Magyar ​irodalomtörténet 86 csillagozás

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

A maga korában botrányosnak számító, azóta számos – csonka és kevésbé csonka – kiadást megért irodalomtörténet Szerb Antal legtöbbet forgatott műve, amely évtizedek óta most először jelenik meg a maga teljességében. 1958 és 1986 között ideológiai okokból elhagyták az utódállamok irodalmáról szóló utolsó fejezetet, s számos más részletet is töröltek. Kiadásunk, mely az 1935-ös második kiadás alapján készült – ez volt a Szerb által javított utolsó változat –, e hiányokat pótolja, s a hibákat korrigálja. A szöveget jegyzetekkel, a sajtó alá rendező Pálfy Eszter tanulmányával adjuk közre.
Szerb Antal (1901-1945) író, irodalomtörténész.

Eredeti megjelenés éve: 1934

>!
Magvető, Budapest, 2019
552 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438505
>!
Magvető, Budapest, 2019
552 oldal · ISBN: 9789631439243
>!
Magvető, Budapest, 2005
530 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631424219

17 további kiadás


Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

William Shakespeare


Kedvencelte 15

Most olvassa 27

Várólistára tette 112

Kívánságlistára tette 134

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Frank_Spielmann I>!
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Vajon hogy tud fennmaradni majdnem 80 év után is egy tudományos munka, miközben abban a 80 évben rengeteg minden megváltozott, a világ is, az irodalom is, a világirodalom meg főleg? Egy összefoglaló munka, egy irodalomtörténet. Ebben a könyvben nem olvashatunk olyan nagyokról, mint Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Tandori Dezső, Nádas Péter, Esterházy Péter, Krasznahorkai, stb., és még Simon Márton sincs megemlítve benne legalább egy mondat erejéig.

És furcsán beleillene maga Szerb Antal is, aki azóta az irodalomtörténetünk nagy adóssága lett (Sz. A. még Krúdyról írja ezt, igaz, vele szemben se törlesztettek eleget, Krúdy-monográfia még mindig nincs, talán majd dr.-ként megírom, ha addig senki, Szerbről azóta született egy ímmel-ámmal monográfia, amit nem ártott volna még ötször átolvasni, mert néhol idegesítően idegesítő), szinte hallom magamban a Szerb-stílusú, neofrivol mondatokat róla.

Az egy dolog, hogy a stílusa ma is élő, ami mondjuk például csak az utóbbi időben tört be a magyar irodalomkritikába (mondjuk Balassa Péterrel, akiről szintén lehetett volna írni érdekeseket), a stílus csak nem elég ahhoz, hogy megmaradjon ez a könyv.

Szerb alapos, és bevallottan saját korainak szellemi áramlatai hatottak rá, mikor ezt a könyvet (remélem jópénzért) megírta. Ez a korszakolós felosztás, ami végre figyelembe veszi azt is, hogy az irodalmat, mint semmi mást, nem lehet csak önmagában nézni, legalábbis tudományosan nem, tudni kell pl. Balassa (ez most Bálint) költészetéhez, hogy s mint volt abban a korban, végvári vitézek, három részre szakadt ország, hogyan éltek az ő státuszában lévő emberek, milyen költők hathattak rá, a költők általában milyen célokat tűztek ki maguk elé, miben hasonlít ő ehhez, miben nem, hogyan hatott a későbbi költészetre, ilyenk. Nem az olvasáshoz kellenek ezek a tudások, hanem ahhoz, hogy valami irodalomtörténetet írjon, hogy tudományosan közelíthessen az amúgy tudományosan nehezen megközelíthető művészethez. Szóval nem árt, ha az ember amúgy istenigazából író, mint Szerb, akinek pillanatnyilag az irodalomtörténet a témája. Nagy, komoly professzorok nem tudnak ilyen könyvet írni, ők tudnak másmilyet, az se rossz, csak más. (Ez ilyen magyar dolog, hogy el kell mondani, hogy azért, mert valami más, attól nem lesz rossz. Ha angolul írnék, ezt nem kéne leírnom annyiszor.)

Szerbre a kor eszméi hatottak, ami az ő korában nagyon korszerű és új volt, az ma már elavult lett. Ma másképp állunk hozzá az irodalomhoz, és azokhoz a kérdésekhez, amikről ő beszél. Sok helyen érezhető ez az elavultság, ami néhol naivitásnak mondható.

Az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy Szerb ennyi mindent tud. Van valami blöffszerű abban, hogy olyan biztos bizonyos kérdésekben, amikben ma már nem lennénk ennyire biztosak. Mások lettek a kérdések is, a válasz pedig egyre gyakrabban az, hogy „nem tudom”. Nem lettünk hülyébbek, csak még a régieknél is szkeptikusabbak vagyunk. Hogy ez jó-e, rossz-e, majd kiderül. Azért van valami megnyugtató is abban, hogy Szerb Tóni ennyi mindent megmond nekünk. Hogy ez ezért van így, az meg azért úgy, és nem amúgy, ahogy mondjuk régen gondolták, de rosszul, mert akkor még azt kellett gondolniuk.

Ez a Világirodalom történetében még jobban előtűnik, hogy Szerbre főleg Oswald Spengler filo Zsófiája hatott, nem fejlődés van, hanem körkörösség, felívelés, csúcspont, lesüllyedés. Ebben van valami, azt hiszem, hogy így van-e, fene tudja (megint a XXI. századi nem tudom). Viszont ami ott ma is korszerű, itt sokkal elavultabbnak hat, isten tudja, miért.

De azért nagyrészt mégis ma is érdekes könyv ez, nem csak érdekes, hanem értelmes, és rengeteget tudhat meg belőle az ember a magyar irodalomról. Nagyon szórakoztató az objekvitása is, és nagyon szórakoztató a szubjektivitása is.

Például a Nyugatos fejezet nagyrészt Adyról szól, ő a főistene ennek az érának Szerbnél, ami a 30-as években még így is volt, ma már viszont hozzá hasonlóan nagy hatása lett Kosztolányinak is, akiről pár oldal szól csak, kihagyva legjobb könyvét, az Esti Kornélt (ami akkor már megjelent, bár bajos lett volna egy 1-2 éves könyvet egy ilyen ko-moly könyvbe beleírni), talán Krúdy is egyre nagyobb hatást fejt ki, és hát persze azok a könyvek is kimaradtak, amelyek ez után jelentek meg. Egy évvel később például az Utas és holdvilág, ami az egyik legjobb magyar regény lett – szerintem.

Szóval vannak itt szempontok, miért is maradt meg ez a könyv, talán az adja báját, hogy egyszerr friss (még mindig!) és elavult is. Tanulhatunk belőle arról, mi is az, hogy magyar, mit jelentett régi korokban, hogy változott ez a kép, a nagy magyarjaink mit is gondoltak erről, stb. stb. És aki nem egy száraz könyvből akarja megismerni az 1930 előtti magyar irodalmat, annak ezt feltétlenül a kezébe kell vennie.

6 hozzászólás
gabona>!
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Szerb Antal számomra örök kedvenc, igazodási pont a legnagyobb káoszban, sokszor idézett példakép, haver és megkerülhetetlen, zseniális író. Igaz, az Utas és holdvilág nálam nem ütött be, viszont A Pendragon-legenda, a VII. Olivér és a Budapesti kalauz ott vannak a képzeletbeli kedvencek listájának tetején.

Ezt a könyvet érettségi előtt, mintegy ismétlésként, ismeretbővítés és -szerzés céljából forgattam, közben pedig ajánlottam boldognak, boldogtalannak, ismerősnek, barátnak, tanárnak és diáknak, közben pedig legalább annyi könyvjelzőt tettem bele, mint Háy János új könyvébe.

Ebben a vaskos remekműben Szerb Antal nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy feltérképezze az addigi magyar irodalmat. A szerzőkről nem kevés pátosszal, helyenként már-már bulvárosan bravúros mélységgel beszél, remekül elemzi a műveket, villantja fel keletkezésük hátterét, hozza közelebb a költőket, írókat. Az irodalomtörténeti korszakok és az egykori, nagy elődök remek ismerője, egy pillanatig sem vall szégyent: tanít, nevel, gyönyörködtet és ezzel együtt szórakoztat is. A szöveg rendkívül élénk és cseppet sem elavult, pedig már alaposan eljárt felette az idő, ami a keletkezés idejét illeti.

A Madách-fejezetért külön hálás vagyok, hiszen pont egy dolgozat előtt olvastam el, úgy, hogy nem tudtam, Az ember tragédiája lesz a téma, amit kihúzok. Köszönhetően Szerb Antalnak és első olvasásra agyamba vésődött gondolatainak, ötöst kaptam. Ennek a könyvnek pedig én adom meg az ötöst, ez nem is lehet kérdés.

>!
Magvető, Budapest, 1982
554 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632716094
Mariann_Czenema P>!
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Nem tökéletes, de önmagàban felülmúlhatatlan és maradandó műalkotás.

szpetra>!
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

A gimnáziumi irodalomórák emlékeit idézte fel bennem, főleg a lapok aljára biggyesztett életrajzi adatokkal, melyeket nagy (vagy kisebb) szeretettel szívtunk magunkba óráról órára.

A könyv elolvasása büszkeséggel tölt el, kétféle értelemben: büszke vagyok arra, hogy magamhoz vettem ezt az írást, hogy az irodalom iránti szeretetem elvezetett idáig, hogy irodalomtörténeti munkát olvassak.
Mindemellett büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és ezáltal megismerhettem ezeket a páratlan írókat és költőket.
Mert lássuk be… bármely más nép gyermekei lennénk, sosem találnánk szembe magunkat, Babits Mihállyal, Kölcsey Ferenccel, Arany Jánossal, Kosztolányi Dezsővel, és még sorolhatnám. Persze, minden népnek megvan a maga csodálatos irodalma, de mégis… furcsa belegondolni, hogy min múlik az, hogy mi éppen a magyar irodalmat tarthatjuk sajátunknak. A magyar irodalom is van legalább olyan világszínvonalú, mint az összes többi, mégsem ismerhetnénk meg külföldiként. Éppen ezért végtelenül hálásnak kell lennünk, hogy abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy egyszerre ismerhetjük meg a világirodalom klasszikusait, hiszen ezek kötelezőek mindenkinek, és a magyar irodalmat, amelyet csak a kiváltságosak, mi, magyarok ismerhetünk meg igazán.
Számomra ebben rejlik az igazi csodája a magyar irodalomnak.

Szerb Antal is érezhette ezt, ezért akarta sorra venni mindazokat az írókat és költőket, akikre igazán büszkék lehetünk. Maga Szerb Antal is csodálattal beszél a magyar művészekről, mert a magyar nép, a magyar költő különleges:
„Az értelemre beállított nemzetek fiai, németek, franciák talán megállnak itt a parton, belátva, hogy nincs tovább. De a magyar költő nem áll meg, mert számára az értelem nem minden. Amikor az értelem a nihil partjára vezet, amikor cserbenhagyja szerencse és világ, amikor minden tény ellene szól: a magyar költő egy mágikus gesztussal elhajítja magától az értelmet és a tényeket, amelyeket az értelem hoz elébe, és rábízza magát az ősi életenergiára, amely élni akar, és nem ismeri a kétségbeesést.”

Becsüljük meg a magyar irodalmat.
Olvassuk és szeressük a magyar irodalmat!

szikszai_2 P>!
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Ha irodalmat kéne tanítanom, akkor ebből a könyvből tanítanék. Annyi információt kaptam a magyar írókról, költőkről, amennyit irodalom órán sohasem.
Kötelező olvasmánnyá tenném mindenki számára! Zseniális!

szabadosági I>!
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Tankönyv kellene hogy legyen, és akkor talán több iskolás szeretné az irodalmat!!!! Még évekkel ezelőtt, érettségi előtt akadtam rá. Fantasztikus! Elvarázsolt!

Könyvekillata>!
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Szerb Antal végleg bebizonyította számomra az örökkévalóságát és a zsenialitását. Soha nem hittem volna, hogy ennyire élvezni fogok egy puszta információkat tartalmazó könyvet, de az ő stílusa egy teljes értékű irodalmi alkotássá tette ezt a kötetet, ugyanolyan jól szórakoztam rajta, mint bármelyik másik regényén. Ha valaki informálódni akar a magyar irodalom történetéről, mindenképpen merem neki ajánlani ezt a könyvet, mert nemcsak, hogy informatív, de szinte lehetetlen letenni.


Népszerű idézetek

Frank_Spielmann I>!

Goethe költő volt, és Nietzschét halálig gyötörte a félelem, hogy ő is csak költő.

284. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche · Johann Wolfgang Goethe · költő
3 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Kazinczy szépnek találja a politikai szabadságot, de úgy gondolja, hogy szegény népünknek nem való.

225. oldal

9 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Az emberben ez a [halál]vágy általában nem tudatosodik, mert elnyomják a belénk nevelt tilalmak, és csak szimbolikus formában élvezzük ki a halál édességét, ami nélkül az élet ízetlen volna. Végső fokon az életvágy és a halálvágy misztikus egységbe torkollnak, mert az élet legerősebb pillanata, a szerelmi mámor egzaltációja magában hordja a megsemmisülést, és a megsemmisülés az újjászületést.

291. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

A magyar megelégszik azzal, hogy elgondolja, esetleg elmeséli, hogy hogyan is kellene megtennie a dolgokat, és a megvalósítást rábízza másra, a sorsra, semmire.

296. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magyarok, magyarság
2 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

A külföldieskedés éppúgy, mint a magyarkodás nálunk mindig a félműveltek és tudatlanok attitűdje volt.

21. oldal

Frank_Spielmann I>!

A színmagyar nem érzi szükségét, hogy magyar voltát hangsúlyozza, mert az oly természetes számára, mint az, hogy él. Az idegenből lett magyar magyar voltát be akarja bizonyítani, mások előtt és önmaga előtt. Magyarországon a fajvédelmet mindig idegen fajúak csinálták.

211. oldal

1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Az emberek nagy többsége úgy van megalkotva, hogy szereti a [politikai] reakciót. Teljesen tévednénk, ha azt képzelnénk, hogy I. Ferenc szellemi terrorját a nemzet fogcsikorgatva viselte.

224. oldal

Frank_Spielmann I>!

Azok a korok, melyekben az irodalomnak igazi méltósága van, mindig versolvasó korok.

306. oldal

Frank_Spielmann I>!

Többnyire forma szerint csoportosítottk a verseket, nem tartalom szerint. Tartalom szerint nem is lehetett volna, mert nincs tartalmuk.

207. oldal

Frank_Spielmann I>!

A regényolvasó az ősi borzongást keresi, a primitív élet varázsát, amikor hétköznapja elől a könyv hűvösébe menekül megtisztító megrázkódtatásért, katarzisért.

Jósika Miklós

12 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kulcsár Szabó Ernő: A zavarbaejtő elbeszélés
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
Szalai Anna: Hagyománymentés és útkeresés
Moldova György: A pénz szaga
Géczi János: Vadnarancsok
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?
Benedek Marcell: Az olvasás művészete