Szeretlek, ​anya! 89% 43 csillagozás

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. :)
Azt hiszem, itt a moly-on figyeltem fel a könyvre, de a Könyvfesztiválon csodálhattam meg személyesen is. A könyvet végiglapozva álmélkodva néztem a gyönyörű képeket. Ráadásul mikor még azt is megláttam, hogy az egyik történetet Schäffer Erzsébet írta, akkor már végképp eldőlt, hogy ez a csoda kell nekem.
Nem bántam meg, mert a történetek legtöbbje hol megríkatott, hol pedig megnevettetett. Ettől kifejezőbb és csodálatosabb borítót pedig elképzelni sem lehetne.

A könyvtárban a bemutatópéldányok között leltem rá erre a csodaszép kötetre, amiről úgy gondoltam, mielőbb el kell olvasnom. Alapvetően nem bántam meg, bár az írások színvonala meglehetősen változó, vannak szuperek, és semmitmondók, de a rajzok mindegyik írás értékén löknek egy kicsit, az egyébként is magas szintjükön. Az ötlet nagyon jó, a külcsín ötös, de a belbecs inkább három és feles, így erős négyes.

„Sokszor kérdezed, most miért nézlek. Nem is tudom. Észre sem veszem. Csak nézlek, és a tökéletest látom. Nekem te az vagy. Nekem te vagy az.”

Egy csodálatosan illusztrált könyv, telis-tele érzésekkel.
Az anyaság végtelen szeretetével, mely semmi máshoz nem hasonlítható.

Rengeteg gondolat kavarog most bennem, hiszen én négyszer születhettem anyává. Négyszer éltem át, azt a semmihez sem fogható pillanatot, mikor a fájdalmat felváltja a földöntúli boldogság. Szárnyalás. A „világ megszűnik” pillanat. És semmi más nem létezik csak Ő és Én.
Négyszer kaptam ajándékba a percet, mikor csupasz, csúszós, meleg, kis testet tesznek a mellkasomra és már köldökzsinór nélkül válunk két testé, még is örökké összetartozóvá.

Áldott, kiváltságos, szerencsés….. igen az vagyok!

Néhány szó, gondolat, mely az anyaságomról jut eszembe:
…..óvó pillantások, féltés, ölelés, érintés, ima, simogatás, szívdobbanás, mosoly mögé bújtatott eltitkolt könnyek, éberen alvás, virrasztás, nevetés (hangosan!), játék, szorongás, soha el nem múló örök szeretet….

Nem annyira Szeretlek, anya, hanem inkább Szeretlek, gyermekem lehetne a címe, mert hogy inkább erről szól. Úgy keletkezett a kötet, hogy a nagy, egész oldalas, anyát és gyermekét ábrázoló illusztrációk mellé írtak a szerzők rövid írásokat. Azért lett kicsit felemás az egész, mert a „profi” szerzők jellemzően írtak egy történetet a képről (mondhatni kirázták a kisujjukból), a nem profik meg inkább személyes módon közelítették meg a témát. Ettől függetlenül nem mondanám rossz kötetnek, érdekeltek a szövegek.

     A csodálatos illusztrációkkal levett a lábamról ez a kis könyvecske, de meg kellett várnom azt a pillanatot, míg úgy éreztem, eljött az ideje, amikor olvashatom, hisz mindig érzékenyen érint ez a téma. Ez a pillanat épp anyák napjára esett.
     A történetek sokféle érzelmet váltottak ki belőlem; volt, amelyik megmosolyogtatott, volt, ami meghatott, volt, ami könnyeket csalt a szemembe. Egyes mondatok megdöbbentően tökéletesen visszaadták az én érzéseimet, kérdéseimet. Nem csak múltbéli élményeket hoztak elő, de a jövőre vonatkozó gondolatokat, bizonytalanságokat is megidéztek. Viszont voltak olyan történetek, melyeket kevésbé éreztem személyes vallomásnak, inkább csak a képhez illő írásnak, persze ennek ellenére azok is tartalmazhattak személyes érzéseket, csak rejtettebb formában.
     Anyák napi ajándéknak is tökéletes választás lehet, szerintem egyetlen anya szemei sem maradnának szárazon.

Minden írás más és más.
Minden érzés más és más.
Egyéni, egyedi megítélések, megérintő szavak,
és kevésbé megindítóak, de valódiak.
Sokszínű a paletta, melyre most írtak.
Az illusztrációk meseszépek voltak.

Karácsonyi ajándék volt nálunk. Most, hogy anyu sajnos nagyon rosszul lát :( , én voltam a könyv hangja. Meg kell, hogy mondjam csodálatos program volt, együtt sírtunk, nevettünk, emlékeztünk, sztoriztunk.
Megható és felemelő élmény volt.
(És Quentin Gréban illusztrációi gyönyörűek.)
Úgyhogy tökéletes siker.

A könyvtárban a gyermekkönyvek közül hoztam el. DE ez nem gyermekkönyv. Felnőtt emberek vallomásai, felnőtt gondolatokkal az anyaságról – néhol gyászról, első csókról, gyermekkori emlékekről.
Az illusztráció gyönyörű, nyilván az én szemem is azért akadt meg rajta. Bár egy kicsit tömény is, így, egy kötetben.
A kisfiammal kezdtük el olvasni először együtt, mert neki is tetszett: a borító is és a címe is.
Nagyjából a feléig el is olvastuk, de aztán abbahagytuk – befejeztem egyedül. Az első csókos írás után megkérdeztem tőle, hogy olvassuk-e tovább. Még mondta, hogy igen. De aztán magától mondta, hogy olvassunk mást.
A tartalom hullámzó volt. Sokszor lehetett érezni, hogy kifejezetten a képhez készültek az írások, mert több is erőltetettre sikerült sajnos.

Gyönyörű könyv! Mind az írások, mind az illusztrációk! Péterfy-Novák Éva írásának olvasása közben folytak a könnyeim. Örültem Schäffer Erzsébet írásának – én is sokszor sétáltam így a fiaimmal – de ez nekem inkább „apai” írás volt…de nem baj :))
De igazán nagyon tetszett, otthoni polcra való, úgy gondolom :))

Amikor megjelent a könyv és először megláttam, teljesen rabul ejtette a szívem. Természetesen ez az illusztrátornak köszönhető. Elolvasása után azt éreztem, hogy egyes oldalakon a képek többet mondanak a szövegnél. Az írások színvonala eléggé változó. Lackfi mint első, nagyon magasra teszi a mércét, talán egyik sem éri el teljes mértékben…
Ettől függetlenül telis-tele van szeretettel ez az album (legyen az kép vagy épp szöveg).
Nem bántam meg, hogy megvettem, és remélem találkozunk Quentin Gréban még sok-sok gyönyörű festményével a könyvek lapjain…