A ​zóna / A bőrönd 19 csillagozás

Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd

„Szolzsenyicin ​a politikai lágereket írja le. Én a köztörvényeseket. Szolzsenyicin elítélt volt. Én viszont smasszer. Szolzsenyicin szerint a láger maga a pokol. Én pedig úgy gondolom, hogy a pokol mi magunk vagyunk…” – írja Szergej Dovlatov A zóná-ban, amely az orosz lágerirodalom egyik legkülönösebb könyve: 1962 és 1965 között szerzett élményeit dolgozza fel benne, amikor lágerőrként teljesített szolgálatot – s ez a néhány év egész életére meghatározta, hogy mit gondol szabadságról és rabságról, erkölcsről és erkölcstelenségről. A bőrönd elbeszéléseit New Yorkban, a nyolcvanas évek közepén írta Dovlatov – „szovjet” életének jellegzetes epizódjaira emlékezik bennük; a történetek mind egy-egy tárgyhoz kötődnek – ezek voltak abban a bőröndben, melyet Dovlatov magával vitt Amerikába az emigrálásakor –, s eleinte csak jópofa humoruk végül itt is a mélységes abszurditásig fokozódik. A szerzőt egy filmrendezői ambíciókat tápláló barátja rábeszéli, hogy alakítsa Nagy Péter cárt… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2006
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630780216 · Fordította: Goretity József, Szőke Katalin

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
tgorsy
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd

A zónára csak 4 csillagot adtam, de A bőrönd, az nagyon eltalált. Annyira felesleges ez az egész harács, miközben az egész életünk elfér egy kis méretű bőröndben. De nem ennyire szomorú a regény, mint ez a mondat sugallná. Nem is fogom a hasam a röhögéstől.
Olyan, mint mikor egy 194 cm magas hapek mesél a buszmegállóban vodkás pohárral a kezében. Nem részeg. De nem is színjózan. Te meg úgy csinálsz, mintha olvasnál, közben meg figyelsz, befele bazsajogsz, és arra koncentrálsz, h. ne vegye észre: tkp. tetszik nekem ez a pofa. Úgy, ahogy van.

Így tud írni:
„Egyébként majdhogynem ő volt az első autós Oroszországban. 1912-ben ült először a volánhoz. Egy ideig Rodzjanko személyi sofőrje volt. Majd utána Trockijt, Kagamovicsot és Andrejevet fuvarozta. Ő vezette az első oroszországi autósiskolát. A háborút egy páncélos hadosztály parancsnokaként fejezte be. Több kormányzati kitüntetést kapott. és természetesen ült is. Idős korában meg régi autók restaurálásával kezdett foglalkozni.” (279.o.)
Ha nincs időd elolvasni vastag könyveket a Szovjetunió történetéről, itt van ez az 5 sor. Arról szól.

>!
pdaniel
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd

A zóna

A kötet első felét adó regényben Dovlatov lágerőrként szerzett tapasztalatairól mesél, börtönőrökről és fogva tartottakról egyaránt. Olyan emberekről, akik fenntartás nélkül közösülnek az éppen kézre eső lábasjószággal. Olyanokról, akik inkább fejszét vágnak a lábukba, csak hogy meneküljenek a kényszermunka elől. Azokról, akik a szerző szerint semmiben sem különböznek tőle vagy az olvasótól…

Sűrített irodalomkonzerv ez a regénnyé összefűzött anekdotacsokor. Az írás habarcsát a szerzőnek a kiadóval folytatott levelezése alkotja, amely nagyon személyes hangvételt ad a néha távolságtartóan megírt rövidke elbeszélésekhez.

A kötet elején néha még érezni, hogy Dovlatov keresi a megfelelő szavakat, és visszafogottabb az abszurd poénkodás is, amik A bőrönd elbeszéléseit jellemzik. De ahogy az elbeszélések többé-kevésbé összefüggő történetté állnak össze, megszűnik ez a bizonytalanság, és egyszer csak mi is ott találjuk magunkat a kihalt orosz pusztán, gimnasztyorkában, kékre fagyott ujjakkal, összeránduló gyomorral sétálva át a börtönfalun, a barakkok tövéből pedig gyanakvó tekintetek kísérik minden lépésünket…

Persze félni azért nem kell, lesz itt nevetés is bőven… Talán csak egy árnyalattal sötétebb tónusban.

A bőrönd

Dovlatov tipikus művész. Tizenöt éve nem nézett tükörbe, és öltözékével szégyent hoz az emberi nemre úgy általában. Dovlatov ugyanakkor tipikus orosz is. Mindent ellop, ami nincs odaszögezve, és szociális problémáit egy üveg vodkával kúrálja.

Elbeszéléseiben legalábbis ezek a tipikus honfitárs és a valamirevaló művész legfőbb jellemzői, karöltve a mindenkori rendszerrel szembeni konok ellenállással.
Ennek eszköze pedig az irónia, amivel Dovlatov remekül bánik. Önéletrajzi keretbe helyezett anekdotacsokra a Szovjetunió körképe, a birodalomé, ahol a mindennapi élet abszurditása játszva lekörözte az írók legvadabb fantáziáit. A szerző nem moralizál: a tények magukért beszélnek. A rezignáltság csak olykor-olykor szakad ki belőle, néhány odavetett mondat formájában, hogy aztán ott folytassa, ahol abbahagyta.

Dovlatov novelláiban Vonnegut humora egyesül Guareschi mesélőkedvével, olyan közel hozva a szerzőt az olvasóhoz, amire talán csak egy közös poharazgatás lenne képes. Töltsünk hát magunknak egy kis vodkát, csapjuk fel a könyvet az előszónál, és induljunk utazásra az orosz lélek mélységeibe. Képtelenség lesz kiszállni az utolsó oldalig.

2 hozzászólás
>!
Nagyfehérasszony
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd

Biztosan jó, de én nem tudtam átrágni magam a borsózöld kreppzoknik tengerén. Azt mondom plusz húsz év és egy Y kromoszóma sokat segíthetett volna Dovlatovhoz való viszonyomon. Nekem ez túl férfi.

4 hozzászólás
>!
morin5
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd

A zóna Dovlatov egyik legjobb műve (a másik a Puskinland).
Képek a kerítés túloldaláról, avagy a lágervilág fajsúlyos témája ezúttal egy fanyar humorú, nagyon orosz (erőszakos, alkoholista melák) őr őszinte szemén át. Dovlatov hiteles, izgalmas személyiség, aki minden bekezdésbe maximális felvállalással írja bele magát.
Bár a Puskinlandben megfogalmazta: „az ember vagy él, vagy ír”, nem hiszem, hogy választania kellett, csak belehúzott, és mindkettőt kiváló eredménnyel művelte – korai haláláig.

A bőrönd egy könnyen csúszó, ötletes írás, de szerintem nem éri el A zóna hatását.

>!
HoneyBunny
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd

Hát Szerjózsa, ez jó volt!
Olyan korszakról, amiben nekem nem kellett élnem (értsd: "átkos"), sokszor bevallom már unottan hallgatom/olvasom, a sok egyöntetű, keserű nosztalgiázást. Kivéve, amikor mindez irónikus humorral van tálalva. Pelikán elvtársatól, úgyérzem többet megtudok. Így van ez Dovlatov Zónájával is. Kutyakemény a lágerélet az elítélteknek, de az őröknek is, de hogy ezt ilyen őszintén és humorosan meséli el, nagyon élveztem.
Akkora dumák vannak benne, hogy a felét lehetne idézni!

>!
verdeleth
Szergej Dovlatov: A zóna / A bőrönd

Csak a Zónát olvastam, de az közel tökéletes. Nem hagyományos, és mégis Gulag-irodalom egy másik szemszögből, de nekik sem volt sokkal jobb.


Népszerű idézetek

>!
pdaniel

Ez az év sötét volt az olvadó hótól. Hangos az őrkutyák ugatásától. Keserű a kávétól és a régi lemezektől.

>!
tgorsy

Valami szocialista felajánlásféle volt. Megjegyeztem belőle ezt a mondatot: „A lágerben elkövetett gyilkosságok számát huszonhat százalékkal csökkentjük…”

192. oldal

>!
pdaniel

– Egy nőben nem ez a fontos – mondta Fidel –, a fontos a jelleme. Vagyis hogy a pozitív tulajdonságai… Sziktivkarban volt egy csuvas csajom, annak még virágot is vittem. Nefelejcset, rózsát, mindenféle krizantémot…
– Hazudsz – mondtam.
– Hazudok – ismerte el Fidel –, de a lényeg nem ez. A lényeg az elv…

>!
pdaniel

Látható, hogy valaki nagyon szeretett volna belőlem írót csinálni. Nem én választottam magamnak ezt a nőies, nyavalyatörős, mártír, nehéz foglalkozást. Ő maga választott ki engem. És most már nincs mit tennem.

>!
pdaniel

Nem sajnálom, hogy szegények voltunk. Ha hinni lehet Hemingwaynek, a szegénység az író nélkülözhetetlen iskolája. A szegénység az írónak éles látást kölcsönöz. És így tovább.
Figyelemre méltó, hogy ezt Hemingway akkor értette meg, amikor meggazdagodott.

>!
pdaniel

A november hetedikei ünnepekre Leningrádban fagypont alá esett a hőmérő. Mikor a szerkesztőségbe készülődtem, a fejemre húztam egy ronda sísapkát, amit a vendégek közül felejtett nálunk valaki. Jó lesz ez, gondoltam, már csak azért is, mert úgy tizenöt éve nem néztem tükörbe.
Megérkeztem a szerkesztőségbe. Mint általában, körülbelül negyven percet késtem. Ennek megfelelően elszánt és határozott pofát vágtam.

>!
tgorsy

Megvizsgáltam az üres bőröndöt. A fenekén Karl Marx, a tetején Brodszkij. Közöttük pedig az én egyetlen, elveszett, értéktelen életem.

236. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Karl Marx
>!
pdaniel

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

A csönd felől azonban tévedett. Az őrszoba az elkülönítőhöz volt hozzáragasztva. Az éjszaka kellős közepén felébredt odaát egy sittes. Csörgette a karperecét, és hangosan énekelni kezdett:
„Jövök-megyek Moszkvában…”
– Baszni akar a kandúr – morgolódott a napos.
Benézett az etetőn, és bekiáltott:
– Agajev, szarj a küblibe, és feküdj le! Különben kapsz egy naplementét a szemed alá!
Válaszképpen ez hallatszott:
– Főnök, rakd a farkad a seggedbe!
A napos cirkalmas anyázással válaszolt.
– Kapd be – reagált a sittes.
A koncert két órán át tartott. És még a cigim is elfogyott.

>!
pdaniel

Csak mentem, vissza se fordultam. Hatalmasra nőttem. Eltakartam a horizontot. Hallottam, amint a kiüresedett, fagyos csöndben csattant a závár. Ahogy csikorogva megfeszült a rugó. És ahogy a lövedék a csőbe került. A gimnasztyorka alatt éreztem a katonai lőtábla mind a kilenc körét…

>!
pdaniel

– Unatkozom – panaszkodott Schlippenbach –, és nincs mit inni. Itt fekszem a díványon, magányosan, a feleségemmel…


Hasonló könyvek címkék alapján

Vladislav Vančura: Három folyó
Robert Merle: Utolsó nyár Primerolban
Georgij Vlagyimov: Hűséges Ruszlán
Georgij Vlagyimov: Egy őrkutya története
Frank G. Slaughter: Kard és szike
Szimota Szeidzi: A japán katona
Laura Hillenbrand: Rendíthetetlen
Gyalog Ödön: „Horthy Miklós katonája vagyok…”
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Örkény István: Lágerek népe / Emlékezők