számítógépes játékokban varázslók varázsolnak, a papok meg gyógyítanak és az isteni erőkhöz imádkoznak. Ami a gyógyítást illeti, semmit nem garantálhatok, imádkozni viszont reggeltől szakadatlan imádkozom.

82. oldal

ViraMors P>!

Ellenkezhetsz amennyit csak bírsz, kitalálhatsz magadnak szabályokat és tilalmakat, de az élet mindig megszerzi, ami neki jár. Amíg élsz – az élet erősebb nálad.

ViraMors P>!

A pisztolyt átvettem a bal kezembe, jobbal előhúztam a tokjából a machetét. És berúgtam az ajtót.

8. oldal

ViraMors P>!

– Vannak Moszkvában olyanok, akik hamis papírokat árulnak kváZiknak? – csodálkozott Markin.
– Moszkvában minden van.

168. oldal

Noro P>!

– Mi az embereknél sokkal jobban elviseljük az űrutazás és az idegen bolygók körülményeit. Átengedhetjük a Földet mint bölcsőt az embereknek, mi pedig meghódíthatjuk a Naprendszert, és elindulhatunk a csillagok felé. Mivel a kváZik élettartama meghatározatlanul nagy, továbbá kevésbé vagyunk érzékenyek a sugárzásokra és egy sor más tényezőre, ez nagyon vonzó eszme.

48. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Meiszner Krisztina: MásValaki problémája
Stephen King: Álom doktor
Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház
Joe Hill: NOS4A2
Chuck Wendig: Halálmadarak
Stephen King: Borzalmak városa
Anne Rice: A farkasok ajándéka
Philip José Farmer: A bestia képmása
Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség