Naplójegyzetek ​(1914-1943) 85% 17 csillagozás

Mindig megtisztelve érzem magam, ha naplót olvashatok – ami mindig egy igazi öröm számomra –, hiszen tudható, az írója nem közkincsnek szánta, hanem saját magának jegyezte fel az évek, napok eseményeit, megörökítve azokat későbbi éveire.
spoiler
Így főleg nagy örömmel láttam neki, hogy Szerb Antal 13 éves korától vezetett, tragikus halála előtt 2 évvel abbahagyott naplóját, ill naplóit megismerhessem.

A kötet nem egyetlen naplót, hanem több füzet, jegyzet, feljegyzés, összesen 4 füzet gyűjteménye. Többnyire gyorsírással, valamint sok esetben titkosírással, gyakori rövidítésekkel írta őket Szerb, az eredeti példányokat a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára őrzi.

Indításként a piarista kisdiák igen szigorú mindennapjairól olvashatunk, önmagával szemben alkalmazott szigorról elsősorban; katonás időbeosztással élt, az egyház tanításait szigorúan betartva, még véletlenül sem megszegve. Napi jótétemények precízen vezetve! Kissé aszketikus életet élt, korához képest főleg!

A tudományokhoz, elsősorban a humán tudományokhoz fűződő érdeklődése, rajongása már korán megmutatkozott, műveltsége sokrétű és tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Örök kíváncsiság és tudásvágy hajtja már gyerekként is.
A naplójegyzetek annyiban tekinthetők rendhagyónak, hogy kevés szó esik családról, családi eseményekről, sokkal inkább tanulmányokról, iskolatársakról, és kimondottan gyakori a filozofikus eszmefuttatás, a melankólia, a kételkedés, kétség. Picit nyomasztó is volt olykor!

A kötet zárásaként, a Függelék-ben Szerb Antal második felesége, Bálint Klára előszava olvasható, melyet férje cserkésznaplójához írt, ebben mintegy összefoglalva, férje milyen családból jött, milyen nevelést kapott és milyen hatások voltak meghatározók és fellelhetők alkotói pályája során.

Szerb Antal személye, élete tiszteletre méltó, sorsa, halálának körülményei megindítóak, megrázóak; művei igen fontosak és kedvesek számomra, a napló ezek között nem áll az első helyen, mindenesetre érdekes volt megismerni, milyen kisdiák volt ő egykor, hogyan bontakozott ki az a végtelen tudásszomj, mely végigkísérte pályáján, életén, egészen haláláig.

Felemásan állok a naplókhoz: egyrészt mi közünk hozzá, másrészt viszont szeretett íróimnak a magánéletére is kíváncsi vagyok – viszont nem feltétlen érzem jogosnak, hogy vájkáljak benne. Ebből is következik, hogy csak olyanok naplóit olvastam eddig, akiket íróként nagyra tartok, ami gyakran azzal is jár, hogy fantasztikus embernek képzelem őket.

Ebben az esetben azért nem ért nagy csalódás, szerintem Tóni emberileg is igencsak helyén volt, viszont az tény, hogy sokkal inkább fiatalkoriak ezek az írások, még nem sok köze van a kiforrott íróhoz, tudóshoz. Jobban esett a közönségnek szóló írásait olvasni, mint azokat, amiket talán nem akart volna a világ elé tárni – és nem vagyok benne biztos, hogy a „nem semmisítette meg” elég erős érv amellett, hogy közszemlére is akarta tenni.

Szóval most mindenről írtam, csak magáról a naplóról nem, de hát hogy értékel bárki is egy szubjektív gondolati világot, amit csak a kulcslyukon keresztül kukkant meg? Örülök, hogy elolvastam.

Naplójegyzetek. Mélységesen titkos, mélységesen mély, mélységesen gyermeki, mélységesen emberi. A négy csillag részemről nem a naplót értékeli, a levonás inkább a napló nyilvánossága miatt. Ennek látszólag ellentmond, hogy mégis elolvastam, de nem tehettem mást. A könyvespolcomon állt évek óta olvasatlanul, és annyira ízléses ez a kiadás, meg annyira kedves az kis gyermekkori fotó a borítón. Kézbe vettem hát, ámbátor úgy gondolom, hogy ennyire talán nem szeretném nyilvánosság elé adni a magánéletemet. És ennyire talán Szerb Antal Kristóf se szerette volna, de az utókor döntése ellen már semmit nem tehet. Továbbra is nagyon kedvelem őt. És ígérem titokban fogom tartani, amit olvastam…

Furcsa belső világ. Nem olyan letisztult-tiszta-kiforrott, mint a regényei. Mint ha sokszor részeg lett volna. Bujkál, rejteget, titkolózik.