Igék ​földje – A vas birodalma (Az Ég fürkészei 2.) 42 csillagozás

Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Kis csapat próbál elszökni a birodalomból, élén Marcusszal, a feltételezett új Üdvözítővel, és Ilmarral, a tolvajjal. Amikor a hatóságok csapdájába esve túlerővel kerülnek szembe, Ilmar szabadságát föladva menti meg a többieket. A csapat szétszóródik, de többségük mégis újra összefut Pannónia fővárosában, Aquincumban. Közben a szálak egyre kuszálódnak, és Marcus hűséges követői közt felüti fejét a kétely: a fiú valóban az Úr új, földi helytartója, vagy valami sokkal sötétebb hatalmat képvisel?
Közeleg a végső összecsapás, melynek kimenetelétől függhet a világ sorsa. Ha Marcus beveti az Eredendő Igét, az bőségszaruként visszahozhat a földre minden elrejtett kincset, még a vasat is. Csakhogy a hatalom minden eddiginél rettenetesebb eszközének is bizonyulhat.

Az Őrség-könyvek Európa-díjas, immár az angolszász piacon is sikeres szerzőjének kétkötetes ciklusa döbbenetes befejezéséhez érkezik ezzel a regénnyel, mely többek közt egy alternatív Magyarországra is elrepíti kíváncsi olvasóit.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
344 oldal · ISBN: 9786155158599 · Fordította: Weisz Györgyi
>!
Metropolis Media, Budapest, 2014
ISBN: 9786155158612 · Fordította: Weisz Györgyi

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Noro 
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Kezdem azzal, hogy ez a könyv már tartalmasabb az első résznél. (Benne van például az is, amit az Üdvözítő történetéről amannak a fülszövege olyan szépen elfecsegett. Ezúttal viszont a címlapfestményt sikerült elszúrni: Szent Gellért szobrának nyakában és kezében ugyanis keresztet láthatunk – csakhogy ez a szimbólum az Igék Földjén nem ismeretes…)

A történet számomra arról szólt, milyen az, ha egy mélyen vallásos világban először üti fel a fejét a kétely. Az Igék Földjén a hit kiegyensúlyozott, de lelkesedés nélküli: a fanatikusok épp olyan ritkák, mint a hitetlenek. Azonban könnyű hinni abban, hogy kétezer éve valaki csodákat tett – az átlagember (és az átlag pap) szempontjából jóval nehezebb elfogadni, hogy a csodák kora újra eljön, épp itt és épp most. A csodatevő köré gyűltek közül néhányan elgondolkoznak azon, vajon tényleg meg van/volt-e írva minden, vagy a dolgok másképp is történhettek volna. Eközben néha ráhibáznak a „mi valóságunkra” is. A felvetett kérdések nem könnyűek, mivel bár az Üdvözítő kevesebb a Megváltónál, az általa létrehozott világ bizonyos dolgokban mégis jobbnak tűnik…

Mint alternatív történelem, a könyv felvillant valamit Lukjanyenko humorából: az „apostolok” között több hírességet – írót, színészt – is felismerhetünk, még úgy is, hogy mindig csak a keresztnevükön szerepelnek. Pannónia ábrázolása sem rossz, bár a „milyen fura nyelv a magyar” témát egy kissé túlerőltette. De az én ízlésemnek még mindig sok volt a megyünk – bajbakerülünk – megszabadulunk sablon a cselekmény során.
A lezárásról annyit, hogy 20 oldallal a vége előtt még meg voltam róla győződve, hogy kell legyen egy harmadik része a sorozatnak. Aztán következett egy nagyon hirtelen, nagyon oroszos, de egyáltalán nem lukjanyenkós végkifejlet. Én tulajdonképpen azt vártam, hogy felfedi, mi van a legenda mögött, ahogy azt SF- és Őrség-regényeiben egyaránt tenni szokta, de ezúttal úgy látszik, nem is ez volt a cél. Ezt még meg is bocsátanám neki, de úgy érzem, a befejezés nem következett szervesen az őt megelőző 660 oldalnyi történetből: így bármennyire is elgondolkodtató (mert az), nem lettem igazán meggyőzve.

3 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Lukjanyenko alternatív Újszövetsége a végéhez érkezett félbehagyódott, mivelhogy Szergej Vasziljevics megunta. Az akciójelenetek azért még mindig menők, unatkozni így hát nem fogunk rajta, ha a cselekményszövés mégoly lapos és lineáris is. Össze kell gyűlnie a 12 apostolnak: hőseink bemennek valahová, ott találkoznak valakivel, azt mondják neki: jer, kövess, mire az illető megy és beáll közéjük – számolhatjuk hát az ujjainkon, ahogy a 12 összejön.
Kereszténység-parafrázisa zavaros, jelentős részét nem is értettem alighanem ő maga sem, de akadnak azért megszívlelendő gondolatok.
Jó gyenge könyv egyébként, a többi Lukjanyenkóhoz képest. Megyünk, kalandozunk, közben összegyűlünk, oszt' az armageddont meg szűk 10 oldalban lezavarjuk. Jobbára értelmes filozófiával feldúsított kalandregénynek jó, mégis irgalmatlanul lecsillagozom izibe, érzékeltetendő a Szerjozsa egyéb műveihez képest alacsonyabb színvonalat.

>!
Shanara
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

„Érdekes volt olvasni, hogy amíg az előző részben főleg a társadalmi berendezkedést és a technikai fejlettséget mutatta be a szerző, a fő hangsúly pedig a kalandok során volt, addig ebben a kötetben a vallás került az előtérbe. Pontosan emiatt a cselekmény lényegesen lassabb, mint amire az előzmények ismeretében számítottam: sokkal kevesebb a kaland és lényegesen több a vallásfilozófiai fejtegetés, a különböző vallási irányzatok és elméletek összehasonlítása. Ettől függetlenül több olyan információ is elhangzik, amelynek hiánya az első kötetben annyira érezhető volt; kétségtelen, hogy ezekkel válik igazán értékelhetővé és érthetővé az előtörténet, illetve annak minden eseménye, minden részlete.”
„Úgy gondolom, hogy ha valaki pont a kalandok és a könnyedség miatt kedvelte az előző részt, akkor ez a kötet némiképp igénybe fogja venni a türelmét, de természetesen ez fordítva is igaz, hiszen ha valakinek az előzmények nem jöttek be maradéktalanul, akkor a folytatásban megtalál mindent, amit korábban hiányolt (…)”
„megérte elolvasni, mert tetszett az alapötlet, érdekesre sikerült a kivitelezés – az idézetgyűjteményem pedig legalább tucatnyi csodálatos és mély jelentéstartalmú idézettel lett gazdagabb.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2014/07/szergej-lukjanye…

>!
moszat
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Röviden: untam.
Ami azt hiszem, a szórakoztató irodalom halála. Valószínűleg ennél a kötetnél fogyott a Lukjanyenko rajongásom a valóság szintjére.
Az Ég fürkészei ciklus valójában két regény (függetlenül attól, hogy valójában is az…). Az egyik egy pattanásos tiniknek szóló ifjúsági kalandregény. A másik pedig egy konzumfilozófia eregetés, melynek koncepciója a következő: Az egy bekezdésnyit szigorúan nem meghaladó gondolatszösszenetek egymáshoz való köze konvergál a nullához, de az adott szövegrészhez, cselekményhez is a relevanciája 80-0 százalék közt ingadozik. És persze közben szatirizálgat, ironizálgat, kiszólogat, ami az Őrségben tökéletesen működött, de ebben a gyermeteg alternatív steampunk nemtommiben nekem idegen test. A két írás külön-külön is közelít az elégtelenhez, de együtt – elég sok – pillanatra interferálnak az értékelhetetlenhez.
Néha elgondolkodtam, hogy a Galaktika – szokás szerint – mellélő ezzel a semmilyen borítóval. Én sokkal gyerekesebb, karikaturistább, játékosabb koncepciót képzelnék el ehhez a ciklushoz, de az meg nem passzolt volna Lukjanyenko gondolati böffeneteihez. Nem jó ez sehogy sem…
A magyar résznél kicsit fellelkesülten, hátha egyébként csak az én műveltségemen talál – amúgy nagyon is létező – lyukakat az írás. Gellért püspök, paprika, gyógyfürdők, vastag pödrött bajusz, és a magori idióta nyelv és a szép nők. Egy jobb útikönyvben mélyebb és árnyaltabb a kép.
Majd ismét megcsodálhatjuk Lukjanyenko írói betegségét a librum complementum nichtust.
És végül már csak hagyományból is megszólom a Galaktika címelkúró algoritmusának legújabb termékét. (Близится Утро – Reggel közeleg)

>!
Morpheus
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

A történet most már nem csak a menekülésről és a kalandról szólt végre, hanem voltak benne olyan gondolatok, amelyeken érdemes eltűnődnünk még akkor is, ha nem az alternatív világban élünk.
Nem remekmű, és továbbra is azt gondolom, hogy a két kötetet összességében nézve ez kevés Lukjanyenkótól.

>!
Mortii
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Elég döcögősen indult A vas prófétája, tetszett, de annyira még sem találtam magaménak a történetet, igaz ez A vas briodalmára is. Igazából jó történetek, csak engem pont azok a részek érdekeltek volna jobban, amikről keveset esett szó! A suhanókról, az igéről, és egyáltalán az alternatív történelemről magáról szívesen olvastam volna! Egyébként jó könyvek, tetszettek, csak ez a vallásos téma, még így kifordítva sem igazán az én asztalom! Ettől függetlenül le a kalappal Lukjanyenko előtt! Remélem sok jó (vagy jobb) történetet olvasok még tőle!

>!
Németh_Veronika
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Nem hozta a megszokott színvonalat. Túl sok rész volt just for fun – de nem volt sem érdekes, sem vicces, kiszámítható párbeszédekkel, elég híg volt a cselekmény is. Kár, mert érdekes ötletből indult, de valahogy nem sikerült jól kifejteni.

>!
ilmater
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Sajnos az első kötetnél semmivel sem találtam jobbnak eme második részt. A fülszöveg hangzatos beharangozója végül is igaz, csak nem úgy: „…kétkötetes ciklusa döbbenetes befejezéséhez érkezik…”. Igen, döbbenetes valóban. Kérdésem a könyv becsukása után ez volt: Mi vaaaaan? Tán én vagyok túl gyenge felfogású, de a két oldalas lezárásból nem sikerült kihámoznom, hogy akkor most mi a nyavalya is történt.

Most hát úgy néz ki a szememben a könyv, hogy van 70% vallásos és egyéb filozófiai elmélkedés, a maradék időt pedig az tölti ki, hogy a szereplők mennek A-ból B-be, majd B-ből C-be, később C-ből D-be, végül D-ből E-be. A problémák leküzdése mindig egy kaptafára megy, ugyanazon ötletek újrahasznosítását látjuk újra meg újra. Némely szereplők meg egyszerűen csak a „vannak, de minek” kategóriába tartoznak.
Én nem tudom, mit akar Lukjanyenko ezzel a sorozattal mondani, de hozzám nem jutott el. Ha meg filozófiai eszmefuttatásait akarta könyv formában kiadni, nem kellett volna köré erőltetnie egy alternatív történelmi katyvaszt, mert így az őt szerető olvasóknak okozott csalódást. (Némelyiknek, mert tisztában vagyok vele s elfogadom, hogy van, aki meglátta eme könyvekben a jót. Talán ők a szerencsések, nekem sajnos nem sikerült.)

A borítón a kereszt szimbólum tényleg komoly hiba, de találtam egyebet is. A 101. oldalon van egy ilyen mondat: A Duna bal partján magasodó dombokon elterülő, fenséges Buda… . Na most, javítsatok ki, ha tévedek, de szerintem a folyók partjait folyásirány szerint tekintjük, azaz Buda a jobb parton van. De lehet, hogy én rendelkezem hibás földrajzi ismeretekkel.
Már azt is furcsálltam, hogy mit keres a Gellért-hegy Aquincumban, de utánanéztem, s megtudtam, hogy akkoriban nem Óbuda, hanem a teljes budai oldal, s a mostani Pest egy része is Aquincumhoz tartozott. Ez tehát kimagyarázható.

Megjegyzem, sajnos eme kötetben is számos elírást találtam, főleg betűhiányokat. A korrektúra manapság úgy tűnik, már korántsem olyan fontos, mint volt az régebben. :-/

>!
cseszlovák
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Amennyire jó volt az első könyv, annyira rossz a második. Mintha elfogyott volna Lukjanyenko puskapora, érdeklődése a saját könyve iránt. És ez tűélesen átjön az olvasónak. Nagyon nehezen szenvedtem magam végig a könyvön; sőt, többször félre is raktam, annyira nem ment.
Csalódás.

>!
Szencsike MP
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Kalandos kötet, de inkább egy filozófiai tanmesére egy alternatív világről. Szerencsére érdekessé tudta tenni ezeket a gondolkodós részeket, de voltak azért leülősebb részek. Összességében nézve az első rész izgalmat nem közelíti meg, voltak akciódúsabb részek is, de ez a könyv inkább Ilmar útkeresése volt.


Népszerű idézetek

>!
Shanara

A csoda csak arra talál rá, aki képes meglátni azt.

26. oldal (Metropolis Media, 2014.)

1 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

– Az irkálás is betegség – felelte halkan Antoine. – A lélek kísérlete, hogy megszabaduljon a belé hatolt fájdalomtól.

59. oldal, Első rész, negyedik fejezet

>!
Shanara

A természet nem tűri az űrt. Vedd el az embertől a szeretetet – helyébe lép a gyűlölet. Küldd kényszermunkára az összes tolvajt – nyomban újak jelennek meg.

132. oldal (Metropolis Media, 2014.)

>!
Shanara

Minden emberi baj abból fakad, hogy nem értjük meg egymást.

301. oldal (Metropolis Media, 2014.)

>!
Morpheus

– Egész életemben a repülésről álmodoztam – felelte Antoine. – Ez az én boldogságom, de ez nem öröm. Az öröm: egy korty víz egy forró napon, egy kényelmes karosszék este, mikor fárasztó munkából hazatérsz, egy hosszú beszélgetés, ha már nagyon vágyakozol egy okos beszélgetőpartner után. Az utazó boldog, mikor felér a hegytetőre. De nem örül, mert tudja, hogy hosszú és nehéz út vár rá lefelé. Az öröm – az eredmény. A boldogság – az út.

319. oldal

>!
Shanara

Ahhoz, hogy elérjen valamit, akarnia kell az embernek.

319. oldal (Metropolis Media, 2014.)

>!
Noro 

– Minden emberben ezernyi másik ember van eltemetve. Tízezernyi. Azok, akikké válhatott volna. Mindannyiunkban ott rejlik a költő is és a tolvaj is, a haramia is és a szent is, a tengerész is és a légjáró is. Nem adatott meg, hogy ezernyi életet éljünk, kiválasztunk ezek közül egyetlenegyet, gyakran hibázva is közben. De ha egyszer meghoztunk egy döntést… emlékeznünk kell arra is, kivé válhattunk volna. Magunkba kell olvasztanunk minden meg nem élt életünket.

76. oldal, Első rész, ötödik fejezet

>!
Noro 

Szörnyű dolog, ha kezdesz mindenkit megérteni! Mennyivel egyszerűbb kiválasztani egyetlen embert, őt megérteni és támogatni, és mindenki mást, úgy, ahogy van, becstelennek tekinteni.

231. oldal, Harmadik rész, negyedik fejezet

>!
Shanara

Ha mérni tudnánk a jót és a rosszat, a magasságmérőéhez vagy más műszeréhez hasonló skálán meghatározhatnánk, elveszítenénk minden ösztönzést a változásra… hogy jobbak legyünk.

62. oldal (Metropolis Media, 2014.)

>!
Shanara

Makacsságból vagy elkeseredésből sok mindent lehet csinálni (…). De egyvalamit nem lehet – a saját természetedet megváltoztatni.

285. oldal (Metropolis Media, 2014.)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ian Tregillis: Géplélek
Körmendi Zoltán: Krisztina Amerikában
P. Adams: Oroszlán és Kereszt
Bánki Éva: Elsodort idő
Samantha Shannon: A Mímes Rend
Vivien Holloway: Végtelen horizont
Raoul Renier: A kívülálló
Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete
Orson Scott Card: Kovácsinas
Margit Sandemo: Varázslat