Magyar ​irodalomtörténet 65 csillagozás

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Ennek ​a könyvnek a családi könyvespolcokon, megbújó, sárguló példányaihoz folyamodtak segítségért a diákok abban az időben is, amikor tilalmasnak számított felvilágosultan polgári szemlélete és szellemtörténeti módszere miatt. Később, amikor már megjelenhetett ugyan, de a marxista irodalomtudomány gondosan hozzáadagolta az „ellenmérget": a szigorú elvi kritikát, a kiadó pedig kigyomlálta a legveszedelmesebbnek ítélt részeket, ezt lapozták fel a diákok és az irodalomkedvelők, ha az irodalom irodalmi megragadására szomjaztak meg a túlegyszerűsítő vagy éppenséggel túlbonyolító tankönyvi dogmák után.Most, amikor kultúránk értékeinek újfajta, felszabadult számbavétele áll előttünk feladatként, és ehhez oly ingatag támaszt ad az elmúlt korszak irodalomtörténet-írása, különösen időszerűvé vált Szerb Antal műve, amelynek számos tézise megdöbbentően friss maradt ennyi év elteltével is, de a vitára ingerlő gondolatait is beragyogja a tiszta fényű, nemes okosság, arra késztetve az olvasót,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1934

>!
Magvető, Budapest, 2005
530 oldal · ISBN: 9631424219
>!
Magvető, Budapest, 2000
530 oldal · ISBN: 9631422380
>!
Magvető, Budapest, 1992
530 oldal · ISBN: 9631419789

11 további kiadás


Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

olvasó · szerző


Kedvencelte 10

Most olvassa 10

Várólistára tette 44

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

>!
Frank_Spielmann I
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Vajon hogy tud fennmaradni majdnem 80 év után is egy tudományos munka, miközben abban a 80 évben rengeteg minden megváltozott, a világ is, az irodalom is, a világirodalom meg főleg? Egy összefoglaló munka, egy irodalomtörténet. Ebben a könyvben nem olvashatunk olyan nagyokról, mint Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Tandori Dezső, Nádas Péter, Esterházy Péter, Krasznahorkai, stb., és még Simon Márton sincs megemlítve benne legalább egy mondat erejéig.

És furcsán beleillene maga Szerb Antal is, aki azóta az irodalomtörténetünk nagy adóssága lett (Sz. A. még Krúdyról írja ezt, igaz, vele szemben se törlesztettek eleget, Krúdy-monográfia még mindig nincs, talán majd dr.-ként megírom, ha addig senki, Szerbről azóta született egy ímmel-ámmal monográfia, amit nem ártott volna még ötször átolvasni, mert néhol idegesítően idegesítő), szinte hallom magamban a Szerb-stílusú, neofrivol mondatokat róla.

Az egy dolog, hogy a stílusa ma is élő, ami mondjuk például csak az utóbbi időben tört be a magyar irodalomkritikába (mondjuk Balassa Péterrel, akiről szintén lehetett volna írni érdekeseket), a stílus csak nem elég ahhoz, hogy megmaradjon ez a könyv.

Szerb alapos, és bevallottan saját korainak szellemi áramlatai hatottak rá, mikor ezt a könyvet (remélem jópénzért) megírta. Ez a korszakolós felosztás, ami végre figyelembe veszi azt is, hogy az irodalmat, mint semmi mást, nem lehet csak önmagában nézni, legalábbis tudományosan nem, tudni kell pl. Balassa (ez most Bálint) költészetéhez, hogy s mint volt abban a korban, végvári vitézek, három részre szakadt ország, hogyan éltek az ő státuszában lévő emberek, milyen költők hathattak rá, a költők általában milyen célokat tűztek ki maguk elé, miben hasonlít ő ehhez, miben nem, hogyan hatott a későbbi költészetre, ilyenk. Nem az olvasáshoz kellenek ezek a tudások, hanem ahhoz, hogy valami irodalomtörténetet írjon, hogy tudományosan közelíthessen az amúgy tudományosan nehezen megközelíthető művészethez. Szóval nem árt, ha az ember amúgy istenigazából író, mint Szerb, akinek pillanatnyilag az irodalomtörténet a témája. Nagy, komoly professzorok nem tudnak ilyen könyvet írni, ők tudnak másmilyet, az se rossz, csak más. (Ez ilyen magyar dolog, hogy el kell mondani, hogy azért, mert valami más, attól nem lesz rossz. Ha angolul írnék, ezt nem kéne leírnom annyiszor.)

Szerbre a kor eszméi hatottak, ami az ő korában nagyon korszerű és új volt, az ma már elavult lett. Ma másképp állunk hozzá az irodalomhoz, és azokhoz a kérdésekhez, amikről ő beszél. Sok helyen érezhető ez az elavultság, ami néhol naivitásnak mondható.

Az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy Szerb ennyi mindent tud. Van valami blöffszerű abban, hogy olyan biztos bizonyos kérdésekben, amikben ma már nem lennénk ennyire biztosak. Mások lettek a kérdések is, a válasz pedig egyre gyakrabban az, hogy „nem tudom”. Nem lettünk hülyébbek, csak még a régieknél is szkeptikusabbak vagyunk. Hogy ez jó-e, rossz-e, majd kiderül. Azért van valami megnyugtató is abban, hogy Szerb Tóni ennyi mindent megmond nekünk. Hogy ez ezért van így, az meg azért úgy, és nem amúgy, ahogy mondjuk régen gondolták, de rosszul, mert akkor még azt kellett gondolniuk.

Ez a Világirodalom történetében még jobban előtűnik, hogy Szerbre főleg Oswald Spengler filo Zsófiája hatott, nem fejlődés van, hanem körkörösség, felívelés, csúcspont, lesüllyedés. Ebben van valami, azt hiszem, hogy így van-e, fene tudja (megint a XXI. századi nem tudom). Viszont ami ott ma is korszerű, itt sokkal elavultabbnak hat, isten tudja, miért.

De azért nagyrészt mégis ma is érdekes könyv ez, nem csak érdekes, hanem értelmes, és rengeteget tudhat meg belőle az ember a magyar irodalomról. Nagyon szórakoztató az objekvitása is, és nagyon szórakoztató a szubjektivitása is.

Például a Nyugatos fejezet nagyrészt Adyról szól, ő a főistene ennek az érának Szerbnél, ami a 30-as években még így is volt, ma már viszont hozzá hasonlóan nagy hatása lett Kosztolányinak is, akiről pár oldal szól csak, kihagyva legjobb könyvét, az Esti Kornélt (ami akkor már megjelent, bár bajos lett volna egy 1-2 éves könyvet egy ilyen ko-moly könyvbe beleírni), talán Krúdy is egyre nagyobb hatást fejt ki, és hát persze azok a könyvek is kimaradtak, amelyek ez után jelentek meg. Egy évvel később például az Utas és holdvilág, ami az egyik legjobb magyar regény lett – szerintem.

Szóval vannak itt szempontok, miért is maradt meg ez a könyv, talán az adja báját, hogy egyszerr friss (még mindig!) és elavult is. Tanulhatunk belőle arról, mi is az, hogy magyar, mit jelentett régi korokban, hogy változott ez a kép, a nagy magyarjaink mit is gondoltak erről, stb. stb. És aki nem egy száraz könyvből akarja megismerni az 1930 előtti magyar irodalmat, annak ezt feltétlenül a kezébe kell vennie.

2 hozzászólás
>!
Mariann_Czenema P
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Nem tökéletes, de önmagàban felülmúlhatatlan és maradandó műalkotás.

>!
szabadosági
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Tankönyv kellene hogy legyen, és akkor talán több iskolás szeretné az irodalmat!!!! Még évekkel ezelőtt, érettségi előtt akadtam rá. Fantasztikus! Elvarázsolt!

>!
Girdranger
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Egy író irodalmian az irodalomról. Szerb Antal irodalomtörténetében talán egyes pontokon elrugaszkodik a sivár tényközléstől, ám épp ez teszi képessé rá, hogy megragadja egyes irodalmi személyiségek lényegét, és egyúttal egyéniséget adjon nekik. Tudományos igényű mű, mégis olyan, amely fel tudja kelteni az olvasó érdeklődését, ráadásul még szórakoztató olvasmány is. Ha állíthatnék példát a jövő tankönyvei elé: hát íme.

>!
Napoleo
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Nincs mit értékelni! Lenyűgöző hangvételű, az irodalom népszerűsítésére kiválóan alkalmas mestermű.

>!
szikszai_2 P
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Ha irodalmat kéne tanítanom, akkor ebből a könyvből tanítanék. Annyi információt kaptam a magyar írókról, költőkről, amennyit irodalom órán sohasem.
Kötelező olvasmánnyá tenném mindenki számára! Zseniális!

>!
Flóri
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Színes, gondolatébresztő, ugyanakkor információgazdag. Így kell az irodalomról írni.

>!
Mes
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Szórakoztató, szóval bárkinek, aki szeret olvasni. :)


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

Goethe költő volt, és Nietzschét halálig gyötörte a félelem, hogy ő is csak költő.

284. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche · Johann Wolfgang Goethe · költő
3 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Kazinczy szépnek találja a politikai szabadságot, de úgy gondolja, hogy szegény népünknek nem való.

225. oldal

9 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A magyar megelégszik azzal, hogy elgondolja, esetleg elmeséli, hogy hogyan is kellene megtennie a dolgokat, és a megvalósítást rábízza másra, a sorsra, semmire.

296. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magyarok, magyarság
2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Az emberben ez a [halál]vágy általában nem tudatosodik, mert elnyomják a belénk nevelt tilalmak, és csak szimbolikus formában élvezzük ki a halál édességét, ami nélkül az élet ízetlen volna. Végső fokon az életvágy és a halálvágy misztikus egységbe torkollnak, mert az élet legerősebb pillanata, a szerelmi mámor egzaltációja magában hordja a megsemmisülést, és a megsemmisülés az újjászületést.

291. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Krúdynak és Szomorynak vannak mondatai, amelyek többet érnek kitűnő és ésszerű írók egész munkásságánál.

433. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Krúdy Gyula · Szomory Dezső
>!
Frank_Spielmann I

A külföldieskedés éppúgy, mint a magyarkodás nálunk mindig a félműveltek és tudatlanok attitűdje volt.

21. oldal

>!
Frank_Spielmann I

A színmagyar nem érzi szükségét, hogy magyar voltát hangsúlyozza, mert az oly természetes számára, mint az, hogy él. Az idegenből lett magyar magyar voltát be akarja bizonyítani, mások előtt és önmaga előtt. Magyarországon a fajvédelmet mindig idegen fajúak csinálták.

211. oldal

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A jobboldali irodalom végzete hosszú ideig az volt, hogy a zsidóságtól való idegenkedésében elhanyagolt mindent, amivel zsidók is foglalkoztak vala: a demokratikus fejlődést, a társadalmi problémákat, a kritika és szabad vizsgálódás szellemét, az európaiságot.

493. oldal

Kapcsolódó szócikkek: zsidóság
14 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Minthogy az ábrándot és az életet nem lehet összeegyeztetni, a magyar inkább nem is akarja felvenni a harcot. Átengedi magát a végzetének, amelyet elkerülhetetlennek hisz, részben a maga megnyugtatására, részben meg a vérében van, és csakugyan elkerülhetetlen.

318. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magyarok, magyarság
>!
Frank_Spielmann I

De sokan voltak olyanok is, akik még előző nap az internacionálét dúdolták, és most könnyek között fújták felváltva a Himnuszt és az Erger-bergert. Különös jelenség volt ez, amit majd az utókor lesz hivatva megfejteni.

492. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sándor Iván: Németh László üdvtana
Orosz László: A magyar verstani eszmélkedés kezdetei
Nagy Zoltán (szerk.): Irodalmi fogalomtár
Szegedy-Maszák Mihály: „A regény, amint írja önmagát”
Tverdota György: A komor föltámadás titka
Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben
Bernáth Árpád – Orosz Magdolna – Radek Tünde – Rácz Gabriella – Tőkei Éva: Irodalom, irodalomtudomány, irodalmi szövegelemzés
Kappanyos András: Bajuszbögre, lefordítatlan
Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben
Dobos István: Az irodalomértés formái